Magyar Polgár, 1874. január-június (8. évfolyam, 1-145. szám)
1874-06-03 / 124. szám
Viii. évfolyam. 124-dik sfzám. Kolozsvárit, 1874. szereda, június 3. POLITIKAI NAPILAP. S előfizetési feltételek. Tn rS' Egészébre Félévre . • figy negyedre Egy hónapra ff* V. . . . 16 ft. — kr. 8 „ „ ................ 4 B » .................. 1 . 60 „ SZERKESZTŐSÉGI IRODA: A lyceumi nyomdában Kiadóhivatal : A lyczeumi nyomda „központi irodájá“-ban főtér gr. Teleki Domokos-ház. T *5 HIRDETÉSI DIJAK 21 Ötször hasábozott sor éra 6 kr. Minden hirdetés után 80 kr. bélyegilleték. Nagy hirdetéseknél 1f12. kedvezmények. . n5' 12-NYILTTER •őrönként, vagy annak helye 25 kr. Reklámok: hirftbérbe soronként 1 bt b 115 KOLOZSVÁR^ JUNIUS 2. Nemzetiségi kitörések. „Terrorváló kísérleteknek, vad üldözésnek vagy minek nevezzük ? ! “ kiált fel Babesiu lapjának legutóbbi számában. „Igen ilyen kísérletekről, ilyen üldözésről kell egy pár szót szólanunk — folytatja. — Nem szólhatunk sokat, mert utálat fog el a ez kitépi kezünkből a tollat. .Teljesen megbódultak a mi magyar uraink, s ma épen azok, akik a baloldalon ülnek, Tisza Csernátony s Jókai. „A legtermészetesebb dolgok a nap alatt, a legtörvényszerűbb és semmi által meg nem döntött sarkalatos igazságok; azon dolgok, melyek a mostani körülmények között nem lehetnek másfélék, mint a milyenek, a magyar urak által egy idő óta bírálat alá vétetnek s azok általuk politikai bűnöknek nyilváníttatnak, felhívják ellenök a kormányhatalom egész súlyát.“ „Horvát és Tótország nemzeti szellembeni szabadelvű organisszája a magyarok szemében bűn. „A szerbek azon követelése, hogy a szerb nemzeti congressus autonómiája kíméltessék meg a királyi biztosoktól: a magyarok szemében bűn, a haza ellen elkövetett nyílt támadás. „Hogy a három szláv gymnasiumban nem hoznak áldozatot a magyar nemzet oltárain s a magyar nemzeti szellemet azokban nem cultiválják, a magyarok előtt bűn. „Hogy a szászok, azon támadások után, melyeket a kormány ellenük intézett, külföldi sajtóban siránkoznak s a kormány ellen zúdulnak, ez is ban a magyarok előtt. „Haza elleni bűnnek tartatik, hogy a román ifjúság május 15-ét megünnepelte, s ez által tiszta nemzeti érzületéről jelt adott. „Haza elleni bűn, hogy Radna választópolgárai legszebb jogukkal élve, választási mozgalmakat idéznek elő. „Mindaz, a ki nem érzi magát magyarnak, vagy nem válik magyarrá s nem dicsőíti a magyarizmust, az áruló, bűnös a hazafias magyarok szemei előtt.* „Így a magyar urak az országot erőszak utján rosz hazafiakkal népesítik meg s hazaárulókkal. E szerint ők valósággal megtébolyodtak.“ E szavakkal végzi be Babeasiu úr czikkét s hozzá tehetjük azt is, hogy azt Babesiu méltóságához illően fejezte be. Ha úgy állana a dolog, miként az Albina , azt előadja, mi is vele tartanánk s azt mondanók, hogy a magyar nemzet túlmegy azon határokon, melyek, mint társnemzetnek szem előtt tartandók volnának. Kezet fognánk akkor Babesiu úrral s a magyar fejére ráolvasnék a „pereat“-ot. Csakhogy történetesen a dolog másképpen áll, s épen azért nem foghatunk véle kezet, mert a tényeket meghamisítja, nem csak, hanem ez által még azt is el akarja érni, hogy a magyar nép valóságos emberevőnek tűnjék fel. Szóval czélja csak az, hogy hazánk nemzetiségei között egyenetlenséget keltsen. A dolgok ilyen állásában csak tiltakoznunk kell a Babes-féle törekvések ellen s azokat valósággal hazaelleni bűnöknek tartjuk és nyilvánítjuk. — A magyar nemzet nem tör hazánk nemzetiségei ellen, de egyúttal visszafojtja mindazon mozgalmakat, mindazon törekvéseket, melyek hazánkat veszélyeztetik ; ezt jogában van tenni, mert legdrágább a haza, s annak fennállásáért az utókor előtt elsősorban a magyar nemzet felelős. Már pedig mindaz, mit Babesiu említ, csak azért bűn a magyar szem előtt, mert bennök oly törekvéseket látott, melyek hazánk léterét koczkáztatják, s a belbékét forgatják fel. Minden nép csak addig nyujtózkodhatik, amíg ez által másnak érdekeit, vagy a közérdekeket nem sértik, ezeknek megsértése esetében joga van a sértett félnek tiltakozni s a sérelmeket megorvosolni. Mit szólana ahoz Bratiano, vagy Rosetti, ha a romániai zsidók, csángók, görögök stb. törvényszerűen a román nemzet ellen izgatnának s ezen törekvéseik között külföldi rokonaik felé tekintenének ? Románia törvényhozó testülete bizonyára oly eszközt venne velük szemben alkalmazásba, mely őket örökre elhallgattatná. Románia parlamentje ezt helyesen cselekedné, mert a házát megóvni minden bel és külmegtámadásoktól kötelessége. Hogy ne zúdulna fel a magyar sajtó, midőn tót gymnáziumokban hazafiatlan irány ápoltatik , midőn a románok május 16-én a magyar zsarnokság lerombolását ünneplik meg, midőn a szerbek, még magyar minisztériumot sem ismernek el, midőn Horvátország nyújtózkodása megsérti hazánk érdekeit, midőn a szászok nyílt támadást intéztek alkotmányuk ellen, szóval midőn minden alkalmat ezek csak arra használnak fel, hogy a magyar nemzet iránti gyűlöletüknek, és alkotmányellenes törekvéseiknek életjelt adjanak. Azt hiszem, a magyar csak hazafiasain cselekszik tehát, midőn viszszafojtja mindazon támadásokat, melyek ellene és a haza ellen intéztetnek. Babesiu úr tehát ne rosstifiálja a közvéleményt, legyen tiszta kezű és lelkű hazánk és nemzetiségeivel szemben. Moldován Gergely. — A romániai vasúti csatlakozás tárgyában az „Ung. Corr.“ a következőket írja : E tárgyban az egész hét folyamán a magyar és romániai kormány között élénk értekezés folyt távirati úton. Az oláhországi kormány állhatatosan ellenez bizonyos kikötéseket, melyek a Magyarországba vezető két vasútvonal egyenlő kezelését biztosítják. A magyar kormány a két vonal egyidejű megnyitását, vagy oly határozmányok megállapítását teszi conditio sine qua nonul, melyek a brassói vonalt indokolhatlan megrövidítések ellen megóvják. Úgy halljuk — írja a „P. Corr.“ — hogy a magyar kormány pénteken elküldötte ultimátumát, a romániai kormány felelete nem érkezett még meg. A brassóvidéki tíz magyar falu lakossága, mint a „Hondirja, nyilatkozatot küldött a belügyminiszterhez, kijelentvén, hogy ők Brassóvidék azon föliratához, mely a belügyért a szász nemzeti egyetem ügyében perbe fogatni kéri, nem járultak, sőt még ott helyben óvást tettek ezen fölirat ellen. Kijelentik ezt, hogy az ország előtt ne legyenek azon hazaellenes törekvésfiek között, kiket a közvélemény méltán ítélt el. ? TARCZA: A VÁDLOTTAK PADJÁN. IRTA: K. PAPP MIKLÓS. V. A vádlottak padján. (Vége.) Mr. Servau felkereste a marquisnőt s bebocsáttatást kért. Megtagadtatok. A marquisnő beteg, nem lehet vele beszélni. A rendőr azonban nem szokott másban hinni, mint amit szemeivel lát. I .átakarta azt a beteg asszonyt. Csak egy pár szava van hozzá. Bebocsáttatott. A beteg valóban lázban volt! Ott fküdt egy pamlagon, de felöltözve. A régi szép ifju arcz valóban megváltozott. Egy pusztulnak indult virág volt, melynek életágain az enyészet látszott. Egy ifjú agg nő, kit vaaim kínos gondolat bánt, gyötör, melytől nem lehet megszabadulni semmi áron. Mr. Servan megmutatta az ékszert a Scarron úr jelenlétében. A beteg, mintha villanyár futotta volna át egész lényét, fölugrott s görcsösen kapott utána— Ismeri a marquisnő? — Igen ... igen ... az enyém volt! — És egy fiúnak adta, ki bizonyos szolgálatokat tett a maarquisnőnek. A fiú elfogatott. A marquisnő érezte, hogy ez az ember fagyos tekintete s faggatásaival lebűvöli mint a kigyó áldozatát. — Azt hiszem, szabadságomban állott tulajdonomat annak adni, a kinek tetszik. A fiú ártatlan, nem jogtalan uton jutott az ékszerhez, melynek értéke az igaz hogy nem áll arányban szolgálatával, de éppen akkor nem volt pénz nálam. A fiú szegénynek nézett ki, s azt hittem sorsán enyhíthetek. Enynyi az egész. — Még van marquisné egy másik tárgy is, melynek gazdáját keressük. íme ez ! E pillanatban a rendőr zsebéből egy elefántcsont nyelű terczerolt vont elő. — Ismeri-e ezt a marquisnő ? Ez e Laberau marquis kastélya parkjában találtatott. Valaki sietségében ejte el... A halvány asszony ájultan rogyott össze. Mr. Servan ar egész nyugodtsággal fordult Searronhoz e szavakkal :eleget tudunk, most már mehetünk! Két rendőr ott maradt a beteg mellett, estére aztán beszállították Párisba. A kimerült nő nem bírta védelmezni magát. Kivallott mindent. A merényletet ő követte el, azon hírre, hogy egykori férje nősülni akar, hogy boldog akar lenni, míg ő gyászolja azon embert, kit az Óceán hullámai temettek el. Tudott mindent. Férje megölte kedvesét, s e pillanattól kezdve csak egy gondolatnak élt: akkor állani boszul, midőn ez ember legboldogabb akar lenni. Az öreg Laberáu marquishoz ő írta ama leveleket, melyekben felfedé Acosta múltját. Egy öreg cselédétől tudta meg, hogy Acostát fegyencz ruhában évekig lehetett látni. Ez hatalmas csapás volt. Azt mondani a büszke Laberáu marquisnak: az a nő, kit fiad nőül vesz, egy fegyencz gyermeke! Azt mondani Olivérnek, hogy az a nő, kit te imádsz , az egy közönséges gonosztevő leánya ! Ah ez édes, gyönyörteljes boszu volt! A párisi lapok siettek kizsákmányolni az új részleteket. A rendőrség boldog volt, hogy a valódi bűnöst mégis megcsípte. Az egész világ így kiálltat fel: ki hitte volna ezt! Néhány nap múlva a közvélemény sietett elégtételt szerezni Acosta és Olgának. Amilyen gyorsan támadtak ellenük, épen olyan gyorsan tudta meg a világ azt is, hogy ártatlanok. Az igaz, hogy Acosta 10 évet töltött a fogházban, de megtudták bűne indokait is, melyben a mentség készen volt. Megölt egy embert, ki őt becstelennek nyilvánító, szétzúzott egy kirakatot, mely akkor csillogtatta felé aranyát, midőn ő és családja éhezett. Nem lopni ment, csak egy bálványt döntött le, egy aranyból rakott bálványt.Jt TEgy hó múlva az öreg Laberán György fogata állott meg Acosta szegényes a neo Az öreg úr reszketve nyitott ajtót. __ Szabad-e e küszöböt átlépnem? — Miért ne marquis ur, szólt Olga az érkező felé nyújtva kezét. — Megtud-e ön gyermekem bocsátani! — Szivemből marquis ur! Darabig martalékai voltunk mindnyájan egy nemtelen boszunak. A kínos helyzetnek vége van, feledjünk mindent. Ön semminek sem oka. Ha elmenetelem előtt szólhattam volna még egyszer, talán minden másként történt volna. — És én nem bocsátom önt magam elé! — Mert jó szívét fölláziták ellenünk. — Úgy van! — És most megbocsát nekünk. — Elégtételt akarok szerezni gyermekem. Önöknek vissza kell jönni hozzám. Olivér vigasztalhatatlan, nem mer az önök szeme elé kerülni! Megvihetem-e bocsánatát. — Minden bizonynyal. Én szivemben őrzöm meg emlékét, s áldom a gondviselést hogy családom egyik öreg barátját segélyem. Midéki fölemelt a porból, s nem engedemt“ az iszonyú vad súlya alatt megörüljek ! — Megvihetem tehát a hírt, hogy önök ismét a miénkek ■ __ Nem marquis úr! — Nem! — Ah ez kegyetlen szó öntől gyermekem. Ne büntesse azt, ki úgy is sokat szenvedett, ki imádja önt, ki térdein akarja bocsánatát kérni. — Atyámat nem hagyom el többé, sőt jól ismerem, hogy a Laberán kastély küszöbét át nem lépi soha. — Engesztelődé fog ! Levelezés. II.-Enged máj. 30. Habár a fogadatlan prókátor fizetésére sehogysem vágyom, nem tehetem, hogy Alófehérmegyének közelebbi bizottmányi gyűléséről reflexióimat ne közöljem, azon egész éltemben tanúsított érdekeltségemnél fogva, melyet bármikor és bárhol a megyei mozgalmak iránt viseltettem és viseltetni meg nem szűnök. Mentsen ki ez azok előtt, kik hívatlan beavatkozásnak neveznék, és az, hogy lehetőleg tárgyilagos kívánok lenni, ámbár kétségtelen joga akárkinek, a köztéren állók szerepléseit, subjective is megítélni, csak az a magánélet viszonyaira ne szorítkozzék. Éppen azért, nem bocsátkozom annak bírálatába, váljon e nagy kiterjedésű, de kiterjedéséhez nem elég magyar intelligenciával bíró megyékben a közügyeknek nem volt-e inkább hátrányára több jelentékeny kapacitás kimaradása. ? helyes volt-e, a dolgok intézőinek, azon kimaradtakat, a gyülésezések előtt meg nem kérdezni, némely ügyek fölött? . . . váljon nem lett volna-e üdvösebb, a nevezetesebb és halaszthatóbb ügyeket félre tenni akkorra, midőn közéleti tevékenységük, hazafias kötelességük teljesítésére újabban visszavonja a fórumhoz a félrevonultakat ? Íme a viszonyokkal ismeretesek hivatottak. Ezeket meg fogja fejteni a jövő. Feltűnt, legelőször is, a május 27 28 és 29-ikén tartott gyűlés momentumai között, hogy a jegyzőkönyvvezetés, előbb nem főjegyző által vezettetett, s később az alispánná megválasztatván, a bizottság bízta meg az egyik aljegyzőt a jegyzőkönyv vitelével. Holott a törvényes szokás szerint mindaddig, míg jegyző van, csupán az viheti a jegyzőkönyvet, s utánna, a sorrendbe jövő jegyző, s a bizottságnak nem ahoz van hozzászólási joga, hogy ki vigye a jegyzőkönyvet, hanem ahoz, erre a törvényes szokás tartassék meg. Érdekes volt az első napon, egyik bizottsági tag felszólalásánál, a meghívókhoz nem csatolt vagy azokba részletesen nem sorolt tárgysorozat iránti interpellatiójánál, hogy daczára annak, miképp az 1870. 42. ter 42 szakasza szerint a tárgyak sorozata kihirdetendő legalább 8 nappal, azaz a 191 községben lakó b. tagokkal közlendő; a meglehetős népes gyűlésben, egy maga maradt véleményénél; s mi ennél csodálatosabb: másnap, jegyzőkönyv olvasás alkalmával, az e tárgyban beadott kisebbségi véleményre, a v. főjegyző és már alispán, meglehetős kévséggel felszólalt akkor, midőn, már senkinek hozzászólási joga nem volt, migyen elég higgadtan megmagyaráztatott, hogy az alispán szélmalom barczot folytat, akkor a midőn nem szólhat senki a dologhoz s igy a diskusió ellenérvekkel nem folytathatik ; azonban a főispán ugy látszik érezve, az alispánnak indokolhatatlan felszólalását, szót engedett a tiltakozásnak is, ki aztán jócska érdekeltséggel megtette viszonválaszát, s így a vita befejeztetett. Nem volt érdektelen, egy kis csatározás az országgyűlési képviselők ellen, azon tárgynál, hogy az érdekesebb, a megyék szempontjából érdeklő határozatok közöltessenek-e tovább is velünk ? . A Pogány Károly k. ut. táblai b. által megindított, erélye-