Magyar Ujság, 1873. augusztus (7. évfolyam, 176-200. szám)

1873-08-02 / 177. szám

/I* 177. S Mubat. Szerkesztői iroda: Barátok­ tere 1-ső szám. II. emelet. ide intieendi­­ lap eselem) ideaét illető minden költe­mény. Késiratok a levelek vissza nem adatnak. — Bérmentetlen le­velek caak ismerte keeekte fogadtatnak el Kiadó-hivatal: E gyetem-utoza 4-ik szám , fdldeaiat. Ide intézendő a lap antra­l részei illett minden közte­rlény, a. na. ae előfizetési pane, a kiadás körüli pa­­nnenok ás a hirdetmények. szám. fia**» VII. évfolyam. 1873. Auguszt. 2. Előfizetési ár: Vidékre postán vagy hely­ben házhoz küldve. Egy évre . 16 frt. » Fél évre . 8 » — » Negyed évre 4 » —­­ Egy hónapra 1 » 40 » Egyes szám 6 k~ Hirdetési díj: ko­ncz hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr. többszöri 9 kr. Bélyegdíj minden hirdetésért külön 80 kr. Nyrllttér: négy tizsébe­­t patitsor 80 kr. (GYORSPOSTA) POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP. Előfizetési fölhívás „MAGYAR ÚJSÁG“ czímű politikai és nemzetgazdászati napilap tárgyában. Azon t. et. olvasóinkat, kiknek előfizetésük folyó hó végével lejár, tisztelette felkérjük: szíveskedjenek előfizetésüket mielőbb megnyitni, hogy lapunk szétkül­dése fenakadást ne szenvedjen. Felkérjük egyszersmind t. vidéki elvbarátainkat, használják fel a jelen alkalmas időpontot arra, hogy a 48-as párt ezen közlönye körül mindinkább több pár­tolót csoportosítsanak. Előfizetési feltételek július 1-től kezdve: Évnegyedre (július—szept.) . 4 frt — kr. Félévre (julius—decz.) . . . . 8 frt — kr. Három évnegyedre (juh - márc.) 12 frt — kr. Egy hónt.........................................1 frt 40 kr. Az előfizetések postautalvány utján legczélszerűb­­ben eszközölhetők és Budapestre egyetemu­.cza 4. szám a „Franklin-Társulat“ magyar irodalmi intézet és hír­lapkiadó hivatalába (ezelőtt Heckenast G.) intézendők. A szerkesztőség: I* e * t. augusztus I Külföldi szemle. A franczia állandó bizottság kedden, az elnapolás napján tartá első ülését. A­ megalakulás után Journault indítványozá, hogy a bizottság minden héten tartson ülést, mert a köztársaság a monarchista üzelmek által veszélyeztetve van s e miatt nem lehet eléggé őrködni. Pages — Duport nagy izgatottan felelé, hogy a többség nem gondol sem összeesküvésre sem állam­­­csinyra s a helyzet a kamra bölcs határozatai folytán is nagyon kedvező. Maley elismeri, hogy Mac Mahon alatt ép úgy nem fél az államcsínytől, mint nem félt Thiers alatt. Erre a bizottság elhatározta minden két hétben és pedig minden második csütörtökön össze­jönni. A republikánus ellenőrző bizottság működését szintén megkezdő. A kör határozata szerint ennek tag­jai köteleznek a parlamentáris állandó bizottság ülése után szintén összejönni. A „Ti­mes“ szerint a franczia kabinetben a szün­napok alatt változások fognak lenni. A spanyol kortesben elfogadtatott egy határozat, mely azon óhajt fejezi ki, hogy addig is, míg a halál­­büntetés véglegesen el leend törülve, e büntetés sem­minemű vétségre se alkalmaztassák. Alcoyban tüntetés történt a kormányhoz való csatlakozás mellett, míg Sevilla és Cadix készek már a meghódolásra, de a kor­mány feltétlen meghódolást követel. Contreras tábor­nok Carthagenából elrendelte a madridi kormány elfo­­gatását. Megerősítik a hírt, hogy a carthagenai idegen cél sülökhöz egy memorandumot terjesztett, amelyben magát a madridi kormánytól függetlennek jelenti ki, azt mondván, hogy a cortes baloldalának hatvan tag­jával egyetértve cselekszik. Több baloldali képviselő visszautasítja ezt s a felelősséget Contrerasra hárítja. Madridban az engesztelhetlenek több titkos dlubbját fedezték fel. Cadixban 24 elfogatás történt. Cordová­­ban fegyelmetlenség miatt három dzsidás kényszermun­kára ítéltetett. Madridi lapok Carthagenából leveleket közölnek, melyekből az tűnik ki, hogy a fölkelők közt a lehan­­goltság terjed. Továbbá a mérsékelt lakosság azon vé­leményben van, hogy a fölkelésnek már rég vége lenne, ha a porosz hajó kapitánya a felkelőket vezérükkel együtt nem bocsájtotta volna szabadon. A MAGYAR ÚJSÁG TÁRCZÁJA. — Pest, 1873. augusztus 2 — Fracasse kapitány. Regény a XVII-ik századból, melyben a nagy forra­­dalom óta egészen eltűnt franczia világ megismertetik. Irta Gautier Théophile. Francziából fordította G. T. Ant »­II-dik KÖTET. XIII. Kettős támadás. (88. Folytatás.) A herczeg és vezetője felmentek a lépcsőn és hosz­­szu folyosóra értek, melyre sok ajtó nyílt, mint egy zárdában. Izabella ajtajához érve, a gazda megállott és m­ondá : — Kit lesz szerencsém bejelenteni? — Most már elmehet — felesé Vallombreuse, ke­zét a kulcsra téve — nem szükség bejelenteni. Izabella kellemes reggeli öltönyben magas széken ült az ablakban, lábait kis zsámolyon hagyva nyugodni, épen egy új darab szerepét tanulta. Behunyt szemei­vel, hogy az írást ne láthassa, halkan mondogatta el magában, iskolás gyermek módjára az elolvasott nyolcz vagy tíz verset. A világosság épen reá esett és körvonalazta gyönyörű arczélét, aranyra festve haját és kiemelve gyöngyfogai fehérségét. Ez az ifjú nő így az ablakban, a legszebb képet képezte, melyet ha egy festő utánozhatott volna, dicsőséget nyert volna. Gondolván, hogy valami szobalány jött be, Iza­A berlini „Nat. Ztg.“-nak a „Vigilante“ ügyre vonatkozólag madridi levelezője a következőket írja : „Okom van azon föltevésre, hogy a porosz hajó parancsnoka saját szakállára, s anélkül cselekedett, „hogy az itteni német követtől utasítást kapott volna­“ A madridi német követ egy Be­rinből érkezett utasítás által oda utasíttatott, hogy a spanyol kormány által kalózhajók gyanánt kijelentett hajók ellen csak azon esetben kell föllépni, ha német érdekeket sértenek. „Werner kapitány eljárásának megvilágítására alig szükséges föltenni, hogy ezt Salmeron azon határozata vezette, mely a lázadó hajókat kalózhajóknak jelentette­­ ki. A tény végrehajtására elhatározó befolyással lehetett­­ azon körülmény, hogy a „Vigilante“ nem spanyol, ha­nem vörös lobogót viselt. A magas tengeren azonban nem a tetszés szer­inti magánhajók, hanem csak olyanok, melyeket valamely állam elismert lobogója véd, vannak­­ a létezésre jogosítva ; oly hajók, melyek nem ily lobogó alatt vitorláznak, a nemzetközi jog értelmében nincse­nek jogosítva a magas tengerre szállni, mert ez esetben rablóhajók gyanánt tekintendők, s a tengeri rendőrség önkénye alá esnek, úgy hogy Werner I.spitány eljárása rendes körülmények között, alakilag teljesen igazolható volna. De ily rendes körülmények jelenle­g nem forog­nak fen, s a valódi állapotnak ignorálása erélytelenség és politikai hiba. Tényleges spanyol állam jelenleg nem létezik , s várjon Spanyolország és a spanyol nép fog-e ismét államot képezni, vagy pedig a régi Spanyolország helyén más államok támadnak, ez a jövendőbeli kifej­lődéstől függ, melybe nekünk beavatkoznunk sem elég érdekünk, sem pedig mindenek előtt jogunk nincs. Ránk nézve Salmeron ép annyi, mint Contreras. A volt spa­nyol hadihajók tetszésük szerint tesznek, mit akarnak, anélkül, hogy dán Jacobot sokat kérdezgetnék. A föl­osztás ezen állapotára tekintettel kellett volna lenni, s ez okból a vörös, ép úgy, mint a spanyol lobogóju hajót sorsára kellett volna hagyni, mindaddig, hpg német ér­deket nem sért.“ A cubai fölkelők hadierejéről egy Manzinilloban jun. 11. kelt levél több adatot sorol el. Eszerint a cubai hadsereg 15,600 emberből áll, ezek közt 2700 lovas s 100 tüzér. Öt hadteste van fölosztva s ezek közül egy­­egy a fölkelők által elfoglalt államban van. Az „Italie“ turini tudósítója a persa sah olaszor­szági útjáról következőleg ír: „Köztünk legyen mondva, én azt hiszem, hogy ha a sah épen nem jött volna hoz­zánk, vagy legalább mielőbb tovább menne, „tutti quanti“ örülne neki. Nagyon drágán fizetjük meg gyé­mántjai látását.“ Ezután a levelező elsorolja, hogy mióta a királyok királya a turini palotában időz, ott minden felforgatott állapotban van. A sah podgyászai ellepik a termeket,s kétes tisztaságú persák futnak ide - tova a folyosókon, mintha csak otthon volnának. Pa­naszolja, hogy a sah alig megérkezése után sajátkezű­­leg tekerte ki nyakát egy tyúknak, sütötte meg bezárt ajtók mellett, s megtagadta társaságban ebédelni, ho­lott 45 személyre fényesen terített asztal várt; másnap már nem is tyúkot, hanem egy bárányt öletett le a sah a fényes term­ében, aztán egész kíséretével bezárt aj­tók mellett látott a falatozáshoz. Az ultramontánok a bucsujárásokat Angliába is át akarják ültetni. Norfolk herczeg egy csapat élén Po­­ray-le-Nouvalba akar menni. Manning érsek a vállala­tot már megáldá. Koppenhágában egy politikai mozgalom nagy figyelmet kelt. Látszólag arról van szó, hogy az islandi althing hatalom köre szélesbittessék. A királyhoz inté­zendő kérvényre az aláírások nagyban gyüjtetnek. A mozgalom valódi czélja, mint mondják, az, hogy a szi­get Dániától el akar szakadni s Norvégiához kíván csatlakozni. Kella nem emelte föl fejét, hosszú szempillái lesütve maradtak, s azokon a nap keresztül sütve, aranyszálak­hoz hasonlítottak. Tovább mormogá verseit, mintegy félálomban, gé­piesen, nem is gondolva azokra. Semmitől sem tartott nappal e népes fogadóban, pajtásai közelében, s nem is tudván Vallombreuse jelenlétét Páriában. Tulajdonkép már remélni kezdte, hogy hidegsége folytán a herczeg talán lemondott személyéről, s abban a perezben ép úgy nem gondolt reá, mint a chinai császárra. Vallombreuse a szoba közepéig ment, lélekzetét is visszatartva, hogy e szép látványt tovább szemlél­hesse. Féltérdre hullott, egyik kezében nemezkalap­ját tartva, mely tollával a földet söpörte, míg a másikat szivére tette, tiszteletteljesen mint egy ki­rálynő előtt. Ha Izabella szép volt, meg kell vallani, hogy Val­lombreuse sem volt kevésbé szép. Az Olympról leszállott görög istenhez hasonlított. Ezen perezben a szerelem és bámulat eltörülték volt képéről azon parancsoló kegyetlen kifejezést, melyet máskor észrevenni lehetett. A szemek lángoltak, a száj raegvilágítottnak tetszett, mintha a szív világossága az egész arc­át átváltoztatta volna. Átszellemülv­e ragyogott, és képzelni lehetett, hogy egy ily ifjú nem tehette föl magáról, hogy ki­rálynő vagy színésznő ellenállhasson neki. Végre Izabella felnéző­­ és megpillantó Vallom­breuse herczeget hat lépésnyire térdelve tőle. Ha Per­­zeus állott volna előtte Medusa fejével, nem lett volna nagyobb rémülete. Aléltan maradt, mintegy megkö­vülve, félelemtől kimeresztett szemekkel, képtelen lé­vén egy mozdulatot tenni vagy kiáltani. Halálsápadt­ság bob­ta el arczát, háta hideg verejtékkel jön lebo­ntva, de szilárd akaratával erőt von magán, hogy esz­Csernátony elbeszélésével, csakhogy én tovább, végig a jelen pillanatig, tartottam menni szüksé­gesnek. S azt hiszem, én több hasznát vehetem az elbeszélésnek mint ő, a­ki úgy látszik csak azon czélból adta elő a múltakat, hogy bebizo­nyítsa, miszerint a­mit most mond, azt mon­dotta korábban is, és nem csinált titkot nézetei­ből már a választási mozgalmak idejében sem. S ez ellen, mint már megjegyeztem, nem lehet tenni semmi kifogást, de legyen szabad nekem is megjegyeznem, hogy én meg mindjárt kezdet­ben észleltem az ő nyilatkozatának horderejét s már a múlt évi július elején kifejeztem aggodal­mamat, hogy az ő nézetei, ha utat találnak a párt férfiainak elméjéhez, nem eredményezhet­nek egyebet, mint a baloldali programra le­tételét. Az előadottakból kiviláglik, hogy Cserná­tony okoskodásai kezdettől fogva mindig többet involváltak egy ad hoc anti-kenyai coalitiónál; hogy egy új,egy bizalomra gerjesztő tisztességes kormány alakulásának esetére (baloldali hozzá­járulással vagy a nélkül) a­milyen kormány je­lenleg meg is van, lehetségesnek mondotta maga is a jusiot; hogy legutolsó nyilatkozataiban már egyenesen a deákpártal való egyesülést s egy­ új liberális párt alakulását teszi ki­látásba. De azért most is arról beszél, hogy elvek fel­adásáról szó sem lehet, s azon túlságba megy, hogy a balközép becsületében és jellemében gá­zolást emleget, ha valaki azt mondja, hogy ezen párt nem áll többé a régi programja alapján, hogy félre tette az elveket. Ezen utóbbi nyilat­kozata nagyon vigyázatlan volt. Nem jó lesz elégetni a hidat a párt háta mögött. Mi igenis fájlaljuk azon nagy változást, melyen a balkö­­zépiek keresztül mentek , kimondjuk, hogy utaink eltértek, de becsületkérdést csinálni be­lőle nem jutott eszünkbe. A deákpárral való fusió elvi transactiót, elvi áldozatokat föltételez, ezt m­ondá maga Cserná­tony. Ghyczy Kálmán szeptemberi nyilatkozatá­ban ugyanazon felfogásból indulva ki,elő is adta miben lehetne meghozni ez elvi áldozatokat, a baloldali kör is kijelentette ezen nyilatkozatra, hogy be akarja várni a deákpárt részéről azon ajánlatokat „melyek elveink legalább egy részé­nek“ érvényesítésére engednének kilátást. És csakugyan van-e valaki a hazában, aki komolyan hinni, remény seni merné, hogy a deákpárt nem épen azon kérdésekre nézve követelné meg az ál­dozatokat, melyek a baloldali programmnak sar­kalatos pontjait képezik, az úgynevezett közjogi kérdésekben? Nemcsak hogy ezekben követelné az engedményeket, de ezekben teljes capitulatiót követel. Láttuk, hogy még a Ghyczy Kálmán nyilatkozata se elégítette ki teljesen, ámbár igen kegyesen fogadtatott. Ebben a deákpárt egyáta­­lában nem ért tréfát, az a­mit e tekintetben kí­ván nem más, mint az „unbedingte Unterwer­fung“. Egyebek­ben adó­biztatásba fusso föltéte­lei csakis az „egyebek“ körül foroghatnának. S hogy ezen álláspontot kész elfogadni Csernátony, bizonyítja az, hogy coalitionális agitátiójának kezdete óta folyvást i­gyekezett a közjogi kérdé­seket előbb más kérdésekkel egy cathegoriába sorozni s ez által elsőbbségi rangsokból kivet­keztetni, majd egyenesen úgy állítani oda, mint a melyeknél most sürgősebb teendőink vannak, most a liberális párt nevezetnek alkalma­mélet nélkül ki le­­­gyen téve a herczeg vakmerősé­gének. — Ellenállhatlan undort gerjesztek tehát — m­ondá Vallombreuse, legszelidebb hangján s nem változtatva meg helyzetét — hogy látásom ily hatással van önre nézve. Egy afrikai szörnyetegtől, mely véres szájjal ro­hant önre, nem ijedt volna meg annyira. Bejövetelem az igaz kissé hirtelen volt és váratlan, de meg kell bo­csátani a szenvedélynek, ha néha udvariatlanságot kö­vet el. Hogy önt láthassam, kitettem magamat harag­jának, szerelmet remegve és esdekelve tevén le lá­baihoz. — Az isten nevére, herczegséged, keljen föl — monda az ifjú leány — ez a helyzet nem illik önhöz. Csak szegény vidéki színésznő vagyok és csekély bájaim nem érdemesek ily üldözésre. Felejtsen el egy múlandó szeszélyt, melyet annyi nő irigyelne. Ne hagyja, hogy a herczegnők és királynők irigyek legyenek rám. — Eh, mit bánom a többi nőket — monda indula­tosan Vallombreuse fölkelve — hogy ha épen büszke­ségét imádom, hogy ha az ön kegyetlensége kedvesebb előttem, mint mások kedvezései, hogy ha okossága és szerénysége szenvedélyemet egész az őrjöngésig felcsi­gázza, hogy ha kell, hogy ön engem szeressen, vagy meghalok! Ne féljen semmitől — folytatá­s látván, hogy Izabella az ablakot kinyitotta, kész lévén kiug­­rani, ha a herczeg erőszakai vetemednék - nem kérek öntől egyebet, csakhogy eltűrje jelenlétemet és megen­gedje, hogy szivét meglágyitni próbáljam a legtiszte­­letteljesebb szeretők módjára. — — Inkább mentsen meg a hiába való üldözés­től — felesé Izabella — és szerelem hiányában határ­talan hálát érzen­ek ön iránt. —­­Hiszen nincs se atyja, se férje, se szeretője — folytatá Vallombreuse — ki megakadályoztathatná, hogy önnek egy lovagias ember tetszeni kívánjon. Ha­zása által tisztán bevallja, hogy az egyesült új párt programmját a szabadelvű reformok keresz­tül vitele képezné. Hogy mit kell érteni a szabadelvűség alatt, azt a jobboldali lapok s bécsi lapok által forga­lomba hozott s magát állandóan fentartó értel­mezésből igen jól ismerjük. Azon időktől, midőn a pozsonyi diétákon s a megyéken még auli­us és liberális emberekül osztályozták azokat, kik az udvarral tartottak vagy a nemzet jogait vé­delmezték s a mellett a reformokat is felka­­rolták, nagyon távol vagyunk. A liberalismus­­nak nálunk forgalomba hozott értelmezése sze­rint annak nincs semmi köze a magyar közjog­hoz, egyedül az egyenlőség s a democratia köve­telményeit hangoztatja erős cosmopolitikus és centralisationális színezettel. A Csernátony által említett liberális párt tehát egyedül az úgy­ne­vezett reformok körül csoportosulna, a közjogi­akat egyszerűen mellőzné, mint megadott alapot tekintvén az 1867-iki kiegyezés status quoját. De azért mégis fentartja elveit Csernátony, de azért még­se lehet szó elvek feláldozásáról! Calumniare audacter tam­en aliquid haeret. Ilyenforma hatása lehetne Csernátony bátor és állhatatos állításának és fogadkozásának is. Nem lehet föltenni, s ő sem érinti távolról sem, hogy a kis ujjából hallott volna valamit, a mi hozzá reményt nyújthatna, hogy a Deák-párt hajlandó lesz eltörültetni az 1867. 12. törvényt. Ha ez megtörténnék,­­ akkor azután igazolva volna Csernátony. Miután azonban ez idő szerint ehez nincs kilátás, másutt kell keresni ezen el­vekhez ragaszkodási fogadkozások magyará­zatát. Egy mystificatiónak kell fenforogni arra nézve, hogy mit kell érteni az elv kifejezés alatt. Csernátony mást ért az elve­k alatt, mint a­mit eddig mindnyájan értettünk, a mit ért alatta a nagy közönség s ezen más értelmezés által zavarta össze némileg a kérdést, ezzel alkotta magának azon ködoszlopot, mely mögött el akarja rejteni a dolgok valódi állását. — Valahányszor említi, hogy elvek feladásáról szó sem lehet, —­­mindannyiszor csak annyit mond és nem többet, mint egész általánosságban azt, hogy Magyar­­országnak joga van önkormányzatának teljes érvényesítéséhez. Ezt mondja minduntalan s csak most V. czikkében említ fel ismét annyit hosszú idő óta, hogy „az 1867-iki 12. törvény­­czikk reformálása nélkül nem lehet kielégítő kormányzat.“ De hát nem így s nem ennyit ér­tünk mi a baloldal elvei alatt; elveknek tartot­tuk nemcsak mindazt a­mi a programmban fog­laltatik, hanem elvnek tartjuk különösen azt, hogy hasztalan törekedünk mindad­dig hazánk jólétének, különösen anyagi jólétének emelésére, míg a közös ügyi alku hazánk önállóságá­nak kívánalmai szerint meg nem v­ál­to­z­t­at­t­a­t­i­k, és azért legfőbb tö­rekvésünknek mindenek felett ide kell irányozva lennie. Hogy ez volt folytonosan a vezérelv a baloldal küzdelmében, az oly tény, melyet nem vonhat kétségbe Csernátony; rolian­­tokat kellene idézni úgy az országgyűlés napló­jából, mint a baloldali lapok czikkeiből ha rész­letes kimutatásába akarnék bocsátkozni. Ezen vezérelv az, melyről lemondott Csernátony. S azért beszélhet most már a mennyit tetszik dolatom nem sértés. Miért taszit vissza ? Oh nem is tudja, mily gyönyörteljes élet nyílnék meg ön előtt, ha szeliden elfogadná ! A tündér­világ minden álmai nem érhetnének fel a szerelmem által elővarázsolt boldog­sággal. Felhőkön járna mint egy istennő, napfény és vigság közt, örömet és bőséget szórva. Óhajtásai még nem is keletkezhetnének, előre lesném azokat ki sze­meiből. Az egész világ eltűnnék előttünk, mintegy álomban és magas röptünk az Olympig emelne. Szebbek, bol­dogabbak, mindenhatóbbak lennénk Amor és Psyché­­nél. Ali Izabella, ne fordítsa így el fejét, ne legyen oly néma mint a halál, ne keserítsen el egy szenvedélyt, mely mindenre képes, csak lemondásra nem. — Ezen szenvedélyt, melyre más büszke volna, — felesé szerényen Izabella — nem oszthatom, s ha az erény, melyet az életnél is jobban szeretek, nem is tiltaná, még­sem fogadhatnám el a veszedelmes dicsőséget. — Oh! nézzen reám kedvezőbb tekintettel — monda Vallombreuse. — Ha más nőnek azt monda­nám, jöjjön kastélyaimba, palotáimba, vigyen el min­dent mit óhajt, dúlja fel kincses ládáimat, rabolja el gyémántomat és gyöngyimet, pazarolja el pénzemet, öltöztesse inasait szebben mint a herczegeket, patkol­­tassa lovait ezüst patkókkal, legyen fényűzőbb egy keleti királynénál, úgy hogy egész Páris bámulja önt, Páris, hol már semmit nem bámulnak. Ah, de ez mind­e­t sem nyom oly lélek előtt, mint az öné. Ingassa meg legalább azon dicsőség, hogy egy Wallombreuse-t győzött le, és fogolyként hurczolja diadalkocsija után, azon dicsőség, hogy szolgájának nevezheti azt, ki soha nem engedelmeskedett senkinek és lánczokat tűrni nem tudott. (Folytatása következik.) Válasz Csernátony „Miről van szó“ ? czimű­ czikkére. II. Szükségesnek tartottam én is egy rövid visz­­szapillantást a fenforgó kérdések vitatásának történetére; megegyezik a tényekre nézve a

Next