Magyar Hírlap, 2006. november (39. évfolyam, 256-280. szám)
2006-11-02 / 256. szám
MAGYAR HÍRLAP 2006. NOVEMBER 2., CSÜTÖRTÖK sszeesküvés- elméletet i T 1ff ^0 A mt FOTÓ: SÁRKÖZY oyflRoy Nem feladatom, hogy a bizottsági zárt ülésen elhangzottakról készült jegyzőkönyv titkosításáról véleményt mondjak. Ennek a felelőssége a titokgazdát terheli, én pedig bízom benne, hogy a törvényeknek megfelelően járt el. Azt viszont felvetettük, hogy a zárt ülés egyes részleteit - a törvények betartása mellett - nyilvánosságra lehetne hozni. Az ülésen bebizonyosodott, hogy a rendőrök október 23-án nem tolták rá az erőszakos tüntetőket a Fidesz Astoriánál tartott nagygyűlésén részt vevőkre. Kiderült az is, szó sincs arról, hogy politikai utasításra cselekedett volna a rendőrség. ■ SIMICSKÓ ISTVÁN A NEMZETBIZTONSÁGI BIZOTTSÁG KDNP-S ELNÖKE Nem láttam különösebb indokot a nyilvánosság kizárására, hiszen a kérdések minden állampolgárt érdekelnek. A kormány kifárasztó taktikát alkalmazott, de a részletekre nem tért ki. Túlzónak találom, hogy nyolcvan évre államtitoknak minősítették az elhangzottakat, hiszen a lapokból már ismert szereplőkről volt szó. Nem kaptunk választ arra, hogy a zavargások hangadóit miért nem vonják büntetőeljárás alá. Korábban pedig nem kaptunk olyan tájékoztatást a rendvédelmi szervektől, hogy az Astoriához tervezett megemlékezést veszély fenyegetné, ezért most a szombati fáklyás felvonulásról kértünk tájékoztatást. ■ FOTÓ: HEGEDŐS MÁRTA VADAI ÁGNES A NEMZETBIZTONSÁGI BIZOTTSÁG MSZP-S TAGJA FOTÓ: NÉMETH ANDRÁS PÉTER Telefonokkal érvelt Szilvásy A zárt ülésről kilépő politikusok csak minősítették a bent elhangzottakat, de titoktartási kötelezettségük miatt nem beszélhettek a Szilvásy György által felhozott bizonyítékokról. Úgy tudjuk, a kancelláriaminiszter két fideszes politikust említett, mindketten a Kossuth téri tüntetők telefonbeszélgetéseinek lehallgatásakor kerültek képbe. Egyikük - az Index információi szerint Ékes Ilona - a Lelkiismeret ’88 egyik vezetőjével tartott kapcsolatot, a képviselőt nem tudtuk elérni. A másik fideszes érintett, akit Szilvásy még a nyílt ülésen az Orbán-kormány tagjaként említett, Demeter Ervin, ő állítólag a tüntetők jogi képviselőjével telefonált. A volt nemzetbiztonsági miniszter érdeklődésünkre annyit mondott, hogy bal- és jobboldali jogvédő szervezetek jogi képviselőjével is szokott beszélgetni. Információink szerint a kancelláriaminiszter által bemutatott bizonyítékok csak a kapcsolatfelvételt igazolták, a beszélgetések tartalma azonban nem utalt arra, hogy a fideszes politikusoknak felelősségük lenne a zavargások kirobbantásában vagy szervezésében. Az Index szerint Szilvásy az összefonódást azzal a korábban már jól ismert ténnyel is próbálta indokolni, hogy a Kossuth tériek által életre hívott Magyar Nemzeti Bizottság 2006-nak tagja volt Wittner Mária fideszes képviselő, és a párttal együttműködő Magosz szervezte a tüntetők étkeztetését. Az ülés jegyzőkönyvét nyolcvan évre titkosították, a Fidesz képviselői túlzónak tartják a döntést, a szocialista Vadai Ágnes azt mondta, egyes részleteket nyilvánosságra lehetne hozni a törvények betartása mellett, míg Vajda Péter, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok szóvivője szerint nem volt mód a bizonyítékok nyílt ülésen történő közlésére, mert minősített adatokról volt szó, de hozzátette: most jogászok vizsgálják, miképpen lehet a nyilvánosságnak is törvényesen hozzáférhetővé tenni a vonatkozó nemzetbiztonsági hivatali dokumentumok adatait. ■ Dávid Ibolya már csak az ügyészségben bízik Az ügyészség az egyetlen autentikus forrás a rendőri intézkedések arányosságának vizsgálatakor - mondta Dávid Ibolya a Napkeltében. Az MDF elnöke szerint az ügyészség nemcsak az egyének jogainak védelmében lép fel, hanem a rendőrség felett is törvényességi felügyeletet gyakorol. A pártelnök kijelentette, a rendőri intézkedés arányosságát mindig úgy lehet eldönteni, ha egy alkotmány által feljogosított testület egyedi ügyeket vizsgál meg. Dávid Ibolya szerint a miniszterelnök által felállított szakértői bizottság csak a politikai álláspont igazolására lesz alkalmas, ahogy a parlamenti vizsgálóbizottságok sem jutnak eredményre. Roma újságíró rohamsisakban Rendőrségi rohamsisakot és védőkesztyűt viselő civil ruhás férfi törölgette az október 23-i zavargások idején a rendőrök arcát. A Hír Tv felvételein jól látható segítő azonban nem a rendőrség alkalmazottja (Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány azt mondta, nem ismeri a férfit, de kíváncsi rá, hogyan kerülhetett a rendőrök közé egy civil ruhás ember rendőri rohamsisakban, felismerték viszont a munkatársai, ők pedig a C-Press Hírügynökségnél dolgoznak. A cégnél kommunikációs és stratégiai igazgatói feladatokat látott el, korábban a Miniszterelnöki Hivatal kisebbségi sajtótitkára volt, aztán tanácsosként dolgozott Görgey Gábor minisztersége idején a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumában, majd sajtos volt az Országos Cigány Önkormányzatnál is. Már az MTV-székház ostromakor is felbukkant a rendőrök között, majd most, amikor tisztán látszott a televíziós felvételeken, kérdőre vonta Csík Tamás, a C-Press főszerkesztője Kökényesit. Azt elismerte, hogy ő van a képeken, de arra nem tudott magyarázatot adni, milyen minőségben segítette a rendőröket. Ezek után a hírügynökség megtévesztő szerepe és viselkedése miatt azonnali hatállyal megszüntette az együttműködést Kökényesivel. A 35 éves férfit - aki korábban Kökényesi Antal volt budapesti, jelenlegi borsodi rendőrfőkapitány fiának adta ki magát - szerettük volna megkérdezni a zavargásokban játszott szerepéről, de mobiltelefonja napok óta nem érhető el. Az Iwiw.hu portálon a személyes oldalára nemrégiben az került fel, hogy Londonban tartózkodik, pedig ismerősei szerint nemigen engedhetett volna meg magának utazást, és adatlapjáról életkora és nyelvtudása kivételével törölt minden adatot. ■ 2 PERCES INTERJÚ JÁRMY TIBOR A BRFK SZÓVIVŐJE - Mi az oka, hogy 44 napja nem tudják elfogni Budaházy Györgyöt? - Ahogy a budapesti főkapitány korábban mondta: ügyesen bujkál. - Ehhez képest úgy tudni, hogy nincsenek alvilági kapcsolatai, hiányzik belőle a bűnözői rutin. Miért tart mégis eddig a nyomozás? - Csak idő kérdése, hogy a kollégáim elfogják. - Amikor a Kossuth téri pódiumon, a rendőröktől néhány méterre szónokolt Budaházy, és sikerült elmenekülnie, akkor is azt mondták, hogy csupán idő kérdése az elfogás. Mennyi ez az idő? - A nyomozók nagy erőkkel keresik, amint történik valami, azonnal beszámolunk róla. - Hányan nyomoznak utána? - A szükséges létszámmal. Számot nem mondhatok, de sokan. ■ A NAP TÉMÁJA |______ - November másodikától polgári fegyveres ellenállást hirdettek meg. Mit jelent ez? - Nem is nagyon mi hirdettük ezt meg, de minden megyében, városban ott vagyunk. Az emberekben mérhetetlen düh és feszültség gyülemlett fel, amiért néhány ÁVH-s pribék meggyalázta október 23-át. - És mire készülnek? - Nyolcvan helyen bejelentett félpályás útlezárást tartunk több száz emberrel. Ha viszont egy rossz rendőri intézkedés történik, ha nem kezelik kellő alázattal a blokádot, akkor ki tudja, mi fog történni. De remélem, a rendőrök nem avatkoznak bele, hogy elzavarjuk a kormányt. Vagyis ahogy a forradalmakban lenni szokott, leteszik a fegyvert. - És ha mégsem? - Dehogynem, leteszik. Nagyon tisztességesek, csak néhány disznólkodott. - Nem tart attól, hogy a büntető törvénykönyvben szereplő alkotmányos rend elleni szervezkedés miatt őrizetbe veszik? A honlapjukon háborút és harcokat vizionálnak. - Ki szervezkedik? A nép? Ez nem szervezkedés, ezzel a hazának teszünk szolgálatot. A forradalmat soha nem szervezik. - Korábban azt mondta lapunknak, hogy szétkergettek egy csapat rendőrt. Hogyan történt ez? - Nem egy csapat volt, hanem két fiatal rendőr. A feletteseik utasítására provokáltak minket. ■ FOTÓ: MTI KÖRÖSI IMRE A POLGÁROK ÉS POLGÁRMESTEREK SZÖVETSÉGÉNEK ELNÖKSÉGI TAGJA_______ PPSZ: továbbra sem nyomoznak „Ha tudnánk, sem mondanánk meg, hol a stukker, így a várakozást javasoljuk azoknak, akik a tévé, rádió előtt figyelik, hogy tisztességes honfitársaik miként harcolnak egy szebb jövőért” - áll a Polgárok és Polgármesterek Szövetsége (PPSZ) honlapján. A szervezet korábbi bejegyzéseiben az olvasható, hogy november másodikától fegyveres polgári ellenállás kezdődik, tűzbe borul az ország, a hatalmat bitorlók megsemmisülnek, a fegyveres felkelők pedig minden olyan célpontot támadni fognak, amely aláaknázza az ország stabilitását. A BRFK folyamatosan figyeli az internetes oldalakat, így a PPSZ-ét is, és megvizsgálja az erőszakos megmozdulásról szóló információk hitelességét - mondta lapunknak Jármy Tibor, a BRFK szóvivője. A Nemzeti Nyomozó Irodánál is figyelemmel kísérik az internetes oldalakat, ám a PPSZ ügyében továbbra sem indítottak nyomozást. ■ SZERKESZTETTE: ERDEI TAMÁS KÖZREMŰKÖDÖTT: NÉMETH ÉRA, SUHAJDA ZOLTÁN