Népújság, 1974. április (25. évfolyam, 77-99. szám)
1974-04-04 / 79. szám
„Keblében legyőzhetetlen szív dobogott" Körösi Csoma Sándor születésének III. évfordulójára „Egy szegény árva magyar pénz és taps nélkül, de elszánt, kitartó hazafiságtól lelkesítve — Körösi Csoma Sándor — bölcsőjét kereste a magyarnak és végre összeroskadt fáradalmai alatt. Távol a hazájától alussza örök álmát, de él minden jobb magyarnak lelkében. Nem magas helyzet, nem kincs a nemzetek védője, hanem törhetetlen honszeretet, zarándoki önmegtagadás és vas akarat. Vegyetek példát hazánk nagyjai és gazdagéi egy árva fiún, és legyetek hű magyarok tettei nem puszta szóval, áldozati kézséggel és nem olcsó fitogtatással.” — Széchenyi István írta ezeket a drámai erejű sorokat. De a haza urai sokáig nem vettek tudomást arról a férfiról, akit a tudományos világ elismert és előkelő helyre állított. Nemzetközi hírű tudósok, nyelvészek írták róla elismerő sorokat Életrajzírója, Sir William Hunter szerint „Csorna egymagában többet tett, mint Ochterbry hadseregei és nem kevesebbet, mint Hodgson diplomáciája, hogy keresztültörje a Himaláját és feltárja Európa előtt, mi rejlik a hegyek fala mögött.” Az indiai Radzsendrolál Mitra, az 1800-as évek végének kiváló tibeti filológusa azt mondta: „Egyetlen európai sem tanulmányozta a tibetit nagyobb sikerrel, mint Csorna”. S az elragadtatás vezeti a híres francia orientalista B. Saint Hilaire tollát Csornáról írva: „Körösi Csorna Sándor neve érdemes arra, hogy örökre fennmaradjon, éspedig két oknál fogva. A filológia története sohasem feledkezhet meg arról, hogy Csorna kivételes felfedezést tett, amikor Tibet nyelvét és irodalmát feltárta a tudomány számára és ezt a munkálkodást annyi kitartás, önfeláldozás és nélkülözés árán vitte véghez, mint senki más. Ki hát ez a zseniális magyar tudós? Hogyan élt, honnan indult? Éppen 190 esztendeje, 1784- ben született a háromszéki székely kis faluban, Kőrösön, amelyet azóta tiszteletére Csomakőrösnek neveznek. Volt szolgadeák Nagyenyeden, főiskolás a németországi Göttingenben. Papnak készült, orientalista tanulmányokat folytatott s még diák korában elhatározta, felkeresi az őshazát, a magyarok ázsiai rokonait Tanulmányozta a szláv nyelveket, megtanult törökül, arabul. Gyalogszerrel, pénz nélkül indult el Kalandos utazása során hol álruhában, hol karavánokhoz csatlakozva, anyagi nehézségekkel és a hatóságok akadékoskodásaival küszködve, seregek, járványok elől kitérve, az időjárás viszontagságait mérlegelve váltogatta útirányát. A Balkánon át Egyiptom, Ciprus érintésével, Szírián, Perzsián és a Turáni Alföldön, Afganisztánon keresztül jut el Ladáké fővárosáig, Lehig. Útjának végcélja Dzsungária, hogy ott feltalálja a jugur vagy ujgur népet, — amelyről úgy tartották a magyarok közeli rokonai, a hunok leszármazottai. Útjában Csorna megismerkedett William Moorcroft angol utazóval, politikai megbízottal Ez az ismeretség döntő Csorna életében. Moorcroft felismerte a magyar utazóban a tehetséget, rávette, hogy tanulja meg a tibeti nyelvet, s készítsen szótárt, nyelvtant, amelyre a brit gyarmatosítóknak nagy szükségük volt Csorna maga is „meg akart ismerkedni ennek a különös nyelvnek a szerkezetével”. A Nyugat- Tibetben a zanglai lámakolostorban a mellérendelt tudós lámától rövid idő alatt megtanulta a nyelvet, megismerkedett a tibeti irodalommal Sok helyen, sok láma kolostorban is megfordult, tibeti könyveket kéziratokat gyűjtött. Ekkor már 16 nyelvet ismert. „Egész télen át íróasztalánál ülve, tetőtől talpig gyapjúruhába burkoltan naphosszat dolgozik itt minden melengető tűz nélkül__ Ilyen helyzetben, mely más embert kétségbe ejtett volna, 40 ezer tibeti szót gyűjtött össze és rendszerezett” — írja Gerard doktor, a tudós utazó, aki 1827-ben Kartamban meglátogatta Körösi Csoma Sándort. A Bengáli Ázsiai Társaság titkárává választja, s megbízza, hogy rendezze sajtó alá tibeti kéziratait így jelenhetett meg 1834-ben nagy műve — az első tudományos tibeti nyelvtan és szótár. — Néhány példányt elküldött a Magyar Tudós Társaságnak, hazai könyvtáraknak... „lássa a világ, hogy az ázsiai tudományosság kútfejei megnyitására mi is tettünk valamit”. „Sokat láttam, hallottal»__ még többet kívánok”... — írja, amikor 58 éves korában, újból visszatér a magyar őstörténet forrásainak kutatásához. Lhászába indul hogy onnan északkeletre, Kína határán találja meg az ujgurok országát Az őshaza keresése romantikus álom maradt — s nyelvrokonításbeli kísérletei sokáig mint Körösi Csorna Sándor tévedései éltek. Schmidt József, a századelő kitűnő filológusa tanulmányában arra mutatott rá, hogy „Csorna jelentősége a tibeti nyelv és irodalom úttörő, tudományos feltárásában áll, s ebben nem tévedett”. Útja során a malária ágynak döntötte, s halálát okozta. Sírjára Darjeelingben a Magyar Tudományos Akadémia márványtáblát állíttatott , s felvésték rá Széchenyi sorait. KÁDÁR MÁRTA Könyv a víz alatt Peter Scott angol természetkutató a világ első vízhatlan könyvének megalkotásán dolgozik. Ez a könyv ichtiológus-útmutató lesz. A könyvet speciális polietilén alapanyagú papírra fogják nyomtatni, hogy a víz alatt dolgozó halszakértők a helyszínen, közvetlenül a víz alatt kaphassanak tájékoztatást a halakról, amelyekkel kutatásaik során találkoznak. Petőfi szlovénla A minap érdekes könyvet hozott a posta, a Slovenska Matica küldeményét Ljubljanából, címlapján ez olvasható: Sándor Petőfi Apostol. Tehát Petőfi nagy művének újabb fordítását kaptam kézhez s belelapozva csakhamar rájöhettem: irodalmunk lelkes szlovéniai népszerűsítője, a ljubljanai egyetemi tanár, Stefan Barbaric és a műfordító Joze Hradil a gondozói közreadói a külsőre is szép könyvnek. S mert szlovén barátaink ezzel a kiadvánnyal tisztelegtek a magyar költő emléke előtt, illő dolog, sőt kötelesség tudomást venni róla, hisz egyúttal a magyar irodalom iránti érdeklődés egy újabb gesztusát is látnunk kell mögötte. Petőfit délszláv nyelvterületen rég ismerik. Szerb nyelvre a múlt század legjobb szerb lírikusa, Jovan Jovanovic Zmaj fordította verseit, most az évforduló kapcsán pedig a legjobb mai szerb poéták egyike, a verseskötete nyomán nálunk is ismert Ivan V. Lalic. A horvátoknak először Miroslav Krleza mutatta be az igazi Petőfit még 1922-ben, tanulmányát e sorok írója fordíthatta le a Kortárs Petőfi emlékszámában jó esztendővel ezelőtt, s ezt a képet a költőről már Illyés Gyula jeles Petőfi-könyvének horvát nyelvű változata alapján gazdagíthatta a horvát olvasót. A szlovének viszont ehhez képest alig ismerték Petőfit. Okkal írta hát e mostani könyvkísérő tanulmányában Barbaric professzor: „Amint a Petőfi életéről és munkásságáról__ Ljubljanában megrendezett alkalmi kiállítás mutatta... a szlovén Petőfi-fordítások jegyzéke aránylag szerény. Mindenesetre szerényebb, mint a horvát fordítások jegyzéke, melyet — úgy mint a szlovént — függelékként csatoltak a kiállítás katalógusához. .. A neves költőről szóló szlovén ismertetéseket is akár tíz ujjunkon megszámolhatnánk, emellett könnyen észrevehetjük, hogy ezek a tájékoztató jellegű írások is, mind tartalmukat, mind feldolgozásukat illetően, eléggé igénytelenek." Végül azzal zárja e gondolatokat, hogy a legtöbb, amit Szlovéniában Petőfi megismertetéséért tettek, Illyés Gyula Petőfi-könyvének kiadása, melyben versanyagot is kapott a szlovén olvasó. Az első szlovén nyelvű Petőfi-kötet most látott napvilágot s ez nem csupán az Apostol teljes és sikerült fordítását kínálja az olvasónak, hanem Barbaric professzor szép, magyar és szlovén nyelven egyaránt közreadott tanulmányát a költő forradalmi hitéről s ráadásul a mű teljes magyar szövegét is. Mert ne felejtsük el: a kiadványt a muraszombati Pomurska zalozba kiadó gondozta, melynek kétnyelvű kiadványait (Preseren Szonettkoszorúját és Matej Bor: Átkelt a vándor az atomkoron c. művét) már korábban kézbevehettük. Mindkettő az egymás szellemi értékeit megismertető akarás gyümölcse s az e mostani Petőfi-kiadvány is. Nem itt a helye a fordítás s az eredeti szöveg egybevetésének, de annyit kötelesség megjegyezni: Joze Hradil soraiban olyan hangszerelésben szólal meg Petőfi nagy műve, hogy a szlovén olvasó megkapja e sajátos mű hangulatát, s általa érzékelni tudja Petőfi költői nyelvének különösségeit is. Petőfit a romantika, népiesség és forradalom elkötelezettjét Stefan Barbaric szép írása segíti megismerni s csak dicsérni lehet törekvését, hogy ezt a Petőfit a szlovén s az európai kortárs irodalom hátterében párhuzamaiban mutatja be a mai olvasónak. A köszönet, az elismerése szép kiadványért egyaránt kijár a fordítónak, a tanulmányírónak s a kiadónak, de a szép művészi illusztrációkat készítő modern képzőművésznek, Gábor Zoltánnak is LÖKÖS ISTVÁN AAAAAA*, *A ’alahányszor Budapestbe jö*vök, felmegyek a Gellérthegyre. Talán a háborús napok emlékei vonzanak oda? Onnan, a hegycsúcsról zúdítottak tüzet Pestre a németek, a Citadella vastag falai mögé húzódva, amikor Budán dúltak a harcok. Vagy talán, mint turista szeretek gyönyörködni a város panorámájában, mely a hegyről elém tárul? Igen, szeretem körüljárni a Citadellát, megkopogtatni a három méternyi vastag falakat, s ezredszer is elcsodálkozom azon, hogy katonáink milyen rövid csata után semmisítették meg itt a fasiszták helyőrségét Szeretek itt üldögélni, nézni fentről Pestet és Budát. De úgy érzem, mindennél jobban vonz a Gellérthegyre a Felszabadulási Emlékmű — Kisfaludi Stróbl Zsigmond lenyűgöző alkotása. Magas talapzaton egy nőalak feje fölé emelt kezében a béke pálmaágát tartja. Alatta pedig egy szovjet katona áll, zászlóval a kezében. Budapest vendégeit most nem a hegyről dühöngő ágyúk torka fogadja, hanem a város fölé magasodó pálmaágy a béke jelképe. 1965. áprilisában egy háborús veterán küldöttség tagjaként érkeztem Budapestre. Magyarország felszabadulása 20. évfordulójának megünneplésére. A második vagy a harmadik napon kezdtem felfigyelni arra hogy az egyik veterán — Vaszilij Mihajlovics Golovcov — néha el-eltűnik. Hol maga megy el, hol gépkocsival jönnek érte. Előfordult, hogy kora reggel a szálloda halljában újságírók gyűrűjében lehetett látni — interjút kértek tőle a lapok, a rádió és a televízió számára —, máskor meg úttörők, vagy idősebb emberek vették körül. Kíváncsi lettem, mi ez a nagy érdeklődés Golovcov körül Gyorsan megtudtam, hogy Magyarországon Golovcovot évek óta várták... Kisfaludi Stróbl róla mintázta a Felszabadulási Emlékmű szovjet katonáját! Azt mondják, Golovcov felkutatása nem volt mindennapi. A szobrász emlékezett a keresztnevére, de vezetéknevét elfelejtette. Valaki ehhez hozzátette, hogy Vaszilij vezetékneve katonai rangra emlékeztet. (Golovcov „fejest” jelent. —■ A fordító). A szovjet rádió felhívást tett közzé: „Jelentkezzen az a Vaszilij keresztnevű katona, aki Budapesten harcolt, s katonai rangra emlékeztető neve van”. A felhívásra 30 ember jelentkezett, de sajnos, nem volt köztük az, aki modellt állt a szobrásznak. A „bronzkatona” Golovcov volt Golovcoval egymás meletti szobákban laktunk. Az egyik szabad estén bementem hozzá. Fáradtnak tűnt. Kiderült éppen akkor mentek el tőle az egyik ifjúsági lap munkatársai. Amikor előhúztam a jegyzettömbömet, szemrehányóan pillantott rám. De azért barátilag elbeszélgettünk. Vaszilij Mihajlovics ma Tejkovóban él, a pamutfeldolgozó kombinátban dolgozik. Sose hallottam még Tejkovóról de pontosan magam elé tudtam képzelni Golovcov elbeszélése nyomán. Csendes kisváros, sok parkkal Milyen volt Golovcov katonai múltja a háborúban? Harcolt a Volgánál, és a Donnál a Baltikumban és a Dunánál Csapatteste a háború után egy ideig Budapesten állomásozott. Itt találkozott .Kisfaludi Stróbl Zsigmonddal J<51 szemügyre vettem Golovcovot: valóban fel kellett, hogy keltse a szobrász érdeklődését Arca nyílt, egyszerű, tekintete egyenes, és ami a legfőbb, a harcolni és dolgozni egyaránt jól tudó ember magabiztossága sugárzik róla. Azután pillantásom az ablakon keresztül messze Budára, a Gellérthegyre tévedt, ahol fényözönben lebegett a pálmaágat tartó nőalak. „Jó volna tudni, vajon őt kiről mintázta a szobrász?... Ki is lehetett az a nő?” — tűnődtem. Sajnos, másnap el kellett utaznunk Budapestről Négy év múlva, 1969. márciusában újra Magyarországra látogathattam, ez alkalommal szakszervezeti küldöttséggel Bár a március hideg és esős volt, a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának 50. évfordulóját szerte az országban nagy tömegek ünnepelték. Küldöttségünk tagjai különböző városokba látogattak. Én a Győrbe és Sopronba tartó csoportba kerültem. Találkoztunk veterán forradalmárokkal a volt nemzetközi brigádok katonáival közülük sokan harcoltak Oroszországban a polgárháború idején a szovjethatalomért, majd hazájukban, Magyarországon, Győrből Sopronba utaztunk. Itt meglátogattunk egy szanatóriumot. Amint az egyik folyosón mentünk, a röntgenszobából egy szép, szobortermetű nő lépett ki fehér köpenyben. Valamennyien felfigyeltünk rá A nő felénk jött, és az orosz beszédet meghallva, sorra megölelte küldöttségünk nőtagjait. A főorvos sietve megjegyezte: — ő a röntgentechnikusunk, Turánszki Erzsébet. Róla mintázta Kisfaludi Stróbl a pálmaágat tartó nő alakját.. Most meg a mi asszonyaink kezdték ölelgetni Turánszki Erzsébetet Felismerték őt! így ismerkedtem meg számomra is váratlanul Turánszki Erzsébettel... Aztán, amíg társaim megnézték a kezelőhelyiségeket, leültünk az ablak alatti padra, beszélgettünk. Turánszki Erzsébet sokgyermekes családból való, korán megismerte a szükséget és a bánatot. Sok rosszat átélt a fasiszta uralom és a német megszállás idején. Megpróbáltatások vártak rá az 1956-os ellenforradalom napjaiban is. Nem bocsátották meg neki, hogy modellt állt Kisfaludi Stróbl Zsigmondnak. Azzal fenyegették, hogy megölik. — Engem csak kővel dobáltak meg, többre nem szánták rá magukat, bronz hasonmásomra azonban már kötelet vetettek, megkísérelték ledönteni talapzatáról. De ehhez nem volt elég erejük!... Én ott óriás vagyok, 30 méter magas. A bronz Erzsébet szilárdan áll a lábán! — mondta nevetve. — Akárcsak az élő Erzsébet, igaz? Igen, Turánszki Erzsébet nem hátrált meg, szilárdan kitartott a népi hatalom mellett, amely lehetővé tette, hogy tanuljon és munkát adott számára. A régi Magyarországon mindezt nem kapta volna meg ilyen magától értetődően egy parasztlány!... Tudta, várta, hitte, hogy a segítséget 1956-ban hazájának nehéz óráiban csak a szovjet emberek hozhatják— Olyanok, mint Vaszilij Golovcov, a katona — mondta, — aki az emlékmű talapzatán zászlóval és géppisztollyal áll. Emlékszik? — Igen, emlékszem. Sőt Golovcovot személyesen is ismerem. A sors véletlenül összehozott vele is. Turánszki Erzsébet elbeszélését hallva, újra Kisfaludi Stróbl Zsigmondra gondoltam. Arra, hogy szeretnék megismerketni magával a művésszel is. Ezt a találkozást következő magyarországi látogatásom idejére terveztem. Másnap visszatértünk Budapestre. Egy késő estig tartó fogadás sűrűjében, a Parlamentben, tolmácsom bemutatott a művelődésügyi miniszternek. Nagyon szívélyes volt, megkérdezte, lehetne-e valamiben a segítségemre, nem szeretnék-e még valahová utazni az országon. Beszélgetésünk közben odajött hozzánk egy középmagas, idősebb férfi, borospohárral a kezében. Az ismeretlen pompás hangulatban, széles mosollyal köszöntötte a minisztert. Kisfaludi Stróbl Zsigmond volt. Különös érdeklődéssel figyeltem. Nemcsak azért, mert a sors vele is véletlenül hozott össze. Tiszteletre méltó kora ellenére energikus, erős embernek tűnt. Borospoharakkal teli tálcával egy pincér lépett hozzánk. Kisfaludi Stróbl Leningrádra mondott pohárköszöntőt Megköszöntem a szobrász szívből jövő szavait, kifejeztem elragadtatásomat a gellérthegyi emlékmű iránt, és sok sikert kívántam következő munkájához. Felhajtottuk korunkat. — Az új munkám — Petőfi Sándor. A költő! Megformálása régóta izgat, s nem először próbálkozom vele. Kisfaludi Stróbl hirtelen megfogta a könyökömet, és meghatva mondta: — Ó, Leningrád!... Tudja-e, hogy egy régi, kedves szobrom, az íjász az Ermitázsban látható... Ha arra jár, köszöntse majd WJTisfaludi Stróbl Zsigmond íjásza az Ermitázs udvarára áll, s az íj húrját megfeszítve a palota áttört kapuján keresztül a számunkra láthatatlan célra szegezi tekintetét. (Fordítottal tavas Palni) * Georgij Holopov: Ballada a Gellérthegyi emlékműről (W^,v.v.,v,,v,m'^A^VuvWvw.Vvv,v,vv»'wvvw