Mult és Jelen, 1841 (1. évfolyam, 1-105. szám)
1841-01-26 / 7. szám
I. Múlt. A' júliusi revolutzio lS30-b. ( Folytatás.) Így megtörtént a’ nagy fontosságú határozat, a’ kamarák gondoskodtak az ideigleni kormányról, ’s a’ mi fő dolog volt, ily kényes és veszélylyel teljes időben, a’ törvényes hatalom félbeszakadása esetében, gyorsan, a’ pártszellemnek időt nem engedve dühös játékát elkezdeni. Bár voltak követek kik X. Károly és famíliája mellett szállottak, de a’ többség végzése szerént Lajos Filepet még az nap felszólltták, az ország főhelytartója —lieutenant general du royaume — tisztét felválalni, ’s a’ nemzeti szikekkel a’ fővárosban megjelenni. Lafayette kit az első revolutziora viszszaemlékezés , a’ szabadság ügyében szerzett érdemei, sok áldozatai a’ nép bálvánnyává tettek, ’s a’ közvéleményben oly magosan emeltek, helyeslé e’ lépést, és maga részéről is azt hathatósan előmozditá. E’ revolutziot tehát, — ’s ez volt, a’ mit a’ roszsz környülállások közti legjobbat lehetett tenni, —úgy nézték, mint a’ mely az eddigi alkotmány és charta sértetlenül tartásáért történt, és az elkezdett ? SZERKESZTI, ’S KIADJA SZILÁGYI TEREMICZ, professor. ------»LEESŐ ESZTENDŐ. -.--------Első félév. Kolozsvár. Kedden Januarius 2(t k. 1841. T-ik szám. ■•F oglalait I. MÚLT. A’ júliusi revolutzio 1830-b. (Folytatás.) II. JELEN. Erdély és Magyarország. Francziaország. Keletindia. China. Spanyolország. Belgium. Pruszszia. Török birodalom. Egyiptom. Újabb tudósítások. A’ HŰLT és JELEN, Litoriai és politikai erdélyi hírlap, címe szerént, hét szakaszra oszlik. A' MÚLT az eltelt idő fontosabb történetei rövid átnézését adja ; a' JELEN mindennemű kinevezéseket , hivatalos tudósításokat , hazai ’s külföldi folyó politikai híreket, czélszerű megválasztással, ’s lehető gyorsasággal közöl. 31elléklapja a’ HON és KÜLFÖLD; e’ kettő históriai, statistikai , geográfiai ismertetését ujságmagyarázó czikkelyekkel köti öszse. Megjelennek ez lapok minden h#4- ben és pénteken. Félévi előfizetés Kolozsvárit s öt rft ezüstben postán szétküldözéssel 5 öt rft fj kr. etiléiben . Mindennemű hirdetések közre* bocsátására szolgál a' Hetilap, n* felétel , 's egyszeri kiadás dijja al tal nyomtatott sortól a' io-edikig , 20 kr. ezüstben ; azontúl minden aort két kr. ezüstben ; a második és harmadik kiadásért az első díjnak felét kell mindannyiszor fizetni. 1 7