Tamás Attila - Schein Gábor szerk.: Irodalomtörténet, 2003. 34/84. évfolyam
Tanulmányok - Orosz Beáta: Csokonai Vitéz Mihály Anakreoni Dalok című kötete mint a XVIII. századi Anakreón-recepció összegzése 55–81. p.
CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ANAKREÓNI DALOK CÍMŰ KÖTETE... dog pillanat ajándékát". Mindez valójában gondos előkészítés, „megrendezés" eredménye, „a boldogság környezetét a költő rendezte be, az ő alkotása",76 és mint a „nyári hűvös este" időmegjelölés jelzi, nem tartható fenn sokáig. A boldogság fenyegetettségére válaszol, egy egészen más, szebb világot tárva föl az Orgiák (XIV.). A költemény az anakreóni életszemlélet összegzése, ugyanakkor fordulópontot is jelöl, hiszen utána egyre elkeseredettebb hangulatú darabok következnek (Keserédes, Az Eltávozás, A' Tavasz), eljutva a „talán örökre" bizonytalanságától az „Egyedül csak én kesergek" végleges bizonyosságáig. A versben a „Mind" és az „Egy" egymásnak felelgetve ünnepli ,,A' szíveket feloldó, A' gondtörő" Bacchust, ,,a' kegyelmes Isten"-t, aki megszabadít a gátlásoktól, fölszakítja a korlátokat, teljessé teszi a gyönyört.77 A kar által énekelt, lanttal kísért refrénnel indul, mely összefoglalja a fő mondanivalót. Az „Egy" négy különböző hosszúságú részben mutatja be „Licus" jótékony adományait, négy fontos tulajdonságát emelve ki, elsőként, hogy csak vele lehet teljes a szépség, a szerelem, a kellem és a földi gyönyör. A második és harmadik egységben az emberekre tett pozitív hatásaira mutat rá: megalázza, megszelídíti a „büszke Nagyravágyását, barátságot, örömöt, jókedvet fakaszt, valamint megvidámítja a társasági életet. Az utolsó, egyben leghosszabb terjedelmű rész személyessé válik, többes szám első személyre vált. ,,A' kegyelmes Isten" legfontosabb, legértékesebb ajándéka a költői ihlet, egy szebb világ megteremtésének lehetősége: „Ő a' ki képzetünkben / Teremthet új világot. / Mint Polimniának; / 'S mennybéli zengzetével / Olvasztja szíveinket. / Ő gyújtja a' Poétát / Érzékenyebb dalokra". Nem nehéz erről A magánossághoz című vers híressé vált soraira asszociálnunk: „Tebenned úgy csap a poéta széjjel, / Mint a sebes villám sötétes éjjel; / Midőn teremt új dolgokat /S a semmiből világokat". A szelíd ünneplés hangulata egyre fokozódik, az első és második egység utolsó sorainak „úszik" és „fúl" igéi a mámor képzetét keltik: „egész gyönyörködésben / Nem úszhat az halandó." ,,A büszke Nagyravágyás [...] Megaláztatott örömmel / Fúl a' szelíd habokba." Az orgiák résztvevői egyre jobban belemerülnek a dalba, az ünneplésbe, melynek végpontja a teljes feloldódás, a mennyei, „Édes ragadtatás", egy másik világba emelkedés. A versben az egyéni és a költői kiteljesedés, a boldogság, az öröm új lehetőségeit tárja föl a költő. Mindez előre megkérdőjelezi a következő három darab keserűségét, kétségbe vonja a szerelem elvesztését végleges boldogtalanságként megélő, „Egyedül csak én kesergek" magatartást, s távlatot nyit egy új költői program felé, amelynek megvalósítója a másik példakép: „Kelet édes énekesse", Háfiz. A Hafiz sírhalma lezárás, összegzés, búcsú, számvetés a boldogság és az élet múlandóságával, ugyanakkor e tragikum sajátos költői föloldása, amelyhez hasonló gondolatokat, motívumokat Csokonai más műveiben is fölfedezhetünk.78 Az elmúlás tragikumával szembekerül „A rózsabokrok" alján" nyugvó, „víg", 67