Igen, 1990 (2. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-03 / 1. szám
„SZENTELD MEG ŐKET AZ IGAZSÁGBAN!...” Gondoljunk arra, ha egy osztályban a tanár igazságtalanul osztályoz, a még el nem tompult fiatal lelkekben elemi erővel tör föl a vágy: Igazságot! Gondoljunk egy népre, melynek szívében, hosszú elnyomás alatt, fölgyülemlik és kitör az igény: Igazságot! Tehát ősi, emberi törekvésünk: az igazság atmoszférájában akarunk és tudunk csak élni. De mi az igazság? Az, amikor fölfogásunk teljesen megegyezik a tárgyi valósággal, és szubjektív szempontok nem torzítják el. Ez az elméleti igazság. A tudományok köre. Ennél azonban sokkal döntőbb számunkra: az élet igazsága. Jézus erről beszél. Mivel annyira alapvető az emberi életben, az ember története folyamán ismételten fölvetődött: miben áll az igazság? Hol nyilatkozik meg? Erre az ókori bölcsek és nagy gondolkodók sem tudtak pontos feleletet adni. Azt tudták, hogy nem elméleti, nem is patetikus, nem normákhoz és erkölcsi előírásokhoz igazodik. De pontosan miben áll? Pilátus is megkérdezi: Mi az igazság? (Jn. 18,68.) Jézus válasza: „Én arra születtem, és azért jöttem a világra, hogy tanúságot tegyek az igazságról.” Tehát az élet igazsága nem önmagában valami, hanem valaki, látható és tapasztalható: Jézus Krisztus. • Ezért mondja magáról: „Én vagyok az út, az igazság és az élet.” (Jn. 14,6.) Szerintem e döntő kiejelentésben nem lépcsőfokokról, nem is szinonimákról van szó, hanem Jézus személyiségének különböző vonatkozásairól. A sok zsákutca és tévút között — ezek minden ember számára konkrét veszélyek — Jézus élete példájával jelenti a biztos utat. A féligazságok és hazugságok között Jézus tanítása a biztos igazság. Végül a lidérces fényű kísértések között Jézus, a benne működő és belőle áradó Szentlélek által a valódi élet. Pilátus megkérdezte: „Mi az igazság?” Mi, keresztények így kérdezzük: „Ki az igazság?” „A kegyelem és az igazság Jézus Krisztus által valósult meg.” (Jn. 1,17.) Az Ószövetség csupán törvényt adott, de ennek megvalósításához erőt nem. Mózes csupán kapta és kihirdette a törvényt, Krisztus maga az igazság. Jézus emberi természete teljesen egyesülve van az Istennel, ennek következtében az isteni élet emberi természetére is kiáradt, tanítása pedig nem csupán ígéret, mint az Ószövetségben volt, hanem teljesen egyértelmű. „Szenteld meg őket az igazságban, a te igéd igazság.” (Jn. 17,17.) Amikor valaki olyannak mutatja magát, amilyen valójában, és nem csupán úgy viselkedik, amilyennek lenni kellene, akkor élete tiszta és áttetsző. Ilyen Jézus Krisztus élete. De tovább kell lépnünk. Jézus fölment a mennybe, ott ül az Atya jobbján. Mi lesz tovább? Hogyan szól bele a történelembe? Rajtunk keresztül. Életének példája, tanításának igazsága általunk épül bele a világba. Neves német író mondja: „Egész katolikus személyiségem nem más: lámpás vagyok, bennem Krisztus személyisége a fény, mely világít." (Langbehn) Tehát kereszténynek lenni nemcsak annyi, hogy elfogadom Krisztus tanítását, hanem az is, hogy továbbélem Krisztus életét, aki a Szentlélek által bennem él. Az apostol szavai szerint: „Öltsétek magatokra az új embert, aki Isten hasonlóságára tiszta igazságban és szentségben alkotott teremtmény.” (Ef. 4,24.) Ma egyre nagyobb jelentőséget tulajdonítunk a környezetszennyeződésnek. Pedig ugyanilyen, ha nem nagyobb károkat okoz a szellemi szennyeződés, a hazugság terjedése. A hazugság elsősorban az egymás iránti bizalmat teszi tönkre; meggátolja, hogy higgyünk egymásnak, fölbomlasztja legszorosabb kapcsolatainkat. Valamennyien érezzük, hogy addig áll fönn egy társadalom, amíg képesek vagyunk mások szavára építeni. Azt tartjuk becsületes embernek, akinek szavai mögött élete aranyfedezete áll, amikor az „ige” testté, azaz „életté” válik benne. Mi tehát a teendőnk? Beszédünkben őszintéknek kell lennünk. „Legyen beszédetek: igen, igen, nem, nem. Ami ezt meghaladja, az a gonosztól van.” (Mt. 5,37.) Emlékezzünk Áronra. Mózes távollétében, a nép kívánságára aranyborjút készít. Mikor Mózes felelősségre vonja, válasza így hangzik: „ Ők idehozták az aranyat, én a tűzbe vetettem s ez a borjú lett belőle. ” (Móz. II, 32,24.) Tehát beszédünk legyen kertelés, kétértelműség és mellébeszélés nélkül, de nem felfuvalkodott, ítélkező és másokat kitanító. ' * Viselkedésünkben kerülni kell a képmutatást. „Nézzétek az igaz izraelitát! — mondja Jézus Nátánaelről. „Nincs benne kétszínűség!” (Jn. 1,47.) Képmutatásról akkor beszélünk, mikor a külső mást mutat, mint a belső. (Mt. 23,27.) Lelkünkben érezzük az állandó fölszólítást, hogy legyünk az igazság munkatársai: „Te valóban az igazság útján jársz. Nincs nagyobb örömöm, amikor azt hallom, hogy fiaim az igazság útján járnak.” — írja Szent János egyik hívének. ( Jn. 4.) Az imádságban sem a szavakon van a hangsúly, hanem hogy a szavak mögött valóban evangéliumi élet éljen: „Lélek (és igazság) az Isten, akik imádják, lélekben és igazságban kell imádniok.” (Jn. 4,24.) Végül az igazság tesz szabaddá bennünket. Ne feledjük, a mindenkori Hatalom áll a Szabadsággal szemben. Az egyik nagyon erős, mert pénzzel, fegyverrel és hazugsággal rendelkezik, a másik önmagában áll, ezért látszólag gyenge. Ma a szabadságmozgalmak állnak a társadalmi élet homlokterében. Az egyes embert a szenvedélyek tartják rabságban, a közvélemény narkotizálja s a hazugság egyetemes atmoszférája veszi körül. Felszabadulás egyedül az igazság érvényesítése útján remélhető. Feladatunk és kötelességünk, hogy tevékenyen részt vegyünk ebben a szabadságharcban. Harcolnunk azért kell, mert az igazság csak fokozatosan válik világossá. Gondoljunk arra, csak Kopernikusz óta tudjuk, hogy a Föld forog a Nap körül. Csak Kolumbusz óta tudjuk, hogy Amerika létezik. Csak Harvey óta tudunk a vérkeringésről, és csak Koch ismerte föl a baktériumok káros hatását. Mennyivel inkább áll fönn ez az erkölcsi élet igazságairól, az egyetemes béke föltételeiről és a humánum értékeiről. Ha visszaemlékezem, életem talán legfájdalmasabb emléke, amikor egy jól képzett bíró hatévi börtönbüntetésre ítélt szervezkedés és izgatás vádja alapján. Ő is nagyon jól tudta, hogy a vád nem igaz, de fölsőbb parancsra tudatosan hazudott, és visszaélve bírói hatalmával, hamisan ítélt. Nem a börtön és nem a szabadságvesztés fájt, hanem az igazság nevében űzött színjáték... Aszalós János 2