Gerlóczy Géza: Jogisme (Kassa, 1900)
Előszó
Ignácznak azon intenziója is, mely a gazdasági szakintézetek előadási tananyagának helyes csoportosítására s feldolgozására irányul, s amelyből kifolyólag — véleményem szerint — épen az egyes szakmák előadói leginkább hivatottak arra, hogy a tananyag beosztásának, terjedelmének és előadásának módjára nézve a gyakorlatban szerzett tapasztalataikat érvényesítsék s a kérdés tisztázásához ezáltal is hozzájáruljanak. Ez okból könyvemben nemcsak a mezőgazdákat elsősorban érdeklő s szocziális szempontból is nagyfontosságú megállapodásokat tartalmazó u. n. mezőgazdasági törvények ismertetésére terjeszkedtem ki, hanem helyet adtam abban mindazon magánjogi, közjogi, közigazgatási s pénzügyi irányelveknek és jogszabályoknak is, amelyeket minden állampolgárnak, de legfőként a nemzeti vagyon legértékesebb alkotó része, a földbirtok tulajdonosainak és kezelőinek okvetlen ismerni kell annál is inkább, mert a tulajdonképeni mezőgazdasági törvények oly mértékben vannak átszőve magánjogi és közigazgatás jogi vonatkozásokkal, hogy azoknak megértése és helyes alkalmazása ezen utóbbiak ismerete nélkül alig lehetséges. Hogy e törekvésemnek munkám megfelel-e ? annak megítélését a könyv t. olvasóira bízom. . Kassa, 1900. évi június hó Serlóczy Géza.