Magyar Nemzet, 1961. május (17. évfolyam, 103-127. szám)

1961-05-06 / 106. szám

Egy hét BUDAPEST HANGVERSENYTERMEIBEN SZERGEJ PROKOFJEV ha­lálának 70. évfordulóján a Magyar—Szovjet Baráti Tár­saság és az Országos Filhar­mónia rendezett hangversenyt korunk klasszikus zeneszer­zőjének alkotásaiból. László Zsigmond műgonddal és nagy felkészültséggel szerkesztett ünnepi beszéde vezette be a műsort, amelyet kegyelettel állítottak össze jórészt Pro­kofjev Magyarországon adott hangversenyeinek anyagából. A Tátrai-vonósnégyes, Petri Endre és kitűnő fiatal művé­szek, Almássy László, Kubi­­nyi Attila és Róth Márta leg­jobb tudásukkal igyekeztek, hogy méltó emléket állítsanak a nagy zeneszerzőnek. Nem rajtuk múlt, hogy erőfeszíté­sük nem járt megfelelő siker­rel. Prokofjev lezárt életmű­vének legkevésbé jelentős mű­vei ilyen ünnepi alkalommal nem reprezentálhatják méltó­képpen alkotóművészetét. A hegedűre írt Melódia-sorozat­ban, a Tél tündére édeskés hangjában, az apró népdalfel­dolgozásokban alig ismerünk rá az Alekszandr Nyevszkij kantáta, vagy a Rómeó és Jú­lia alkotójára. Úgy érezzük, hogy a szovjet zene kiváló és hazánkban is népszerű repre­zentánsáról, századunk zenéjé­nek egyik legnagyobb alakjá­ról feltétlenül zenekari est keretében kellett volna meg­emlékezni, annál is inkább, mivel zenekari alkotásai egy­re nagyobb közönségsikerrel hangzanak el nálunk. Breuer János * JEAN TER­MERGERJAN, ifjú szovjet vendégművészünk pénteken, a Zeneakadémián Hacsaturján hegedűversenyét adta elő a Németh Gyula ve­zényelte Állami Hangverseny­zenekar kíséretével. Elöljáró­ban mindössze ennyit: Mer­­gerjan újból megerősítette azt a véleményünket, hogy a Da­vid Ojsztrah vezetése alatt álló szovjet hegedűiskola ma világviszonylatban is az élen jár. Az első ütemekben Merger­­jan játékát kissé hűvösnek ta­láltuk — de néhány további másodperc alatt meggyőződ­hettünk arról, hogy ez csak kezdeti elfogódottság volt. A melléktéma már teljes buja szépségében bontakozott ki: forró, érzéki — de sohasem túlfűtött — hegedűhangja szinte szárnyakat kapott, zen­gett és zúgott, mindvégig megtartva vezetőszerepét. És ha ehhez még hozzávesszük a művész rendkívüli virtuóz fel­készültségét, pontos fogalmat alkothatunk játékának él­ményszerűségéről. Mergerjan ugyanis nem ismer technikai problémát. A Hacsaturjan­­koncert nyaktörő, bravúros versenyszólama az ő számára nem erőpróba, hanem pro­dukció, a szó legmagasabb művészi értelmében. A műről alkotott kép benne él lelké­ben, kész elképzeléseit való­sítja meg hangszerén, virtuo­zitása csupán az elrendező akarat függvényeként jelent­kezik. A harmadik tétel ron­­dótémája esetről esetre új színeket nyert keze alatt, új és új élményt ígért és váltott valóra, mivel Mergerjan mű­vészetéből nem hiányzik a magasrendű formálókészség. Érthető ezek után, hogy a közönség hallatlan lelkesedés­sel fogadta Jean Ter-Merger­­jan produkcióját. A lelkes tapsvihar hatására két tétel ráadást hallottunk tőle Bach h-moll hegedűszóló-partitájá­­ból. Valójában csak ekkor kezdtük igazán sajnálni, hogy a művésztől nem hallhattunk szólóestet is. Bach­ interpretá­­ciója maga volt ■ a salaktalan tisztaság, félelmetes biztonság és a maximális tökély. He­gedűhangja ezúttal is mély érzéstől áthatott volt, szinte emberi hangon énekelt, még­sem esett egyetlen pillanatig sem a romanticizmus hibájá­ba. Reméljük, hogy hamaro­san újból vendégül láthatjuk Jean Ter-Mergerjant. A Hacsaturjan-koncert elő­adásában ragyogó kísérőkar­mesterre támaszkodhatott: Németh Gyula ugyanolyan fö­lényes biztonsággal mozog a szerző zenei világában, mint a szólista. Maximális forr­­ponton indította a koncert első tételét és ezt a lelkese­dést sikerült neki mindvégig megtartania. Ugyancsak jelen­tős produkció volt a műsort nyitó Muszorgszkij-mű, a Hovanscsina-előjáték, a Haj­nal a Moszkva-folyó felett. Ez a darab semmiféle karmesteri bravúrra nem nyújt lehetősé­get, megoldása kizárólag mu­zikalitás, az értelmezés prob­lémája — annál nagyobb örö­münkre szolgált, hogy ennek ellenére nagy sikert aratott. A műsor második felében sze­replő Sztravinszkij Tűzmadár­­szvit már kevésbé szerencsés csillagzat alatt indult. A be­vezetés fafúvósai egyszerűen cserbenhagyták a karmestert és csak a Tűzmadár táncában gyönyörködhettünk egységes játékban. Legjobban a har­madik tétel sikerült (Kascsel király pokoli tánca) és a Fi­nálé néhány pillanata valódi csúcspontot hozott A­­BEETHOVEN ÖSSZES VONÓSNÉGYESEI* c. soroz­­zat szerdai estjén a Bartók­­teremben a Weiner-vonósné­­gyest és a Budapesti Fúvós­ötöst hallottuk, Sólymos Pé­ter közreműködésével. A műsort nyitó Beethoven fúvósötös meglehetősen bi­zonytalanul indult. A Grave­­bevezetés kétszeresen ponto­zott, pregnáns ritmusa kissé­ elkenődött és ezért a ráfelelő, lírikus zongoraszólam sem ér-­ vényesülhetett kellőképpen. A gyors-tétel főtémájánál Soly- ■ mos Péter magára talált és ha nem is teljesen felszabadul­tan, de igen muzikálisan és jól értelmezte szólamát. A­ lassú-tétel jelentős színvonal-­ emelkedést hozott, különösen a moll-középrész fúvós­szólói sikerültek szépen. A "legfiatalabb magyar vo­nósnégyes" Szabó Ferenc if­júkori első kvartettjével ha­talmas sikert aratott. Csupán a lassú­ tétel tempóvételét éreztük kissé lassúnak, a má­sodik és a harmadik tétel lendületes, egészséges hangon szólalt meg. E kristálytiszta, hamvas szépségű alkotás kü­lönben is igen hálás előadói feladat és az utolsó tétel ar­ra is módot nyújt, hogy az együttes technikai felkészült­ségét csillogtassa. Ugyanígy nagy sikert aratott Beethoven f-moll kvartettje, melynek utolsó tételét meg kellett is­mételni. Tapasztalataink sze­rint a Weiner-kvartett hang­zása egészséges irányban fej­lődik, összjátékuk mind csi­szoltabb lesz és Szász József primárius — azelőtt kissé gyenge — hegedűhangja is örvendetesen gazdagodik di­namikai árnyalatokban és vivőerőben egyaránt. Pernye András ­iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiHiiiiiiiiiiiiHiiiiiiiiiiim MffliimwwHmfflfflHfflmiwmifflmn flhgwNemzet■ Szombat, 1901. május 6. Útban Cannes felé, csütörtö­kön megérkezett Párizsba Aczél Györgynek, a művelő­désügyi miniszter első helyet­tesének vezetésével a film­fesztiválon részt vevő magyar küldöttség.­ Az MSZBT meghívására V. A. Csernyavszkajának,­ a Belo­rusz Baráti és Kulturális Kapcsolatok Társasága elnök­helyettesének vezetésével ha­zánkban járt belorusz kultu­rális és művészeti küldöttség pénteken elutazott Budapest­ről. * A jövő hét végén hosszabb párizsi és londoni vendégsze­replésre indul a leningrádi Akadémiai Opera- és Balett­­színház 120 tagú balettcso­­portja. Első fellépésük május 16-án Párizsban lesz, ahol a Csipkerózsika című balettet mutatják be. A leningrádi együttes június közepén a Co­­vent Garden színpadán kezdi meg londoni vendégjátékát. Tegyenek figyelmeztető je­let a kép jobb sarkába, ha gyermekek számára nem aján­lott filmet sugároz a televí­zió — javasolta az angol kor­mánynak egy konzervatív kép­viselő. A javaslat sorsa még ismeretlen. Komját Aladár-emlékestet rendez a Magyar Újságírók Országos Szövetségének sajtó­történeti munkaközössége a költő születésének 70. évfor­dulója­ alkalmából, május 1­­an este 6 órakor a székház­ban, már mond be­Emlékbeszédet Imre. A Filmtudományi a Gondolat Kiadó adásában rövidesen 20 éves filmévkönyv jelenik meg. Johne Osborne angol drá­maíró Luther című színművé­vel szerepel a párizsi Nem­zetek Színházában a londoni Royal Court Theatre társu­lata. Május 11 Rabindranath Tagore szüle­tésének századik évfordulóját május 7-én ünnepli a világ. A Szovjetunióban az évfordulóra jelenik meg a 12 kötetes orosz nyelvű Tagore-kiadás első kö­tete. A moszkvai dokumen­tum filmstúdióban színes film készül a nagy indiai költőről. A derecskei énekkar, ame­lyet 1861-ben alapított meg Kántor Mihály derecskei kán­tor, ma este díszhangverse­nyen ünnepli fennállásának 100. évfordulóját. A kórus fel­veszi Liszt Ferenc nevét. Befejezték a Szépművészeti Múzeum oromzati szoborcso­portjának helyreállítását. Az antik görög szobrokon több mint 70 sérülést javítottak ki a restaurátorok.­­ Jean Gauguin szobrászmű­vész, a világhírű francia festő, Paul Gauguin fia, néhány nap­pal 80. születésnapja után Koppenhágában meghalt. Jean Gauguint a legjelentősebb dán művészek között tartották szá­mon. 6 in­tézet és közös ki­ Sajtóértekezlet a román n­agykövetségen­ Pénteken sajtóértekezletet tartottak a Román Népköztár­saság budapesti nagykövetsé­gén a Román Kommunista Párt megalakulásának 40. év­fordulója alkalmából. Ezt a dicsőséges évfordulót május 8-án ünnepli a baráti román nép. A sajtóértekezleten Va­sile Gliga ideiglenes ügyvivő ismertette a kommunista párt négy évtizedes harcos múltját, s beszámolt azokról az új si­kerekről, eredményekről, ame­lyeket a Román Népköztársa­ság dolgozói a Román Mun­káspárt vezetésével elértek. Kiváló külföldi művészek érkeznek Budapestre Májusban és június elején több ismert külföldi művész lép fel Budapesten. Május 12-én a Zeneakadémián mu­tatkozik be Frederic Portnoi izraeli zongoraművész. Ugyan­csak a Zeneakadémián mutat­kozik be május 18-i hangver­senyén Djura Jaksic jugoszláv karmester, aki a Magyar Ál­lami Hangversenyzenekart ve­zényli, közreműködik Simor András hegedűművész. külföldi vendégek során Alekszandr Melik-Pasa­­n kiváló szovjet karmes­­a Szovjetunió népműve­­a Moszkvai Nagyszínház­ban jön, tér, sze, karmestere május 25-én diri­gálja a Magyar Állami Hang­versenyzenekart a Zeneakadé­mián. Május 29-én ismét ven­dégkarmestert üdvözölhet a Zeneakadémia közönsége. Kozma Tibor, a New Yorkban élő magyar származású diri­gens vezényli a Magyar Álla­mi Hangversenyzenekart. Jú­nius 1-én kerül sor Dietrich Fischer-Dieskau szólóestjére. Robert Casadesus, a kiváló francia származású zongora­művész június 3-án lép fel a Zeneművészeti Főiskola nagy­termében a Magyar Állami Hangversenyzenekarral, ame­lyet Kórody András vezé­nyel. Graham Greene: Mr. Wormold jelenti Kubából... (Our man in Havana) S most, hogy a közeledtét jelző füttyöket hallotta, azon tűnődött, miért jön Milly a kikötő felöl a Lamparilla úton és nem a Avanida de Belgi­­ean. Amikor meglátta, tüstént megértette az okát. Milly nyo­mában egy fiatal bolti segéd akkora csomagot cipelt, hogy az arca is eltűnt mögötte. Wormold szomorúan vette tu­domásul, hogy a lánya ismét bevásárolt. Felment az üzlet fölötti lakásukba s máris hall­hatta a szomszéd szobából az áruk szétosztásának irányítá­sát. Egy puffanás, egy recse­gés, aztán fémcsörgés. — Te­gye csak ide — mondta a lány, majd aztán: — nem, inkább ide. Fiókok nyíltak, csukódtak, majd Milly szöge­ket vert a falba. Wormold szobájában egy darabka vako­lat pattant le s belehullott a salátába; a bejárónő hideg vil­lásreggelit készített oda. Milly épp idejében lépett be. Wormold mindig nehezen titkolta, hogy Milly szépsége hat rá, de a láthatatlan duen­na metszőn nézett keresztül rajta, mint egy nem kívánatos udvarién. Már régen volt, hogy a duenna szabadságra ment; Wormold már unta is a kitartását, s néha szívesen látta volna lángokban Earlt. Milly elmondta az asztali ál­dást, keresztet vetett, ő pedig tisztelettudón lehajtotta a fe­jét, ameddig az imádság tar­tott. Egyike volt ez a hosszú asztali áldásoknak, valószínű­leg azt jelentette, hogy a lány nem éhes, vagy húzni akarja az időt. — Jól telt a nap, apa? —­­kérdezte udvariasan a lány. S ez olyan kérdés volt, amit in­kább egy feleség tehetne fel, sokévi házasság után. — Nem is rosszul. S nálad? — Mindig megrettent, amikor a lányát figyelte, gyűlölt el­lenkezni vele, s ameddig csak lehetett, igyekezett a bevá­sárlás témáját mellőzni. Azt is tudta, hogy Milly a zsebpén­zét már két hete elköltötte: megkívánt egy fülbevalót és egy kis szent Seraphina szob­rocskát. — Kitűnőt kaptam ma dog­matikából és erkölcstanból. — Pompás, pompás. S mi volt a kérdés? — Legjobban az eredendő bűn ment. — Reggel találkoztam Has­­selbacher doktorral — mond­ta nyilvánvaló közönnyel Wormold. A lány udvariasan válaszolt: — Remélem ő is jól van. A duenna, gondolta Wormold, megint túlzásba viszi. A kato­likus iskolákat a magaviselet tanításáért dicsérik, de ez a jó magaviselet mindig az idege­nekre hat. De persze én is idegen vagyok, ötlött eszébe szomorúan. Nem tudta Millyt elkísérni a gyertya, a szentelt­víz, a térdhajtás különös vilá­gába Néha már úgy érezte, megfosztották a gyerekétől. — A születésnapodon eljön hozzánk egy pohárkára, utána pedig azt hiszem elmehetnénk egy lokálba. — Lokálba!­­* A duem­a egy pillanatra úgy látszik fél­renézett, amikor Milly felkiál­tott: — Dicsőség az atyának! — Máskor halleluját mon­dasz. — Csak a négy alsó osztály­ban. Melyik lokálba? — Talán a Nacionalba. — Miért nem a Shanghai Orfeumba? — Szó se lehet a Shanghai­­ról. Fel se tudom fogni, hol hallhattál róla. — Az iskolában mindenről beszélnek. Wormold másra terelte a szót. — Még nem beszéltünk az ajándékokról. Tizenhetedik születésnap, az már nem akár­mi. Azon tűnődtem... — Igazán és komolyan: nincs a világon semmi, amit akarnék — felelte Milly. Wormold szemrehányóan emlékezett a hatalmas cso­magra. Hát persze, ha már elment és mindent megvett, amit akart... És még ő kö­­nyörgött neki: — biztos van valami, amit nagyon akarsz. — Semmi. Igazán semmi. — Egy új fürdőruha — ta­nácsolta kétségbeesetten. — Hát talán egy valamit.. De azt persze karácsonyi aján­déknak is beszámíthatjuk, sőt a jövő évinek is, meg azutáni­nak is... — Uram-teremtőm mi az? — S aztán hosszú ideig nem kell törődnöd az ajándékok­kal. — Csak azt ne mond, hogy hogy egy Jaguár-kocsit akarsz. — Nem, ez kis ajándék. Nem kocsi. S esztendőkig el­tart. Aztán meg roppant gaz­daságos ötlet is. Bizonyos ér­telemben még benzint is meg­takarítunk vele. — Megtakarítunk, benzint. — S aztán meg minden hoz­závalót megvettem ma, saját pénzemből. — Nincs már pénzed. Ne­kem kellett kölcsönadnom há­rom pesót szent Seraphiná­­nak. — De a hitelem jó. — Milly, hányszor mondjam még, hogy nem szeretem, ha hitelre vásárolsz. Különben az az én hitelem, nem is a tied, s már az enyém is rohamosan csökken. — Szegény apám. A tönk szélén állunk. — Remélem majd ismét fel­lendül az üzlet, ha vége a za­vargásoknak. — Azt hiszem Kubában mindig kavarognak. S ha majd nagyon rosszul állunk, még én is elmehetek dolgozni, nem? — Hová? — Mint Jane Eyre, én is le­hetek nevelőnő. — S ki fogadna fel? •— Senyor Perez. — Milly, mit nem veszel a szádra? Perez a negyedik fele­ségével él, te pedig katolikus vagy... — Úgy Mladk MHösveges (3) ODÜSSZEUSZ SZERELMEI AZ EGYETEMI SZÍNPADON Devecseri Gábor, akinek nevé­hez újabbkori teljes Homérosz­­fordításunk nagy tette fűző­dik, most drámát írt a húsz évig bolyongó, kalandos sorsú hősről. Odüsszeusz vándorlá­sait a klasszikus görög eposz huszonnégy énekben, sok ezer hexameterben örökíti­k meg. Devecseri tiszteletre méltó fe­gyelemmel és önmérsékléssel ragadta ki a kalandos útnak azokat a nőalakjait, akik Odüsszeusz tekervényes útját keresztezik, majd előreviszik. Az Egyetemi Színpad és a Színháztudományi Intézet stú­dió-előadásában egy nagyobb verses játék szorosan össze­függő, zenével és kórusokkal egymáshoz illesztett részleteit láttuk. A csillogó, teljesen mai hangvételű, hol rímes alexandrinusokba, hol idő­mértékes sorokba öltöztetett bájos játék Odüsszeusz szerel­meiről szól, de nem egészen Homérosz hangján, inkább Homérosz ürügyén. Az eredeti cselekmény mit sem változik, ám Devecseri a tiszteletnek és a finom iróniának költői szö­vedékével ábrázolja a törté­netet. Modern hang ez, meg­fosztja Kalüpszót, Helénát, Nauszikaát, Kinkét a mítosz terhes béklyóitól, de meg­hagyja a mítoszból azt, ami korunkban is hat. így kerül be a játékba egy rövid sor Kalüpszó pedantériájáról, így kap új hangsúlyt Nauszikaá nyárspolgárian naív szemér­­metessége, Helené sajátosan értelmezett hűsége és Kirké vad élvetegsége. Közben a szerző, aki némiképpen kívül­ről és jóságosan szemléli hő­seit, s oly magasztosan vall békéről, hontalanságról és ha­záról Odüsszeusz nyomán, nemcsak drámabeli alakjaival, de velünk is játszik. Vidáman ránk kacsint, amikor a mon­dái alak kedves fennhéjázását Athénével tompíttatja, és fe­lénk int mosolyogva: figyel­jünk arra, hogy ezek a görög istenek mennyire emberek. A homéroszi hősöktől nem ide­gen, ami emberi — vallja a darab —, a mitológiának és a korszerű mondanivalónak ez az ötvözete avatja Devecseri drámáját élővé, maivá és érté­kessé. Ezt a lírai, vidám és helyen­ként fenségesen szép költői já­tékot az áldozatkész, lelkes vállalkozás igyekezett követ­kezetesen színre vinni. Az év­ezredek húrjain játszó dráma oratórium-szerű színpadi meg­oldása egyszerre him­nikus és köznapian emberi. Vincze Imre hol ókori görög zenét asszo­­­­ciáló, hol a jazzt idéző, szelle­mes zenéje, Huszár Klárának világosságra törekvő, archaizá­­lástól mentes, egységes játék­stílust teremtő, ízléses rende­zése, és a színtérnek a görög vázaképekre emlékeztető vetí­tett jelzése mind-mind ezt a kettősséget hangsúlyozza, így tesznek mai utcai öltözetük­ben a színészek is, akik közül elsőnek Ruttkai Éváról kell megemlékeznünk. Ruttkai öt női hőst alakít, a szó szoros értelmében színpadi eszközök nélkül, mindvégig ugyanabban a ruhában, szövegkönyvvel a kezében. Mégis alakít, jelle­mez, páratlan művészettel, megértetve az öt női lélek azonosságát a különbözőségek­ben is. Gábor Miklós árnyala­tokban gazdagon, kalandjai változó hőfokához igazodva formálja meg Odüsszeuszt, ta­lán a kelleténél is nagyobb hangsúlyt vetve a gyarló em­berre és kevesebbet a mitoló­giai hősre. Csernus Mariann a szerzőhöz hasonlóan némi­képpen kívülről és az embe­rek oldaláról szemléli Athénét, pajkos virgoncsága kedves szí­neket tesz hozzá az istennő alakjához. Gordon Zsuzsa Aphroditéja valamivel földibb és nehézkesebb az írói és ren­dezői elképzelésnél is, s csak a második részben válik Athé­né igazi vetélytársává. Pádua Ildikó, Győrffy György, Me­zs­de­lényi Vilmos, Pásztor János Raksányi Gellért és Tordy Gé­za megérdemelten osztozik a darab sikerében. Szívesen látnók Devecseri Gábor darabját a két stúdió­előadáson túl más színpadun­kon is. A közönség bizonyára örömmel fogadná a Bartók­­teremben, az Ódry Színpadon, vagy a nyári körszínházban az Odüsszeusz szerelmeit. Gábor István

Next