Magyar Emléklapok 1848 és 1849-ből (Pest, 1850)

Imrefi: A huszár mint dragonyos

73 A HUSZÁR MINT DRAGONYOS. (Eredeti víg beszély.) 1. Egy nagy alföldi mezővárosunk piaczára kell legelőször is olvasóm figyelmét vezetnem, — még pedig épen azon időpontban, midőn a lakosság átalános rémültsége miatti iszonyú zaj , látás­­futás, jajveszéklés, a kofák sátorfáinak fölszedése, s a boltok be­záratása, a legnagyobb zavar tarka képeit tünteték fel. Csak egy óranegyeddel ezelőtt vonult ki e városból a forra­dalmi hadsereg, melly a tősgyökeres magyar lakosság által rend­kívüli lelkesedéssel, s a legszivesebb vendégszeretettel fogadtatott, úgy hogy pár napi i­tmulatásuk egy nagyszerű örömünnep, foly­tonos lakodalmi vígság volt. Azonban a császári hadsereg túl­nyomó erővel közeledvén, óvatos vezérek parancsára hirtelen el­­kellett hagyniok a kedves tanyát. S ime most, a nemzeti öröm mámorától elfzábult lakosság közt egyszerre csak azon meglepő hír kezd terjengni, miként a csá­szári sereg előőrse már a város határába lépett, mi annyival in­kább növelé a lakosok ijedtségét s megzavarodását, mert e gyors meglepetés egészen váratlan volt előttük, s mert, megvallva az igazat, nemcsak az említett rokonszenv-nyilvánítás, de más, a szá­molás órájában sokkal terhelőbb dolgok miatt is féltették bőrüket. — „Jaj már mi nékünk szegény rebelliseknek!“ — minden, színéből kikelt arczon csak ezen régi magyar nóta felsőhajtó betűi vajának olvashatók, s a nagyított rémképek összesége a kétségbe­esés óriási bélyegét sütó reájuk. A már érintett zajos piaczról, a népes utczákról mindenki eltakarodott, s a vészteljes fergeteg elöl üldözött vadként vonult odújába, s mintha valamennyien egy gon­dolaton lettek volna, a legszebb egyetértéssel, ki ki sietett a házak tetejéről, s az ablakokból büszkén kilobogott nemzeti zászlókat be­szedni, s a sutba dobni, a fegyvereket, nemzetöri ruhákat, a Kos­­suth-bankókat, s átalán véve minden, forradalomra emlékeztető tárgyat a legtitkosabb rejthelyekre eldugdosni. Mintha a város egész lakossága egyszerre kihalt, vagy aludni ment volna, mély halotti csend lepte el széles hosszú utczáit, s tágas udvarait. A nagy középutczán egyedül a nemes városi tanács néhány, kevésbbé compromittált tagja ballagott a város vége felé, villámhárító magas tetejű kalapjaik alatt, a becsületes és jóérzelmű Emléklap 1.­­ (6)

Next