Magyarország, 1992. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-03 / 1. szám

lESPOUTIV Kizöldült a szupergát Az igazi szakértő — Utolsó segély­kiáltás A természet döntött. A fotón látható a legmagasabb szintű és megfelleb­bezhetetlen „szakértői” vélemény. A természet maga minősítette az ember munkáját. Tehát, először is, mit mutat a felvétel? Szlovákia te­rületén készült, és annak a betonnal bélelt, 25 kilomé­ter hosszú, átlagában 8 méter mély mesterséges me­dernek műszaki állagát mutatja, ahová a bős—nagy­marosi erőmű megépítése kapcsán a Duna vizének na­gyobb hozamát, szakszerűen szólva a hajózható Du­­na-medret tervezték. Az erőmű építésének eredeti ütemterve szerint a Duna átterelésére 1992-ben került volna sor. Hangsúlyozni kell a felvétel színhelyét és időpont­ját: Szlovákia, 1991. Vagyis az a terület, ahol — füg­getlenül a magyar kormány 1989. május 30-án hozott döntésétől, amellyel felfüggesztették a nagymarosi építkezést — változatlan, sőt, fokozott tempóval, meg­állás nélkül éjjel-nappal dolgoztak! A munkát kivitelező csehszlovák munkások és munkafelügyelőkön kívül itt senkit nem lehet felelős­sé tenni sem politikai, sem ökológiai „tudatlanságért”. Az élő, köztudottan nagy erejű folyónak, a Dunának tervezett mesterséges meder még az építkezés terve­zett időtartamáig sem „bírta ki”. Kizöldült a betonme­der. A sok ezer hektárnyi kiirtott erdő kétségbeesett és utolsó segélykiáltásaként... Nem magáért. Ilyet a természet sosem tesz. Az emberért teszi, hogy még idejében figyelmeztesse, milyen veszély vár reá. A gát mögött ugyanis emberek élnek. Közvetlenül mel­lette falvak, távolabb városok lakói. Hogy mennyire érezhetik majd magukat biztonságban? A felvétel bi­zonysága alapján semennyire­ ökológia-e a dunai vízlépcső sorsa, vagy továbbra is politikai, mint évekkel ezelőtt volt? Hogy ez mennyire alapgond, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a felbomló pártállam két környezetvé­delmi kérdésben „szondázta meg” a magyar társa­dalmat. Nem ártana végre ezt is nyilvánosságra hozni. A monori környezetszennyezés volt az első kísérlet: ekkor adták először utasításba a vezetők, hogy tájékoztassák a sajtót, s általa a nyilvánossá­got, hadd lássák: hogyan reagál a társadalom? A második, az igazi próba a bősi erőmű kérdése volt. 1988 tavaszán politikai engedélyezéssel lett „beavatva” hivatalosan is az újságírók azon cso­portja, akik évek óta természet- és környezetvéde­lemmel foglalkoztak. Akikről biztosan tudták, hogy nem dőlnek be akármilyen mellébeszélő tájé­koztatásnak, akikről feltételezhető volt, ami meg is történt: veszik a fáradságot, utánajárnak, olvas­nak, tájékozódnak jobban, mint ami szokásos. A diagnózis tökéletesre sikeredett. A magyar társadalom tudtán kívül, de akkor már letette a voksot. Az erőmű ellen! A Kossuth téri­ tüntetőket nehezen lehetett volna holmi csőcseléknek nevez­ni. A régi vezetés ezt tudomásul vette, és mentette időben, ami menthető. Majd átadta a stafétabotot. Jó lenne, ha az erőmű ügyét nem egy önkényes szlovák beavatkozás, hanem a hiteles magyar ve­zetés oldaná meg. LÁSZLÓ ILONA A betonmeder mélyén dús vegetáció Az élni akaró természetet dózerrel akarják megállítani (Fotó: Vargha János) Veszélyben a hajóút? És most érkezett el az ideje annak is, hogy ezt a fi­gyelmeztetést itt, Magyarországon is tudomásul ve­gyék azok, akiket illet. Hogy szembesülni kell két tény­nyel. Először is: a más politikai dimenziók közt ered­ményesen működő szakértői gárda a két éve immár felszabadult nyilvánosság előtt más igényekkel élő tár­sadalomban nem biztos, hogy elfogadható „szakértő” maradt. Konkrétan: 1991 december végén Hajóssy Adri­enn, mint a parlament környezetvédelmi bizottságá­nak szakértője, kijelentette a magyar rádióban, hogy Szlovákiának nincs pénze a C vagy a D változat elké­szítésére. Az ember eltűnődik. Vajon honnan tudja? Megír­ták neki? Netán ismeri a cseh és szlovák jövő évi költ­ségvetési tervet? Micsoda bátorság kell egy ilyen rö­vid tőmondattal „szakértőként” megnyilatkozni! Keresztes K. Sándor környezetvédelmi és területfej­lesztési miniszter ugyancsak múlt év decemberében egy Népszabadságnak adott interjúban a vízlépcső ügyét még mindig a pártok közötti ügynek tartja. A magyar lakosság többsége egyáltalán nem annak. Vargha János biológus, a Duna Kör alapítója és a mozgalom mindmáig hiteles vezetője azért nyugodt, mert a Duna nemzetközi hajóút. Szerinte egyetlen kor­mány sem kockáztatja meg, hogy ezt lehetetlenné te­gye. Tehát amennyiben Szlovákia önkényesen áttereli a Dunát, a hajózható állapot folyamatos megtartásá­hoz annyi új beruházás szükséges, hogy az építkezés legalább három évig eltart, és ez idő alatt az ott élő emberek véleménye is változhat... Politika vagy ökológia A másik kérdés, amivel a magyar társadalom vezetőinek szembesülnie kell, hogy valóban csak

Next