Magyarország, 1899. szeptember (6. évfolyam, 241-270. szám)
1899-09-01 / 241. szám
, London, aug. 31. A «Sorningpost»-nak jelentik Pretoriából e hó 29-iki kelettel. Hivatalos tőzsdei körökben a háborút Chamberlain birminghami beszéde után elkerülhetetlennek tartják. A búrok, a johannesburgiakat kivéve, jól föl vannak fegyverezve. A hadiszerek, amelyeknek a Fokföldön át való szállítását Schreiner miniszterelnök megengedte, egyenest Pretoriába érkeztek. A «Standard»-nak Pretoriából kapott jelentése szerint föltehető, hogy Chamberlainnek Transvaal ellenjavaslataira adott tegnapi válasza nagyon okos javaslatot tartalmaz és ha a köztársaság elfogadja, a válság háttérbe szorul. A Dreyfus-per revíziója, Budapest, aug. 31. Amint azt már tegnap enunciálta az elnök, ma reggel titkos tárgyalót tartottak bizonyos tüzérségi szakkérdésekre vonatkozólag beszerzett iratok megvizsgálására. Másfél óra alatt végigolvasták a zárt ajtóig mögött az összes iratokat és 9 órára ismét a nyilvános tárgyalást lehetett megnyitni, melynek nagy érdekességet kölcsönzött Lebrun-Renauld kapitánynak kihallgatása és Dreyfussal való szembesítése. Az izgalmas részletekben bővelkedő tárgyalásról távirataink a következőket jelentik: A mai tárgyalás. Rennes, aug. 31. Ma tulajdonképp két tárgyalás volt. Az egyik titkos, a másik nyilvános. Az előbbi reggeli fél 7 órakor kezdődött és — természetesen — a nyilvánosságnak legszigorúbb kizárásával kevéssel 9 óra előtt ért véget. Kilencz után Jovaust elnök újra nyilvánosnak mondotta ki a tárgyalást, amely iránt ma nagyobb érdeklődés mutatkozott és így a rendőri intézkedések is szigorúbbak voltak. A bejárók mellé állított csendőrök és rendőrök megvizsgálták a belépőjegyeket és csak azokat bocsájtottak be, akiknek jegye teljesen «gyanútlan» volt. A titkos tárgyaláson, amelyen Demange védő határozott kívánságára Hartmann és Ducrot őrnagyok is jelen voltak, Delhise tüzérőrnagyot hallgatták ki, akinek már tegnapi, nagy szakavatottságról tanúskodó fejtegetései is rendkívüli feltűnést keltettek. Az őrnagy ma előterjesztette a Canon 120 court, továbbá a hydropneumatikus fékezőre, a shrapnelekre, valamint a Robin-&gyura vonatkozó iratokat. Hogy ez iratoknak megvizsgálásából milyen benyomást szerzett magának a bíróság, arra nézve egy árva betű se szivárgott ki. A nyilvános tárgyalás nagy és nem várt szenzáczióval kezdődött. Mert az első tanú, akit az elnök a sorompó elé szólított, Lebrun Renauld volt, az a kapitány, aki előtt Dreyfus, 1894- ben történt elítéltetése után, állítólag beismerte bűnösségét. Jonaust azt a kérdést intézte Lebrun-Renauldhoz, hogy ismerte-e régebben Dreyfust és hogy ellenséges indulattal viseltetik-e iránta ? Lebrun-Renauld mind a két kérdésre nemmel felel, aztán pedig a következőket mondja el: 1895 január 5-én, szombaton, parancsot kaptam, hogy az elitélt Dreyfust a Cherche-Midifogházból elhozzam egy katonai eszkadronnal. A lefokozásnak reggeli 9 órakor kellett megtörténnie a katonai iskola egyik udvarán. Mi reggeli 7 óra 15 perczkor indultunk útnak és reggeli 7 óra 47 perczkor érkeztünk a fogházhoz. Az adjutáns irodáját jelölték ki oly czélból, hogy a procedura megkezdéséig oda internáljam a foglyot. Az irodába érkezve, Dreyfus előttem ártatlanságát kezdte hangsúlyozni és közben tekintélyes vagyonára és szép jövőjére utalt, és azt a megjegyzést is tette, hogy neki nem is lehetett oka az árulásra, majd így kiáltott föl: —■ Én ártatlan vagyok! Három év múlva ki fog derülni ártatlanságom, amelyről a hadügyminiszter is tud. Hiszen du Paty de Clam is nálam volt és kijelentette, hogy a miniszter tudja ártatlanságomat. Itt Renauld pár pillanatig elhallgatott, ami a hallgatóság soraiban még növelte a lázas izgatottságot, mert mindenki tudta, hogy most érkezett el a válságos perez, amikor Renauld a legérdekesebb vallomását fogja tenni. Pár perez múltán megszólalt és igy folytatta : A miniszter tudja — igy szólt Dreyfus — hogy ha én okiratokat szolgáltattam ki Németországnak, úgy azok jelentéktelenek voltak és azokat csak azért adtam ki, hogy értük cserébe még fontosabbakat kapjak ! Mikor Dreyfus e beismerő vallomásokat tette, D'Attét kapitány is a szobában volt, de fel és alájárkált. Pár perccel kilencz óra előtt Dreyfus arra kért, hogy ama funkczionáriusoknak, kik a lefokozást fogják vezetni, magyarázzam meg, hogy a lefokozást oly gyorsan végezzék, amint csak lehet, mert a czeremónia reá nézve fájdalmas. D’Attel kapitány még azt is hallotta, amikor Dreyfus így szólt: «Én ártatlanságomat a nép előtt is fenhangon fogom kiáltani.» Midőn az öt tüzér megjelent, hogy Dreyfus lefokozását végezzék, én elhagytam az irodát és amint kiléptem, azonnal körülvett több tiszt, kik között több tartalékos is volt. Felismertem közöttük Guérin őrnagyot és Filipet parancsnokot. Én a tisztek előtt Dreyfusnak szavait ismételtem és midőn később reggelezni mentem, Dreyfus szavait Gremier és d’Etroy századosok előtt is idéztem. Egyes esti lapok, közöttük a Temps is, közölték ezután, hogy Dreyfus a vizsgálattevő kapitány előtt beismerő vallomást tett. Mercier tábornok, az akkori hadügyminiszter, informáltatni kívánta magát Dreyfus vallomásáról. Másnap fél 8 órára Gonse tábornokot lakásomra küldte, aki azt kérdezte tőlem, mily természetűek voltak Dreyfus vallomásai. Én mindent híven ismételtem előtte, mire Gonse tábornok engem a hadügyminiszter irodájába vezetett, ahol a hadügyminiszter előtt is ismételtem Dreyfus vallomását. A hadügyminiszter parancsára azután az Elyséebe mentem, ahol Dupuy akkori miniszterelnök a köztársaság elnökéhez vezetett. Az elnök tőlem magyarázatot kért a vádlott magatartásának egyes részleteire nézve és súlyt fektetett arra, hogy megtudja, tőlem tudták-e meg a lapok a vallomásokat és érintkeztek-e velem a lapok riporterei ? Én azt válaszoltam, hogy én csak tisztekkel érintkeztem, de nagyon könnyen lehetséges, hogy a tartalékos tisztek közül az egyik vagy másik riporter is volt. 11 óra felé a hadügyminiszter az Elyséebe jött és rövid ideig Dupuyval társalgott, majd mindkettőnk jelenlétében jegyzeteket csinált magának, hogy majd az Agence Havas útján félhivatalosan közöltesse, hogy én a sajtóval semmiféle érintkezésben nem állottam. Mikor hazaértem e kihallgatás után, azt a parancsot kaptam, hogy Roysbourg ezredesnél jelentkezzem. Ő még szigorúbban fogadott és élesebb szemrehányásokkal illetett, mint a köztársasági elnök. Megrovott engem, mivel a hírlapírókkal szemben indiszkrécziót követtem el azon közleményekkel, amelyek a reggeli lapokban is megjelentek, végül megparancsolta, hogy a Dreyfus-ügyre vonatkozólag a legmélyebben hallgassak. — Hogyha önt kérdezni fogják, — tette hozzá Roysbourg — úgy ön azt mondja, hogy semmit sem tud. — Én ezt a formális hallgatási parancsot megtartottam és megfogadtam két évvel ezelőtt is, hogy ez ügyről senkinek sem fogok szólni, Gonse, Millet tábornokokat és Cavaignac hadügyminisztert kivéve. 1896. október havában, midőn a revíziós kampány megkezdődött, Gonse tábornok értem küldött és azt követelte, hogy írásban ismételjem azt, amit vele már közöltem. Ezt én meg is tettem. 1898. július első napjaiban Cavaignac elküldött értem és ezt kérdezte tőlem, mik voltak azok a szavak, a melyeket Dreyfus lefokoztatása alkalmával mondott ? Én átküldtem neki egy jegyzéket, a melyen a kérdezett szavak fel voltak irva. Cavaignac ezeket a szavakat, a melyeket különben 1896. jan. 11-ikán Gonsenak is elmondtam, lemásolta és az én jegyzékemet visszaküldte. 1898. július 7-én azután a kamarában beszé-det tartott, amely alkalommal felolvasta azt a jegyzéket is, a melyet az én jegyzőkönyvem-ből irt ki. Ennek a másolatnak a helyességét igazolhatom most is. ■ Néhány nappal később azt hittem, hogy ezeket a lapokat megsemmisíthetem, mert feleslegesnek, tartottam azokat továbbra is megtartani, miután hadügyminiszter másolatot készített és olvasott fel, róluk. Nekem t. i. az a szokásom volt, hogyminden évben az előző év jegyzeteit megsemmisítem. Keresztkérdések. Egy hadbíró Renátádhoz: Midőn a köztársasági elnök önt fogadta, miért nem szólott előtte is Dreyfus vallomásáról? Renauld: Nem jutottam hozzá! A hadbíró: Mi czélja volt tehát Mercier hadügyminiszternek, midőn önt az Elyséebe küldte ? Renauld: Hogy megtegyem a Dreyfus vallomására vonatkozó jelentést! Demange: És ön ezt mégsem tette! Renauld: Nem jutottam hozzá, mer Casimir'« Périer akkor nagyon izgatott volt, indiskrécziómmiatt meg is rótt és midőn az előszobában voltam, már hallottam e szavakat: «A nyomombl A gazember!» Demange: És önnek magára kellett e szavakat vonatkoztatnia? Renauld: Igen, Ezt tettem is! Demange: Dreyfus egyhuzamban beszélt ön előtt, vagy inkább szaggatott monológot tartott? Renauld: Beszélt, de én az ő szavaira nem válaszoltam! Demange: Ha Dreyfus ezeket a szavakat mondotta, amelyekről ön később jelentést tett, akkor önnek feltűnhetett a nagy különbség e szavak között: »Én ártatlan vagyok ...»és «Ha okiratokat szolgáltattam ki . „ MAGYARORSZÁG Budapest, 1899. péntek, szeptember 1.