Magyar Nemzet, 1969. május (25. évfolyam, 99-124. szám)
1969-05-01 / 99. szám
árat 1,20 forintMagyar Nemzet A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA Csütörtök 1969. május XXV. év, 99. szám Az új világ formálói Régi szép és harcos hagyományai vannak május elsejének. Amióta először hívták fel a szervezett munkásságot május elseje közös megünneplésére, alaposan megváltozott a világ, hatalmasat lépett előre az emberiség és nem ugyanaz a proletariátus sem, akár számát, akár jellegét tekintjük. A századfordulón 30 millió főt számlált a munkásosztály az egész földkerekségen. Az azóta eltelt fél évszázad alatt sorai hatalmasan felduzzadtak, szervezetei megszaporodtak és megizmosodtak. Félmilliárd emberből áll most a munkásság sokszínű, de egyszívű hadserege, s tavaly csupán a bérharcokban és sztrájkokban kétszerannyian vettek részt, mint amennyien az 1900-as évek elején összesen voltak. A XX. század elején csak 10 millió dolgozót tömörített a szakszervezeti mozgalom, napjainkban szerény becslés szerint legalább 230 milliót. S minő gigantikus küzdelmek egész sorát idézhetnénk, ha fellapoznék az elmúlt évtizedek történelemkönyvét. Ezekben a harcokban formálódott az új világ, amelynek leglényegesebb jellemvonása, hogy a tőke uralma megszűnt az egész földgolyót átfogó összefüggő rendszer lenni, s létrejött a szocialista világrendszer. A moszkvai Za Rubezsom május elsejére készített nemzetközi áttekintése említi azt az adatot, hogy a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsához tartozó országok nemzeti jövedelme 1950 és 1960 között megnégyszereződött, ipari termelésük — amely hatszorosára emelkedett ezen idő alatt — ma már az emberiség ipari produkciójának egyharmadát adja. De éppen a KGST napokban megtartott csúcsértekezlete bizonyította, hogy a szocialista országok fejlődése új és új problémákat vet fel, amelyeket haladéktalanul meg kell oldani. Kijelölni az egyes országok fejlődésének útját, megtalálni azokat az eszközöket és módszereket, amelyek a legjobban szolgálják céljainkat, összehangolni terveinket és kialakítani együttműködésünk legmegfelelőbb formáit — íme, ezekkel a feladatokkal kell megbirkóznia a szocialista országok közösségének. Mindebből látható, hogy május elseje nem csupán az elmúlt harcokra való emlékezés, az eredményes munka ünneplése, hanem az újabb nekigyűrkőzés, a mozgósítás napja is. Méginkább igaz ez azokban az országokban, ahol a dolgozó ember most küzd azért, amit mi már elértünk, hogy a hatalom a népé legyen. A már idézett moszkvai lap római, londoni és washingtoni tudósításokkal támasztja alá azt a megállapítást, hogy „a tények az osztályharc általános fellendülésének tendenciáját mutatják”. S ki tagadhatná e jellemzés helyénvalóságát azok után, ami a legutóbbi időben a fejlett tőkés országokban lejátszódott. A battipagliai sortűz elindította Olaszországban a tömegmozgalom hatalmas hullámát, amely a több mint 12 millió embert átfogó impozáns általános sztrájkban érte el csúcspontját. Nyugat-Németországban legálisan zászlót bonthatott a kommunista párt, s nyilvánvaló, hogy a demokratikus és baloldali áramlatoknak a hatása is kimutatható az NSZK politikai életének legutóbbi fejleményein : a szociáldemokrata párti Heinemann szövetségi elnökké választásában éppúgy, mint a bonni kormány csak helyeselhető döntésében, amelynek értelmében a háborús bűntettek nem évülnek el. S ki vonhatja kétségbe, hogy de Gaulle bukásában is tekintélyes szerepük van a baloldali pártoknak és demokratikus érzelmű tömegeknek, amelyek szembeszálltak az állami monopolkapitalizmus önkényuralmi irányzatával. A franciaországi események minden bizonnyal sok tanulsággal szolgálnak majd az eljövendő osztályküzdelmek szempontjából. Annyit már most is meg lehet állapítani, hogy a modern kapitalizmus technikai és technológiai eredményei, az anyagi gazdagság növekedése a szellemi és fizikai dolgozók együttes erőfeszítéseinek gyümölcse, de hogy mindebből mekkora rész jut nekik, az alkotóknak, az nem utolsó sorban a munkásság és az értelmiség politikai összefogásától függ. Franciaországban most felcsillant valami abból a lehetőségit amelyet saját hazájuk vonatkozásában az olasz kommunisták úgy emlegetnek, hogy megteremthető az új baloldali többség és megnyílhat az út a strukturális reformok előtt. De a francia helyzetben, akárcsak az olaszban, súlyos veszélyek is rejlenek: a kommunista pártok kénytelenek számolni egy görög típusú preventív katonai puccs lehetőségével is. Hogy merre dől el a játszma, az nagyrészt azon múlik, sikerül-e minél szélesebb körben összefogni a demokratikus és baloldali erőket. Az idei május elseje nemzetközi előkészületeiből jól látható, milyen sokféle, egymástól nagyon különböző körülmények között kell megtalálni a munkásmozgalmak legcélravezetőbb taktikáját, hogy hányféle harci forma közül lehet és kell választani. Mert óriási tét forog kockán: az egész emberiség békés jelene és szocialista jövője. S hogy zavartalan lesz-e a fejlődés e jövő felé, az mindenekelőtt attól függ: sikerül-e megzabolázni az imperializmus agresszív természetét, rákényszeríteni a vietnami háború befejezésére és meghiúsítani az ilyenfajta katonai kalandokat. Ennek az imperialistaellenes küzdelemnek a stratégiáját és taktikáját kell részletesen kidolgozni a kommunista pártok hamarosan összeülő világértekezletén. Azt várjuk ettől a nagyszabású moszkvai tanácskozástól, hogy megbízható helyzetelemzéssel és ésszerű programmal segítse elő minden békeszerető erő összefogását és sikeres együttműködését. Zala Tamás Eredménytelen a Vietnam-értekezlet 15. ülése ___ Az Egyesült Államokat terheli a felelősség a holtpontért A külpolitikai helyzet A NEMZETKÖZI SAJTÓ változatlanul a legnagyobb érdeklődéssel fordul Párizs felé, noha sem a francia belpolitikai helyzet, sem a Vietnam-konferencia nem hozott szerdán semmiféle szenzációt. A vietnami négyes értekezlet holtponton van a 15. találkozó után is, s csupán azt jegyezhetjük fel újdonságként, hogy a DNFF és a VDK képviselői a tanácskozás meddő volta miatt nagyon határozottan Nixonra és kormányára hárították a felelősséget. A Hanoiban megjelenő Nhan Dan szerdai számában azt írja, hogy az Egyesült Államok elnöke nem is törekszik őszintén az indokínai béke helyreállítására. A UPI amerikai hírügynökség mégis azt állítja, hogy a DNFF tulajdonképpen most már hajlandó korábbi álláspontját módosítva, közvetlen tárgyalásba bocsátkozni a saigoni rezsim megbízottaival. Nagyon valószínű azonban, hogy ez is azok közé a célzatosan terjesztett valótlan hírek közé tartozik, amelyek a világközvélemény félrevezetését célozzák, és amelyeket a DNFF képviselője a szerdai négyes találkozón a leghatározottabban cáfolt. Ami a francia belpolitikai helyzetet illeti, legfeljebb a találgatásokban lehet újdonságot felfedezni, az eseményekben nemigen. Tényszerűen csupán annyi történt, hogy a degaulleisták Pompidou-t indították el az elnökválasztási harcba, s valószínűleg Defterre lesz a fő ellenfele. Kiküldött tudósítónk telefonjelentésében még egy lényeges és a jövő szempontjából jelentős körülményre hívja fel a figyelmet. Arra, hogy a valószínű utód legfeljebb árnyalatnyi változtatással de Gaulle politikáját kívánja folytatni. Amennyiben valóban Pompidou foglalja majd el az elnöki rezidenciát és ha hű marad mostani ígéreteihez, akkor két ponton várható módosítás: megnőnek Anglia esélyei a közös piaci belépésre, s szívélyesebbé válhat Franciaország viszonya Izraelhez. A Közel-Keleten lényegében szintén nem változott a helyzet, annyival viszont súlyosbodtak az állapotok, hogy az utóbbi napok arab kommandóakciói után most izraeli különítmény kelt át a Szuezi-csatornán és intézett támadást magasfeszültségű vezetékek, valamint áramfejlesztők ellen. Libanonban még mindig tart a kormányválság, mert a pártoknak egyelőre nem sikerült megegyezniük abban, hogy milyen álláspontra helyezkedjenek a Palesztinai menekültek gerilla-szervezeteivel kapcsolatban. Vietnam-értekezlet Párizsban A 15. ülés sem hozott eredményt Párizsból jelenti az MTI. A saigoni és az amerikai küldöttség szerdán a Vietnammal foglalkozó konferencia 15. ülésén sem mutatta semmi jelét annak, hogy komolyan keresné a megoldást, ezért a konferencián ez alkalommal sem lehetett semmiféle haladást feljegyezni. Pham Dang Lam nagykövetnek, a saigoni rezsim képviselőjének annyira nem volt új mondanivalója, hogy felszólalása nagy részében az értekezlet tárgya helyett azt bizonygatta, miszerint május elseje nem a munkásosztály ünnepe, az osztályharc elavult, állításának bizonyítására pedig hosszú idézeteket olvasott fel a saigoni rezsim „alkotmányából”. Felszólalása befejező részében a saigoni küldött, akárcsak Cabot Lodge amerikai nagykövet kitartót a csapatok „kölcsönös visszavonásának” már sokszorosan elutasított követelése mellett. Tran Buu Kiem, a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front küldöttségének vezetője a Nixon-kormányzat első száz napjának mérlegét vonta meg a vietnami háború szemszögéből, s megállapította: Nixon nem tartotta meg választási ígéretét, hogy „elsőbbséget biztosít a békének”. Helyette folytatta és fokozta az amerikai agressziós háború kegyetlenségét, s közben a közvélemény félrevezetésére álhíreket terjeszt valamiféle „haladásról” , „titkos érintkezésekről”. A DNFF küldöttéhez hasonlóan Xuan Thuy miniszter, a VDK küldöttségének vezetője is a Nixon-kormányzat első száz napjának negatív mérlegét vonta meg. A kulcskérdés — mutatott rá — továbbra is az, hogy az Egyesült Államok vessen véget agressziójának és vonja ki az összes amerikai és csatlós csapatokat, mégpedig minden feltétel nélkül Dél- Vietnamból. Munkatársunk telefon jelentése Párizsból: Pompidou de Gaulle nyomdokában Párizs, április 30. A francia belpolitikai válságnak új vonása, hogy kedd estétől két jelöltje van az elnökválasztási versengésnek. Georges Pompidouhoz hasonlóan a szocialista Gaston Defferre, marseilles-i polgármester sem várta meg, hogy pártja nyilatkozzék jelöléséről, hanem már ezt megelőzően bejelentette indulási szándékát. A késő esti órákban a Szocialista Párt vezetősége megerősítette Defferre elnökjelöltségi aspirációit, de az utolsó szót a vasárnap Alfortville-ben összeülő kongresszusnak kell kimondania. Valószínűnek látszik, hogy az SFIO kongreszszusa sem másítja meg avezetőségi döntést, noha a párton belül Defferre fellépése heves ellentéteket hozott a felszínre. Defferre „jobbra kacsint” Defferre ugyanis sem személyében, sem politikájában nem alkalmas arra, hogy megteremtse a baloldali egységet. Elnöki szándékokkal először 1963-ban lépett színre a titokzatos „Monsieur X- ként” azzal a programmal, hogy a kommunistákkal szemben tömöríti a polgári baloldalt és inkább a kereszténydemokrata jobboldal kegyeit keresi egy ,,nagykoalíció” megteremtésének reményében. Ezzel az olasz Pietro Nenni „jobbranyitását” akarta követni. Kísérlete akkor kudarcot vallott, de nem titkolta, hogy szándékát nem adja fel. Most azzal jelentkezett, hogy „baloldali jelöltként” lehetőleg már az első fordulóban szeretné megszerezni a kommunista szavazók támogatását, de ha ez nem sikerülne, a második menetben Pompidou ellenfeleként számít az FKP táborának voksaira. Ez a kérdés azonban nem olyan egyszerű. Robert Ballanger, a kommunista képviselők parlamenti csoportjának elnöke, a luxemburgi rádiónak úgy nyilatkozott, hogy Defferre „rossz emlékeket ébreszt a kommunistákban”. Ezt az állásfoglalást csak alátámasztotta, hogy a Szocialista Párt vezetősége elutasította Waldeck Rochet-nek közös program kidolgozására tett javaslatát, mondván: a köztársasági elnök „nem a végrehajtó hatalom feje”, cselekvési programot csak nemzetgyűlési választásoknál kell kialakítani. A formális érvek azt igyekeznek elleplezni, hogy a francia válság megoldási lehetőségeit illetően a szocialisták a jobboldali centrummal kacérkodnak. Defferre jelölése ugyanis hatásában kettős lehet. Megakadályozhatja, hogy a baloldal egységes jelölttel — Mitterrand-al — induljon harcba, másfelől a centrumot akarja maga mögé állítani. Nyíltan beszélnek Párizsban már arról, hogy a szocialista politikus fellépésével Poher ideiglenes elnök lemond jelölési terveiről, így Defferre a centrum nevében is indulhatna. A IV. kittársaság kísérlete A „Defferre-akció” a Szocialista Párton belül is ellentétes érzelmeket keltett. Először meghiúsította Guy Mollet főtitkár terveit: a SFIO vezetője Christian Pineau személyét helyezte előtérbe, így kész helyzet elé került. Ennél is lényegesebb azonban, hogy több megyei szervezet továbbra is egységes baloldali jelöltet akar. A fiatalok energikusan utasították el a „harmadik erő” kísérletet, amely 11 éve a degaulleizmus hatalomrajutását mozdította elő. Hasonlóképpen Defferre ellen foglalt állást a szocialista ifjúság egyetemi csoportja. Ezt a szembeszegülést az is magyarázza, hogy míg a baloldal pillanatnyilag a megoszlás képét mutatja, a degaulleista tábor Pompidou vezérletével jóformán minden nehézség nélkül a folyamatosság képviselőjeként tűnik fel. Szerdán reggel nem minden alap nélkül állították meg keserűséggel egyes baloldali megfigyelők: mintha bizonyos körökben a IV. Köztársaság kísértete támadt volna fel, megint úgy elhatalmasodott a törekvés az elvtelen koalíciók létrehozására. Ezzel szemben Georges Pompidou kedden szinte egyhan