Művészeti Lexikon 2. L-Z (Budapest, 1935)
R - Reiter Ede - Reiter László - Reitter Hermina - Rekesz-zománc - Relief-csipkék - Relief-intarzia - Remarque (Remarque-levonat) - Rembrandt
Relter 34 Rembrandt kát, a parlament termeinek egy részét, a budai Szent Anna, a kőbányai, a józsefvárosi, a kassai Mihály-kápolna, a pozsonyi Szentháromság templom, stb. dekoratív falképeit. Egyébként főleg tájképfestő volt. REITER 1. Ede, építész, • Fünfhaus (Bécs mellett) 1847, + Temesvár 1908. Bécsben és Münchenben tanult, 1871- től Temesvárt működött, ahol R. tervei szerint építették a józsefvárosi Miasszonyunkról nevezett iskolanővérek zárdáját és templomát, a józsefvárosi takarékpénztár palotáját, az állami tanítóképző intézetet, a Turulcipőgyárat és számos magánépületet. R. 2. László, grafikus, * Budapest 1890. Grafikáival 1913 óta szerepel fővárosi tárlatokon. Számos könyvet illusztrált. 1931. az Ernst Múzeumban, 1933. a newyorki Brooklyn Galleryben volt kollektív kiállítása. Mint a Magyar Bibliophil Társaság vezetőségének tagja. rendezte sajtó alá a Társaság összes kiadványait. REITTER Hermina, festő, • Törökbálint 1883 jún. 23. Deák Ébner Lajosnál, tanult. 1913 óta táj- és csendéletképeket állított ki a Nemzeti Szalonban. REKESZ-ZOMÁNC (email cloisonné), a bizánci művészetben kedvelt módja az ötvöstárgyak díszítésének. Az aranyból készült alaplemezre rajz szerint vékony aranyszalagocskákat forrasztottak, ezek választották el az ily módon keletkezett rekeszekben a különböző színű zománcokat. Legszebb példák közé tartozik a magyar szent korona. Újabban (főleg a XIX. században) Kínában és Japánban rézalapon készülnek cloisonné-tárgyak. — Irodalom: M. Rosenberg, Zellenschmelz (Frankfurt, 1921). RELIEF-CSIPKÉK, olyan varrott csipkék, melyeknek egyes része többékevésbbé kiemelkedően van készítve. Ezeknek a domború részleteknek alkalmazása eleinte konstruktív okokból történik, t. i. midőn a reticellacsipkének vászonalapját elvetik és szabadon varrják a csipkét, szükség volt erősebb összetartó elemekre, hogy annak tartást adjanak. Midőn látták, hogy ezek az erős kontúrok a csipkének bizonyos karaktert adnak, a szükségből erényt csináltak és nemcsak a szükséges összetartó elemeket, hanem egész részleteket, virágokat, leveleket képeznek ki domborúan, de a későbbi daraboknál plasztikusan is. Nem valószínű, hogy R. a XVII. század közepe előtt készültek, de bizonyos, hogy legnagyobb virágzásukat Franciaországban érték el a XVII. század második felében. RELIEF-INTARZIA, olyan faberakás, melynél a berakott dísz domborúan kiemelkedik. Ez a nehéz, de stilisztikailag nem szerencsés technika Csehországban tűnik fel a XVII. század folyamán (prágai munkának is nevezik), de sem akkor, sem később nagy elterjedésnek nem örvend. A franciák a XIX. század 60-as éveiben újra alkalmazzák REMARQUE (Remarque-levonat), a rézkarcok ama levonata, amelynek margóján, a rézlemezen a művész egy-egy kis rajzocskát alkalmaz. A metsző vagy rézkarcoló munka közben, hogy tűjének hegyét kipróbálja, vagy az edző sav hatását jobban megfigyelhesse, apró kis ötleteket karcol a rézlemez R.szélére. Ezek az első próbalevonatoknál megmaradnak a lemezen, míg később, mikor már a teljes kész lemezről a nagyközönség részére kell levonatot készíteni, ezeket az apró ötleteket és próbákat a lemezről csiszolással eltávolítják. A R.-kal ellátott levonat tehát korai nyomatnak számít. Különösen a XVII. századbeli grafikai lapokon látjuk. Conrad REMBRANDT (tkp. R. Harmensz van Rijk), hollandi festő, * Leiden 1606, Amszterdam 1669. Nemcsak a hollandi művészet legnagyobb alakja és a germán művészet legteljesebb megtestesítője, hanem általában a festészet leghatalmasabb képviselőinek egyike. Optikai szempontból R. a festői stílus elvének első és legtökéletesebb megvalósítója, a modern értelemben vett festőiség atyja. Művészetének bűvös eszköze, a chiaroscuro azonban nemcsak ily külső optikai célokat szolgál, hanem éppen annak segítségével alakjainak, az ábrázolt cselekvényeknek, azok színterének valami magasabb, titokzatos, transzcendens jelentőséget ad. Valóság és költészet a legbensőbben egyesül művészetében. Azt ábrázolja, amit lát és — távol a klasszicizáló, akadémikus művészet stilizálásától — még szenttörténeti, mitológiai képeiben is a legszűkebb környezetéből vett alakokat szerepeltet, megvan azonban az ereje ahhoz, hogy ezeket, a köznapi alakokat a magasabbrendű élet varázsával ruházza fel. Nincs művész, akinek alkotásai reálisabbak és egyúttal kifejezőbbek volnának az övéinél: az ábrázolás és kifejezés nála egy szerves, elválaszthatatlan egész. Míg mások, még a legnagyobbak is, csak többé-kevésbbé egyoldalúan közelítik meg a művészet legmagasabb céljait, R. együtt ad mindent. S hogy igazán mindent adhasson, nem éri be a festészet eszközeivel, hanem a grafika, a sokszorosító művészet eszközeit is igénybe veszi. Rajzai és rézkarcai nem melléktermékek, hanem — mintegy a festészet anyagisága alól felszabadulva — lehetővé teszik szá.