Műemlékvédelem, 2011 (55. évfolyam, 1-6. szám)
2011 / 5. szám - MONUMENTA DEPERDITA - Angyal Tibor: A Szabadság híd felújításának esztétikája és műemléki hitelessége
tartókként méretezhettek. A méretezés nem számítással történt, hanem szerkesztéses grafosztatikai módszerrel. A középső, befüggesztett tartó a rácsoszlopokon belül elhelyezett ingaoszlopokon támaszkodik a konzolok alsó öveiről felnyúló alacsony oszlopokra; a Buda felőli oldal talppontjának kialakítása állósarus, a Pest felőli mozgósarus. Ez a megoldás lehetővé tette a hőtágulás miatti hosszváltozások kiegyenlítését is, mert a mederpillérek sarui fix kialakításúak. A hídon a csuklók helyét nagyméretű, nyolclapfejű „csavaranyák” jelzik a főtartók felső övein, ezek valójában az ingaoszlop felső csuklói. Formai megoldásuk a Lánchíd, valamint a későbbi Erzsébet híd lánckötegeinek és függővasainak találkozásainál, a csapok végeinél található nyolclapfejek kialakításához hasonló. A Gerber-tartós szerkezet tehát a mederpillérek felett igényelte a legnagyobb szerkezeti magasságot. Az északi és déli főtartókat csak itt, a legmagasabb pontokon kötötték össze sarokmereven a vízszintes erők felvételére, az alacsonyabb pontokon már nem volt szükség felső szélrácsozatra, ezzel különösen légies hatást értek el. A pillérek feletti nagy magasság és a keresztkötések természetes módon vezettek egy kapuzat kialakításának gondolatához Nagy Virgil fejében: „Az a körülmény, hogy a konzoltartónak a mederpillér fölötti oszlopai erőteljes pilléralakúak és hogy ezeknek a felső pontjait valami szerkezet összeköti, közel hozta azt az eszmét, hogy a fölszerkezetnek ezt a részét kapuzatnak képezzék ki, mint amelynek főalkotó részei, a két oldalpillér és a felső gerenda az építmény szerkezetéből úgy is keletkezett.” A főtartók innen meredeken esnek a híd közepe felé, ahogyan a hajlítónyomaték is másodfokú függvény szerint csökken. A felső főtartó vonalazása láncgörbe (katenoid), míg az alsó körív alakú. Ezzel egy függőhíd képét kelti a szerkezet. Azonban a középső, befüggesztett kéttámaszú tartó zavart okozna ebben a képben: ennek önmagában középen a legnagyobb az igénybevétele hajlítónyomatékra, tehát a közepénél kellett volna a legnagyobb szerkezeti magasságúnak lennie, mint ahogyan a legtöbb más konzolhíd is így készült (pl. Quebec Bridge, 1917). Ehelyett a Szabadság hídnál épp ott a legkisebb az övek távolsága. Ennek ellensúlyozására az övlemezt vastagították meg középen: a csuklóknál egyrétegű felső övlemez a tartó közepéig fokozatos ötrétegű lesz. Ennek az „őszintétlenségnek” is esztétikai okai voltak: egyrészt a nagyszabású, megtörés nélküli, lendületes főtartó ív kialakításának szándéka, másrészt hogy középen a főtartó a szabad kilátást ne akadályozza, amint ezt Nagy Virgil kifejtette: „A felső övek vonalait kevesebb adathoz kötötték, amennyiben annak legmagasabb és legalacsonyabb pontjai inkább csak szerkezeti és szépészeti szempontból voltak megállapítandók; csak a támaszközök méretei voltak adottak, és az a feltétel, hogy az öv a szabad kilátást a hídról nagy hosszúságban ne akadályozza meg; e kívánalomnak megfelelően a felső övek legalacsonyabb pontjai összeesnek a korlát magasságával.” A konzol kinyúlásának és a befüggesztett tartó hosszának az aránya az igénybevételek egyenletes eloszlásában döntő jelentőségű, ám itt is eltértek az ideálistól, hogy a lehető legszebb ívet alkothassa a főtartó. Dr. Gállik István mérnök, a Szabadság híd és Erzsébet híd szerkezeti részleteinek konstruktőre eképpen emlékezik erről: „De még 175 m középnyílás mellett is lehetett volna a konzolos hidat gazdaságosabban szerkeszteni, ha a középső befüggesztett tartót jóval hoszszabbra, vagyis a csuklókat a pillérekhez közelebb tették volna, miként azt egyes pályázók meg is tették, ám ekkor nem lehetett volna középen a felső övvel mellmagasságig lemenni és nem lehetett volna mellőzni a felső keresztkötéseket és szélrácsot, vagyis a hídról a szabad kilátást biztosítani. Végeredményben tehát a hajózási és szépészeti szempontok kedvéért tudatosan hoztak bizonyos anyagi áldozatot.”. További ilyen áldozat volt a szépség oltárán, hogy a főtartók alsó övének körív szerint szerkesztett vonalazásával a pilléreknél meglehetősen alacsonyra mentek le. Emiatt a sarukat rendkívül kis szerkezeti magassággal kellett megoldaniuk, amelyhez nem használhatták a később az Erzsébet hídnál alkalmazott bordás öntvényt, csak alacsony, tömör önvényt. Amikor már a híd felszerkezete is elkészült, a budai déli saru alsó öntvénye a csapra merőlegesen megrepedt. Ennek oka a vizsgálatok szerint lég