Kisdednevelés, 1911 (40. évfolyam, 1-24. szám)
1911-08-15 / 16. szám
462 hitvesét, Hohenberg Zsófia főhercegasszonyt. A miniszter úr emek érdemét a magyar szellemi élet munkásai sohase fogják elfelejteni! Mily szeretettel fejthette ő ki a főhercegasszony előtt azokat az emberbaráti feladatokat, melyek megoldására az egyesületet megalakították! Mily ékesszólással tolmácsolhatta a szegény beteg gyermekek nyomorúságát, hogy a fenséges Asszonynak magasztos elhatározását inspirálja! Mindezt csak képzeljük, de a nemeslelkű miniszter munkája eredményét itt látjuk a szemünk előtt, mint valóra vált álmot. A kies Balaton partján, Almádi erdőkoszorús domboldalán fölépült a legelső magyar gyermekszanatórium, melyet fenséges védőjéről Zsófia gyermekszanatóriumnak keresztelt a hálás közérzés. Július 30-án nagy avató ünneppel adták át rendeltetésének az új és szép intézetet. Hatvan magyar gyermeket helyeztek el benne egyelőre kényelmesen. Gondos apácák önfeláldozó ápolására bízva. Noha nem hallgathatjuk el, hogy a gyermekvédelem eme szép munkájából a kisdedóvónők is szívesen részt vállaltak volna s hisszük is, hogy a legközelebb fölállítandó gyermekszanatóriumok szervezésénél az állás nélkül levő tömérdek óvónőre az egyesületi vezetőség figyelemmel lesz. Az avató ünnepre maga gróf Zichy János kultuszminiszter fényes kísérettel utazott. A szanatóriumi épület csarnoktornácán Óváry Ferenc országgyűlési képviselő, mint a balatoni szövetség elnöke, Hunkár Dénes veszprémvármegyei főispán, Fülöp Gábor Almádi község bírája és Joó János plébános intéztek üdvözlő beszédet a miniszterhez, akinek a szanatórium legelső kis lakói részéről Guthardt Vilmos virágcsokrot nyújtott át, ami a minisztert láthatólag meghatotta. Minderre a kultuszminiszter remek szép beszéddel válaszolt. Legelébb is megköszönte azoknak, akik őt a szanatórium létesítése nagy munkájában támogatták s azoknak, akik ide kísérték, önzetlen fáradozásukat. Azután gyönyörű, lelkes szavakban dicsőítette a gyermekvédelem szent eszméit. Beszédének ez a remek része valósággal megindította és elragadta a hallgatóságot. Az ország kultúrájának, úgymond, az az igazi fokmérője, hogy miképpen bánunk a gyermekkel. Minél kultiváltabb az emberi lélek, annál jobban közelebb jut a gyermekhez, annál jobban simul hozzá, annál bensőségesebben és közvetetlenebbül segít a gondtalan kis teremtéseken, akik még oly közel vannak az angyalokhoz. A jó ember legfőbb vágya az, hogy a gyermek minél tovább megmaradjon abban az angyali boldogságban, hogy a kis tirannusok, akiket mi gyermekeknek hívunk, minél később ismerjék meg az emberi élet rettenetes nyomorúságait, és éppen ezért azokkal a gyermekekkel, akiket a gondviselés azzal sújtott, hogy egészség dolgában másoknál gyöngébbek, hogy szén-