Műemlékvédelem, 2011 (55. évfolyam, 1-6. szám)
2011 / 5. szám - MONUMENTA DEPERDITA - Angyal Tibor: A Szabadság híd felújításának esztétikája és műemléki hitelessége
A SZABADSÁG HÍD MINT TARTÓSZERKEZET A Szabadság híd szigorúan véve tartószerkezeti szempontból sem „őszinte”. Már maga Feketeházy János hídépítő mérnök létére sem pusztán csak az erőtani követelményeket tartotta szem előtt a tervezéskor, hanem a szépséget legalább annyira. Talán épp ez tette őt kiemelkedő tervezővé. A hídnak csupán a koncepcióterve származik Feketeházy János nyugalmazott MÁV-főmérnöktől, mert a Kereskedelemügyi Minisztérium a megvásárolt II. díjas pályaműve nyomán csaknem teljesen házon belül intézte a híd tervezését. A nemzetközi bírálóbizottság, amelyben ott ült Hauszmann Alajos, Steindl Imre, valamint Zala György is, Feketeházy pályatervét találta az összes közül a legszebbnek. A terv lendületes ívei egy függőhíd illúzióját keltették, noha a rácsos szerkezet némileg más alakot kívánt volna erőtani szempontból. A bírálóbizottság ezt szóvá is tette, valamint még a kapuzatok kiképzését is kifogások érték. Ugyanakkor az MÁV Gépgyár szintén konzoltartós hídtervét szerkezeti szempontból jól kidolgozottnak találták, viszont ebben az esetben a Schickedanz Albert által tervezett esztétikai megoldását nem találták megfelelőnek. Mivel úgy értékelték, hogy átdolgozás nélkül egyik terv sem alkalmas kivitelezésre, a minisztériumon belül megszervezték a Dunahíd-osztályt Czekelius Aurél vezetésével. Feketeházy János, valamint az MÁV Gépgyár pályatervét is megvásárolták, hogy e kettőből gyárjanak egy használható hídtervet. Az építészeti kialakítást a hídosztály 35 éves főmérnökére, Nagy Virgil építészre bízták, a szerkezeti tervek elkészítését és a gyártást pedig kiadták a MÁV Gépgyárnak. Feketeházyt a kiviteli tervek elkészítésébe nem vonták be, később még a nevét is elelfelejtették megemlíteni a Ferenc József híd koncepciótervének szerzőjeként. Ez joggal töltötte el keserűséggel, sőt dühvel a hivatalosan soha igazán meg nem becsült, el nem ismert mérnököt, hiszen már másodszor akarták elvitatni a szerzőségét. (Az 1883-ban épült szegedi közúti Tisza-hidat is kénytelen volt az Eiffel cég neve mögött megalkotni, s csak hét évvel a halála után, 1935-ben írták fel egyáltalán a nevét a híd táblájára. Abban az esetben is megvásárolták a tervét, hogy a kivitelező a maga neve alatt szerezzen dicsőséget vele. 1896-ban a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Heti Értesítőjében elkeseredve tisztázta szerzőségét mindkét híd esetében, de 1933-ig így is mindenki Eiffel remekművének tartotta a szegedi hidat.4) A szerkezet geometriájának főbb pontjai adottak voltak. A legrövidebb Duna-híd mederpilléreinek legkisebb távolságát a hajózhatóság és a szabad jégzajlás biztosításának szempontjai szabták meg 175 méterben. Ezt a fesztávot egyetlen kéttámaszú tartóval nem lett volna célszerű áthidalni, mert az középen, a mértékadó legnagyobb hajlítónyomaték helyén olyan nagy szerkezeti magasságot igényelt volna, ami a hídról a szabad kilátást zavarta volna: már a pályázati kiírásban kívánatosnak tartották, hogy a háromnyílású konstrukciók hasonlítsanak a Lánchíd beosztására. A későbbi Petőfi hídhoz hasonló, négytámaszú szerkezet esetén a támaszok feletti negatív nyomatékok a nyílások igénybevételét csökkentették volna, gazdaságosabb szerkezet lett volna kialakítható, de ennek elmélete kevésbé volt tisztázott az építés idején. Közismert, hogy a Szabadság híd Heinrich Gottfried Gerber (1832-1912) német mérnök szerkezeti rendszerét alkalmazza, ami akkor már nem volt újdonság, mert Gerber a dassfurti Majna-hidat ilyen rendszerrel építette 1867-ben. A partokra és a mederpillérekre támaszkodóan 1-1 konzolos kéttámaszú tartó található, amelyek egymás felé néző, túlnyújtott végeire középen egy harmadik, 46,9 m hosszú kéttámaszú tartó van helyezve. A parti nyílásokat a felbillenés ellen a hídfők felé eső két keret között, az útpálya alatti szekrényben elhelyezett 609-609 tonna öntöttvas ellensúly egyensúlyozza. Gerber konstrukciója biztosította azt, hogy a többtámaszú szerkezetekhez hasonló egyenletesebb nyomaték elosztását, és a kéttámaszú, statikailag határozott tartók egyszerűbb méretezését mint előnyöket egyidejűleg valósíthassák meg. Ezt úgy érte el, hogy a támaszok feletti negatív nyomatékok és a középnyílás pozitív nyomatékának előjelváltásához, ahol a nyomaték értéke amúgy is nulla, egy-egy csuklót helyezett. Ezzel statikailag határozottá tette a tartószerkezetet, amelyet így kéttámaszú