Magyar Fórum, 1991. január-június (3. évfolyam, 1-24. szám)
1991-01-03 / 1. szám
Magyar Fórum 1991. január 3. HELYSZÍNI KÖZVETÍTÉS Egy hét összefüggései Ez alatt a cím alatt hétről hétre összefoglalást talál az olvasó. A világeseményeket és a hazai történéseket párhuzamosan futtatjuk le ezeken a hasábokon. Megkeressük és felmutatjuk az összefüggéseket. Ez a szándékunk. Németh László hódmezővásárhelyi tanárkodása idején kísérletezte ki a tudományoknak egyetlen összefüggő történeti folyamatként való bemutatását és tanítását. Gauss matematikai gondolataival együtt megjeleníteni kora irodalmát, történelmét, társadalmi állapotait és a világhatalmi mozgásokat, s ezzel egy olyan átfogó világlátásra való képességet kifejleszteni a fiatalemberben, ami megvédi a mindenkori hatalom agytömésétől és agymosásától. Az agymosás ma világszerte félelmetesebb erővel folyik, mint valaha. A konformizmus ma világveszély. Ez indokolja, hogy akármilyen szerény keretek között is, de elkezdjük a belelátásra való képességeknek a kifejlesztését. Magunkat is iskoláznunk kell. Együtt kell tanulnunk az olvasóval. * Az elmúlt hétnek - december 27-én kellett nyomdába adnunk ezt a kéziratot az ünnepi torlódások miatt - az volt a megkülönböztető jegye, hogy az év utolsó hete volt, ennélfogva az esztendőre vonatkozó összefoglalás elkerülhetetlen. Az 1990-es év világtörténelmi jelentőségű változást hozott: a jaltai rendszer felbomlását. A világot uraló két óriási hatalom közül az egyik gyomorgörcsei miatt annyira öszszegörnyedt, hogy fel kellett adja Jaltában szerzett legféltettebb szerzeményét, a középeurópai térséget, és el kellett fogadnia a legyőzött Németország görcsoldóját, márkák milliárdjait az egyesítés fejében. Az üzletkötésre azért került sor, mert a németeknek van, a győzteseknek pedig nincs pénze. Csak fegyverük. Az viszont abban a mennyiségben, amiben felhalmozták, úgyszólván használhatatlan, önmagát oltja ki, hiszen az egész emberi világot elpusztíthatja. Most már keresni kell azokat a helyeket, ahol aránylag veszélytelenül lehet puskát ropogtatni. Ilyen hely a sivatag. Az év utolsó nagy története a német egyesülés után, hogy a porondon maradt egyetlen katonai szuperhatalom rögtön nyilvánvalóvá kívánta tenni egyeduralmát, a Biztonsági Tanács nagy szótöbbséggel vétó nélkül szavazta meg a bősz iraki diktátor elleni katonai fellépést. Most Amerika ezzel a világfelhatalmazással szabad kezet kapott arra, hogy az emberiség nevében járjon el az ellen a diktátor és agresszor ellen, aki egyszer már megvívott egy értelmetlen bérháborút az ellen a Perzsia (Irán) ellen, amelyik akkor az ajatollah alatt a legveszélyesebbnek látszott, és ha akarja, akár a földdel teszi egyenlővé azokat a városokat, ahová nemrégen még egymással vetélkedve, titkosan és nyíltan szállítottak fegyvert a keleti és a nyugati cégek. Izrael 1981-ben egyszer már lebombázott egy iraki atomerőművet. Most Szaddám Huszein kijelentette, akár belép Izrael a háborúba, akár nem, mindenképpen bombázni fogja Tel- Avivot. Kérdés, lesz-e rá módja. A sivatagi és olajösszefüggések tehát vajmi keveset változtak az elmúlt évtizedben. A retorika viszont annál inkább. Most az iraki fővárosban egymásnak adják a kilincset a világpolitika sztárjai, a szaúdi sivatagban pedig buzdító beszédeket intéznek a homokot köpő katonákhoz a notabilitások. (Lásd az angol királyi család tagjait.) Mindenki siet felzárkózni a nagy ügy mellé. A diktátor megfékezésének szent ügye mellé. Olyan szép, hogy könnybe kell lábadjon a szemünk. Csak nehogy háború legyen belőle. Mert akkor nem az érzésektől fog könnybe lábadni, hanem a gáztól. Magyarország, amely ma még szovjet csapatok állomáshelye és több nagy nemzetközi elhárító központ kvaterkázó tanyája, természetesen nem maradhatott ki ebből a felsorakozásból. Jó szokásunkhoz híven, mi is elítéljük az agressziót, és támogatjuk Kuvait felszabadítását. Kerül, amibe kerül. Persze sokba kerül. Nekünk sajnos ez az olajvidéki háború és annak a következménye végzetes is lehet. Mi nem homokot fogunk köpni, mint az amerikai katonák, hanem vért. Mégpedig attól a költségvetéstől, amelyet a Világbank által megjelölt „sarokszámok” tesznek rideggé. Ezek a sarokszámok jelenleg olyanok a magyar élet számára, mint egy drótkerítés. Kádár János nagy „vívmánya” volt, hogy bevitte az országot a Világbankba, és a magyar nemzet jövője terhére csinált a nemzetközi pénzpiacon 21 milliárd dollár adósságot. Kádárék az utolsó években már csak úgy tudtak hitelkérelmeikre világbanki aláírásokat kapni, ha becsapták a bankárokat. Letagadták a valódi hiányokat és az adósság mértékét is. A jelen kormány erre nem képes. Ellenben fizet. Kénytelen jogfolytonosnak mondani magát egy hazudozó és önveszejtő kormányzattal, vagyis abban a veremben van benne, amit a kétpólusú világrendszer ásott meg neki. A nemzetközi pénzpiacon minden ellenkező híreszteléssel szemben semmi értéke nincs a magyar rendszerváltozásnak. Nem fizetnek rá. De van egy másik hely is, ahol nem akarnak tudni a rendszerváltozásról. Ez pedig a maga paraszti realitásérzékét még őrző magyar nép tudata. A magyar mindennapok kesernyés embere így hümmög: „semmi sem változott”, „minden a régi”. Talán ez az ember is ugyanazt látja, mint a bankárok? Hogy nem változtak meg a tulajdonviszonyok. A privatizációt - s vele az országot - az az elit tartja a kezében, amelyik az utolsó években már Kádárékat is igen erősen fogta. Ebbe a rétegbe csak elenyésző mértékben sikerült az új politikai hatalomnak feltörnie. Ez az elit egyelőre zárt, mert éppen a zártságában van az ereje, mert a zártság biztosítja a monopolhelyzetet. A monopolistáknak elemi érdekük, hogy az ország függősége fennmaradjon, mert a függőségből lefojtottság következik, a gazdasági lefojtottságból p pedig az, hogy nem kezdődhetnek el nagymértékben a kisversenytársak gazdasági műveletei, hogy nem indulnak meg a kisvállalkozások, a családi vállalkozások, az új középosztály kialakulása késedelmet szenved. Az elitnek tehát érdeke az adósságteher következtében fennálló függő helyzet, sőt még a restrictio is, amely voltaképpen csak a monopóliumokat teszi túlélőkké. „Nemzetközi adósságterheink lényeges csökkentése nélkül az átmenet feladata megoldhatatlannak tűnik” - írja Szelényi Iván a Népszabadságban „A kijózanodás esztendeje” című kitűnő írásában. Igen! De vajon törekszik-e a magyar tárgyaló fél adósságterheink lényeges csökkentésére, vagy talán éppen az ő megbízottja az a tőzsdei alkusz, amelyik 60 centért kínál eladásra - ugyancsak Szelényi szerint - egy 1 dolláros magyar adósságot. A híradás megdöbbentő. Ez ugyanis csak látszatra adósságcsökkentő művelet. Elhatalmasodása esetén az ország áron alul való kiárusítását is jelentheti. Mit tud erről a kormány, és mit tud róla a Parlament? Lám-lám, az egypólusú világban ugyanazok a kérdőjelek, mint a kétpólusúban voltak. Ugyanakkor az első repedések is láthatóak. Kína csak hümmög, Sevardnadze lemondott, Krjucskov fenyegetőzik, a magyar orvosok pedig ott lesznek a sivatagban, képviselőink az Európa Parlamentben a 60 centes dollárból kapják szerény napidíjukat. Végezetül Töttösy Ernőnek, a Hitel 1990. 3. számában megjelent írásából idézünk: „1948: a nagyipari államosítások ideje. Akkoriban a Lázár és Offner vegyészeti gyár ügyésze voltam. (Az ügyész nem tévesztendő össze a mai »jogtanácsossal«, mert az ügyész teljesen független volt.) Az 1948-as év egyik napos reggelén sápadt arccal hívott félre a Lázár és Offner gyár főkönyvelője. - Még nem tudja ügyvéd úr, mi történt? - Fogalmam sincs róla. - Mával államosították a gyárat. Már az elnöki irodában ül az új vállalatvezető. - A miniszter úr mit szólt hozzá? - Már telefonáltam neki. Semmit sem tudott róla! Offner, a gyár mindenkori tulajdonosa, mint kisgazdapárti iparügyi miniszter, a főkönyvelőjétől tudta meg aznap reggel, hogy ...államosították a gyárát.” Egy mai miniszterrel ez nem fordulhat elő. Neki a fennhatósága alatt álló iparág volt kommunisták általi privatizációját jelentik. A helyzet mégsem reménytelen. De erről majd legközelebb Csurka István Az MDF IV. Országos Gyűlése - a tagság szava Részletek felszólalásokból, állásfoglalásokból, beszélgetésekből Dobák István, Petőfiszállás A politikai cselekvés erőtlen Úgy látjuk, hogy a politikai cselekvés erőtlen, mert elszakadt a valóságtól. Zárt arénában, elkülönült vonatkoztatási rendszerben folyik a szabadfogású birkózás, a kompromisszumok eljutnak a megalkuvásig, kétes befolyások érvényesülnek. Az MDF cselekvését figyelve úgy látjuk, érdekeinket csak részben képviseli a vezetés. A nap folyamán valamennyiünk hangulata módosult, ez a hozzászólás az előző hetek és hónapok közérzetét tolmácsolja. Kifogásaink: elvetjük a vagyonjegyes kárpótlás ötletét, őrültségnek, árulásnak, cserbenhagyásnak tekintjük. Nem tapasztaljuk, hogy első demokratikus kormányunk a jogfolytonosságot akarná megvalósítani, visszaállítva a tulajdont Mifelénk toporzékoltak és káromkodtak az emberek, amikor ezt az alamizsnát meghirdették, mint javaslatot Más. Részletesebb és folyamatos tájékoztatást igénylünk, vitágos megfogalmazását érdekeinknek, egyenes szándékot szó és tett azonosságát Eltartjuk a Magyar Fórumot, napilapot is eltartunk, ha az a mi lapunk lesz. önvizsgálatot javaslunk és a sorok rendezését Azt kívánjuk, hogy az MDF őrizze alapítólevelének szellemét, és tartsa meg vezetésében az erős jellemeket Azt kívánjuk, az MDF valóban folytatója legyen a hagyományainknak, küzdjön a népidegen érdekek ellen, és cselekvésével bizonyítson. Akkor a tényleges tagságnál sokkal nagyobb lélekszám áll mögéje. Magától értetődően integrálja az MDF - ahogyan eddig is tette - a nem azonosságvesztő liberalizmust, mint korszerű gondolkodás- és magatartásmódot. Azt a liberalizmust, amelyik nem hogy kizárná, de erősíti, dúsítja a népi és nemzeti érzést, a modern világ felé fordulásunkat. Csak magyarként csatlakozhatunk Európához. Magyar Fórum Közéleti hetilap A szerkesztőbizottság elnöke: Csurka István Főszerkesztő: Kósa Csaba Főszerkesztő-helyettes: Kiss Dénes Vezető szerkesztő: Krajczár Imre Szerkesztőségi titkár: Székely Dezső Főmunkatársak: Ablonczy László, Ágh István, Czegő Zoltán Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1074 Budapest, Csengery u. 1. Levélcím: 1399 Budapest Pf.: 701/364 Telefon: 121-7030, 142-0333 Telefax: 122-5917 Kiadja: Magyar Fórum Kiadói Kft. Felelős kiadó: Csurka István Szedés: OMIGRAF Kft. Grafikai előkészítés: INTERGRAF GM. Nyomás: Apolló Kft. 1165 Zsemlékes út 25. Felelős vezető: Hupján József ügyvezető igazgató Előfizethető a szerkesztőségben és a kiadóhivatalban. (A lap régi előfizetői 1991. március 31-ig a régi áron kapják a 16 oldalas Magyar Fórumot.) Önkormányzati szomorúság Igái nagyközség önkormányzatának képviselője vagyok. Társaimmal együtt szomorúan kellett megállapítanom, hogy az önkormányzatba bejutott tagtársait a kormányzat és a frakció bizony cserbenhagyta. Az önkormányzati törvény ebben a formájában nem végrehajtható. Egy iskolaszéket, egy szakbizottságot nem lehet megalakítani, és érdemben működtetni, ha a szakigazgatási feladatok terén nem tudunk előrelépni. Az önkormányzatok vagyoni helyzete enyhén szólva bizonytalan, az idő pedig vészesen múlik. Ráadásul az állam olyan feladatokat igyekszik ránk testálni, mint az oktatásügy elmérgesedett helyzetének megoldása. Remélem, őszintén remélem, nem azt kívánja elérni senki, hogy az önkormányzati választásokon tért nyert ellenzéki és független, vagy függetlennek látszó képviselők és polgármesterek megbukjanak, és a nép haragját az önkormányzatok szenvedjék el. Sós Tibor, Igár