Magyarország, 1992. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-03 / 1. szám
lESPOUTIV Kizöldült a szupergát Az igazi szakértő — Utolsó segélykiáltás A természet döntött. A fotón látható a legmagasabb szintű és megfellebbezhetetlen „szakértői” vélemény. A természet maga minősítette az ember munkáját. Tehát, először is, mit mutat a felvétel? Szlovákia területén készült, és annak a betonnal bélelt, 25 kilométer hosszú, átlagában 8 méter mély mesterséges medernek műszaki állagát mutatja, ahová a bős—nagymarosi erőmű megépítése kapcsán a Duna vizének nagyobb hozamát, szakszerűen szólva a hajózható Duna-medret tervezték. Az erőmű építésének eredeti ütemterve szerint a Duna átterelésére 1992-ben került volna sor. Hangsúlyozni kell a felvétel színhelyét és időpontját: Szlovákia, 1991. Vagyis az a terület, ahol — függetlenül a magyar kormány 1989. május 30-án hozott döntésétől, amellyel felfüggesztették a nagymarosi építkezést — változatlan, sőt, fokozott tempóval, megállás nélkül éjjel-nappal dolgoztak! A munkát kivitelező csehszlovák munkások és munkafelügyelőkön kívül itt senkit nem lehet felelőssé tenni sem politikai, sem ökológiai „tudatlanságért”. Az élő, köztudottan nagy erejű folyónak, a Dunának tervezett mesterséges meder még az építkezés tervezett időtartamáig sem „bírta ki”. Kizöldült a betonmeder. A sok ezer hektárnyi kiirtott erdő kétségbeesett és utolsó segélykiáltásaként... Nem magáért. Ilyet a természet sosem tesz. Az emberért teszi, hogy még idejében figyelmeztesse, milyen veszély vár reá. A gát mögött ugyanis emberek élnek. Közvetlenül mellette falvak, távolabb városok lakói. Hogy mennyire érezhetik majd magukat biztonságban? A felvétel bizonysága alapján semennyire ökológia-e a dunai vízlépcső sorsa, vagy továbbra is politikai, mint évekkel ezelőtt volt? Hogy ez mennyire alapgond, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a felbomló pártállam két környezetvédelmi kérdésben „szondázta meg” a magyar társadalmat. Nem ártana végre ezt is nyilvánosságra hozni. A monori környezetszennyezés volt az első kísérlet: ekkor adták először utasításba a vezetők, hogy tájékoztassák a sajtót, s általa a nyilvánosságot, hadd lássák: hogyan reagál a társadalom? A második, az igazi próba a bősi erőmű kérdése volt. 1988 tavaszán politikai engedélyezéssel lett „beavatva” hivatalosan is az újságírók azon csoportja, akik évek óta természet- és környezetvédelemmel foglalkoztak. Akikről biztosan tudták, hogy nem dőlnek be akármilyen mellébeszélő tájékoztatásnak, akikről feltételezhető volt, ami meg is történt: veszik a fáradságot, utánajárnak, olvasnak, tájékozódnak jobban, mint ami szokásos. A diagnózis tökéletesre sikeredett. A magyar társadalom tudtán kívül, de akkor már letette a voksot. Az erőmű ellen! A Kossuth téri tüntetőket nehezen lehetett volna holmi csőcseléknek nevezni. A régi vezetés ezt tudomásul vette, és mentette időben, ami menthető. Majd átadta a stafétabotot. Jó lenne, ha az erőmű ügyét nem egy önkényes szlovák beavatkozás, hanem a hiteles magyar vezetés oldaná meg. LÁSZLÓ ILONA A betonmeder mélyén dús vegetáció Az élni akaró természetet dózerrel akarják megállítani (Fotó: Vargha János) Veszélyben a hajóút? És most érkezett el az ideje annak is, hogy ezt a figyelmeztetést itt, Magyarországon is tudomásul vegyék azok, akiket illet. Hogy szembesülni kell két ténynyel. Először is: a más politikai dimenziók közt eredményesen működő szakértői gárda a két éve immár felszabadult nyilvánosság előtt más igényekkel élő társadalomban nem biztos, hogy elfogadható „szakértő” maradt. Konkrétan: 1991 december végén Hajóssy Adrienn, mint a parlament környezetvédelmi bizottságának szakértője, kijelentette a magyar rádióban, hogy Szlovákiának nincs pénze a C vagy a D változat elkészítésére. Az ember eltűnődik. Vajon honnan tudja? Megírták neki? Netán ismeri a cseh és szlovák jövő évi költségvetési tervet? Micsoda bátorság kell egy ilyen rövid tőmondattal „szakértőként” megnyilatkozni! Keresztes K. Sándor környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter ugyancsak múlt év decemberében egy Népszabadságnak adott interjúban a vízlépcső ügyét még mindig a pártok közötti ügynek tartja. A magyar lakosság többsége egyáltalán nem annak. Vargha János biológus, a Duna Kör alapítója és a mozgalom mindmáig hiteles vezetője azért nyugodt, mert a Duna nemzetközi hajóút. Szerinte egyetlen kormány sem kockáztatja meg, hogy ezt lehetetlenné tegye. Tehát amennyiben Szlovákia önkényesen áttereli a Dunát, a hajózható állapot folyamatos megtartásához annyi új beruházás szükséges, hogy az építkezés legalább három évig eltart, és ez idő alatt az ott élő emberek véleménye is változhat... Politika vagy ökológia A másik kérdés, amivel a magyar társadalom vezetőinek szembesülnie kell, hogy valóban csak