Magyar Emléklapok 1848 és 1849-ből (Pest, 1850)
Imrefi: A huszár mint dragonyos
73 A HUSZÁR MINT DRAGONYOS. (Eredeti víg beszély.) 1. Egy nagy alföldi mezővárosunk piaczára kell legelőször is olvasóm figyelmét vezetnem, — még pedig épen azon időpontban, midőn a lakosság átalános rémültsége miatti iszonyú zaj , látásfutás, jajveszéklés, a kofák sátorfáinak fölszedése, s a boltok bezáratása, a legnagyobb zavar tarka képeit tünteték fel. Csak egy óranegyeddel ezelőtt vonult ki e városból a forradalmi hadsereg, melly a tősgyökeres magyar lakosság által rendkívüli lelkesedéssel, s a legszivesebb vendégszeretettel fogadtatott, úgy hogy pár napi itmulatásuk egy nagyszerű örömünnep, folytonos lakodalmi vígság volt. Azonban a császári hadsereg túlnyomó erővel közeledvén, óvatos vezérek parancsára hirtelen elkellett hagyniok a kedves tanyát. S ime most, a nemzeti öröm mámorától elfzábult lakosság közt egyszerre csak azon meglepő hír kezd terjengni, miként a császári sereg előőrse már a város határába lépett, mi annyival inkább növelé a lakosok ijedtségét s megzavarodását, mert e gyors meglepetés egészen váratlan volt előttük, s mert, megvallva az igazat, nemcsak az említett rokonszenv-nyilvánítás, de más, a számolás órájában sokkal terhelőbb dolgok miatt is féltették bőrüket. — „Jaj már mi nékünk szegény rebelliseknek!“ — minden, színéből kikelt arczon csak ezen régi magyar nóta felsőhajtó betűi vajának olvashatók, s a nagyított rémképek összesége a kétségbeesés óriási bélyegét sütó reájuk. A már érintett zajos piaczról, a népes utczákról mindenki eltakarodott, s a vészteljes fergeteg elöl üldözött vadként vonult odújába, s mintha valamennyien egy gondolaton lettek volna, a legszebb egyetértéssel, ki ki sietett a házak tetejéről, s az ablakokból büszkén kilobogott nemzeti zászlókat beszedni, s a sutba dobni, a fegyvereket, nemzetöri ruhákat, a Kossuth-bankókat, s átalán véve minden, forradalomra emlékeztető tárgyat a legtitkosabb rejthelyekre eldugdosni. Mintha a város egész lakossága egyszerre kihalt, vagy aludni ment volna, mély halotti csend lepte el széles hosszú utczáit, s tágas udvarait. A nagy középutczán egyedül a nemes városi tanács néhány, kevésbbé compromittált tagja ballagott a város vége felé, villámhárító magas tetejű kalapjaik alatt, a becsületes és jóérzelmű Emléklap 1. (6)