Magyarország, 1970. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)
1970-03-15 / 11. szám
Tito körút Csúcs szeptemberben Tárgyalások Kelet-Afrikában ! Az „el nem kötelezettek” Tito elnök utazási teljesítményét — 33 nap alatt 23 000 kilométer a levegőben, a vízen és szárazföldön, az IL—18-as repülőtől a terepjáró jeepekig — államfői csúcsként jegyezte fel néhány különleges statisztikát vezető színes magazin. Megjegyezték: a fizikai erőfeszítések értékét még tovább növeli, hogy a jugoszláv elnök májusban tölti be 78. életévét. Tito afrikai körútján hét országot látogatott végig: Tanzániát, Zambiát, Etiópiát, Kenyát, Szudánt, az Egyesült Arab Köztársaságot és Líbiát. Nyolc államfő nyolc államfővel találkozott (a meglátogatott országok vezetőin kívül átutazóban megbeszélést folytatott Obote ugandai elnökkel is). Ezenkívül találkozott az Afrikai Egységszervezet és a Palesztinai felszabadítási mozgalom képviselőivel, s Addisz Abebában, Etiópia fővárosában az ugyancsak akkor ott tartózkodott Rogers amerikai külügyminiszterrel is. (Tárgyalásain túl elmondott vagy két tucat beszédet s rövidebb-hosszabb pohárköszöntőt, még „turistáskodott” is Afrika egynémely romantikus vidékén, s lőtt néhány oroszlánt és orrszarvút is.) A január—februári látogatás során fő célját Tito már újévi nyilatkozatában kifejtette, amikor közölte, hogy azért indul útnak a kelet- és észak-afrikai országokba, hogy „tárgyaljak vezetőikkel, egyebek között az el nem kötelezettek csúcsértekezletének előkészítéséről”. Elindulásakor Belgrádban ezt kiegészítette: „A látogatás kedvező alkalmat nyújt arra, hogy megegyezzünk közös akcióinkban, az el nem kötelezettség politikájának még konkrétabb tevékenységet adjunk, és ezzel közvetlenül befolyásoljuk a nemzetközi problémák megoldását.” A csúcs előkészítése szempontjából a jugoszláv államfő erőfeszítései eredménnyel jártak. Tito lényegében megállapodott a meglátogatott országok vezetőivel (s ezt a kisebb-nagyobb eltéréssel a tárgyalások végén közzétett közös közlemények mind a hét országban és Ugandában is tartalmazták, hogy az el nem kötelezett országok harmadik állam- és kormányfői tanácskozását még az idén, lehetőleg szeptemberben, az Egyesült Nemzetek jubileumi közgyűlése előtt megtartják. A korábbi 1961-es belgrádi és az 1964-es kairói konferenciához hasonló új értekezlet gondolatát még 1968 elején vetette fel Tito, ugyancsak egy külföldi látogatás-sorozat kapcsán, Kairóban. A terv megvalósítása azonban eleinte sok nehézségbe ütközött. Az el nem kötelezettek politikájában számuk növekedése és a nemzetközi politika még bonyolultabbá válása miatt ma sokkalta nagyobbak a különbségek, mint a hatvanas évek első felében voltak. A jugoszláv diplomácia azonban igen nagy erőfeszítéseket tett, hogy hozzáfogjanak a nemzetközi előkészítéshez. Konzultáció-sorozat Végül 1969 júliusában Belgrádban összeült 51 ország konzultatív értekezlete, s megtárgyalta „az el nem kötelezettség politikai szerepét a mai világban, különös tekintettel a békére, a függetlenségre és fejlődésre, s az el nem kötelezett országok együttműködésének és megbeszéléseinek, további közös tevékenységük fokozásának lehetőségét a különböző területeken”. (Ez volt a konzultatív értekezlet hivatalos napirendje.) A belgrádi tanácskozás hosszú vita után haladó, antiimperialista tartalmú közös politikai nyilatkozatot hozott nyilvánosságra, állást foglalt a világpolitika legsúlyosabb kérdéseiben, s megerősítette a már megtartott két csúcsértekezlet elveit az el nem kötelezettségről. A belgrádi tanácskozás már egyetértett azzal a javaslattal, hogy folytassanak további konzultációkat a harmadik világ országai. A csúcsértekezlet előkészítésére Etiópia elnökletével és Ghána, Irak és Jugoszlávia részvételével különbizottságot neveztek ki, s összehívták azt a Daar-es Salamban megtartandó, úgynevezett előkészítő értekezletet is, amelynek feladata, hogy 1970-re összehívja az új csúcsot, s meghatározza annak helyét és napirendjét is. A Daar es Salam-i értekezletet április 13-tól 17-ig tartják meg, logikus volt tehát, hogy Tito útjának első állomása most éppen Tanzánia volt, ahol több mint egy héten át tanácskozott Nyerere elnökkel. Itt született meg az a javaslat, amelyet később a jugoszláv elnök mindenütt megvitatott, hogy az értekezletre még az ősz folyamán kerüljön sor. Amint a belgrádi Komuniszt, a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének hetilapja ezt megfogalmazta „Az értekezletet nem kell megterhelni terjedelmes napirenddel, hanem annak a néhány legfontosabb kérdésre kell összpontosítania figyelmét. Megállapodás született arról, hogy ezek a kérdések: a közel-keleti válság, a gyarmatosítás teljes felszámolásának problémája, a vietnami háború és a fejlődő országok gazdasági fejlesztése.” Hivatalosan végső soron a tanzániai előkészítő értekezlet dönt, azt azonban biztosnak tekintik Belgrádban, hogy a napirend ügyében a résztvevők között könnyen ki fog alakulni az egyetértés, amiben nagyobb vita lehet, az a csúcskonferencia időpontja. Vannak ugyanis, akik túlságosan rövidnek tekintik az időt szeptemberig, s ezért a november—decembert alkalmasabbnak tekintik. (Az Al Ahram című befolyásos kairói lap például közvetlenül a Tito—Naszszer párbeszédet követően jelentetett meg ilyen értelmű cikkeket.) Jugoszlávia azonban érezhetően erőfeszítéseket tesz ezeknek a véleményeknek a megváltoztatására. Úgy véli: a csúcsértekezlet alkalmas lehet arra, hogy jó irányba befolyásolja az ENSZ közgyűlését, s a jubileumi ülésszakot deklaratív nyilatkozatok megtétele és puszta ünneplés helyett pozitív határozatokra ösztönözze. A harmadik világ új csúcsértekezletének immár sok ország által megfogalmazott elsődleges célja, hogy az el nem kötelezettek minden területen fokozzák együttműködésüket. Ennek célja — az értelmezés természetesen a résztvevők földrajzilag s főként politikailag heterogén összetétele miatt a különböző országokban eltérő — az imperializmus elleni harc erősítése és jobb megszervezése. Az ellenakció éppen ezzel magyarázható. Rogers ugyancsak februári afrikai körútjának egyik nyilvánvaló célja például az volt, hogy az afrikai országok Amerikával szembeni magatartását „mérsékelje”. Ha ez eredménnyel járna, tükröződik az el nem kötelezettek értekezletén is. (A jugoszláv sajtó — érthetően — rendkívül éles hangon reagált azokra a nyugati sajtóban feltűnő tálalásban publikált híresztelésekre, amelyek szerint Jugoszláviában éppen Tito Afrikába indulása idején, állítólagos katonai államcsíny-kísérletet lepleztek volna le. A belgrádi Borba ezzel kapcsolatban leszögezte: „Ezeknek a híreszteléseknek terjesztői nyilvánvalóan azok, akiket zavar Jugoszlávia független és el nem kötelezett politikája”, s a vezető jugoszláv napilap hozzátette a konkrét indítékot is: „Ebben az esetben a közvetlen ok a Tito elnök kelet-afrikai országokat felölelő körútja feletti harag.” A csúcskonferencia számára már elkészült néhány konkrét javaslat. Az egyik ilyen indítvány Dancse Belovszkitól, a JKSZ elnöksége tagjától származik, és nyilvánvalóan egyezik Jugoszlávia hivatalos elképzeléseivel. (Belovszki az el nem kötelezettségi politika egyik legismertebb jugoszláv szakértője, aki február közepén indult több mint egyhónapos nyugat-afrikai útra, a csúcsértekezlet előkészítésének szándékával. A csúcsértekezlet ügyében hamarosan Tepavac külügyminiszter is Ázsiába utazik.) Egy fogalom tartalma Mit tartalmaznak az elképzelések? Elsősorban: az el nem kötelezettségi politika helye, szerepel e politika kilátásainak meghatározása abból az alapállásból, hogy a kis és közepes országoknak minél nagyobb szerepet kell kapniuk és vállalniuk a világ különböző problémáinak megoldásában. Az el nem kötelezett országok feladatnak tekintik azt is, hogy elemezzék a biztonság problémáit. Olyan elképzelések láttak napvilágot, hogy kodifikálják a leszerelés elveit. Ez lehetőséget teremtene egy olyan mechanizmus kiépítésére, amely a mainál hatékonyabban szolgálhatja az államok közötti vitás kérdések békés rendezését. Más indítványok az ENSZ hatékonyabbá tételét sürgetik. A csúcsértekezletet alkalmasnak tekintik arra is, hogy a jelenleginél sokkalta szélesebb akciót indítsanak általában az elmaradott országok gazdasági feljesztésére. Az el nem kötelezett országok alapvető közös problémája a gyarmatosítás teljes felszámolása. Ezzel kapcsolatban több javaslat nem csupán a régi típusú kolonializmus még mindig meglevő bástyáinak felszámolását tartja szükségesnek, hanem az államok olyan kötelezettségi rendszerének kidolgozását is, amely megvédi az újonnan függetlenné vált országok önállóságát. Egy olyan világpolitikai kérdéssel kapcsolatban, mint az egyre súlyosabbá váló közel-keleti válság, a Medjuarodna Politika című jugoszláv külpolitikai folyóirat legújabb számában leszögezte: „Az el nem kötelezett országok korszerűsíthetik a Palesztinai kérdésről Bandungban 1955-ben, Belgrádban 1961-ben és Kairóban 1964- ben kialakult álláspontjukat, kiegészítve azt a Palesztinai mozgalom kifejezett támogatásával együtt a Palesztinai nép nemzeti jogainak elismerésével.” A lap szerint az el nem kötelezettek ezzel a véleményükkel felléphetnek az ENSZ jubileumi közgyűlésén is, „szerves kiegészítésként a közelkeleti válság rendezését szolgáló határozatokhoz,különösen pedig a Biztonsági Tanács 1967 novemberi döntéséhez”. Mindez rendkívül széles alapot teremthet az el nem kötelezettek további tevékenysége és a csúcsértekezlet számára is. De világos: sem a különböző javaslatok megszületése, sem pedig a csúcs összehívásának ténye önmagában még nem siker, csupán lehetőség. A harmadik világ vezetőinek idei találkozója akkor lesz valóságos siker, ha egységesebbé teszi azokat, akik a dolgok legmélyebb lényegét, az imperializmus, a kolonializmus elleni világméretű hacot a béke és a társadalmi haladás nemzetközi szolgálatát tekintve, valóban a szabadság elveit vallják és gyakorolják. KOCSIS TAMÁS TITO ÉS NYERERE Sok nehézségbe ütközött 4 MAGYARORSZÁG 1970 11