História 1995
1995 / 9-10. szám - BURUCS KORNÉLIA: A "második műszak"
repet szántak az üzemi étkeztetésnek. 1963 közepén már 2308 üzemi konyha és közel 750 üzemi büfé állt a dolgozók rendelkezésére országszerte. Mellettük még több mint 700 kereskedelmi vendéglátóhelyen volt előfizetéses étkeztetés. Jóllehet többszázezren vették igénybe a kedvezményes üzemi étkezést, de sokan kifogásolták az egyhangú, szegényes menüt, a helyben elfogyasztható vagy hazavihető vacsorát pedig kevesen vették igénybe. A vendéglátóipari hálózat sem volt felkészülve arra, hogy a nőket megszabadítsa az otthoni főzés mindennapos gondjától. Takarítás A korábban több napot igénybe vevő, a családi fészket huzamosabb ideig „feldúló” nagytakarítás szinte rettegésben tartotta az érzékenyebb lelkületű családtagokat. Az 1960-as évek elejére e munka — főleg a városi háztartásokban terjedő porszívó, padlókefélő és a különböző háztartásvegyipari cikkek révén — némileg könnyebbé vált, bár a falak, a szőnyeg, bútorkárpit portalanítása, az ajtók, ablakok lemosása nem kevésbé volt megterhelő, mint évtizedekkel azelőtt. E munkában a háziasszonyok kitűnő segítőtársának bizonyult a hazai gyártmányú Porex, ill. a szovjet Rakéta porszívó. A legfárasztóbb és legidőigényesebb azonban a padlóparketta tisztán tartása volt. Egy gondos háziasszony a lábnyomokról árulkodó, elpiszkolódott padlótparkettát először térdén csúszva, karjaitcsuklóját nem kímélve tisztára súrolta szalmiákszeszes-kenőszappanos felmosóvízzel. A teljes száradás után következett a nem kevésbé fárasztó beeresztés. A beeresztő emulzió megszáradása után kezdődött csak az igazi „otthoni sport”: a lábra szerelt vagy nyeles parkettakefével végzett, a csípőt-karokat-lábakat igénybe vevő, 2-3 óráig is eltartó vikszelés (fényesítés). E megerőltető munkát könnyítette meg mechanikus (Ragyogó), majd a villamos padlókefélő használata, bár az adatok azt mutatják, hogy az iránta való kereslet stagnált. A padló karbantartási munkáit csak az 1960-as évek elején megjelenő tartósabb padlólakkok könnyítették meg, melyek tartós, kopásálló, fényes fedőréteggel vonták be a burkolatot. Közkedvelt volt a Belovit c.tvű NDK importkészítmény, mely 4-6 hónapig is fényt kölcsönzött a padlónak-parkettának, 1962 őszén pedig forgalomba került az eleinte meglehetősen drága hazai padlólakk, a Vilupál, mely viszont már 3-4 évig tartotta szépen a parkettát.) Az egyszerűbb kezelést, ultrás vízzel történő felmosást igénylő PVC-padlóburkolók, műanyagpadlók gyártása csak 1963-ban indult meg. A bevásárláshoz, főzéshez hasonlóan a takarítás „társadalmasítására” is voltak kezdeményezések. Budapesten a Fővárosi Takarító Vállalat foglalkozott irodák, munkahelyek s alig ezer „kiváltságos” család otthonának takarításával. Utóbbi tevékenysége azonban rendkívül ráfizetéses volt (1959-ben is 1953. évi tarifával — 3,8-4 ft-os órabér — dolgoztak), így a szolgáltatás kiterjesztésére nem volt esély. A takarítás terhe tehát továbbra is a nőkre nehezedett. Mosás, vasalás Egy 1963. évi belkereskedelmi minisztériumi felmérés szerint a megkérdezett háziasszonyok többsége a mosást-vasalást jelölte meg a legnehezebb és legidőigényesebb munkának. S valóban, e téren évekig sajátos kettősség élt: a mosás a családok százezreinél még korszakunkban is a századfordulóhoz hasonlóan zajlott. A nagymosás előtti napon éjjel a szennyest beáztatták, majd másnap friss mosószeres vízben többször átgyúrták, dörzsölték, üstben kifőzték, 2-3-szor öblítették, majd fehérítették, keményítették, végül megszárították. De nemcsak a szinte teljes napot igénybe vevő munkafolyamat volt hagyományos, hanem sokan használták még a régi mosószereket is: vízlágyító, zsíroldó hatása miatt a hamuzsírt, szódát, a mosó- és kenőszappant. A szintetikus mosószerek megjelenése és terjedése valódi mérföldkő volt a mosás évszázados történetében. (A vegyipar fejlődésével párhuzamosan a hazai háztartási és kozmetikai ipar is fejlődött: 1964-ben pl. már 22 ezer tonna szappant és 23 ezer tonna mosómosogatószert gyártott.) Korszakunkban a pamut-, len- és más durvább anyagokhoz „maga mos!” szlogennel a Rapid és a Rádión nevű mosószert kínálták, míg gyapjúhoz, műszálas és selyemanyagokhoz a Tisztaságot, Ideált, Mos-6-ot. (A szintetikus mosószerek felhasználását ösztönözte, hogy az új textíliákat — nylon, perion, őrlőn stb. — is csak ezekkel volt tanácsos mosni.) Az 1960-as évek elejétől nemcsak a szintetikus mosószerek, hanem új gépek is könnyítették a munkát. Nagy volt a kereslet a 1,5 kg szárazruhát kimosó mosógépek iránt, melyek 2-8 perc alatt tisztítottak ki egy adag ruhát. Kézi hajtású, mosógépre szerelhető facsarógépek, s — elenyésző számban — centrifugák álltak rendelkezésre a ruha kicsavarására — ám évekig a kézzel történő csavarás volt a jellemző. A ruhát az egyre terjedő villanyvasalóval vasalták (kapható volt már NDK hőfokszabályozós készülék is), de falun — a villany hiánya miatt — sok helyen az asszonyok a hagyományos, tűzhelyen, forró téglán melegített vagy faszénnel izzított vasalót használták. (Többször panaszkodtak viszont, hogy nem mindig volt kapható faszén.) 1949-ig, a tisztítóipar államosításáig csak egy vékony réteg volt képes megfizetni a szolgáltatás magas árait. 1949-ben létrejött a Patyolat Vállalat, mely a lakosság szélesebb körei számára kínálta megfizethető szolgáltatásait. Évekig 3,10 forintért vállalta az ágy- és asztalnemű kilós mosását (a kisméretű, gyakran csak ülőkáddal, zuhanyozóval felszerelt városi lakásokban ugyanis gondot okozott ezek kimosása, szárítása), a testi fehérnemű ún. piperemosását (5,70 ft), ingmosást-vasalást, paplantisztítást, olajos mosást, és az otthon nehezen megoldható vegytisztítást, festést. A vállalat tevékenysége azonban állandó kritikák, sőt kabarétréfák témájává vált. Magasak voltak a vállalási határidők (10-35 nap), a kapacitáshiány miatt gyakoriak voltak a vállalási szünetek is, s nem volt ritka a beadott holmik elvesztése, összekeverése. A jelentős erőfeszítések ellenére a fiókhálózat kiépítése is akadozott. Gyakorlatilag Budapesten és alig több mint 20 vidéki városban kínálta szolgáltatásait a Patyolat. A házimunka egyéb összetevőit még hosszan taglalhatnánk. Eddigi kutatásaink azt mutatják, hogy a lassú, de határozott változás az 1950-es évek végén, az 1960-as évek elején indult meg, mint azt az egyes munkafázisok nyomonkövetése a fentiekben is tanúsítja. E változások valódi kihatásai majd az 1960-as évek felétől mutatkoznak meg és válnak statisztikailag is jellemezhetővé. De ez már egy következő tanulmány tárgya. BURUCS KORNÉLIA