Háromszék, 1992. október (4. évfolyam, 724-746. szám)
1992-10-01 / 724. szám
HÁROMSZÉK társadalmi-politikai napilap SEPSISZENTGYÖRGY 1992. OKTÓBER 1. 724. SZÁMÁRA: szabad Árusításban 15 LEJ. ELŐFIZETŐKNEK 10 LEJ CSÜTÖRTÖK VÁLASZTÁSI CSÖRTÉK Bő két hónappal ezelőtt a demokrácia híveinek szeméből az újságpapírra is bőven csepegett a könny: kiváló személyiség lehet bár Emil Constantinescu professzor, de ki tudja ezt? Ki ismeri? Mi pedig sietve körmöltük papírra, hogy előny is lehet ez, mert az elnökségért versenyző csapattársak egyikét már túl jól ismerjük, s a többiekről is tudunk egyet s mást. Nem egészen két hónap múltán, az előző hét csütörtökén Emil Constantinescu az emlékezetes tévés megmérettetés alkalmával az értelem és tisztesség politikai pástján imponáló fölénnyel nyert meg minden asszót, annyira, hogy rángatódzó-remegővé torzult a rossz minőségű plakátvigyor, a talentumokkal nem túl megáldott politikai gazgazdász mintha már a pástról lelépve szurkálta a ködöt, a hajlékonyan vívó vásárhelyi bíró is kicserélte a talárt. s .,tiszta véletlenül”, méghozzá a Proton túlról érkező drukkerből vívóvá avanzsáló csapattárs tőrével Bukovina és Besszarábia kevésbé védhető sisakrostélya felé szúratott. Ez az utóbbi olyan sajnálatra méltóan fejezte be a csőrét, mint akinek csak hat dollárja van a mások hatvanával szemben, mind azt hajtogatva, hogy hiába kérnénk kölcsön a nyugati szponzoroktól, nem adnak, mert nekik sincs. Ő csak tudja, mert kért és nem volt. Szóval csütörtökön eufóriával néztük a politikai csörtéket, megszédített, hogy az, akire mi fogadtunk, olyan fölénnyel takarít el maga mellől mindenkit a pástról. A szédület oka, többek között, éppen az ebből az ismeretlenségből előlépő és néhány hét alatt a C-osztályos ligából az A* osztályban is értékelhető formát felmutató, vívó pontokat szerző, a siker hullámhegyére jutó elnökjelölt volt. Ezért éreztük úgy magunkat a választások vasárnap estéjén, mint az a táncos, aki alatt beszakad a színpadon a deszka. Hadd pakjuk le most magunkról a port, mert újabb politikai vívás újabb asszói következnek. Ha a Konvenció játékosa az előző hetek játéklendületét megőrzi, igenis, van esély arra, hogy győztesen hagyja el a pástot. A nagy és közepes városok, Erdély településeinek zöme a biztos alap. Az eddig, a konvenció felől nézvést objektív okokból is elhanyagolt falu felé kell fordulniuk a román szellemi életben szerepet vállalóknak, hogy szüret után ne csak a kolhozok és szovhozok kádjaiba folyjon a must. Ezekben az órákban a vesztes és a parlamenten kívül rekedt politikai csoportosulásoknak, a kevés helyet magukénak tudóknak is dönteniük kell, hogy kire adják a voksukat. Manzatu úr már nyilatkozott a konvenció mellett. Mircea Druc, úgy tűnik — eltűnt. Már azelőtt is bejelentette, hogy a választók lelkiismeretére bízza a második fordulóbeli döntést. Az NMF még nem nyilatkozott. Magunkról nem kell beszélnünk, csupán annyit, hogy nagyobb arányban kell jelen lennünk. Ez a lényeg. A legnagyobb tartalék viszont az első forduló utolsó pillanatában döntő, a hezitálók seregei, akik, lévén most éppen ősz, ama román közmondás szellemében cselekedhetnek, miszerint ősszel számlálják a pipákét. Két és fél esztendő alatt még a maradék gazdasági és erkölcsi lombozatát is elhullatta valakik miatt ez az ország• Kamráiban sírhatnak az egerek, vermeiben éhen döglik a patkány, s a nacionalizmus ökörnyálát húzza a kórótermő ugaron maga után a szél. Vasárnaphoz egy hét az ország népe újra pástra lép. Az elnökválasztásnál lehet még szépíteni azon az állapoton, hogy ne maradjon a kommunizmus aszalványa ez az ország. SYLVESTER LAJOS KUPAMÉRKŐZÉSEK: DINAMO—KUUSYSl LAHTI 2—0 U CRAIOVA—SIGMA OLOMUC 1—2 REAL MADRID—POLI TEMESVÁR 4—0 PAN VTHINAIKOSZ — ELECTRO CRAIOVA 4—0 Október 3-án, szombaton 10 órakor nyitják meg az illyefalvi Keresztény Ifjúsági Központot. (Képriportunk a 4. oldalon) MAGASLES Körforgás Miközben az ország a választások lázában ég, és „főpróbaként”, a kampánycsend beállta előtt, az elnökjelöltek hatalomért elrejtett násztáncában gyönyörködhet, a helyzet tovább romlik. Szeptemberi adatok szerint, már meghaladta a nyolcszázezret a munkanélküliek száma, ebből kerülbe- BOGDÁN LÁSZLÓ Az RMDSZ a koalíciós tárgyalásokra készül A Romániai Magyar Demokrata Szövetség Országos Elnöksége, figyelembe véve az 1992. szeptember 27-i parlamenti és elnökválasztás eredményeit szükségesnek ítélte, hogy kiértékelje az új politikai helyzetet és meghozza a megfelelő intézkedéseket. Ennek érdekében 1992. szeptember 29-én Kolozsváron megtartotta ülését, amelyen részt vett Tőkés László tiszteletbeli elnök, Szőcs Géza és Kolumbán Gábor alelnökök, Csapó József, Beder Tibor, Borbély Imre, Takács Csaba, Patrubány Miklós, Törő Tibor elnökségi tagok. Az elnökség megelégedéssel vette tudomásul a választópolgárok nagyarányú részvételét a szavazáson, amely biztosította az RMDSZ sikeres szereplését és a demokratikus erők előretörését. A képviselőházi, valamint a szenátusi szavazás során elért érvényes szavazat nagyobb arányú parlamenti részvételt biztosít az RMDSZ számára, mint az 1990-es választások eredményei. (folytatása a 2. oldalon) (folytatása a 3. oldalon) AZ ELNÖK VÉLEMÉNYE (1.) Hiányzó láncszemek okozták a bajt — mondja Interjúnk elején Márton Árpád, az RMDSZ háromszéki szervezetének elnöke —, nevezetesen az, hogy nincsenek meg azok az úgynevezett utolsó láncszemek, amelyek által kapcsolatba léphetünk a szervezet minden egyes tagjával. Erre vezethető vissza a rengeteg tévedés. Mindenki számára világos, hogy ama tény, hogy a szavazatok több mint 10°/6-a érvénytelen, ez egyfajta kudarcot jelenít. Ezzel szemben, amive- Lejegyezte: BENKŐ LEVENTE (folytatása a 2. oldalon) NAGYIPARUNK VERGŐDÉSE / Állnak a gépek MAJORAN ISTVÁN mérnök úr, a kézdivásárhelyi AMIDEX Rt. igazgatója gondterhelt arccal fogad. Percekkel azelőtt fejezett be egy fontos megbeszélést a részvénytársaság adminisztratív vezetőségével. Áll a munka a gyárban, az alkalmazottaik 95 százaléka fizetés nélküli szabadságon van. — Kénytelenek voltunk leállítani a gyárat — mondja az igazgató —, mivel emelkedtek a nyersanyagárak. Mondjak egy konkrét példát: szeptember elsejétől a kukorica felvásárlási ára 23 lejről felment 30 lejre, majd rövid idő múlva, szeptember 22-én ismét drágítottak, 40 lejre emelve a felvá- SOCHOM ISTVÁN (folytatása a 4. oldalon) A szupersztár Romániában Ma a bukaresti Nemzeti Stadionban világszínvonalú eseményre kerül sor: Michael Jackson lép fel Dangerous című műsorával. Mint ahogyan az Evenimentul zilei című napilap beszámol róla, Bukarestben az emberek egyébről sem beszélnek, csak a nagy eseményről. A világsztárt Snagovon, Ceauşescu volt elnöki rezidenciájában szállásolták el, ahová az őrség még a városka polgármesterét sem engedte be. Az első rendőrkordon a palotától 10 kilométerre van. A közkedvelt lap riportereit a román rendőrök és csendőrök két ,zsilipen átengedték, a sztár Amerikából hozott személyi testőreit azonban nem lehetett meggyőzni- A tó partján búslakodva szerencséjük volt megpillantani őt, Ceauşescu motorcsónakjának a kormányánál. Egyébként Bukarestben Michael Jackson rajongói olyan fekete kalapot hordanak, mint ő. A Jackson-láz még azokat is elkapta, akik egyébként nem különösebben kedvelik a zenéjét, de elismerik, hogy korunk egyik legnagyobb sztárja. Tisztelt olvasóink! Újfent kellemetlen helyzetben kérjük messzemenő együttérzésüket és megértésüket. Már nem is tudjuk, mivel kezdjük, a tojással, a tyúkkal, avagy mondjuk ki, bármennyire is fájdalmas, mától, október elsejétől szabadárusításban kénytelenek vagyunk emelni a lap árát. A tegnap egy tonna újságpapírért 242 000 lejt kért a busten-i papírgyár, egy darab újság 0,0258 kg-ot nyom, napi papírfogyasztásunk 600 kg körül mozog. A hetvenszázalékos növekedés mellett több mint egyharmaddal emelkednek a nyomdaköltségek, közel húsz százalékkal a szállítási terhek, majd a villany, víz... De ne folytassuk, mindannyian érezzük a saját háztartásunkban, a saját bőrünkön. Ilyen szorítóban mit tehet a szerkesztő, kihez forduljon? Lapunk a decemberi változások óta megtartotta függetlenségét, szabad hangvételét, és célunk továbbra is változatlan. Egyetlen párt hatalmasság sincs számunkra, csupán olvasóink, nemzetiségünk érdekeit kívánják szolgálni, s mint annyi sokszor, ezután is bízunk a a háromszéki magyarság, lapunk barátai segítőkészségében, anyagi nehézségeink áthidalásához nyújtott támogatásában. Köszönjük! HÁROMSZÉK OKTÓBER, MINDSZENT HAVA Mindszent havában szabadon betel mindent, kiváltképpen sülteket, jó bort igyál és tiszta mustot, ha kaphatsz, borodban, melyet iszol, tarts zsályát, disznóhúst is ehetsz, borsos ételt sem árt, igyál kecske- és juhtejet, élhetsz purgációval és érvágással Mikor a nyúl igen kövér a télnek elején, bizonnyal tudjad, hogy még nagy tél van hátra és nagy hó; hogyha a fákról a levelek nehezen hullnak, hideg telet éreznek, mely után sok hernyó lesz, mely megeszi a növést, de Böjtelő és Böjtmás hóban fészkeiket megégesd és elrontsd, mert ha csak lerázod és el nem veszted, mihelyt a meleg éri, azonnal ismét lábra kel és kevés gyümölcsöt kaphatsz miatta. Hideggel ijesztő Mindszent hava, te mint borzasztod és hűsítod szívünket, mert oktalan, gonosz természetüeket és gálád, akaratos, gonoszt gondoló embereket, észvesztőket, fondorkodókat, háborúskodókat, házsártos és vakmerő szívűeket, gonoszra igyekezőket, bosszúállókat, mormogókat, hamisakat, csalárdokat, minden háborúságnak és álnokságnak tökéletlen elgondolást szülsz e világra.