A magyar nyelv és kultúra a Duna völgyében I. Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság Budapest – Wien (1989)
Nemzeti kérdés, irodalom, irodalomtudomány - Nationale Frage, Literatur und Literaturwissenschaft - Sárközy Péter: Az olasz árkádikus kultúra közép-európai jelenléte és hatása a XVIII. század végi Magyarországon
fordulón teljesedik ki Csokonai Vitéz Mihály jellegzetesen „századfordulós" költői életművében. Arról is hajlamos a magyar irodalomtörténet-írás megfeledkezni, hogy korábban a Metastasio -melodrámák színhelye a főúri kastélyszínházak és az iskolai színielőadások zárt világa volt, míg épp a századvégen, illetve a XIX. század elején jelennek meg nyomtatásban is Metastasio drámái, illetve kerülnek a magyar polgári színházak műsorára. Elsőként Kreskay Imre Scipio álma drámafordítása jelenik meg a Kassai Magyar Múzeum 1792. évfolyamában, melyet Rudnyánszky Karolina bárónő és Berzeviczy Pál Metastasio-fordításai követnek 1793-ban A magyar játékszín 1793. évi II. kötetében (A puszta sziget; Alcides a válaszúton). Ekkor kezd el foglalkozni Kazinczy Ferenc is három Metastasio-dráma fordításának gondolatával a Külföldi játékszín kiadványsorozat számára. A Themisztokles és a Titus szelídsége fordítását budai fogsága idején fejezi be 1795-ben, a darabok 1806-ban kerülnek először bemutatásra a báró Wesselényi Miklós színtársulata előadásában, majd Kazinczy műfordításai IX. kötetében nyomtatásban is megjelennek 1815-ben. Kazinczyval egyidőben foglalkozik Metastasio fordításával a fiatal debreceni diák, Csokonai is, és 1793-ban folyóiratokban közölt hirdetéseiben 16 olasz dráma, köztük több Metastasio-darab fordítását ajánlja. Csokonai olasz műfordításai halála után 1806-ban Nagyváradon jelentek meg önálló kötetben, de nem keltettek különösebb kritikai visszhangot, hiszen az ekkor Kazinczyval szemben Csokonait zászlójukra tűző debreceni pipacéh képviselőinek nem „olaszos", hanem „eredeti népi" költőre volt szükségük (sajnos ez a magatartás a Csokonai-irodalomban mindmáig fellelhető). Metastasio drámáinak legteljesebb kiadása a Bécsben és Pozsonyban élő Döme Károly pozsonyi kanonok, Kazinczy barátja nevéhez fűződik, aki 1801-ben önálló kötetben jelentette meg Metastasio vallási tárgyú drámáiból készített fordításait (Metastasiusnak egynéhány játéka, Komárom, 1801), míg a világi tárgyú színdarabok fordításával 1811-ben készült el, és azok Kazinczy Metastasio-fordításaival egyidőben, 1815-ben jelentek meg. Kazinczy és Döme fordításai immárom az új magyar színjátszó társulatok, azaz prózai színielőadások számára készültek, és ezzel megkezdődik Metastasio magyarországi fortunájának újabb fejezete, mely egészen a század közepéig tart. Metastasio Themisztoklészét és Titus szelídségét, a darabokban rejlő hazafias és felvilágosodott tartalmak miatt (mindkét dráma a felvilágosodott, alattvalóival igazságosan bánó uralkodó példáját, illetve hazájáért a zsarnok ellen jogosan fellázadó hőst állítja középpontba) a nagy hazafi és lázadó, idősebb báró Wesselényi Miklós mutattatja be Kazinczy fordításait felhasználva 1806-ban Erdélyben, illetve indítja még az évben színtársulatait magyarországi körútra. A La clemenza di Tito magyar bemutatójára 1806. április 24-én került sor Kolozsvárott, Bánffy György kormányzó nevenapja tiszteletére Kocsi Patkó János címszereplésével, a Temistocle bemutatójára pedig 1806. augusztus 5-én Marosvásárhelyen, gróf Gyulay Ignác horvát báni kinevezése alkalmából. A két darab következő bemutatóinak színhelye Szeged és Debrecen voltak. A Clemenza di Titót Pergő Celesztin erdélyi színtársulata mutatja újra be 1810-ben Kolozsvárott, a darab utolsó előadásáról 1824-ből (Pápa, Kilényi Dávid színtársulata) van tudomásunk. A Temistokles Kazinczy fordításában 1813-ban kerül bemutatásra a pesti magyar színtársulat előadásában. Az 1819. évi pesti bemutatón a darab Temisztoklész avagy a hazaszeretet hatalma címmel szerepelt, női főszerepben Dérynével. Nem kevésbé volt célzatos a darab 1835. évi kassai bemutatója, Pergő Celesztin színtársulata