Mozgó Világ, 1982. január-június (8. évfolyam, 1-6. szám)
1982 / 5. szám - OTTLIK GÉZA 70 ÉVES - Pályi András: 1968 és 1982. - Sarusi Mihály: Iskola hatvanhatban
1968 és 1982 Simone Weil írja, hogy valahányszor feltör az emberi szív mélyéről a sírás, bizonyos, hogy igazságtalanság történt. Erre gondolok, s azt kérdem magamtól: sírt-e Merényi, amikor kicsapták az iskolából? Merthogy Öttevényi sírt, az nyilvánvaló. Azaz mindegy, hogy sírt-e vagy sem, az Öttevényi-ügy maga a kézenfekvő igazságtalanság. Medve Gábor kéziratában erre utal az utóbb kihúzott mondat: „miként a mattfenyegetés ellen sem lehet úgy védekezni, hogy felborítjuk a sakktáblát, az igazság nehézágyúit sem lehet bevonszolni olyan törékeny szerkezetekbe, amilyenek az emberi társadalmak”. Ez az Öttevényiügy tanulsága. De a Merényi-ügy sokkal szörnyűbb. Merényi ugyanis, épp azáltal, hogy minden helyzetben az erőszakra apellált, az iskola működési mechanizmusának terméke volt. És mégis meg kellett érnie a kicsapást. Öttevényi esete olyan tiszta és egyértelmű, akár a keresztre feszítés. De a Merényié? Mintha a történelemnek, akár a sarkkörön túli tájnak, lennének nappali és éjszakai napjai. Amikor az igazságtalanság nyilvánvalóvá lesz, akkor minden világos, akár a keresztre feszítés pillanatában. De az éjszakai nap idején? Olyankor mintha magának a történelemnek is nyoma veszne: az időrend felborul. Legfeljebb az emlék emléke marad meg, s ez valóban túlságosan törékeny szerkezet ahhoz, hogy valaha is megtudjuk, sírt-e Merényi. 1968 és 1982, előbb, amikor friss irodalmárdiplomával a zsebemben, tele irodalmi kíváncsisággal kézbe vettem az Iskola a határon akkor megjelent zsebkönyvtári kötetét - és utóbb, mikor ugyanezt a könyvet leemeltem a polcról, s újra elolvastam. Én lettem-e más vagy a világ körülöttem? Ki tudná ezt megállapítani? De tizennégy év múltán hosszan eltűnődöm azon, amin első olvasásra alig töprengtem: miféle igazságtalanság is történt Merényivel? Nagyobb-e, mint Öttevényivel? Azt hiszem, ebben a formában fel sem tehető a kérdés. Csupán ilyesféleképp: szerencsétlennek érezte-e magát Merényi, vagy nem fogott fel egyebet a történtekből, mint a megtorlást? Mert ha ez utóbbiról van szó, az a legsúlyosabb ítélet az iskola felett, mely az erőszak kitermelésével és megtorlásával volt elfoglalva, anélkül, hogy ha nem is az igazság nehézágyúit, de legalább az igazság utáni jajkiáltást szóhoz engedte volna. Pályi András Iskola hatvanhatban Ottlik Gézának Ha akkor volt, amikor Kozma főbe lőtte magát, csakis tavasz lehetett, miként Horváth emlékezete naptárából kikereste. Márpedig Kozma hétfőn végzett magával, ez pedig szombaton történt. Előtte vagy utána, hatvanhatban vagy mikor. A tizedes benyúlt a vaskályhába, és éles hangon hátraszólt: - Ez maguknál rend? Ujja begyén vastagon állt a korom. Hát akkor kezdődik megint. A tisztesek az ügyeletes irányításával ledobálták a ládákról az elvágólag elhelyezett ruhaneműt, riadó, az egész újoncbandának riadó! Szétrángatták a század néhány emeletes ágyát is.