Magyar Nyelv – 27. évfolyam – 1931.

T. V.: Jókai a magyar nyelvről

Nemrégiben hallottam ezt a keserves felsóhajtást: „Hej, édes élet, de tele vagy epével [keserűséggel]!" A keservesen panasz­kodó emberről is szokták mondani, hogy csupa epe a beszéde. De a nagyobb hitel kedvéért nézzünk nyomtatott adatokat: „Egy csép mézhez csöbör epét kever [édeshez keserűt]." (DuGONicsból idézi MARGALITS, MagyKözm. 178.) „Nem epe a mézes hetek ifjú méze." (Arany, TSz. V. 92.) „Atyafivér vízzé, sőt epe méreggé [a. m. keserű méreggé, vagyis az atyafiságos érzés elkeseredett haraggá, gyűlöletté]. Hogy változik által, ezt látom örökké." (Arany, BH, III. 18.). Göndör Sándor így nótázik A falu rossza második felvonásában: „Húzzad, húzzad keservesen! Ne erő­sen, csak csendesen! Az eleje legyen epe, Csendes álom a közepe!" Idevehetjük azt is, amit Mécs László énekel a nagytehetségű magyarok sorsáról: „Magyar lángoszt­epével itatunk." (Az ember és az árnyéka 2 57.) Úgy vélem, hogy ha régibb és újabb költői nyelvünket átkutatjuk, még számos adatot találhatunk erre a jelentésváltozásra. Nem hinném, hogy népnyelvi előfordulását is kimerítené a fentebb említett néhány példa. Zs. F. úrnak: Jókai híres mondása: „ . . . magyar nyel­ven költeni, olyan, mint a hegedűművésznek a straduarión ját­szani . . ." (vö. ZSIGMOND F., Jókai, 1924. 354. 1. és MNy. XXI, 85) a költőnek: „A látható Isten" című elmefuttatásában van, amely a Petőfi-Társaság Koszorú­jában jelent meg (1879. I. 492 és NemzKiad. 96. köt. 31. 1.). A cikk igen sok érdekes önvallo­máson kívül a magyar nyelvről, mint a költői kifejezés eszkö­zéről tartalmaz igen figyelemreméltó megjegyzéseket. T. V. M. M.-nak: A kúnságinak és református vallásúnak jelzett Gangol családnév nyilvánvalóan összefügg a gángol, gángó a. m. 'rossz, sovány ló' szóval, amelyet kiskunhalasi közlésből idéz a MTsz. (Tudomásom szerint Cegléden lakik, de Örkényből szár­mazik Gángot család.) Amint JAKUBOVICH EMIL és ZSIRAI MIKLÓS közli velem, Győr megyében, illetőleg a Rábaközben használatos az előbbivel rokon gángó ember, gángó legény a. m. 'hajlott, hosszú, sovány' kifejezés. Majd alkalomadtán bővebben kifejtjük, hogy maga a közszó egy magyar—török szócsaládba tartozik bele, amelynek egyebek közt tagjai a magyarból: a 'horog' értelmű kankalék ^^ kankalék, kankó ^^ gangó, kancs gáncs ^^ gáncs, kancsal, kampó, a törökségből: kanj­al 'ein in der Form eines Rades zusammengelegter Strick, ein gewundener Bündel' (RADL. II, 119), kangal 'eine Panzerart, Schnur' (KÚNOS, CagWb. 117). — Ezért a családnév megváltoztatása egyáltalában nem megokolt. P. D. Kölcsey Dezsőnek: Az EtSz. szerint az ákombákom (ákom­bák) a. m. 'irka-firka, gekritzel' szó hangfestő természetű alaku­lat. Ön azt gondolja, hogy ebből lett: a, kommá, b, kommá, amint a szerzetesek valamikor a latin írást taníthatták. — Lehet, hogy igaza van. P. D. A SZERKESZTÉSÉRT FELELŐS : MELICH JÁNOS ALELNÖK, A KIADÁSÉRT : SÁGI ISTVÁN PÉNZTÁROS. Királyi Magyar Egyetemi Nyomda Budapest, 1931. — (F.: Czakó Elemér dr.)

Next