Magyar Vasutas, 1979 (23. évfolyam, 1-25. szám)

1979-09-08 / 18. szám

4 Az átépítés ellenére Gondtalan napok Vonyarcvashegyen Az üdülők kedves emlékként őrzik a gondtalanul töltött két hét pillanatait, eseményeit. Alábbi képriportunk augusz­tus végén készült a vonyarcvashegyi vasutas üdülőben, ahol turnusonként 112-en üdülhetnek. Az üdülő 24 millió forintba kerülő felújítása ia nyáron sem szünetelt. Új konyha és ebédlő épül, ezen­kívül kényelmes­ebbé varázsolják a szobákat is. Fürdés után jólesik a napozás. Pétervári István és családja a Balaton partján A gyerekek jól szórakoztak a játszótéren Papák és fiúk labdarúgó-mérkőzése Már állnak az ebédlő és a konyha főfalai (Óvári Árpád képriportja) MAGYAR VASUTAS NÉVADÓJUK: GÁBOR ÁRON Egy brigád hétköznapjai A Keleti Műszaki Kocsi­­szolgálat lakatosműhelyének 9 tagú Gábor Áron szocialista brigádja 1982-ben alakult. A 32 éves Burján György laka­tos 5 éve vette át a brigád irányítását, s a többiekkel együtt úgy tartja, hogy náluk elsősorban a végzett munka az irányadó. Burján György már hajó­építő szakmával rendelkezett, amikor — a katonaidő letölté­se után — a vasúthoz került. Hogy így választott, abban nem kis szerepet játszott apósának a biztatása, aki a MÁV-nál teljesített szolgála­tot. Nem bánta meg, hogy hallgatott rá. Kiváló dolgozó. A brigád segíti a nagycsa­ládosokat. Javaslatukra pél­dául Bertyán János, ötgyere­kes családapa Balatonkenesé­re kapott beutalót, s hozzá 600 forint jutalmat. — Kellemes meglepetésként ért a beutaló, annál is inkább, mert a munkám alapján kap­tam. A családommal igen örültünk — mondja Bertyán János." — 1972-ben baleset ért, akkor kerültem a műhely­be... A felesége a BKV-nál ta­karító, állandó éjszakai mű­szakban dolgozik. György fia a hajtóműgyárban az idén szabadult fel, mint gépszere­lő. Nincs kizárva, hogy az ap­jára fog hallgatni, és ő is a vasúthoz jön. — Én vidékről járok be — kapcsolódik a beszélgetésbe Zsemlye Pál. — Naponta, reg­gel fél ötkor kelek, és este 6 órakor érek ismét haza. Ti­zenhét éve dolgozom a mű­szaki kocsiszolgálatnál kovács­ként, de lak­atos munkákkal is foglalkozom. Már a nagyapám is ezt a mesterséget űzte. Va­laha lópatkókat készítettem, de ez a múlté. Jelenleg az el­fogadott újítások prototípu­sain dolgozom. A kocsialkatré­szek megmunkálása, az élet­mentő- és a lépcsőtámok egyengetése tetszik leginkább. Id. Balázs József csoportve­zető, a műhelybizottság titkára 1949-ben kezdett a vasútnál, és az újítások kivitelezésénél úgyszintén pótolhatatlan a szaktudása. Az újítómozgalom­ban oklevelet és négy jelvényt szerzett. Háromszor részesült kiváló dolgozó kitüntetésben. Politizáló embernek tartják. — Akkor beszélhetünk a jogainkról, ha már a munka­helyi kötelességeinket a kí­vánt színvonalon elvégeztük — vallja. — Kollektívánk telje­sítménye kielégítő, ám szeret­nénk még előbbre lépni, hi­szen a jelenlegi gárda, szerin­tem, az eddigieknél többre ké­pes. Kongresszusi vállalásaink is ezt tükrözik... A kollektíva ereje a társa­dalmi munkákban régóta meg­mutatkozik. Amikor­­ Veres Gábor, a brigád legfiatalabb tagja, építkezni kezdett, elké­szítették a ház alapozását és a drótkerítést. Részt vesznek az évenként meghirdetett tisztasági versenyben. Ami ér­tékes fémanyagot találnak, át­adják a szertárnak, hogy új­ra felhasználhassák. A Ben­czúr utcai és az igazgatósági óvodát patronálva, játékokat javítanak, újítanak fel. Kovács László S­algótarján—Budapest fel­iratú tábla lógott a vasúti kocsi o­dalán. A fülkében egy férfi ült velem szemben. Fáradtan nézett ki az ablakon. Szürke zakót, ol­csó cipőt viselt. Ősz haja itt­­ott már megritkult. Csak né­ha villant meg távolba mere­dő, nagy barna szeme. Egy­­egy mellettünk elrobogó vonat számát dünnyögte. Az őchá­­zaknál ’ tányérnyi zsebórájára pillantott, mintha azt kémlel­né, sikerült e behozni valamit a késésből. Később elővette kagylócsontnyelű bicskáját, szalvétába csomagolt ebédjét: szalonnát, kenyeret, uborkát. Apró falatokkal evett. — Ilyenkor soha nem tudok vacsorázni. Haragszik is érte az asszony, de hiába. Amikor viszem le a vonatot, nem eszem, és most már délután 16 óra 30 perc van. Nem jó a gyomornak ez a cigányélet. Így volt 37 évig, és így lesz, amíg csinálom. Sok mindent megértem. Baleset, vizsgálat, átvirrasztott éjszakák, vasúti laktanyák, tengelytörés, hó­torlasz, fékhiba — meséli ne­kem, az idegennek. A vonaton közlékenyebb az ember. — Hat-hét éve történt — folytatja. — Kedvenc vonala­mon, Pécsről hoztam a tizen­­kilenc-tizenkilencest hazafelé, 22 óra 40 percet mutatott az óra. Aludt Baranya és Tolna. Egyedül az én­ öreg dízelem mozgott egyenletesen. Tudja, sok arra a kanyar, de én már ismerem a pályát. Ahogy ka­nyarog a vonat a dombok kö­zött, egyszercsak, mi fene ... jön egy teher­kocsisor velem szemben. A vagonok a lejtős pályán tolatással kerültek a nyílt vonalra. Fékeztem, majd amikor láttam, hogy hiába, le­ugrottam a gépről, ötven-hat­­van méterre szóródtak szét a vasrudak és a tárcsák. Az ijedtségen kívül nem történt bajom. Csak a szürke kiska­­bátom szakadt szét. Kilátszott a lehorzsolt vállam. Nagy hi­vatali cirkusz lett belőle. Pár nap múlva újból erre a vo­nalra kerültem. Indulás előtt géppróba, jelentkezés a for­galmi irodán. Amikor beindí­tottam a motort, az asszonyra meg a gyerekre gondoltam. — Mióta vasutas? — ötvenkettő óta. Tizenegy kilométert gyalogoltam tíz éven át hóban, fagyban. Pá­lyamunkás voltam Lajosmi­zsén. 1959-ben kerültem gő­zösre. Azután jött a dízel. Ké­sőbb megválasztottak a szak­­szervezeti bizottság titkárá­nak. Olyan tisztség ez, amely­re rámegy vagy három sza­badnap havonta. Hányszor mondta az asszony: „Hagyd a vasutat meg a sok külön munkát. Moziba, színházba még nem jutottam el.” Egy­szer voltunk az Állatkertben. Gyakran felmegy bennem a pumpa, ha azt tapasztalom, hogy hiába koptatom a tor­kom. Hányszor viszek egy-két kocsit nagyteljesítményű gép­pel. A fele lóerő is sok lenne. Fogy az energia, kopik a drá­ga mozdony. N­em szólok közbe, beszél tovább... — Tíz évvel ezelőtt vettem egy olcsó telket Lőrin­­cen. Hány meg nem ivott fröccs, ledolgozott túlóra volt ebben a kis darab földben. Kezdődött az építkezés. Fizet­tem az OTP-t, a kőművest, a napszámost. Bizony, nem él­tünk fényesen. Ha kellett, hívtam a haverokat. Bedob­tam egy-két liter kadarkát, és nekiveselkedtünk. Egy év alatt álltak a falak. Beköltöztünk, aztán minden nyáron csinál­tunk valamit. Hol parkettáz­tunk, hol festettünk, hol lép­cső, hol gerenda, hol ez, hol az kellett... Még soha nem nyaralt. Kül­földön nem volt, csak Sturo­­vóba vitte egyszer az 1272-est. Az országot Záhonytól He­gyeshalomig ismeri, akár a te­nyerét. Járt minden vonalon. — Valamit még szeretnék. Elkértem a szomszédtól az elektrotechnika tankönyvet. Már bele-belenéztem. Tele van képlettel, rajzokkal, jelek­kel. Tudja, szeretnék villa­mosmozdonyt is vinni. Ele­gáns, gyors, tiszta. Aztán, ha meglenne a „szilire” az enge­délyem, nem lenne olyan mozdony, amit ne vezethet­nék. Akkor talán végre meg­nyugodnék. Az asszony se so­pánkodna, mert elmennénk egy beutalóval Szoboszlóra, vagy a Balatonhoz... S­zinte észre sem vettem, hogy a Keletiben va­gyunk. Ismerősként búcsúztunk el, de a nevét — most is bánt — nem jegyez­­­­tem meg. : Gém Zoltán ! Munkaversens a mai mércével H­a valaki fellapozza a Közgazdasági Kislexikont, annak 223. oldalán — ,,munkaverseny, szocialista munkaverseny” címszó alatt — megtudhatja: a dolgozók önkéntes alkotó kezdeményezéséről van szó, amelynek célja az üzemeik előtt álló feladatok jobb vég­rehajtása, a gazdasági eredmények növelése érdekében. Kitűnik még: „a versenyfeladatoknak összhangban kell lenniük a népgazdaság legfőbb célkitűzéseivel”. Miért idéztük a lexikon szavait? Mindenekelőtt azért, mert a munkaverseny helyéről és szerepéről meg­annyi vita volt. Alighanem egynémely korábbi, a lénye­get torzító, tessék-lássék vetélkedés, kétes értékű ered­mény hatására, sokan megkérdőjelezték gazdasági , még, pontosabban: közgazdasági mivoltát. Tény:a klasz­­szikus közgazdaságtan nem ismerte a munkaversenyt (akárcsak az újítómozgalmat, vagy a szocialista brigá­dokat), ám az idők változnak. A dolgozók felajánlásait napjainkban nem lehet figyelmen kívül hagyni a válla­lati, vasúti, népgazdasági tervek végrehajtásakor. A bri­gádoknak természetesen figyelembe kell venniük az idézett mondatot: „összhangban a népgazdaság legfőbb célkitűzéseivel”. Az összhangot okkal hangsúlyozzuk. Korábban so­kan úgy vélték —, s ebben nem ők voltak a ludasak —, hogy akkor szolgálják legjobban munkahelyük érdekeit, ha többet termelnek. Függetlenül attól, hogy a vállalat­nak és a megrendelőknek — a népgazdaságnak! — szük­ségük van-e többre e termékekből, mint amennyit a terv előír. Így aztán a jó szándék, a dolgozók őszinte akarása-erőfeszítése nem járt igazi haszonnal, sőt,olykor indokolatlanul gyarapította a raktárakban heverő kész­leteket. Az utóbbi években szerencsére ritkulnak az ilyen felajánlások. A népgazdasági célkitűzések széles körben ismertek; a szocialista brigádok tagjai, vezetői és az üzemi versenyfelelősök jól tudják: a mennyiségnél elsődlegesebb a minőség, a pontosság, a pazarlás pedig kétszeres vétek, amikor a népgazdaság egyensúlyi hely­zete mindenütt fokozott takarékosságot követel. J­elentős társadalmi események előtt állunk: a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt fél esztendő múlva, 1980. márciusában megtartja XII. kongresszusát, néhány héttel később — április 4-én — pedig hazánk felszabadulásának 35. évfordulóját ünnepeljük. A szocia­lista Magyarország érett férfikorba lépett, ennek meg­felelő higgadtsággal ildomos megfogalmazni a soros te­endőket. A mostani munkaversenyt a pártkongresszus és a felszabadulás ünnepe alkalmából szervezik; a bu­dapesti vasutasok kezdeményezését elsőként a ferencvá­rosi csomópont szocialista brigádjai fogalmazták meg. A MÁV Vezérigazgatósága és a Vasutasok Szakszervezeté­nek Elnöksége üdvözölte és nagyra értékeli a vasutas dolgozók kezdeményezését, s a további kibontakoztatás­hoz, a még eredményesebb munka érdekében ajánláso­kat juttatott el a főnökségeknek, az igazgatóságoknak, az üzemeknek, a szakosztályoknak, a mozgalmi és a tár­sadalmi szervezeteknek. Nem célunk most, hogy az ajánlás teljes szövegét ismertessük, de az első mondatok — mintegy összegezés­ként — ide kívánkoznak. Eszerint fő célkitűzés, a nép­gazdaság szállítási igényeinek maradéktalan kielégítése érdekében, a szolgálati helyekre háruló sokirányú fel­adatok eddiginél hatékonyabb elvégzése. (Vagyis a sokat emlegetett hatékonyság érvényre juttatása minden szin­ten.) Továbbá: alapvető törekvés legyen minden terüle­ten az önköltség célszerű csökkentése, az anyag-, az energia- és a vontatási üzemanyag takarékos felhaszná­lása. (Ehhez aligha kell egyetlen szót is hozzáírni.) Har­madszor: miután a vasút áruszállítási feladatait az esz­közök jobb kihasználásával képes elvégezni, ezért csök­kenteni kell a kocsiforduló időt; növelni a korszerű, nagyteljesítményű mozdonyok produktumát; a munka­idő teljes kihasználásával fokozni kell a rendező pá­lyaudvarok és a nagyobb forgalmat lebonyolító állomá­sok elegy feldolgozó képességét; javítani a tehervona­tok menettartamát, csökkentve a vonatácsorgások ide­jét; minden munkahelyen fokozni a munka termelé­kenységét, a munkavégzés minőségének növelését, az előirányzott tervek, célkitűzések maradéktalan teljesíté­sét... K­üszöbön — hellyel-közzel már meg is kezdődött — az őszi csúcsforgalom. Miként annyiszor, most is rajtunk, vasutasokon múlik, milyen gyorsan — és mennyire sértetlenül — jut el a mezőgazda­­sági dolgozók terménye, s az ipariak terméke a fogyasz­tókhoz, a felhasználókhoz. Nem egészen négy hónap múlva egy nehéz esztendő zárszámadására kerül sor, s hogy milyen lesz a népgazdasági mérleg, ahhoz mi is hozzájárulunk. Egyebek mellett éppen az okosan fogal­mazott munkaverseny-vállalások tettrekész végrehajtá­sával. — földes — ENERGIA ÉS KÖZLEKEDÉS Nemzetközi érdeklődéssel kísért magyar vándorkiállítás A világot izgalomban tartó energiaválság közepette mél­tán nagy az érdeklődés a Közlekedési Múzeum „Energia és közlekedés" című kiállítása iránt, amely budapesti bemu­tatója után sikeresen járta be cseh, illetve német nyelvű fel­iratokkal Brnót, Prágát és Drezdát. A kiállításra igényt jelen­tett be a belgrádi vasúti mú­zeum és a zágrábi Technikai Múzeum is. A Közlekedési Múzeum most felfrissíti a ki­állítás anyagát. Szerb, illetve horvát nyelvű feliratokkal lát­ja el a tablókat, és a belgrá­di Vasúti Múzeumban szep­tember 7-én nyitja meg az „Energia és közlekedés” kiál­lítását, amely szeptember 30-ig áll a jugoszláv főváros közönségének rendelkezésére. A zágrábi kiállítás a horvát Technikai Múzeumban októ­ber 10-én nyílik, és november 4-én zár. 1979. SZEPTEMBER 8.

Next