Tolnai Új Világlexikona 10. Lak-Mag (Budapest, 1928)
L - Léghajózás
LÉGHA A levegőbe való felemelkedés és az abban való szabad mozgás egyik legősibb vágya volt az emberiségnek, melytől a természet megtagadta a szabad térben való csapongás lehetőségét, arra kényszerítvén, hogy a légóceán iszapjában, a Föld felületén, a nehézségi erő örökös rabbilincsei alatt görnyedve élje le életét. Az emberi képességek kibontakozása, a kulturális fejlődés azonban szükségképpen magával hozta, hogy az ember szembefordult az őt korlátok közt tartó természettel, szellemi erejével sokkal tágabb fejlődési perspektívákat, bővebb életlehetőségeket csikart ki tőle, mint amennyi őt— mint a földön élő lények egyikét, — a „természet rendje szerint” megillette volna, így kényszerítette ki a természettől — annak törvényeit és jelenségeit ügyesen felhasználva s a maga javára fordítva, ■— a tőle megtagadott szárnyakat s így vált a harmadik dimenzió, a szabad légtenger, a végtelen tér urává. A levegőbe való felemelkedés és az abban való tartózkodás, szabad mozgás — lebegés és repülés, — természeti példái a füst, a magasban úszó felhők, a madarak és a repülő rovarok. Ezek ötlöttek legelőször az ember szemébe s keltették fel benne a vágyat a rög elhagyására. A természet e példái két különböző módját használják fel a felemelkedésnek és a repülésnek s az emberi tudás teremtette légi járóművek is ennek megfelelően kétféle működési elvet követnek. A repülő élőlények az áramló, mozgó levegő energiáját, alkalmas módon értékesíthető felhajtó erejét veszik igénybe a nehézségi erő kiegyensúlyozására, súlyuk felemelésére, más szóval erőműtani, dinamikai úton repülnek ; ugyanezt teszik a „repülőgép” gyűjtőnév alá foglalt légi járóművek is, melyek „nehezebbek” lévén az őket körülvevő közegnél, annak ellenállását kénytelenek súlyuk felemelésére s a magasban való megtartására segítségül hívni. E „dinamikus” légi járóművekkel szemben állanak a levegőnél könnyebb füst és felhő példáját követő repülőkészülékek, a léggömbök és a léghajók, melyeknek felemelkedése és lebegése az archimedesi törvényen, illetve a bennük levő s a könnyű atmoszféránál kisebb fajsúlyú (tehát JÓZÁS könnyebb) gáz természetes felhajtóerején alapszik ; ez a fajsúlykülönbség okozza, hogy az ilyen gáztöltéssel bíró légi járómű, felhajtóerőtöbblettel bírván, nyugvó légkörben mindaddig emelkedik, míg a gáztöltés a környező levegővel egyensúlyba nem jut ; a felhajtóerőtöbblet ekkor megszűnvén, a légi járómű ebben a magasságban lebeg (sztatikus lebegés és emelkedés). Ezért nevezik az ilyen repülőkészülékeket „levegőnél könnyebb”, tudományos szóval élve sztatikus (aerosztatikus) légi járóműveknek, repülési módjukat pedig sztatikus repülésnek. Mivel az emelésre felhasznált közeg (gáz) felhajtóereje a gáztérfogat és az általa kiszorított levegőmennyiség fajsúlykülönbségéből ered, világos, hogy Földünk légatmoszférájában a legnagyobb felhajtóerőt elméletileg a teljesen légüres tér adja. Ennek súlya 0, a levegőé pedig (tengerszinti magasságban) 1293 kg./ms, lévén, minden köbm. vákuummal 1-2 kg. súlyt lehetne emelni. Mivel azonban a vákuum, mint emelő „közeg” felhasználása a léghajózásban lehetetlen (ennek okát a következőkben ki fogjuk majd fejteni), emelésre olyan gázokat kell felhasználni, melyek a levegőnél lényegesen kisebb fajsúlylyal bírnak. Legkönnyebb ezidőszerint ismert gáz a tiszta hidrogén, melynek köbm.-enkénti súlya 00896 kg. ; egy ms. tiszta hidrogén felhajtóereje ennélfogva 1 203 kg.-nak felel meg. A léghajózásban Az R 36 angol óriás léghajó