Határőr, 1980 (35. évfolyam, 1-25. szám)
1980-05-23 / 21. szám
SZABÓ FERENC NYUGDÍJAS, 72 éves abaújvári lakos egy 16 és egy 13 éves ismeretlen külföldi fiúra figyelt fel a község területén. Megszólítva, őket rájött, hogy a legénykék illegálisan érkeztek hazánkba. Egykettőre bekísérte őket az őrsre. A fiúk beismerték, hogy rossz tanulmányi eredményeik miatt kanadai rokonaikhoz akartak menekülni övéik haragja elől. A két szökevényt átadták a csehszlovák határőrizeti szerveknek. A kerület parancsnoka a segítségnyújtásért pénzjutalomban részesítette Szabó Ferenc nyugdíjast.• ÉRVÉNYES ÚTI OKMÁNNYAL, turistaútra jött Magyarországra egy 19 éves külföldi fiatalember. Valódi célja azonban az volt, hogy innen kalandvágyból illegálisan külföldre szökjön. Már másnap elindult a határ felé, de a Zalaegerszeg—Rédics között közlekedő vonaton felfigyelt rá az ott szolgálatot teljesítő Domokos István és Mészáros József határőr. Úticéljára vonatkozó bizonytalan válaszai miatt előállították őt. Beismerő vallomást tett. • VENDÉG JÁNOS ÉS GYÖRFI SÁNDOR határőr szolgálatban, éjszaka, a jelzőkészülék működése alapján, kutya segítségével három budapesti fiatalembert fogott el, az államhatár közelében. Egybehangzóan beismerték: kalandvágyból, egyikük pedig a törvényes felelősségre vonás elől is, külföldre akart szökni.• ROSSZ TANULMÁNYI EREDMÉNYEIK MIATT, szüleiktől való félelmükben indult világgá nemrégiben három fiatalkorú, Miskolc környékről. Iványi János őrvezető szolgálata során a Komárom—Győr között közlekedő vonaton akadt rájuk. Előállításuk után átadták őket szüleiknek. HAMISÍTOTT ÚTI OKMÁNNYAL, a területi érvényességet önkényesen kiterjesztve akart Jugoszláviába utazni egy 26 éves külföldi nő. Szatmári Károly főtörzsőrmester, a kelebiai FEP útlevél kezelője a kilépő nemzetközi gyorsvonaton rögtön felfedte a csalást, és elfogta őt. Beismerő vallomásában a nő családi okokkal indokolta tettét. HERCZOG TAMÁS HATÁRŐR, a hegyeshalmi FEP kutatója a belépő nemzetközi gyorsvonaton, az egyik ülés mögött 153 000 forint értékben 110 db kvarcórát talált elrejtve. A csempészáru tulajdonosának kiléte egyelőre ismeretlen. A kvarcórákat a vámőrségnek adták át. • A VÁMŐRÖK ÉS A HATÁRŐRÖK EGYÜTTMŰKÖDÉSE révén több csempész lepleződött le a közelmúltban. Ferihegyen egy 29 éves budapesti nőnél a vámvizsgálat során 1370 dollárt, 100 nyugat-német márkát, egy 36 éves férfinál 21 100 forint értékű műszaki cikket fedtek fel. Hegyeshalomban egy 21 éves fővárosi fiatalembernél 56 000 forintra becsülhető műszaki cikket, ruhaneműt, ékszert találtak elrejtve. Sopronban egy 51 éves külföldi gépkocsijából 50 000 forint értékű műszaki cikk és ékszer, Drávaszabolcson egy 27 éves külföldi kocsijából 123 840 forint értékben 120 db kvarcóra és 3 db farmernadrág, Kelebián a nemzetközi gyárvonattal belépő két 21 éves budapesti nő csomagjaiból pedig 42 500 forintra becsülhető ruhanemű került elő a vámvizsgálat során. TŰZ KELETKEZETT TÉSA KÖZSÉGBEN, egy polgári lakóépületben. A közeli őrsökről 8 határőr érkezett a helyszínre, s vett részt a tűzoltásban. Egyórás küzdelem árán sikerült megakadályozniuk, hogy további károk keletkezze nek.• A KÖZBIZTONSÁG SZILÁRDÍTÁSÁHOZ is eredményesen járultak hozzá határőreink. Mikóházán előállították a 23 éves Czinke Andrást, ittas vezetés miatt. Győrött a rendőri felügyelet alatt álló Orsós Gyula ellen intézkedtek, aki igazoltatása során a járőrt szidalmazta, és meg akarta támadni. Battonyán két fiatalkorú tanulót fogtak el, akik betörtek az általános iskolába. Nyírábrányban kerítették kézre a 20 éves, foglalkozás nélküli Jónás Kálmánt, aki garázdaság miatt állt körözés alatt. Bolhó és Barcs között, a műúton két büntetett előéletű fiatalkorút gépkocsilopáson értek tetten. Egyikük ellen a rendőri felügyelet szabályainak megsértése miatt is eljárás indult. Az elmúlt két hét során továbbá több mint egy tucat fiatalkorú intézeti szökevényt állítottak elő, az ország különböző területén. B. J. ELEKBŐL A nyári csúcsforgalomban a turisták bizonyára sokat emlegetik a határőröket. Az ország fontosabb határátkelőhelyei előtt hosszú-hosszú autósorok kígyóznak, várnak a ki-, illetve a beléptetésre, így van ez Hegyeshalomban is, pedig lehetne másképpen. A turisták többsége nem is sejti — még a magyarok sem —, hogy néhány kilométeres kerülővel mennyi időt takaríthatna meg. Győr felől Csornán és Szombathelyen át könnyen elérhető a búcsús FEP. Itt a néha hatórás hegyeshalmi várakozással szemben átlagosan 30 perc alatt átjuthatnak a határon. Az 1976-ban megnyitott forgalom-ellenőrzőponton , Itt értünkkor még nem kezdődött el a turistaszezon, inkább csak az osztrák községek lakosai érkeztek, hogy bevásároljanak. Gáspár László főhadnagy, a FEP-parancsnok politikai helyettese már az átkelőhely megnyitása óta itt dolgozik. Mint elmondta, az évi forgalom jelenleg meghaladja a százezer főt, túlnyomó részük osztrák állampolgár. Ahogy országosan, Búcsún is sor HARMADSZOR KIVÁLÓAK A zalaegerszegi határőrkerület szállító alegysége 1978-ban másodszor kapta meg a kiváló alegység címet. Az alegység parancsnokai, katonái büszkék voltak erre az eredményre, s fogadkoztak, hogy harmadszor is elnyerik ezt a címet. A fogadalmat tett követte. Keményen dolgoztak, s az eredmény nem maradt el. Ez év március 28-án Suplicz József ezredes, kerületparancsnok ünnepélyes körülmények között adta át a BM Határőrség kiváló alegysége címet. Az alegység parancsnoka és több katonája is kiváló let. Az alegység és a Zala megyei közlekedésbiztonsági tanács között, mindkét fél számára hasznos, szoros és kölcsönös együttműködés alakult ki. A BT segédkezik az állomány oktatásában, közlekedési vetélkedőket szervez részükre, és ezzel kapcsolatos filmeket vetít. A határőrök személyes példamutatásukkal, felvilágosító „beszélgetéseikkel” járultak hozzá ahhoz, hogy egyre kevesebb személyi sérüléssel járó baleset történjen az utakon. Az alegység katonái a kiképzési ágakból is kiváló szintet értek el. Sérüléssel vagy nagyobb anyagi kárral járó balesetet nem okoztak. Részben nekik köszönhető az is, hogy a gépjárműpark technikai állapota sokat javult. Az alegység KISZ-alapszervezete ünnepélyes taggyűlésen búcsúztatta a nemrégiben leszerelt fiatalokat. Megköszönték a kétévi munkát, többek között Lakatos György őrmesternek, Károlyi Béla szakaszvezetőnek, Varga Ferenc, Király Gyula, Pordán Mihály és Szabó Gyula határőrnek. Valamennyien többször is elnyerték a kiváló címet. A leszerelők elsősorban nem a „civil” élet várható örömeiről, hanem a határőrizeti munkában eltöltött két esztendő eseményeiről, örömeiről, tapasztalatairól szóltak. Búcsúzóul megfogadták, hogy a polgári életben is hasznosítják az itt tanultakat. A leszerelők örökébe lépő fiatal gépkocsivezetők mindent megtesznek, hogy ne szakadjon meg a szép sorozat, és negyedszer is elnyerjék akiváló címet. Dr. Horváth László nyugállományú alezredes FOTÓ: Takács János Lakatos György őrmester átveszi a KBT-jutalmát SÁNTA BÉLA NYUGÁLLOMÁNYÚ HATÁRŐR ALEZREDES 1926-1980 IA BELÜGYMINISZTÉRIUM HALOTTJA Sánta Béla nyugállományú határőr alezredes elvtárs súlyos betegség következtében 1980. május 2-án elhalálozott. 1948-ban vonult be a határőrséghez. 1949-ben elvégezte a Kossuth Akadémiát, 1949-1950-ig a Magyar Néphadseregben teljesített szolgálatot. 1950-ben áthelyezték a határőrség és a belső karhatalom közös tiszti iskolájára, századparancsnoknak. 1954-ben elvégezte a Zrínyi Miklós Katonai Akadémiát, mely után különböző beosztásokban teljesített szolgálatot: volt a határőrség tiszti iskolájának parancsnokhelyettese, a ZMKA-n tanszékvezető-helyettes, az Egyesített Tiszti Iskolán határőrtanszék-vezető, majd az országos parancsnokságon csoportvezető. Beosztásaiban mindig nagy szorgalommal, felelősséggel dolgozott. Kiemelkedő érdemeket szerzett a tisztnevelésben. 1946 óta volt tagja a pártnak. A párt politikájának megvalósítása érdekében fáradhatatlanul munkálkodott. Jó munkája elismeréseként szolgálati ideje alatt 7 esetben részesült kitüntetésben, 16 alkalommal dicséretben és jutalomban. Megromlott egészségi állapota miatt 1976-ban nyugállományba vonult. Személyében jó elvtársat, igaz kommunistát jó harcostársat veszítettünk. Munkatársai szerették, becsülték mindig segítőkész, derűs kedélyű harcostársukat. Két gyermeke, felesége, rokonai, barátai és elvtársai gyászolják. Emlékét kegyelettel megőrizzük igalomnövekedésre számítanak. Sajnos még sok térképen nem jelölik be a búcsúi határátkelőhelyet, a Budapestről kivezető utakról pedig hiányoznak a megfelelő útbaigazító táblák. Mindenesetre annyi előnye van az „ismeretlenségnek”, hogy a csempészek nagy ívben elkerülik a forgalom-ellenőrzőpontot, az osztrák állampolgárok pedig csak elvétve lépik túl a vámhatóságok által előírt rendelkezéseket. Ugyanez a helyzet a határsértőkkel is: az útlevélkezelőknek eddig még nem akadt dolguk hamis vagy hamisított úti okmányokkal. Ha a forgalom tovább nő, ez a helyzet esetleg megváltozik. Miközben Gáspár főhadnaggyal beszélgetünk, megérkezik a váltás. Közülük néhányan nemrég a tantermek padjaiban ültek, és a „fepes szakma” tudnivalóit tanulták. Beilleszkedésük megkönnyítését szolgálja, hogy már a váltás előtt kiérkeznek a FEP-re, ahol tíz napig a helyi adottságoknak megfelelő oktatásban részesülnek, a gyakorlatban is megismerkednek a FEP-en végzendő minden munkafolyamattal, szolgálati hellyel. Fontos részt vállal a fiatal határőrök beilleszkedésének segítésében a KISZ. Február óta Kisfalvi Ervin határőr a KISZ-titkár. Bevonulása előtt négy évig a szakközépiskolában gyakorolta ezt a tevékenységet. Mint elmondta, a fiatalok a FEP történetét bemutató album segítségével ismerkedhetnek meg új szolgálati helyükkel. A járőrtárs kérdező a járőrparancsnok felel címmel beszélgetést szerveztek a klubdélutánokon. Itt a fiatalok kibővíthették, megszilárdíthatták elméleti ismereteiket. A tanulópárok létrehozása is az új útlevélkezelők fejlődését segítette. Sportrendezvények, járőrversenyek és a Hámán Kató általános iskola határőr-úttörőrajának patronálása egészti ki a KISZ-alapszervezet munkáját. A júniustól szeptemberig tartó Biztonságosan, gyorsan, kulturáltan! mozgalom szintén a kiszesek kezdeményezése. Ennek keretében a határőrök munkáját pontokkal értékelik. A pontok odaítélésébe a KISZ-vezetőség is beleszól. A mozgalom első helyezettje három nap jutalomszabadságban részesül. Többek között ez a mozgalom is hozzájárult ahhoz, hogy a búcsús FEP fennállása óta három alkalommal nyerte el az élenjáró címet. S talán ebben az évben sikerül továbblépni: az alegység állománya a Kiváló FEP címért küzd a szocialista versenymozgalomban. Kívánjuk, sikerüljön... K. L. A BELÜGYMINISZTÉRIUM HATÁRŐRSÉG KÉPES POLITIKAI HETILAPJA Főszerkesztő: KOVÁCS JENŐ; főszerkesztő-helyettes: REGÖS LÁSZLÓ; olvasószerkesztő: VARGA LÁSZLÓ; kép- és tördelőszerkesztő: TAKÁCS ISTVÁN Levélcím: HATÁRŐR szerkesztősége, 1391 Budapest, Pf. 200, vagy 1055 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 70. TELEFON: 324-936, 364-547/36-046-os mellék Kiadja a Belügyminisztérium Határőrség politikai csoportfőnöksége, felelős kiadó: DR. ÁBEL LÁSZLÓ Előfizetési óra havonta 12,- Ft. - BELSŐ HASZNÁLATRAI - Kéziratokat fényképeket, rajzokat nem őrlünk meg, és nem küldünk visual 10.2302/2-21 - Zrinyi Nyomda, Budapest. Felelős vezető: Bolgár Imre vezérigazgató