Erdélyi Helikon, 1942 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1942-05-01 / 5. szám
Művészeti Szemle dobolásra, a közönség, néhány énekkarunk és fiatal karvezetőink is már régen tudják ezt. Kolozsváron ez évben igen élénk a hangversenyélet és így nem kis becse van annak, ha azt mondjuk, hogy a Kodály-est egyike volt a legszebbeknek. Kotsis M. Cecília leányokból álló énekkara gyöngéden, de jó ízléssel, tisztán nyújtotta a Harangozó, Pünkösdölő, Cigánysirató és Táncnóta című műveket. Természetes, hogy a vegyeskari szerzemények, melyeket Nagy István karnagy vezényelt, hatalmasabbak, erőteljesebbek voltak. A vegyeskar a legeszményibb énekkari szerszám, kifejezési lehetőségei is szélesebbek. Nagy István énekkara óramű pontosságával, biztosan, tisztán, zeneiesen és ami a legfontosabb, megható lelkesedéssel énekelte a Norvég lányok, Akik mindig elkésnek, Székely keserves és a Jézus és a kufárok című művét. A világirodalom polyfon karművészetének minden tudása és szépsége van Kodály szerzeményeibe sűrítve. A reneszánsz kórusszerzés minden értéke megnyilatkozik Kodály énekkaraiban. És mindez magyarul. Énekkari irodalmunk nemzetközi jelentőségű! Gyönyörűség volt hallgatni a remekül énekelt egyszólamú karokat, melyeknél az eredeti lejegyzés egyetlen ékesítése sem sikkadt el. Olyan tiszta volt ez a teljesítmény, mint a Székelyföld borvízforrásainak vize. Befejezésül az énekkarok közösen énekelték „A magyarokhoz“ című kánont. A Filharmóniai Társaság ötödik zenekari estjén Vaszy Viktor karnagy Beethoven szellemét idézte (III. 30.). Hálás, de egyszersmind veszedelmes ez a feladat. Hálás, mert a nagy muzsikus mindenkinek szóló mondanivalóiból mindig kap valamit a hallgató, még akkor is, ha nem salaktalan az előadás, de veszedelmes is, mert fiatal zenekarral igen nehéz Beethoven élettel telített színeit kikeverni. A Coriolan-nyitánynak duzzadnia kellett volna a férfias erőtől, mert megdöbbent klasszikus határozottságával. Az előadott első szimfónia sok olyan gyöngédséget mutat, mely visszaüt ősapjára Haydnra és Mozartra. A hős emlékének szentelt harmadik szimfónia, melyet befejezésként játszottak, Beethoven lendületétől feszül és világot rendítő örök igazságokat mond. Ebben a műben már minden benne van, amit a legegészségesebb Beethoven az emberiségnek jelent. Olyan mű, mely visszamutat a zenei ősökre, de ugyanakkor új utat vág a hangok birodalmában. Vaszy sok szépre mutatott rá, de a részletek kidolgozását hiányoljuk, valamint a lendületet, mintha a zenekar fáradt lett volna. A közönség áhítattal hallgatta a Beethoven műveket, senki sem gondolt arra, hogy még az 1820-as években Kolozsvárt a komoly zenével foglalkozó hivatásos muzsikusok dühükben kályhába dobták a nagy mester egyik zongoraszonátáját és helyette nagy odaadással játszták Cramer, Dussek, vagy Princ Louis Ferdinand kétes értékű, de a kor ízlésének jobban megfelelő szerzeményeit. ■ A Filharmóniai Társaság hatodik zenekari hangversenye (IV. 13.) több meglepetést nyújtott azoknak, akik a termet zsúfolásig megtöltötték. Faragó Györgyben kitűnő Mozart-játékost ismertünk meg, aki a d-moll zongoraversenyt sok bájjal, finomsággal, tiszta stílusban és fölényes mesterségbeli készséggel játszotta. Kevés ilyen komoly képességű, a zongora billentyűit annyi melegséggel simogató magyar zongoraművészünk van. Endre Bélában, az estén vezényelt, komoly hangversenykarmestert ismertünk meg. Nemcsak Mozart kissé túlhajtott időmértékű Figaró-nyitányában nyújtott értékeket, hanem Beethoven hatodik szimfóniájában is emberi hangokat tudott karmesteri pálcával kiütni. A szimfónia utolsó tétele valóban brio volt, olyan, amilyennek elképzeltük.Újdonságként Moussovszki kis remekművét kaptuk az „Éjjel a kopár hegytetőn“-t. A nagy orosz népi zeneszerző mesteri munkája, nemcsak kápráztató, de igazi mélyről jövő muzsika. Az újdonság, valószínűleg a kevés 366