Magyar Honvéd, 1993. január-június (4. évfolyam, 1-25. szám)
1993-04-02 / 13. szám
TISZTELT KÖZGYŰLÉS! TISZTELT URAIM! Köszöntöm a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségének Közgyűlését, és Önökön keresztül azon hivatásos és nyugállományú katonákat, akik új kezdeményezésként, önszerveződéssel létrehozták egyesületeiket . A magyar katonai hagyományok ápolása, a hivatásos és nyugállományú katonák érdekvédelme, a közéleti tevékenység szervezése olyan megbecsülendő, méltányolandó kezdeményezés és feladat, melyet a honvédelmi vezetés örömmel üdvözölt és üdvözöl ma is. Munkájukat számos rendezvény jelzi, melyek közül kiemelkedik a történelminek is minősíthető katonanemzedékek első találkozója, ahol a korábbi politika által mesterségesen szétválasztott, érzelmeiben és eszméiben egymástól messze került, egymást nem ismerő katonanemzedékek képviselői egy asztalhoz ültek. Eredményeiket nemcsak találkozóik, hanem a nemzetközi elismerés is mutatja. Felvételt nyertek a Katonai Szövetségek Európai Szervezetébe, az EUROMIL-be, amely a múlt év júliusában Budapesten tartotta elnökségi ülését. Példaértékű lehet az a konszenzus-keresés, amelyet szövetségük a Honvédelmi Érdekegyeztető Tanácsban tanúsít, viselve a katonák érdekképviseletének terheit. A jövőben is szükséges az objektív társadalmi kontroll, mely jelenleg, a honvédelemmel kapcsolatos alaptörvények előkészítése során, a szövetség részéről megvalósul. Tisztelt Uraim! A magyar honvédelmi vezetés és a magam nevében még egyszer tisztelettel köszöntöm Önöket, kívánok közgyűlésüknek eredményes munkát. Kérem, hogy a jövőben is töltsék be azt az integráló szerepet, amelyet a BEOSZ eddig is felvállalt, továbbra is legyenek nyitottak és elkötelezettek a Magyar Köztársaság honvédelme iránt. Budapest, 1993. március 25-én Dr. Für Lajos immár hároméves múltra tekint vissza a Bajtársi Egyesületek Országos Szöv Ivetsége, amely a Magyar HonvédségMűvelődési Házában a napokban tartotta meg harmadik közgyűlését. Az ünnepélyes külsőségek között kezdődött országos tanácskozáson első ízben vett részt nemzetközi küldöttség - élükön az EUROMIL (Katonai Egyesületek Európai Szervezete) elnöke Jens Rotbauuls jelen volt számos honvédelmi jellegű katonai szervezet képviselője is. A BEOSZ közgyűlésének lényegében kettős feladata volt: mérlegre tette a megalakulása óta végzett munkát, választ keresett a „hogyan tovább?” kérdésre, és teljes egészében felújította a szövetség vezetőségét. A BEOSZ elnökségének beszámolójából kitűnt, hogy napjainkban 6800 tag tevékenykedik a szövetségben. Az önszerveződéssel létrejött tagszervezetek többsége - mintegy kétharmada - nyugállományú katonákból verbukálódott, miután a hivatásos katonák többsége sokáig úgy vélte, hogy érdekienek védelméért többet tud tenni a Katonák Érdekvédelmi Szövetsége. Az elmúlt években számos figyelemre méltó kezdeményezéssel rukkolt ki a BEOSZ. Útjára indította a „Katonaelődeink” című vándorkiállítást, amely a hazafiságra épülő honvédelem, a magyar katonaeszmény és a hagyományok ápolását szolgálja A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségének felhívására, több tagegyesület vállalta a helyőrségben lévő katonai temetők és emlékhelyek felkutatását, gondozását és ápolását, a nemzeti ünnepeken, évfordulókon való megkoszorúzását, ezzel is kifejezve a katonaelődök megbecsülését, az összekötő szálak, az együvé tartozás érzésének erősítését, hősi helytállás elismerését. Mérlegen a BEOSZ A közgyűlésén egyértelműen megfogalmazódott, hogy a BEOSZ egyre határozottabban a honvédelem ügyének társadalmi támogatójaként kíván fellépni. A szövetség vezetése kezdeményező lépéseket tett - és tesz - a helyőrségekben felmerülő élet - és szolgálati körülmények javításáért, és a múlt év elejétől a HOVÉT-ban igen aktívan részt vett az új honvédelmi törvény tervezetének, a szolgálati törvény koncepciójának, a HM szociálpolitikai irányelveinek, valamint az új lakásgazdálkodás szabályozóinak kialakításában. Ma már - hallhattuk a tanácskozáson - a Honvédelmi Minisztériumban és a Magyar Honvédségnél, a személyi állományt érintő kérdésekben, mind kevesebb olyan döntés születik, amelyben a BEOSZ törekvése és állásfoglalása valamilyen formában, illetve mértékben ne jelenne meg. A közgyűlésen részt vevők túlnyomó többsége - híven tükrözve a tagság jelenlegi összetételét - nyugállományú katona volt, itt mégis újra megfogalmazódott az a határozott szándék, hogy a helyőrségekre épülő Bajtársi Egyesületeknek létre kell hozniuk a honvédség alakulatainál, intézeteinél működő „hivatásos tagozatukat” és ezekkel be kell illeszkedniük az érdekképviselet rendszerébe. Ezzel a hivatásos állományt illetően lényegében párhuzamos érdekvédelem jön létre (KÉSZ, BEOSZ). A jövőt tekintve ezek a szervezetek sok esetben azonos, máskor eltérő véleményt fognak majd képviselni, ami a katonák érdekvédelme szempontjából nem biztos, hogy kedvező lesz. A BEOSZ vezetése és nyugdíjastagozata a jövőben még szélesebb körben kívánja segíteni a nyugdíjas klubokat és egyesületeket a tagságot érintő, foglalkoztató fontosabb kérdések megoldásában. Az elnökségnek azt a kezdeményezését, hogy a nyugállományú katonák klubjai alakuljanak át Bajtársi Egyesületté, a közgyűlésen jelenlévő klubvezetők többsége - a klubtagság véleményére hivatkozva - elutasította. A közgyűlés érdekes színfoltja volt az EUROMIÉ elnökének, Jens Rotbaull úrnak a felszólalása, aki hangúlyozta, hogy a magyarországi demokratikus átalakulás egyik jellemző vonása, hogy a honvédségnél két érdekvédelmi szervezet is azonnal megkezdhette a működését. A jelenlévő küldöttek egyhangú szavazata alapján a BEOSZ tiszteletbeli elnöke Váradi Gyula nyugállományú altábornagy lett; az elnöki posztot továbbra is Kelemen József vezérőrnagy, helyettes államtitkár tölti be. A tisztújítás során Sztanó Géza nyá. vezérőrnagyot ügyvezető alelnökké, Fülöp László mérnök alezredest, Kelemen István vezérőrnagyot, Dr. Tóth Sándor nyá. ezredest, valamint Vadászi Tibor nyá. vezérőrnagyot a szövetség alelnökeivé választották. A megújult és kibővített elnökség tagjai lettek még Dr. Boross Dezsőné, Dr. Gál Andor és Gaál István nyá. ezredesek, Holló József ezredes, Kozma Tóth István alezredes (szóvivő), Kulcsár István nyá. ezredes, Nyíri József nyá. alezredes, Dr. Nagy Sándor alezredes, Dr. Simon Sándor ny. altábornagy, Dr. Simon Béla nyá. ezredes, K.L. 13