Magyar Nemzet, 1951. december (7. évfolyam, 280-304. szám)

1951-12-01 / 280. szám

SzvrA^ f9Sf« tfeeemfre* f. San M.­im - Ma­flarl VM­iTrf A DEREKEGYHÁZI ÁLLAMI GAZDASÁG, AHOVA A TSZCS-K TANULNI KÜLDIK TAGJAIKAT Hajnali négy órakor érkeztem meg a szegvári állomásra, hogy idejében kijuthassak a derekegy­­h­ázi állami­­ gazdaságba. Kis­­vasúttal kell''tovább mennem. A fázós tüzek irányából lassan előgördül a tőré. Távolból egy kis csoport igyekszik felénk. Szegvári gazdasági dolgozók, az állami gazdaság időszaki munkásai. Őket várju­k. Lehetnek vagy tizenhatan. Férfiak, asszonyok vegyesen. Felcihelődnek a to­véra, szorosan egymás mellé. János, a lóvé »soffőrje« legyint ostorával és Tóni, az öszvér könnyed rántással megindul a nagy teherrel. Minden méternél, ahogyan a lóré halad, az eredményes munka diadala tárul elénk. Eke alól kifordult zsíros barázdák gőzölögnek a csípős időben, de távolban, a fekete földek peremét itt-ott be-­ vonta már a fehérhajú dér. Az őszi mélyszántás nagyrészt be­fejeződött. Helyenként zöldes is a vetés. Egyetlen darab föld sem maradt műveletlen. Látszik, hogy az új gazdasági renddel uralkodik az ember,a természet fölött. Előttünk az öntözéses gazdál­kodás óriási területe. Hatalmas földdarabot ölel körül a kiépí­tett csatornahálózat, amelyből különleges öntözőhajó 60—80 méter magas sugarakkal áraszt­ja el a fekete földet. A csator­nákat artézi kutak táplálják. A kanyargó sínpár sima, szé­les utat sző át. — Látja, az új bekötőút — mutat rá Vigh Péter, aki, bog­nár az állami gazdaságban —, húsz esztendeig vártunk erre is, most hónapok alatt megcsinál­ták nekünk. Nagy idő- és költ­ségmegtakarítást jelent, mert terményeinket most már­­szeke­reken és gépkocsikon is szállít­hatjuk. Ha a bekötőutat meg­hosszabbítják Hódmezővásárhe­lyig, az állami gazdaság közvitán összeköttetésbe kerül az­ Alföld egyik legfontosabb mezőgazda­­sági gócpontjával. Kissé emelkedik az út. Jobbra három traktor »rohamoz«, pöfög nagy robajjal. Néhány méterrel arrébb kismotor zakatol. Eke előtt le megy, de csak a súlyt tartja és a kismotor húzza az ekét. Traktort pótlól az ötletes újítás. Balra három új épület tetőzetén szorgoskodnak. Munkáslakások az időszaki mezőgazdasági dolgozók részére. Szép, egészséges, tágas szo­bák, mosdókagylókkal, villany­­világítással, korszerjű WC-kel. — Itt már némi földreszórt szalmán hálnak a parasztok, mint régen összezsúfolódva a fáradt summások, hónaposok, hanem emberként megbecsülve, külön vetett ágyban — mondja Varga János, a­­sertéshizlalda legjobb fiaztatója. Nagyobb épület­ csoport előtt megállunk. A lóra utasai szét­szélednek a határban. Munká­hoz látnak. Vigh Péter bevezet az új sertéshizlald­ikba. Ezeket is az idén építették saját ere­jükből. A két L-alakú épület 1200 tenyészállatnak­ ad új ott­hont, 200 kocának és­ 1000 süldő­nek. Péter bácsi megmutatja az ötletes ön­etető-készüléket is. Ta­valy szerelte fel a gazdaság gép­műhelye. _ Saját találmányuk. Mint valami „sertésbü­ftél”. Hatalmas tartályokból keskeny csatornán folyik a kukoricadara, de csak akkor, ha a tartály szá­lára rá szerelt kis mozgatható billentyűt valamely­­ disznó az orrával megböki. A billentyű szabályozza a dara folyását is és csak annyit enged a vályúba, amennyit egy disznó egyszerre megeszik. A halastavak parján vezet to­vább az utam. A Velencei tóra emlékeztető kis lápország ez az Alföld szívében. Sajnos, hal­állományának nagy része elpusz­tult a háború dúlásakor, de már megkezdődött a pófilása. Renge­teg munka vár itt, mert a halas­tavakat világviszonylatban is hí­ressé kell tenni. Minden lehető­ség megvan erre. Két nyárfasor között egyszerű épület húzódik, az állami gazdaság központja, két-három szoba mindössze, de nem is kell több, mert a gazdá­ság vezetői — nagyon helyesen­­— kint, a mezőkön, a gyakorlati életben irányítják a gazdaságot. A­z irodákba csak akkor jönnek, a valami hivatalos ügyet kell intézni. A kapun ő is Fiatal, keménykötésű férfi siet kifelé. A gazdaság vezetője ördöngös­­tanyára igyekszik, a tenyészser­­tések kiválasztása ügyében. Vele tartok. A helyi szövetkezeti csoport földjei mellett sietünk el. Az őszi szántás nyomában már itt is fr­issen zöldes a vetés. A mezők lüktető nyári életét felváltotta a késő őszi nyugalom. Az úton komótos lépésekkel egy őszhajú paraszt közeledik. Köszön és megáll. — Józsi fiam bemenne maguk­hoz az idén, — mondja a veze­tőnek. — Hát csak jöjjön János bácsi, szívesen látjuk, küldje csak a fiát. Jó, ha tanulnak a fiatalok. Felém fordul. — ’A termelő szövetkezeti­­cso­portnak jó iskola a mi gazdasá­gunk. Fiatalok és öregek is jön­nek hozzánk tanulni. A falu széles főutcáján hala­dunk. Új házak, új épületeit. Frissen meszeltek, tiszták, takarosak. Földművesszövetkezet mellett tejszövetkezet, majd a szövetkezeti bolt fényes kirakata, bölcsőde, óvoda, egészségház, turbináit rövidesen üzembehelye­zik. Nemsokára ebből az erőmű­ből áramlik majd a villamoserő az ország távoli gyáraiba és üze­meibe. Az új ipari központ kiválasztá­sánál figyelembe vették Trácia síkságának bő termékenységét is. A forró napsugár nedvdús gyü­mölcsöket és az ország legjobb főzelékféleségeit érleli meg. A gyönyörű konzervgyár, amely egyformán termel az ország belső szükségletére és kivitelre, már negyedik éve dolgozza fel a vi­dék remek gyümölcseit és főzelé­keit. A gyártelepek mellett természe­kultúrotthon, távolabb a gépállo­más hosszú épülete, mindegyik fejlődésünk egy-egy büszke állomása. Búcsúzkodunk. — Közeli céljaik? — kérdem. Széles mozdulattal körülmutat az emberi alkotás békés látvá­nyán. —­­Tovább haladni a megkez­dett úton — mondja és azzal ott­hagy, hogy tovább szemléljem, mi mindent lehet alkotni itt, a­ világ zajától távollévő pusztákon­­ is. Szabadon, közös akarattal. (t. i.) tesen nem feledkeztek meg a vá­rosépítésről sem. A Marica mind­két partján már hatalmas lakó­negyedek emelkednek, jól beren­dezett munkáslakóházak, szép kultúrotthonok iskolák, színhá­zak, napközi otthonok, óvodák, stadionok válnak valóra a gyö­nyörű tervekből Ez a város az új, szabad Bulgáriát jelképezi. Fiatalok építik és ma a város lakosságának 70 százaléka fiatal. Az építők büszkék arra, hogy városuk a bolgár nemzet nagy fiának, Georgi Dimitrovnak örök időkre szóló emlékműve lesz. C. L. Szófiai levél: Az építőállványok országa Szófia, november végén. Bulgária ma az építőállványok országa — írta nemrégiben a moszkvai Pravda tudósítója egy színes cikkben. A megállapítás he­lyes is, mert aki Bulgáriát ma járja, valóban azt látja, hogy mindenhol építkeznek, az építő­állványok mögött új gyárak, lakó­házak, iskolák, kórházak, való­sággal új falvak, új városok nő­nek ki a földből. Ez a gyors­ütemű építkezés nemcsak Szó­fiában látható, hanem az egész országban, a dunai síkságon csakúgy, mint Trácia völgyében, vagy a háromezer méter magas Rila-hegység csúcsán. Itt ugyanis öntözés céljára mesterséges ta­vat létesítenek. És külön kell be­szélni Dimitrovgrádról, az ifjúság városáról, mert ez ma külön szívügye min­denkinek Bulgáriában. — Dimitrovgrád a mi szocia­lista jövőnk — jelentette ki büsz­kén a fiatal Pencso Kubadin­­szkij, az építkezés vezetője a legutóbbi békegyűlésen. Négy évvel ezelőtt egészen kis település volt a Marica magas partjai között az a hely, ahol az új város épül. Alig négyezer lakosa volt a településnek, ma pedig az új városban, Dimitrov­­grádban negyvenezer ember dol­gozik és amikor az ember a vá­rost járja, látja, hogy nemcsak új város, de új emberek is szü­letnek a Marica völgyében. Az új emberek — ők ma a föld és az ország igazi urai, — vala­mennyien fiatalok. öt fiatal brigádvezető jelent meg négy évvel ezelőtt, egy hi­deg februári napon a Rakovszki­­települést körülvevő dombokon. Terepszemlét tartottak és kivá­lasztották a megfelelő területet. Utána megindult az ifjúsági bri­gádok áradata, végeláthatatlan vasúti szerelvények szállították a gépeket, építőanyagot, szerszá­mot. Nem véletlen, hogy az új vá­ros építését a Marica völgyében éppen ezen a helyen választották ki Hatalmas feltáratlan szénré­tegek rejtőztek itt. Tíz tárná­ban máris folyik a munka. De nemcsak kőszénben gazdag a vi­dék. A Marica mentén mészkőtar­talmú dombok húzódnak, amelye­ket bőséges agyagréteg takar. Mészkő és agyag adja a cemen­tet. A Vulkán cementgyár mint­egy varázsszóra nőtt ki a föld­ből és ma már a Balkán egyik legnagyobb cementgyára. A he­gyekben azbeszt is van. Cement és azbeszt együtt: eternit. Dimitrovgrádban épül a hatal­mas eternitgyár, ahol víz­vezetékcsöveket gyártanak. Mert csőre Bulgáriában igen nagy szükség van. A drága fémcsöve­ket eddig külföldről kellett be­hozni. Dobrudzsa híres fekete televényföldje vízben igen sze­gény. Sok faluba messze földről szállították hordókban a vizet és vödrökben adták el drága pénzért. Sok-sokezer kilométer csőre van tehát szükség, hogy megja­vítsák a vízellátást. Dimitrovgrád legjelentősebb építkezése a műtrágyagyár. Ez a gyár nemcsak­­Bulgáriai mező­­gazdaságát látja majd el mű­trágyával, hanem a többi népi demokratikus országokba is fog szállítani Szapundzsiev mérnök nemrég tért vissza a Szovjet­unióból, ahol a műtrágyagyártás legtökéletesebb módját tanulmá­nyozta Az ő irányítása mellett folyik a Szovjetunióból érkezett gépek felszerelése és a szak­munkások kiképzése. Ezzel azonban még nem mondtunk el mindent. Di­­mitrovgrád ugyanis nemcsak a kőszén, a cement és az eternit városa, hanem a nagy­teljesítményű áramfejlesztő tele­pek, a konzervgyárak és a mű­anyaggyárak központja is. A »Marica III.« áramfejlesztő telep óriási tornyai már büszkén ma­gasodnak a vidék fölé és óriási Aláírták a Magyar Népköztársaság és a Ném­et Demokratikus Köztársaság 1952. évi k­reskedelmi megállapodását Baráti szellemben folytatott és a kölcsönös gazdasági szük­ségletek kielégítését szolgáló tárgyalások után a Magyar Nép­­köztársaság és a Német Demo­kratikus Köztársaság meghatal­mazottai november 29-én Bu­dapesten aláírták az 1952. évre vonatkozó kereskedelmi megállapodást. Ez a kereske­delmi megállapodás 1952. éve az előző évit jelentősen meg­haladó áruforgalmat irányoz elő. A Német Demokratikus Köztár­saság a Magyar Népköztársaság­nak elsősorban­­gépeket, elektro­technikai, finommechanikai és optikai gyártmányokat, fontos vegyszereket és műtrágyát fog szállítani. A Német Demokra­tikus Köztársaságba szállítandó magyar áruk közül legfontosab­bak a magyar gépipar gyártmá­nyai, többek között Diesel-vona­tok, továbbá mezőgazdasági ter­mékek, valamint bauxit. Ezenkívül teljes elvi megálla­podás jött létre az 1955-ig ter­jedő hosszúlejáratú kereskedelmi egyezményre vonatkozóan is. Ezek a megállapodások hozzá fognak járulni mind a Magyar Népköztársaság, mind a Német Demokratikus Köztársaság gazdasági terveinek teljesítésé­hez, e mellett elmélyítik és m­eg­erősítik a két nép baráti kap­csolatait. A Béke Világtanács Elnöksége találkozott az Egyházak Vi­ágtanácsa Vezetőségével A protestáns Egyházak Világ­­tar­ácsának vezetősége és a Béke Világtanács elnöksége Párizs­ban, a Hotel Continentalban két­napos találkozón vett részt. A tanácskozás célja — mint a ki­adott közlemény hírül adja — az volt, hogy kölcsönösen kicse­réli­k a nagy nemzetközi kérdé­sekben vallott nézeteiket és tá­jékoztassák egymást arról, hogy a maguk módján miként támo­gatják a béke és igazság ügyét. Behatóan foglalkoztak a lesze­relés, az atom- és egyéb fegy­verzet ellenőrzésének kérdésé­vel. Megtárgyalták a különböző politikai és társadalmi rendsze­rek békés együttélésének problé­­máját és más olyan kérdéseket, amelyek az emberiség javára a béke megvédésében jelentőség­gel bírhatnak, köztük az elma­radt országok megsegítésének módjait is. Elhatározták, hogy rendszeresen kicserélik egymás­sal értesüléseiket és megvizsgál­ják a további kapcsolatok lehe­tőségeit. A Béke Világtanácsot a talál­kozáson Johiot-Curie elnök, Ber­nál professzor elnökhelyettes, Isabelle Blume és Pierre Col vezetőségi tagok képviselték. Az Egyházak Világtanácsa Visser­t Uoott főtitkárt és Nemzetközi Bizottságának vezetőit küldte ki a megbeszélésre. Az Egyházak Világtanácsa tudvalevőleg a koreai agressziós és a japán különbéke ügyében­ olyan határozatokat hozott, ame-­­lyek a keleti — elsősorban a­­ magyar — protestáns egyházak­­ súlyos rosszulását váltották ki. Számos nyugati egyházban is komoly aggodalmakat keltett, hogy az Egyházak Világtanácsa távoltartotta magát a békemoz­galomtól és állásfoglalásaival inkább gyengítette a béke erőit. Robert Mackie főtitkár legutóbbi magyarországi látogatása során Péter János püspök, a Béke Vi­lágtanács tagja javaslatot kül­dött az Egyházak Világtanácsá­hoz, hogy vegye fel a kapcsola­tot a békemozgalom nagy világ­szervezetével. A mostani párizsi találkozás ezt a célt szolgálta. Szovjet kultúrfesztivál nyílt meg New Yorkban New York, nov. 30. (TASZSZ) New Yorkban a Nagy Októ­beri Szocialista Forradalom 34. évfordulója és a Szovjetunió és az USA közötti diplomáciai kap­csolatok létesítésének 18. évfor­dulója alkalmából szovjet kul­túrfesztivál nyílt meg. A feszti­vált az Országos Amerikai- Szovjet Baráti Tanács nőbizott­­sá­ja szervezte. A termet, amelyben a feszti­vált rendezték, hatalmas felirat díszítette: »Az út a békéhez a Szovjetunió és az USA közötti együttműködésen keresztül ve­zet.« A helyiséget a látogatók már jóval az ünnepség kezdete előtt megtöltötték és tanu­lmányozták az üvegszekrényekben kiállított könyveket, fényképeket, térképe­ket. Figyelmesen olvasták a sztálini alkotmány cikkelyeit, ér­deklődéssel nézegették a térké­peket, valamint a szovjet válla­latokról, kolhozokról, villanytele­pekről, egyetemekről, kórházak­ról, szanatóriumokról, óvodák­ról, színházakról készült fényké­peket, grafikonokat. Különösen sokan érdeklődtek a Szovjetunió háború által elpusztított nép­gazdasága újjáépítését és a kommunizmus hatalmas sztálini építkezéseit bemutató kiállítási tárgyak iránt. November 25-én egész nap állandóan tele volt látogatóval a terem; a kiállítást kb. másfél­ezer ember nézte meg. A könyv­­pavillonban sok könyvet adtak el az Országos Amerikai-Szov­­jet Baráti Tanács kiadványai közül: a Szovjetunióról szóló könyveket és szovjet könyvek angol nyelvű fordításait. Nagron sokan vásárolták meg a »Saját szemünkkel láttuk mindezt« című könyvet, amely a II. Béke Világkongresszus 19 amerikai küldöttjének beszámolóit tartal­mazza a Szovjetunióban folyó békés építkezésről. Igen sok pél­dányban kelt el a »Szo­vjetunió- USA együttműködés és a viták békéje« című cikkgyűjtemény. A cikkgyűjtemény közli I. V. Sztá­lin nyilatkozatát is az atomfegy­verről. (MTI) Az igazságot nem lehet eltitkolni írta és elmondta Ilja Erenburg a Szovjetunió III. békeértekezletén A lapok beszámoltak arról, hogy az amerikaiak különféle »egyetemeket« szerveznek kémek, diverzánsok és gyilkosok kikép­zésére. De sehol sem találtam je­lentést arról, hogy Washington­ban az idén ősszel rövid tanfo­lyamokat szerveztek az amerikai diplomaták szakképzettségének emelésére. Úgy gondolom, hogy vannak ilyen tanfolyamok és hogy az első tanuló Acheson úr, nagy buzgalmat tanúsított. Er­ről akkor győződtem meg, ami­kor elolvastam Párizsban mon­dott beszédét. Acheson alaposan áttanulmányozta a béke hívei kongresszusának felhívásait és határozatait. Természetesen esz­méket nem kölcsönözhetett belő­lük, mert hiszen nem híve a bé­kének, de megpróbálta legalább a szavakat átvenni. A háború pro­­grammját úgy adta elő, mint bé­­­keprogrammot. Az Egyesült Nem­zetek Szervezetének közgyűlésén tanúsított magatartása megmu­tatja, hogy milyen hatalmas, erőt jelent a Világ népeinek békeaka­rata, mert ezek az urak nem a dallam kedvéért kezdtek turbé­­kolni. Rómában a háborút készítik elő, Párizsban pedig a békéről szónokolnak. De van egy régi orosz közmondás: ne fecsegj drá­gám, mert erre nem alkalmas az idei év. Valóban, az idei év nem olyan, hogy a népek elhinnék Acheson úr fecsegését. Olyan év ez, amikor az állítólagos ame­rikai galambok napalmmal per­zselik fel Korea városait és fal­vaik Olyan év ez, amikor az ame­rikaiak hivatalosan nagy össze­get irányoznak elő arra, hogy gaztetteket szervezzenek békés országokban, amelyekkel normá­lis diplomáciai kapcsolatot tarta­nak fenn. Olyan év ez, amikor Acheson úr és gazdái háborús bűnösöket, gestapo- és SS-istá­­kat fegyvereznek fel, akik vérbe borították Európát. Olyan év ez, amikor az Acheson úrral szoros kapcsolatban álló »Colliers« cí­mű amerikai folyóirat ostoba és vad terveket közöl a Szovjetunió megsemmisítésére Olyan év ez, amikor az USA-ban és az ural­ma alatt álló országokban tető­fokára ért a háborús készülődés. A népek lelkiismerete felhá­borodik. Minden egyes férfi, min­den egyes asszony szíve mélyé­ből félelmetesen tör elő a felhá­borodás hulláma. Közvetlenül az Egyesült Nemzetek Szervezete közgyűlésének ülésszaka előtt Bécsben tartotta ülését a Béke Világtanáács, a népeknek ez az igazi parlamentje. A szovjet kül­döttek más népek küldötteivel együtt az ülésen fontos és reális javaslatokat dolgoztak ki, ame­lyek alkalmasak a háború elhá­rítására. Tudom, hogy ezek a ja­vaslatok nem férnek össze Ache­son úr és gazdái terveivel, hi­szen ezek a javaslatok békepro­­grammot jelentenek, nem pedig a háború programmját. Tudom, hogy az Egyesült Nemzetek Szer­vezetének közgyűlésén Acheson úrnak és gazdáinak megvan a biztosított szavazattöbbsége. De azt is tudom, hogy akkor, ami­kor a kormányok hozzájárulása nélkül nem lehet békét teremte­ni, úgy a népek beleegyezése nél­kül sem lehet háborút kezdeni. A Béke Vilá­gtanács az általa kidolgozott programmot az Egyesült Nemzetek Szerve­zete közgyűlésének ilyen figyel­meztetés kíséretében nyújtotta át: "Térjetek észhez! Mialatt New York külvárosában ülésez­tetek, elfecséreltétek tekintélye­teket és az USA külügyminisz­tériumának melléképületévé vál­toztatok. Gondoljatok az alap­okmányra.* A Béke Világtanács az általa kidolgozott program­mot megvizsgálás és jóváhagyás végett valamennyi nép elé ter­jesztette. Felhívta a népeket, harcoljanak azért, hogy ez a programm, hogy a békeegyez­mény valósággá váljék. Az ag­gódó népek ma kezükben tart­ják gyermekeik, városaik és a kultúra sorsát. Acheson úr újságai azt bi­zonygatják, hogy a béke hívei­nek mozgalma részrehajló. Ez a mozgalom csak egyben részre­hajló: abban, h­hogy a béke mel­lett van, nem pedig a háború mellett. Acheson úr újságai azt írják, hogy a béke hívei a Szovjetunió mellett foglalnak állást. Ha a Béke Világtanács által elfogadott több javaslat — és így a békeegyezmény követe­lése is — egybevág a Szovjet­unió javaslataival, ez nem azért van, mert a béke hívei a Szov­jetuniót védelmezik, hanem azért, mert a Szovjetunió vé­delmezi a békét. Az utóbbi években több országban volt alkalmam járni. Voltam a nagy Kínában, a ro­hanó Párizsban és a csendes Stockholmban, a napfényes Ró­mában és a ködös Londonban, jártam Lengyelországban és Dániában, Csehszlovákiában és Belgiumban. Embereket láttak, akik különböző módon élnek, különböző módon gondolkodnak, azonban mindannyian békét akarnak. Mindenütt tapasztaltam a szeretetet a Szovjetunió iránt, amely a többiek előtt járt, ami­kor az emberiség a fasizmus ellen harcolt és amely most is elől jár, amikor az emberiség a háború ellen harcol. Beszéltek itt arról, hogy em­bereink hogyan írták alá a béke­­egyezmény megkötését követelő felhívást. Én hozzáteszem: sok olyan aláírás van, amely nincs ott a békeíveken. Azoknak, a számunkra drága embereimen a nevei ezek, akik a béke ügyéért haltak meg. Ők itt vannak ve­lünk együtt ebben a teremben és ha feltámadhatnának, figyel­meztetnék a megvetésre méltó kufárokat, akik a vérből dollárt csinálnak. »Nem azért haljuk meg Sztálingrádnál, Izsevnél, a Visztula és az Odera mentén. Álljatok meg, amíg nem késő, mert itt vannak testvéreink és fiaink és ha bármire is merész­kednétek, ők majd megvédelme­­zik a hazát, a szabadságot és a békét!* A szovjet emberek nem­csak aláírták a békeíveket, ha­nem verítékükkel pecsételték meg ezeket az aláírásokat — az épülő új városokkal, a földek aratásával, munkapadokkal és könyvekkel, utakkal és csator­nákkal. Acheson úr és gazdái csak írjanak arról, hogy tank­jaink állítólag hol az egyik, hol a másik ország felé haladnak. Az igazságot nem lehet eltit­kolni és hamarosan minden em­ber megtudja, hogy országunk­ban a búza, a paradicsom és az almák törtek előre észak felé. Csak beszéljenek arról, hogy mi állítólag fallal zárkóztunk el más népek kultúrája elől. Att nem zárkóztunk el Franciaország, Olaszország, Anglia, vagy In­­s­­ia lángelméi elöl. Az igazsá­got nem lehet eltitkolni és ha­marosan minden ember meg­tudja, hogyan zártuk el orszá­gunkat zöld fallal az aszály évszázados szerencsétlensége elöl. A nagy föld tovább foly­tatja nyugodt munkáját, mert tudja, hogy minden emberünk­kel vállvetve dolgozik első munkása, építésze és kertésze, tanítója és mechanikusa, a nagy ember, a béke embere és a béke diadalmaskodik! A genfi rádióértekezlet­en az amerikai szavazógép A Genfben most megtartott rádióértekezleten a szovjet kü­­döttség követelte: hívják meg az értekezletre a Kínai Népköztár­saságot és utalt arra, hogy a reakciós kuomintang delegátus nem tekinthető a kínai nép­ képviselőjének. A Kínai Népköztár­saság részvétele nélkül az­ értekezlet sikere van veszélyeztetve — fejtette ki a szovjet küldöttség szónoka. A Szovjetunió ja­vaslatát valamennyi baráti állam, köztük a Magyar Népköz­társaság küldöttsége is támogatta. Az USA képviselőjét ide­gesítették ezek a felszólalások és türelmetlenül követelte a vita azonnali bezárását, a szavazás elrendelését. Az elnök el is ren­delte a szavazást kézfelemeléssel. Ilyen módon húszan a szov­jet javaslat mellett szavaztak, tizenkilencen pedig ellene. Az amerikai delegátus a szavazásnak rája nézve kedvezőt­len eredményét látva, most már az amerikai szavazógépezethez tartozó egyik báb, Kuba képviselőjével társulva kérte a név­szerinti szavazást Ennek eredménye a következő volt: 18 igen, 35 nem, 6 küldött tartózkodott a szavazástól. A szovjet delegátus a szavazás után rámutatott arra, hogy a második szavazás elrendelése kiáltó bizonyítéka annak, hogy az USA küldöttsége milyen nyomást gyakorolt a függő államok kép­viselői. 3

Next