Magyar Hírlap, 1997. október (30. évfolyam, 229-241. szám)

1997-10-06 / 233. szám

6 Magyar Hírup BELFÖLD - MH-POSTA 1997. OKTÓBER 6., HÉTFŐ Magyar tenger­­ külföldi „falvakkal”? Újabb üdülőtelep építése borzolja a Balaton-partiak kedélyét. A balatonfüredi „görög falu” a félbehagyott beruházása óta a magyar ten­ger védelmezői árgus szemek­kel figyelik az induló beruhá­zásokat. Balatonszemesen újabban holland üdülőkomp­lexum, a lagúnafalu létesítése tartja lázban a polgárokat. A négymilliárd forintba kerü­lő, s a parti sávot szinte telje­sen megváltoztató beruházást az őslakosok inkább pártol­ják, az üdülőnépesség viszont egyértelműen elutasítja. Balatonszemesen ezer üdülőingatlan van, nyári na­pokon a vendégsereg a 20 ez­ret is eléri, míg az állandó la­kosok csak 1800-an vannak. Ha nem fejlődik a telepü­lés, az a baj, ha pedig beruház­ni akarunk, nagy terveket megvalósítani, akkor meg az a baj - mérgelődik Illés Antal, Balatonszemes polgármeste­re, aki egyértelműen híve a holland Bioten-tervnek. Fej­lődjön is Szemes, de marad­jon is meg álmos, csendes te­lepülésnek - a kettő együtt nem megy. A polgármester asztalán kilónyi akta­­ a Bioten-terv dokumentumai irodáját te­leteregeti lepedőnyi tervraj­zokkal, térképekkel, s úgy magyarázza a sokmilliárdos beruházást, mint egy hadve­zér, mint a nagy stratégák. Látszik, Illés Antal „betéve” tudja a tervet, a nagy beruhá­zás minden részletét. Szerinte az üdülőcentrum a gyermekes családok paradicsoma lenne, s egész évben fogadná a vendé­geket. A luxuskivitelű apartma­nokat úgy építenék meg, hogy közéjük vezetnék lagúnákban a Balaton vizét. Két felvonó­hídon lehetne bejutni a luxus­telepre - vízivárba a Kaló­zok szigetét - Barbacue-sziget - viszont már csak cölöpökön, vagy köveken lépkedve lehet­ne elérni. Ez a gyermekek ját­szóterepe lenne, kalózhajók­kal. A villapark a volt orosz tábor, a Szputnyik-telep he­lyén épülne fel, s mindehhez tartozna egy 1200 hajót, vitor­lást befogadó kikötő, számos üzlet, étterem, bár, teniszpá­lyák és más sportok űzésére alkalmas létesítmények, kul­turális centrum és szolgáltató­­egységek. Apropó: Szemes egyik leg­értékesebb területe a futball­­pálya - átellenben a kemping­gel, a vízpartal, ám oda szu­permarketet, piacot, parkolót terveznek, és 40 luxuslakást. Illés Antal még a múlt ősszel járt is Hollandiában (Nemcsók János, balatoni kormánybiztos hivatalának egy szakértőjével), ahol meg­néztek több olyan üdülőfalut, mint amilyeneket Balatonsze­­mesre is terveznek, s felettébb elégedetten, jó benyomások­kal tértek haza. Szemesen pe­dig az idei tavaszon nézett kö­rül R. M. Bosman, a Bioten cég tulajdonosa és J. Smitt mérnök, akik viszont a szente­si képviselő-testületben igye­keztek jó benyomást kelteni, azaz lelkesen ecsetelték mennyire jól jár mindkét fél az úgymond „európai lépté­kű” tervek megvalósításával. A szemesi fürdőegyesület kezdettől fogva tiltakozott - mint fogalmaznak­­ „a csen­des falu békéjét és nyugalmát felforgató, hátborzongató terv ellen.” Azzal indítottak, hogy még a tavasszal levelet írtak Nemcsók Jánosnak. A fürdőegyesület elnöke, Do­­bozy Dániel, budapesti ügy­véd, szemesi nyaralótulajdo­nos írta a levelükben: „Nagy vihart kavart Balatonszeme­sen a holland terv, amely a te­lepülésen egy üdülőközpon­tot kíván létrehozni, s a vég­összege meghaladja a 3 mil­liárd forintot. Aggodalmun­kat fejezzük ki a szigetek és az üdülőfalu kialakítása, a tele­pülés eddigi nyugalmának drámai megváltozása miatt, s a Balaton partvonalának és vízének óvása érdekében. A polgármester úr az ön mun­katársával együtt utazott Hol­landiába. Egyrészt már az is meglepetést okozott számom­ra, hogy ezt az utat a Minisz­terelnöki Hivatal finanszíroz­ta, de az is meglepett, hogy a polgármester úr úgy nyilat­kozott, miszerint sem önnek, sem a munkatársának nincs kifogása az ellen, hogy a Bala­tontól területet vegyenek el az üdülőfalu és a Vigadó előt­ti szigetek kialakítására. Azt hittem, hogy ez teljesen ellen­tétes az ön felfogásával, és a leghatározottabban fel fog lépni az ilyen és hasonló kísér­letek ellen. Most azonban ép­pen ellenkező tájékoztatást kaptunk az ön felfogásáról.. Üdülőegyesületi vétó A fürdőegyesületi elnök vé­gezetül azzal a kéréssel for­dult Nemcsók államtitkárhoz, hogy „szíveskedjék Illés An­tal polgármester figyelmét felhívni arra: az üdülőterüle­tiek egyesületének egyetérté­se nélkül nem kap zöld utat a terv, hiszen a nagyberuházás teljes egészében az üdülőöve­zetben - a vízen és a közvet­len partján - valósulna meg. Nemcsók kormánybiztos nem késett a válasszal: „Illés pol­gármester úr tájékoztatott az üdülőcentrum-projektről. Ki­tűnő referenciákkal rendelke­ző, holland ingatlanfejlesztő iroda tett ajánlatot a tervezés­re. (Hasonló projektjük Cseh­országban már a megvalósu­lás fázisában van.) A tervezett létesítmények nem veszélyez­tetnék a partszakasz termé­szeti értékeit, éppen ellenke­zőleg: mind általános terület­­fejlesztési, mind turizmusfej­lesztési szempontból előnyös változásokat eredményezné­nek. Miután a Balaton más pontjain is vannak hasonló kezdeményezések, úgy dön­töttem, hogy pontosabb tájé­kozódás céljából kiküldöm egyik, e témakörben felké­szült tanácsadómat arra a ta­nulmányútra, amelyet Illés polgármester úr szervezett.” Nemcsók erkölcsi támogatása „Nem felel meg a valóságnak levelének azon állítása - írta Nemcsók kormánybiztos -, miszerint a Miniszterelnöki Hivatal finanszírozta volna Illés Antal útját. A tanul­mányút során a holland fél számos, általuk megvalósított és jól működő üdülőfalut mu­tatott be. Mivel eddigi infor­mációim szerint a projekt semmilyen szempontból nem veszélyeztetné a Balaton érté­keit, annak erkölcsi támoga­tásától nem zárkóztam el.” Megtámogatta a tervet a Magyar Turizmus Rt. is. Szak­értőjük álláspontja szerint a község jelenlegi, romantikus hangulata a terv megvalósítá­sa esetén is megmaradna, vi­szont a jellegtelen tömegturiz­mus helyett vonzó programok sokasága, s a minőségi turiz­mus kategóriájába tartozó kí­nálat csábítaná a vendégeket. Külön kiemelendő a település gyermek- és családcentrikus fejlesztése - írták. A terv mel­lett szól Német Ferenc, ide­genforgalmi és településfej­lesztési szakértő is, aki szerint: az elgondolás jól illeszkedik dr. Lengyel Mártonék által készített balatoni turisztikai koncepcióhoz. Csak akkor valósulhat meg a terv, ha a lakosság is akarja -jelentette ki érdeklődésünk­re Illés polgármester, hozzá­téve: lakosaink akarják, ez de­rült ki a közmeghallgatáson is. A nyári üdülőhelyi fórumon viszont egyedül Illés polgár­­mester nyújtotta fel a kezét, amikor elhangzott a kérdés: ki támogatja a Bioten-terv meg­valósítását? Az üdülőlakosság „össztüzet” zúdított a szerin­tük gyorsan elfelejtendő terv­re s az azt pártoló polgármes­terre. Frenreisz Károly, is­mert rockzenész (édesanyja és családja talán a legrégebbi üdülőtulajdonosok Szeme­sen): „A holland terv idehoz­za a bűnözést. Nem szeretnék a Semmelweis úton úgy haza­menni, hogy az örömlányok sorfala közé szoruljak. Ki vál­lalja majd a Szemes jellegét megtörő beruházásért a fele­lősséget?” Dr. Éllő György üdülőlakos: „A létesítmény tervezett, éves szintű 70 száza­lékos kihasználtsága illuzóri­kus. S ha nem jön be a gazda­sági számítás, és tönkremegy a beruházó cég, miből lesz helyreállítva a környezet?” Giannone András: „Ha ez fel­épül, akkor Szemes feladta a jellegét, és olyan lesz, mint Siófok”. Hajtó Ödön szerint annyi­ra elrugaszkodott a terv, hogy nem is érdemes vele foglal­kozni, csak azt tartotta pozití­vumnak, hogy az önkormány­zat igyekszik partnert keresni és fejleszteni a települést. Szentmártoni Tibor egyetemi tanár, üdülőlakos szerint egyenesen szörnyű a terv, kü­lönösen ami a csatornákat, a lagúnákat illeti. Isten hamar megbünteti a hollandokat - mondotta­­ a szúnyogokkal. A pangó víz igazi szúnyog­bölcső lesz. Jogellenes a terv? Dobozy Dániel lapunknak ki­fejtette: jogszabályokba is üt­közik a terv, nevezetesen: nem egyezik a község rende­zési tervével, sem pedig a Balaton regionális rendezési koncepciójával. Szerinte nincs az a hatóság, amelyik engedé­lyezné a Balatonban üdülő­szigetek kiépítését, nádasok kivágását, s mesterséges lagú­nák kialakítását. Teljességgel jogellenes kalóz, és játékszi­getek „eszkábálása” a vízfelü­leten. Információim szerint a hollandok már le is tettek a szigetek és az üzletközpont megépítéséről - vélekedett a fürdőegyesület vezetője. Tudni való az is, hogy a hollandok a létesítmény hasz­nosításában már nem lenné­nek érdekeltek - tette hozzá Dobozy elnök -, csak a felépí­tésében, tehát a szórakoztató- és luxusüdülő-centrumot egy újonnan létrehozandó társa­ság hasznosítaná, illetve mű­ködtetné. Nyilván ebben Sze­mes is részt kapna... A község éves költségvetése 250 millió forint, a létesítmény költsége - a mostani tervek szerint - 4 milliárd. Ebbe nem lenne szabad belevágni... Illés Antal polgármester lapunknak a napokban már arról számolt be, hogy nem lesz sziget (kalóztelep), a ná­dasokat sem vágják ki, s ahol csak 15 százalékos beépített­séget engednek a jogszabá­lyok, ott ezt a beruházóknak is szigorúan be kell tartaniuk. Elmondotta azt is: rövidesen falugyűlés elé viszik a neural­gikus ügyet - tény az is, nem kevesen népszavazást javasol­nak, az üdülőlakások bevoná­sával -, s várják a szakhatósá­gi állásfoglalásokat is. Illés Antal szerint a képviselő-tes­tület még az ősszel dönt a hol­land Bioten-tervről. Az üdülők már elmentek. A viszály maradt. S ha el is dől majd a nagy kérdés, gyanítha­tóan ebben a hosszú „ütközet­ben” nem lesznek győztesek. • Józsa Benő PESTI TÖRZSASZTAL A Liget elnöke Budapest. Nem csupán utcák, terek, házak: város, mely lük­tet; lelke van. Formálják mindazok, akik benne, érte élnek. Őket, budapesti „törzs­vendégeket” ültetjük hétről hétre asztalunkhoz. Kálmán Zsolt, mint a Liget Köztársaság Egyesület első embere immár két éve igyek­szik „vezetni” a főváros egye­dülálló képződményét, a vá­rosligeti virtuális miniállamot. Az ötlethez, hogy hazánk egyik legismertebb közparkja ismét a régi - századfordulón elnyert - fényében pompáz­zon, azóta sikerült megnyer­nie a ligetben működő összes intézmény támogatását. •Mostanság is olyan felhőt­len vigasság várja a Ligetben a polgári közönséget, mint annak idején? A Városligetet, és ezt kevesen tudják, csak a legnagyobb közparkokhoz, a Hyde Park­hoz vagy a Central Parkhoz lehet hasonlítani. De talán egyik sem olyan komplex egész, mint ez. Itt alig egy-két négyzetkilométeres körzeten belül olyan kulturális intéz­ményi „kínálat” található, mint sehol máshol a világon, az épített és a természeti kör­nyezet harmonikus együttese pedig egészen egyedülálló. Tudvalevő, hogy a Városliget a millenniumi ünnepségek so­rán nyerte el végleges arcula­tát, és azóta lényegében nem is igen változott rajta semmi. Hacsak nem tekintjük válto­zásnak az idelátogató vendég­kör szociális összetételének alapos átalakulását. Az itt uralkodó hangulatról kitű­nően tudósítanak az akkori­ban született kuplék és könnyed slágerek. Ennek azonban mára már hírmon­dója sem maradt. Az egyesület egyik célja, hogy visszacsábítsuk ezt a ligettől elpártolt igényes ven­dégkört. Az utóbbi években már kifejezetten rossz híre volt a ligetnek, kezdve a köz­­biztonság állapotán, egészen a gondozatlan, szemetes kör­nyezetig bezárólag. Szeret­nénk fellendíteni a liget ide­genforgalmát is. A mai gya­korlat sajnos az, hogy az ide érkező turistacsopor­toknak a Hősök terén és a Vajdahunyad váron kívül semmit sem mutatnak meg. Holott akár egy egész napot is el lehetne tölteni a ligetben, hiszen látnivalóban itt aztán igazán nincs hiány. Első lépés­ként ezért 180 ezer példány­ban, angol, német és magyar nyelven kiadtuk a Városliget Kalauzt, és most november­ben kerül a boltokba a liget grafikai térképe. • Egyesületük mit ért el az el­múlt két év során? Mindenekelőtt azt, hogy egy­általán felhívtuk a figyelmet a Városliget kiaknázatlan kul­turális értékeire. Ezenkívül, anyagi forrásaink erejéig mi is szerettük volna gazdagítani valamivel a park életét, ezért időről időre különféle rendez­vényekkel jelentkeztünk. Két éve, tavasztól őszig a Vajdahunyad várában ingye­nes térzenei programot adunk, minden vasárnap. Eh­hez ráadásul első rangú zené­szeket is sikerült megnyer­nünk. Öt nagy állandó prog­ramunk van. Legsikerültebb az úgynevezett honfoglalás­kori harci játékunk. A kuli­náris örömökre fogékony kö­zönséget célozzuk meg a Egri bikavér gasztronómiai gá­lánkkal. Köztársaságunk ka­ritatív tevékenységet is vé­gez: a mozgássérültek játszó­terére például vettünk egy hintát. • S ahol egyesületük sikerte­lenül próbálkozott a Liget védelmében? Elsősorban azok, amelyek jogalkotási kérdéseket, ható­sági jogköröket érintenek. Az engedély nélküli árusokkal szemben is tehetetlenek va­gyunk, hiába van több mint egy éve bontási határozat ezekre a ligeti bódékra. • Szarvas György Kiadtuk a Városliget Kalauzt fotó: pélvi nóra LEVELEK A SZERKESZTŐHÖZ Megjegyzések egy interjúhoz Engedjék meg, hogy néhány megjegyzést fűzzek a Magyar Hír­lapban szeptember 27-én megjelent interjúhoz, amelyet V. Bálint Éva készített velem. Az interjú előtt és után sokat beszélgettünk, de valószínűleg figyelmetlenségből nem tisztáztuk, hogy mit szá­nunk az interjú szövegébe, és ezért az interjú készítőjének egyik­másik megállapítását válasz nélkül hagytam, így például arra a megjegyzésére se feleltem, miszerint Ady már Déda előtt is filo­szemita volt. Ezt tehát most igazítom helyre. Ady sohasem volt fi­loszemita, sem antiszemita. Ő humanista volt, mindig az igazság pártján állt. Ha igazságtalanul bántották a zsidókat, mint például Octavian Goga vagy Bartha Miklós, akkor megvédte őket. Ezen­kívül Léda nem befolyásolta Ady világnézetét. Ady szuverén ember volt. Szóvá szeretnék tenni egy sajtóhibát is: Jeanne d’Arcból Jean d’Arcbá lényegült át az orbeáni szűz. Vezér Erzsébet Béküljünk ki, fogjunk kezet! Mi, a 2. magyar hadsereg túlélő katonái 54 évvel ezelőtt tántorog­tunk haza a Don-kanyarból és más hadműveleti területekről. Pár ezren menekültünk meg a csodával határosan. Voltak akik sebe­sülten vagy „csak” lelki sérülten tértek haza szeretteikhez! A lel­ki sérülés nem gyógyítható, elkísér a sírig! Napjainkban is bőven van alkalom, hogy összehasonlítsuk: a társadalom mennyivel másként ítéli meg az ’56-os bajtársaink cselekedeteit, mint a miénket. Most Nagy Imre halálával kapcso­latban voltak megemlékező koszorúzások, ünnepségek. Mi ezzel egyetértünk, mert minden hőst, mártírt megillet, hogy kegyelet­tel és tisztelettel gondoljon rájuk az ország népe. Ők megfelelő támogatással egy hősi emlékművet is avathattak. Mi is dolgozunk ezen, de megfelelő támogatás hiányában az ügy csigalassúsággal halad. Nem értjük és nem is tudunk rá magyarázatot adni, miért van ez így, miből fakad a megkülönböztetés? ’56-os bajtársaink önként jelentkeztek, ezzel szemben minket a SAS behívóval kényszerítettek, hogy marhavagonokba zsúfolva kivigyenek ha­zánktól 2-3 ezer kilométerre, és ott várták el tőlünk, hogy „ősi magyar virtussal védjük a hazánkat”! Hogyan tudtuk volna ezt megtenni, amikor a kb. 250 ezer katona többségét ki sem képez­ték? Felszerelésünk elavult, korszerűtlen volt. A hőmérséklet mí­nusz negyven fok! Az elavult Mannlicher puskákkal legfeljebb 8- 10 lövést lehetett leadni, mert használhatatlanná váltak! Ez vo­natkozott a többi fegyverre is! Ehhez jött az irtózatos mulasztás, hogy a kiszállított, raktárakban felhalmozott téli védőruházatot a tél beállta előtt nem osztották ki!... Ha van halálos bűn, akkor ez ezerszer az: ezrek és ezrek szenvedtek fagyhalált, váltak rokkant­tá vagy évekig sínylődtek fogolytáborokban. Közismert, hogy 1943. január 12-én Uriv térségéből indult meg a mindent elsöprő orosz offenzíva! E sorok írója 1943. ja­nuár 19-én éjjel tudott szakaszával kiszökni az égő városból! A legirtózatosabb az volt, hogy ott égett az a templom is, amely­ben a fegyverzetet, élelmet és a téli védőruhát tárolták! A raktár felgyújtása előtt miért nem osztották ki az élelmet és védőruhát? Irányító tisztek nélkül, félőrültként futkostunk. Hogy mit éltünk át, azt leírni, érthetően összefoglalni képtelenség! Visszatérve az ötvenhatosokra: ma már tudjuk, hogy megíté­lésünket kizárólag a politikusok irányították ebbe a téves meder­be!!... Sérelmeinket sorolhatnánk tovább, de ezzel nem olda­nánk meg semmit! Az érvelések, vitatkozások helyett azt taná­csoljuk, egyszer és mindenkorra vessünk véget a viszálykodás­nak, mert nincs semmi értelme! Mutassuk meg, bizonyítsuk be, hogy tudunk okosan, kultúremberként viselkedni! Fogjuk meg egymás kezét, és így, megbékélve hátralevő rövid életünkben ar­ra törekedjünk, hogy béke és nyugalom uralkodjon szeretett ha­zánkban. Keszthelyi István Boly­­onok betörtek a magyar országgyűlés és kormány házába. Helytállása, a szabad világ számára kidolgozott és eljuttatott em­lékirata legalább oly mérvű bátorságra és erkölcsi magaslatra jut­tatta, mint az ifjú harcosokat küzdelmük, akik a véres pesti utcá­kon egyenlőtlen küzdelmet vívtak a vörös ármádia páncélosaival. Az igazság, szabadság és a nemzetek önrendelkezési jogának törhetetlen lelkű harcosának sírja mellett óhatatlanul el kellett gondolkoznom némely mai politikai vezető erkölcsi magatartá­sán. Magyarország mai kormányának élén olyan férfi áll, aki me­rőben ellentéte annak, ami Bibó Istvánt jellemezte. Mert bár való, hogy Hárn Gyula saját életéről írott könyvében megírta, hogy önként vállalt 1956-57-ben „karhatalmi szolgálatot”, és az is igaz, hogy 1994-ben a választók között számosan ennek tudatá­ban voltak, mégis azt a pártot részesítették előnyben, melyben ő vezető szerepet visz. Azt azért nem szabad állítani, hogy a teljes magyar nép Horn Gyulában látta legjobb miniszterelnökét. Hi­szen az ország lakosságának igen jelentős része egyáltalán nem ment el szavazni, és tekintélyes rész a többi pártot támogatta. De nem is ezek a megfontolások és számítgatások érdekesek. Egy­szerűen tűrhetetlen és elborzasztó az a mentalitás, amire az alap­hangot éppen a miniszterelnök adja meg akkor, amikor az átvilá­­gítóbírák felszólítására, hogy vonuljon vissza a politikai közélet­től, kereken kijelenti, erre nem hajlandó, és álláspontját erkölcsi szempontból is helyesnek tartja. Mondják, a politikában nincs helye a moralizálásnak. Ne azt nézzük, fiatalabb korában beállt egy ember „pufajkásnak”­­ és if­jonti erejét odaadta egy rossz ügy szolgálatára akkor, amikor a nemzet jobbik része a szabadságért és függetlenségért küzdött. Nem fogadom el ezeket az érveket; igenis minden ország táma­sza, talpköve a tiszta erkölcs-ezt így tanultuk hajdan Berzsenyi­től! Horn Gyula és társai valami egészen más - tőlünk idegen - erkölcsi magatartást tanultak és gyakorolnak. Domonkos István Budapest Lehet egy kérdéssel több? Hosszú hetek óta folyik a vita a koalíció és az ellenzék között, hogy kinek a kérdése kerüljön fel a szavazólapra a földtörvény ügyében. Könnyedén megtalálható a helyes megoldás, ha az állampol­gárok alkotmányos jogaiból indulunk ki, amelynek az alapját a Magyar Köztársaság Alkotmánya jelenti. Jelen esetben az alap­vető konkrétumot a 3. § (2) bekezdése tartalmazza, azaz: „A pártok közreműködnek a népakarat kialakításában és ki­nyilvánításában.” Egy valamirevaló demokráciában pedig nem csorbulhat a népakarat. A demokratikus döntéshez szükséges állampolgári megnyilvánulás közel 300 ezer aláírással megerősíttetett. Ezek után országgyűlési képviselőinknek csupán alkotmányunk 2. § (2) bekezdésére kell koncentrálniuk, amely szerint: „A Magyar Köztársaságban minden hatalom a népé, amely a népszuverenitást választott képviselői útján, valamint közvetle­nül gyakorolja.” Tehát joggal feltételezhető a „lehet-e egy kérdéssel több” kér­dés a szavazólapon, hiszen ezzel csak a népakarat teljesül, amit nem etikus - de nem is célszerű - a nép által szabadon választott képviselőinknek megakadályozniuk. A népszavazáson a várható kérdésekre az eddig elképzelt „igen”, „nem” válaszok lehetetlenné teszik az állampolgár részé­re a helyesnek ítélt válasz megjelölését. Ugyanis a lehetséges vá­laszok közül nem hiányozhat egy olyan variáció, amely bármely kérdés állampolgár által való legális kihúzását, illetve törlését biz­tosítaná. Nem utolsósorban egy kiegészítési javaslat az ellenzéki kérdés végére: „.. .kivéve ha a magyar szervezet tagjai között nincs idegen ál­lampolgárságú személy.” Mottó: a csak papíron létező állampolgári alkotmányos jogok egy fabatkát sem érnek. Cséfalvay István Budapest Gondolatok Bibó István sírjánál A napokban az óbudai temető 30. parcellájában járva megálltam néhány percre Bibó István sírjánál. Ő volt az az ember, aki 1956. november 4-én nem hagyta el a forradalmi magyar kormány által reá bízott őrhelyét még akkor sem, amikor fegyveres szovjet ka­ Magyar Hírap 1087 BUDAPEST, KEREPESI ÚT 29/B FAX: 210-0047, E-MAIL CÍM: levelek@mhirlap.hu Tények és poénok Mint érdekes és okos cikkeinek állandó olvasója vagyok kényte­len ezúttal Lukácsy András legutóbbi, N. N. című publicisztikájá­val vitába szállni, illetve annak kiindulópontját helyesbíteni. A szerző mondanivalójának alapjául a harmadik bekezdésben szereplő állítólagos tények szolgálnak. Csakhogy ezek a poénnak szánt „tények” egy jóindulatú, de pontatlanságból adódó félreér­tés termékei. 1. A Legújabb Kori Történeti Múzeum soha nem volt az MSZMP Párttörténeti Intézetének utóda. Utóbbi egy 1989-ig működő pártintézmény volt, amely tudományos kutatóhelyként szolgálta a történettudományt. Az 1957-ben létesült múzeum viszont egy volt az országos ha­táskörű, 1966-1988 között Magyar Munkásmozgalmi Múzeum néven egzisztáló állami múzeumok közül. 2. Azok a múzeumban szokatlanul kartonra ragasztott fény­képek, amelyek a szerző kezében voltak, kivétel nélkül azzal a gyűjteménnyel kerültek a múzeum birtokába, amely 1957-ig a szintén pártintézményként szolgáló Magyar Munkásmozgalmi Intézet egyik alosztályát képezte. A ragasztott fotókon olvasható (itt-ott egészen blőd) szövegek is akkor keletkeztek, amikor még nem voltak a múzeum tulajdonában. Az LTM munkatársai pedig nem írták át ezeket a szövegeket. Azt gondolom, hogy a téma megérne egy misét. Itt lenne vég­re az ideje, hogy ennek a múzeumnak, amelyet eléggé el nem ítél­­hetően beolvasztottak a Nemzeti Múzeumba a ’90-es évek ele­jén, végre egyszer objektíven ítéljék meg történetét, tevékenysé­gét, gyűjteményeit, és nem utolsósorban munkatársait a valóság­nak megfelelően írják le. Horn Emil ny. muzeológus Budapest Megbélyegzésünket visszautasítjuk A Magyar Hírlap szeptember 27-ei száma adott hírt arról, hogy a történelmi egyházak ökumenikus konferenciát tartottak, mely­nek tárgya a vallásszabadság határainak felmérése volt. Döbbenten olvastuk, hogy a konferencia sajtótájékoztatóján részt vevők a Magyarországon közösségünk által képviselt Kris­­na-hitet olyan jelzőkkel illették, amelyek a valósággal ellentéte­sek, és sértik egyházunk jó hírnevét. Megbélyegzésünket a legha­tározottabban visszautasítjuk. Önmagában jogsértőnek találjuk, hogy a történelmi egyházak az alkotmányban és az egyházakról szóló törvényben foglaltak­kal szemben keresik a vallásszabadság korlátozásának lehetősé­gét. Különösen sajnáljuk, hogy a konferencia némely résztvevői merőben szubjektív és minden alapot nélkülöző módon megkü­lönböztettek bennünket. A sajtótájékoztatón elhangzottak már csak azért is érthetetlenek számunkra, mert a történelmi egyhá­zak hazai felsőbb vezetői elismerték hitünk több ezer éves tradí­cióit, és tudva, hogy más szociális tevékenységünk mellett heten­te több ezer tál meleg ételt osztunk a rászorultaknak, hogy sok kábítószerfüggő fiatalt szabadítottunk meg a szenvedélytől és hogy több társadalmi szervezet csatlakozásával Szemünk fénye címmel országos családvédelmi programot indítottunk, társadal­mi hasznosságunkat sosem vonták kétségbe. Szeretnénk, ha a történelmi egyházak részéről ugyanazt a val­lási türelmet tapasztalhatnánk a továbbiakban is, mint ami az ez év júniusában rendezett és a történelmi egyházak legkiválóbb teológusainak részvételével megtartott Mi a vallás célja? című kerekasztal-konferenciánkon nyilvánult meg. A Krisna-hívők közössége ezúton is határozottan kijelenti, hogy - mivel felfogása szerint egyetlen, ám sokféle úton megkö­zelíthető Isten van - nem szándékozik egy más egyház hívőtábo­rát sem magához vonzani, sokkal inkább szeretné a lelkiséget, az erkölcsös magatartást közvetíteni és Isten dicsőségét hirdetni. Reméljük, hogy ebben a törekvésünkben a továbbiakban sem fog senki korlátozni bennünket. Maradok az Úr szolgálatában testvéri szeretettel: Danka Krisztina lelkész a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közösségének szóvivője A kibocsátás dátuma: 1997. szeptember 30. A kölcsön száma: 3549-hu. Az ajánlati felhívás száma: 2/7-3549. 1. A magyar kormány és a Világbank között létrejött 3549-hu számú kölcsönegyezmény alapján különféle devizában felvett összeget az országos közutak finan­szírozására kell fordítani. Az összeg egy része útfenn­tartó berendezések szállítására kötött szerződések kap­csán felmerülő jogosult fizetési kötelezettségek teljesí­tésére szolgál. 2. A Magyar Köztársaság Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztériuma megbízásából az Útgazdálko­dási és Koordinációs Igazgatóság (Okig) ajánlatokat kér zárt borítékban jogosult ajánlattevőktől 30 darab egyszárnyú hóeke-felépítmény szállítására. 3. Az érdeklődő ajánlattevők a következő címen kaphat­nak további tájékoztatást és tekinthetik meg az ajánla­ti dokumentációt: Útgazdálkodási és Koordinációs Igazgatóság eszközgazdálkodási és beszerzési osztálya, dm: Budapest II. Fényes Elek utca 7-13. 230. számú iroda, Telefon: 202-1482,202-0811/587, fax: 155-6885,202-0608. 8662 MH 4. A komplett ajánlati dokumentációt 1997. szeptember 30-tól bármely érdekelt jogosult ajánlattevő megvásá­rolhatja a fenti címre benyújtott írásbeli kérelem útján száz (100) amerikai dollár vagy ezzel egyenértékű konvertibilis valuta, magyar ajánlattevő esetében húszezer (20 000) Ft vissza nem térítendő összeg befi­zetése ellenében. A befizetéseket az Ükig a Magyar Nemzeti Banknál vezetett MNB 10032000-01465488- 00000000 sz. számlájára átutalással vagy az Ükig ne­vére kiállított csekken lehet eszközölni. 5. Minden ajánlat mellé csatolni kell legalább az ajánlati ár 2%-ának megfelelő összegű ajánlati biztosítékot. Az ajánlatokat az Ükig fenti címére legkésőbb 1997. október 31-én de. 10 óráig kell eljuttatni. 6. Az ajánlatokat az érdeklődő ajánlattevők azon képvi­selőinek jelenlétében fogják felbontani, akik 1997. ok­tóber 31-én de. 10 órakor megjelennek az Ükig fenti címén lévő földszinti tárgyalójában. A vevő részéről: Goszleth Tibor s. k. műszaki igazgató

Next