Magyarország, 1908. január (15. évfolyam, 1-27. szám)
1908-01-01 / 1. szám
inket nem fognak. Éppen azért, mostani politikánk nem vezethet rólához: nincs okunk tartani eleink nagy számától. A mutatkozó jóval, ismételjük, számolnunk kell, vel azt karddal ketté nem vágle fogjuk azt bonyoli- Jóhiszemü ellenségeinket meggyőzni igazságunk és becsületes kánk, a rosszhiszeműekkel szemben is a törvény alapján kifejtendő , és határozottság révén fogunk elkerekedni. Mindjárt rámutathatunk egyik határeszközre, amelylyel ellenségeinkből a legerősebb fegyvert kicsaphatjuk. Ezek a mi jó ellenségeinktaszerű egyetértéssel, hangos szóval, ie fenyegetőleg az általános lásztói jog behozatalát kívántőlünk. Ettől várják, ettől reménya magyar nemzeti állam bukását, gy legalább is meggyöngülését. Nos, magyar nemzet ezekre a vágyakra, tényekre és követelésekre azzal fell, hogy megcsinálja az általános választói jogot. Fogjuk bizonyítani egész Európa és őszies tisztelt ellenségeink előtt, hogy a magyar nemzeti állam eszméje nem valami vékony, nem tudom milyen feudális vagy agrárius réteg talapzatán nyugszik csupán, hanem mélyen be van gyökerezve a magyar nép széles rétegeinek szívében. Mi, akik tudjuk, hogy a mostani választási rendszer a magyarságnak nem kedvező, erősen hisszük azt, hogy országunk magyar nemzeti jellege az általános választói jog révén csak erősebb alapozást nyer. Ha nem így volna, akkor úgy sem tarthatnék fönt a nemzeti államot, de mivel így van, ezért áll fönt a magyar nemzeti állam ezer év óta és fönt fog állani időtlen időkig. Kezdett veszedelmessé válni ez az ábrándozás. Giza már nem foglalkozott semmi komoly dologgal. Órákig ült merengve. Néha csodás művészettel játszott, noha nem szerette a zongorát, s így nem is tökéletesítette magát a zenében. Ha pedig csüggedés, vagy fájdalom markolt a szívébe, öklével olyat ütött a fehér billentyűkre, hogy majd szétrepedt a zongora. Aztán kacsagott, vagy sírt. — Szerezzetek alkalmat, hogy megismerkedjem vele, különben eléje szaladok, átkulcsolom a térdét s úgy könyörgök a szerelméért! — mondotta egyszer lázadozva. Szórakoztatni kellett, hogy feledjen. Fölkeresték a társaságokat, ahol bohó lelkek színes tündérpalotákat építenek a múlandóság számára. Eljártak a zsurokba, ahol hegyes nyelvecskék tűhegyre veszik a különféle emberi gyarlóságokat. Szórakozásnak ez is kellemes. Rendre vették a színházakat, ahol egy-egy elbusult elme sir, átkozódik a festett világ romlásán. Kis komédia a nagy komédiában: lehet rajta nevetni eleget. Azonban hasztalan volt mindenféle mulatság. Giza szinte kétségbeesett fájdalommal mondotta otthon: — Úgy érzem, hogy már meghaltam, csak följárok közétek — kisérteni... Mi annak az oka, hogy ő még a fejfámra se borul fájdalmasan ? A szőke csitri nem tudott feleletet adni reá. A rideg matézis, a természettudományok, a finoman megírt történelem semmiféle idevágó dolgot nem tartalmaznak. Költészettan pedig, melyben igen érzékeny útbaigazítások vannak az élet minden mozzanatára, még nem tanultak. Ezentúl a nap minden perezében őt, a komoly, szomorú embert emlegette. Milyen büszke, milyen nemes...! Már kevés földiesség volt rajta: a rajongó asszonyi lélek mind letisztította róla az emberi vonásokat. Az em-Ezzel tehát nemcsak magunknak, de ellenségeinknek is tartozunk, hogy reményeiket elhamvasszuk, vágyaikat lelohasszuk, rágalmaikat megcáfoljuk. És az a nagy szociális és kulturális munka, amelyet az új rendszer alatt a magyar törvényhozás és kormányzat már eddig is végzett, és ezentúl még nagyobb mértékben végezni fog, csakhamar be fogja gyógyítani azokat a vérző sebeket, amelyek akkor támadtak hazánk testén, amikor még „nem voltak ellenségei. ” Ekként, belsőleg konszolidálódva, bátran szemébe nézhetünk ellenségeinknek. Ezek csak sokan vannak, de nem veszedelmesek. Erkölcsi és anyagi erejük összefoglalva sem ér föl azzal az erkölcsi erővel, amely a mi igazságunkban, és azzal a hatalommal, mely nemzetünk hazaszeretetében és magyarságában rejlik. Nyelvöltögetéssel, piszkolódással, rágalmakkal nem lehet megölni egy életképes nemzetet, legkevésbbé azt a nemzetet, mely ezer esztendőn keresztül a leghevesebb viharokat becsülettel megállotta. L. M. HATZARORSZAG Budapest, 1908. szerda, január 6. A Long Tom. Irta : Batthyány Tivadar gróf. Budapest, deczember 31. Kimutattam, hogy a mérleg ugyancsak a parlamenti többség javára billen és pedig ép a szocziálpolitikai alkotások terén, holott tudvalevőleg épp a fővárosi demokrata vezér ura ígértek évek hosszú sora óta radikálisabbnál radikálisabb, szebbnél-szebb szocziális alkotásokat. Fejtegetéseimmel úgy látszik nagyon is sebezhető helyeket érintettem, mert idézett czikkem ellen a fővárosi demokraták Long Tomja, vagyis maga Vázsonyi úr kezdette meg a tüzelést. Hogy Vázsonyi afölött gúnyolódik, hogy ezt az állami tisztviselők, dijnokok és vasutasok ügyeivel foglalkozom és azok érdekeit ,előmozdítani igyekszem, őszintén szólva, meglepett. Meglepett azért, mert ha ő évek során át a kisebb exisztenciák érdekeinek előmozdítását hirdette, ő a legutolsó, akinek joga lehet arra, hogy ezen szocziális működésemet kifogásolja, vagy pláne gúny tárgyává tegye. A szocziális problémák megoldása nem képezheti egy politikai párt privilégiumát, sőt ellenkezőleg, mindenkinek, aki Magyarországon közügyekkel foglalkozik, elsőrendű kötelessége ezen kérdések megoldását előbbre vinni s aki a szocziális alkotásokat pártpolitikai czélokra akarná kihasználni, bűnt követne el a magyar nép ellen. Vázsonyi úr hangoztatja, hogy pártjának programmja a virilizmus eltörlése s a községi választói jog kiterjesztése s ugyanakkor megkoczkáztatja azon nagyhangú állítást is, hogy mi «az önkormányzat szent nevében városházi Fabriciust kérünk» és hogy a kormányt arra utasítjuk, hogy a fővárosnak segítséget ne adjon. Már én bocsánatot kérek, de mégis csak különös dolog, hogy a fővárosi többség vezére ugyanazon czikkében, amelyben engem a fővárosi ügyek nem ismerésével vádol, maga ily nagymérvű tájékozatlanságról tesz tanúságot. Abban igaza van Vázsonyinak, meghívásra gyakrabban eljárok fővárosi hazafias és függetlenségi érzelmű polgárok gyűléseire és társasvacsoráira s igy bő alkalmam nyílik az hogy a polgárság nézeteiről közvetlen tudást szerezzek s igy merem állítani, hogy s kinek sem jut eszébe megakadályozni azt,,. a kormány és törvényhozás a fővárosnak aj,, segélyt nyújtson, sőt ellenkezőleg, épp üggetlenségiek táborából követeltük és kéjük, hogy az államkincstár nyújtson se ir£ zet a fővárosi klikkrendszer által kétséjkt helyzetbe jutott fővárosi pénzügyekre ér A «Magyarország» karácsonyi számában Utalva arra, hogy minő ádáz, elkeseredett és igazságtalan harczot folytatnak a koalíciós kormány és parlamenti többség működése ellen mindazok, akik a székesfőváros ez idő szerinti többségét alkotják Vázsonyi Vilmos fővezérlete alatt és mert ezen urak épp oly nagy hangon, mint igaztalanul mondanak lesújtó kritikát azon nagy alkotásokról, amelyeket a parlamenti többség a magyar törvénykönyvbe iktatott, illetőleg a közelebbi jövőben törvényerőre emelni szándékozik, párhuzamot vontam a törvényhozás és városház többségeinek eddigi alkotásairól. Kérből csak a magas, meg nem görnyedt alak maradt a réginek, de homlokán már megdicsőülés fénye sugárzott. Egy nap forgópisztolylyal játszadozott. Mikor rányitottak, mosolyogva nézegette s beszélt hozzá szerelmetes szavakat. Olyan volt, mint egy eszelős. Ehhez a mosolygó arczhoz igazán nem illett a szigorú beszéd. — Még nem határoztatok ?... Azt a derék embert boldoggá akarom tenni... ez a hivatásom a földön... Csak holnapig várok, tovább nem! Még akkor este felpakkolódtak s kimentek vele külföldre. Azt akarták, hogy az utazás izgalmával, a látnivalók gyönyörével elvosnják tőle a komor gondolatokat. Egyik ország a másik után maradt el mögöttük. Hegyek, folyók, városok, mesésen szép rónák váltogatták egymást. Világhírű műemlékek, az építészet csodái, képtárak, múzeumok bilincselték le érdeklődésüket. Mélységes bányák, amelyekben sápadt mécs mellett izzad a még sápadtabb ember; rengeteg gyárak, amelyekben a tudomány szárnyakat és rabbitincset készít az emberiség számára. Sorra néztek mindent, ami látnivalót a természet s az emberi szellem alkotott. Mindez azonban egyetlen meleg tekintetet se tudott kiváltani a Giza szeméből. Semmi se látszott nagynak, hatalmasnak, erősnek, hanem ő hozta létre. Hűségesen ment mindenfelé, amerre vezették. Ismeretségeket kötött. El is beszélgetett készségesen mindenkivel. De arcza még futólag se pirult ki, ha egy-egy férfi a közelébe tévedt. Magában azonban folyvást mondogatta: — Ennek más a hangja, más a szeme, más a nézése... Ah, egyetlen igaz férfi sincs közöttük! Elkövetkezett az őszt Már egy fél esztendeig -------!------üju------------------------------k( voltak távol. Szálló komor felhők, szál madarak jöttek az elhagyott tájék felől , mind-mind szenetet hoztak valakitől. G asszonysziv csodálatos sejtelmével kibet madárszó, a fellegsuhogás titkát s örök hangosan sirt. Még éjszaka is kiment a lota erkélyére és beszélgetett a suhanó hőkkel. Sokszor fájdalmas gyönyörrel vette, csókolgatta az erkély oszlopát, aii komorságában úgy hasonlított valakihez. Ő volt, mint egy álomjáró. Egyszer hirtelen eltökéléssel állt az án elé. Tekintete szikrázott a forró vágytól, ihető, hogy túlfinom, izgatott lelke hallucinált: valamely fájdalmas szenetet nyert a magasból. — Holnap haza megyünk. Már megelégeltem ezt a beduin életet. Még fiatal vágyai boldog akarok lenni. Akarok, értitek? Másként, esküszöm, hogy leugrom a magasból! Ismerték szeszélyes, makacs természetét más választás nem volt: szépen haza mente! A mama különben szentül meg volt győződve, hogy a komoly embernek még az emléke is kiveszett a lelkéből. Ennyi haszna hát mégis volt a kóborlásnak. Egy országra szóló skandalummal szegényebb lett a világ. Első nap, hogy megérkeztek, a csitri próbára akarta tenni a nénjét. Különös kedve támadt játszani a legveszedelmesebb tűzzel. Mi tudta ő, hogy sokszor a vulkán ehhez képest csak gyújtó-lobbanás. A lányiskolában erről it tanítottak még, talán nem is tanítanak... Éppen kinézett az ablakon. — Gyere csak, Giza! Gyorsan, gyorsan. Itt jön ő... rég nem láttad úgyis...! Giza tűzlángba borult, de nem sietett az ablakhoz. Ehelyett hirtelen öltözködni kezdett. Arczón komoly, ünnepiem, szinte megdöbbentő elhatározás ült..