Nemzeti Sport, 1939. január (31. évfolyam, 1-23. szám)
1939-01-01 / 1. szám
Vasárnap, 1939 január 1. Seén T 3 Európa válogatottjainak mérkőzései az 1938. évben — Saját tudósítónktól —• Az 1938-as esztendő európai válogatott statisztikája 84 mérkőzésével némi javulást jelent az 1937-es év 80 mérkőzésével szemben. Ha azonban meggondoljuk, hogy a most elmúlt év világbajnokságot hozott magával, inkább visszaesést kell észrevennünk e számok mögött. A magyarázat kézenfekvő: az 1938-as év, ha — Istennek hála — nem is a háború, de legalábbis a háborús veszedelmek esztendeje volt. Márpedig a régi jó latin közmondás szerint inter arma silent Musae (háborúskodás közben némák a múzsák). A háborús feszültség tudvalevőleg nem egy válogatott mérkőzést juttatott az elhalasztás sorsára. (Ebben az évben is kihagytuk statisztikánkból a brit szigetország nemzetei között lejátszott mérkőzéseket.) A lejátszott 84 mérkőzés eredménye időrendi sorrendben itt következik: Január 9. Portugália—Magyarország 4:0 (2:0). Lissabon. (Vezette: Capdeville.) 16. Magyarország—Luxemburg 6:0 (1:0). Luxemburg. (Bauwons dr.) 22 Görögország—Palesztina 3:1 (2:1). Tel Aviv. VB-selejtező. 30. Franciaország—Belgium 5:3 (2:2). Paris. (Jewell.) 30. Portugália—Spanyolország 1:0 (1:0). Lissabon. (Mattea.) Február 6. Svájc—Németország 1:1 (1:0). Köln. (Rudd.) 20. Görögország—Palesztina 1:0 (0:0). Athén. (Popovics.) VB- selejtező. 27. Hollandia—Belgium 7:2 (1:0). Rotterdam. (Thompson.) Március 13 Belgium—Luxemburg 3:2 (1:2). Luxemburg. VB-szejtező. 13. Svájc—Lengyelország 3:3 (1:1). Zürich. (Barlassina,.) 20. Németország—Magyarország 1:1 (1:0). Nürnzberg. (Langenus.) 24. Franciaország—Bulgária 6:1 (2:0). Páros. (Lewington.) 25. Magyarország—Görögország 11:1 (7:0). Budapest. (Oilando.) VB-selejtező. Április 3. Svájc—Csehszlovákia 4:0 (3:0). Elsei. (Rudd.) Eb-mérkőzés. 3. Jugoszlávia—Lengyelország 1:0 (0:0). Belgrád. (Barlussina.) .■ VB-selejtező. 2. Hollandia- -Belgium 1:1 (1:0). Antwerpen, Jewell. VB-selejtező. 3. Ausztria—Németország 2:0 (0:0). Bécs. (Birlam.) 24. Csehszlovákia—Bulgária 6:0 (1:0). Prága. (Hetrzka.) VB-selejtező. 24. Portugália—Németország 1:1 (1:0). Frankfurt. (Barlassina.) 24. Belgium—Wales 3:1 (2:0). Brüsszel. Május 1. Svájc—Portugália 2:1 (2:0). Milánó. (Mattea.) VB-selejtező. 8. Jugoszlávia—Románia 1:0 (1:0). Bukarest. (Hertzka.) 8. Belgium—Svájc 3:0 (1:0). Lausanne. (Scorzoni.) 14. Anglia—Németország 6:3 (4:2). Berlin. (Langenus). 15. Olaszország—Belgium 6:1 (2:1). Milánó (Rauwens dr.) 15. Olaszország—Luxemburg 4:0 (2:0). Luxemburg. 18. Csehszlovákia- Ír Szabad Állam 2:2 (1:1). Prága. (Langenus.) 21. Svájc—Anglia 2:1 (1:1). Zürich. (Rauwens dr.) Skócia—Hollandia 3:1 (0:0). Amsterdam. (Argent.) 22. Olaszország—Jugoszlávia 4:0 (2:0). Genova. (Birlam.) Lengyelország—Ír Szabad Állam 6:0 (3:0). Varsó. 26. Anglia—Franciaország 4:2 (3:2). Paris. (Baert.) 29. Jugoszlávia—Belgium 2:2 (1:1). Brüsszel. Június 1. Norvégia—Észtország 1:0 (0:0). Oslo. A 111. világbajnokság mérkőzései: 1. forduló. 4. Németország—Svájc 1:1 (1:1, 1:1). Paris. (Langenus.) 5. Magyarország—Holland India 6:0 (4:0). Reims. (Conrie.) Olaszország—Norvégia 2:1 (1:1, kl). Marseille. (Beranek.) Franciaország—Belgium 3:1 (2:1). Paris. (Wüttrich.) Brazília—Lengyelország 6:5 (4:4, 3:1). Strasbourg. (Eklind.) Csehszlovákia—Hollandia 3:0 (0:0, 0:0). Le Havre. (Leclercq.) Románia— Kuba 3:3 (2:2, 1:1). Toulouse. (Scarpi.) 9. Svájc--Németország 4:2 (1:2). Paris. (Eklind.) Kuba—Románia 2:1 (0:1). Toulouse. (Birlem.) II. forduló. 12. Magyarország—Svájc 2:0 (1:0). Lilié. (Barlassina.) Olaszország—Franciaország 3:1 (1:1). Paris. (Baert.) Svédország—Kuba 8:0 (4:0). Antibec. (Krist.) Brazília—Csehszlovákia 1:1 (1:1, 1:0). Bordeaux. (Hertzka.) 14. Brazília—Csehszlovákia 2:1 (0:1). Bordeaux. (Capdeville.) III. forduló. 16. Magyarország—Svédország 5:1 (3:1). Páris. (Leclercq.) Olaszország—Brazília 2:1 (0:0). Marseille. (Wüthrich.) Döntő: 19. Olaszország—Magyarország 4:2 (3:1). Páris. (Capdeville.) Mérkőzés a III. helyért: Brazília—Svédország 4:2 (1:2). Bordeaux. (Langenus.) Június 20. Norvégia—Finnország 9:0 (6:0). Oslo. 21. Svédország—Dánia 1:0 (1:0). Kopenhága, . 26. Hollandia—Holland India 9:2 (5:2).. Amsterdam. Július 3 Svédország- -Finnország 4:2 (1:2). Helsinki. (Rauwens dr.) 19. Lettország—Észtország 2:0 (1:0). Tallin. (Boullon.) Augusztus 7. Csehszlovákia—Svédország 6:2 (3:0). Stockholm. (Capdeville.) 17. Finnország—Észtország 3:1 (1:1). Tallin. 28. Csehszlovákia—Jugoszlávia 3:1 (2:0). Zágráb. (Wütrich.) 31. Finnország—Dánia 2:1 (1:0). Helsinki. Szeptember 4. Norvégia—Svédország 2:1 (1:1). Oslo. (Laursen ) A balti torna mérkőzései: Szeptember 3. Észtország—Litvánia 3:1 Szeptember 4. Lettország—Litvánia 1:1. Szeptember 5. Lettország—Észtország 1:1. 7. Jugoszlávia—Románia 1:1 (1:0). Belgrád. (Rauwens dr.) 18. Németország—Lengyelorzág 4:1 (1:0). Chemnitz. (Wüthrich.) 18. Norvégia—Dánia 1:1 (1:1). Oslo. (Eklöv.) 18. Ír Szabad Állam—Svájc 4:0 (3:0). Dublin. (Mortimer.) 18. Luxemburg—Svájc 2:1 (0:0). Luxemburg. 25. Németország—Románia 4:1 (1:0). Bukarest (Popovics.) 25. Lengyelország—Jugoszlávia 4:4 (2:1). Varsó. (Eklind.) Október 2. Németország—Bulgária 3:1 (1:1). Szófia. (Popovics.) Norvégia—Svédország 3:2 (3:1). Stockholm. (Jewell.) 23. Hollandia—Dánia 2:2 (2:1). Kopenhága. (Nordboe.) 23. Norvégia—Lengyelország 2:2 (2:0). Varsó. (Langenus.) 26.Anglia—Kontinens 3:0 (2:0). London. (Jewell.) November 6. Svájc—Portugália 1:0 (0:0). Lausanne. (Capdeville.) 9. Anglia—Norvégia 4:0 (4:0). Newcastle. (Martin ) 13. Ír Szabad Állam—Lengyelország 3:2 (2:1). Dublin. 20. Olaszország—Svájc 2:0 (1:0). Bologna. (Baert.) December 4. Cseh-Szlovák Köztársaság—Románia 6:2 (2:2). Prága. (Catillo.) Olaszország—Franciaország 1:0 (1:0). Nápoly. (Langenus.) 7. Skócia—Magyarország 3:1 (3:0). Glasgow. (Nattras.) (A mérkőzések méltatására és a nemzetközi mérleg felállítására holnapi számunkban kerül sor.) 1938 Hóman Bálint kultuszminiszter közölte, hogy 12.000 Január pengő rendkívüli segélyt bocsát az MLSz rendelkezésére a futballvilágbajnokságra való előkészület fél céljaira. A miniszter megnyugtató kijelentést tettHB a sportcsarnok helyének átengedése és a nyitott ffi versenyuszoda kiépítésének az ügyéről is. 1938 | Cseh László megkezdheti az edzést! — Sokan már Február I rémhíreket regéltek arról, hogy Cseh László, a ti Hungária sokszoros válogatott csatára soha többé ma, fa nem fog futballozni. Ezek a rémhírek — hála Istenfiak nek! — nem bizonyultak valónak. Cseh László csujl gj |jü törtökön este hazaérkezik hathetes mátrai üdülésé-II - ről. Kezelő orvosa szerint rövid otthoni pihenés I díf | után megkezdheti az edzést. 1938 | sorsot s^ kaptunk a futball VB-re. A Párisban Március megejtett sorsolás értelmében az USA—Holland- India mérkőzés győztesével kerülünk szembe először, 1 a franciaországi 16-os döntőben. (Feltéve természetesen, hogy előbb a selejtező mérkőzések során legyőzzük a görögöket. (Második ellenfelünk a döntők során Németország, Svájc, vagy Portugália , , , uijai" csapata lesz.) 1938 | Eric Fernshough hősi halált halt a gyóri betonon Április - szombaton kora reggel. Ugyanazon a helyen, ahol egy évvel ezelőtt birtokosává vált az abszolút 281 & Jj | és 3 kerekű sebességi csúcseredménynek. A katasz-M 1 tréfa pillanatában „Fémni” motorja 250 km-es férsebességgel vágtatott. A motorkerékpársport hősi halottját az egész világ motoros társadalma gyászolja. B .U.É.K. k k. vevőinek MIlCHER SPORT IV., Városháza u. S. Tel.: 184—525 Jelentés— Ennek a fiúnak jelentős állása van. — Igazán? Micsoda? — Ő írja a hó jelentéseket. B. u É. K. k. vevőinek MAURER V., TERÉZ-KORUT 4. Tizennégyre emelik a cseh liga létszámát. A szlovák klubok külön bajnokságot fognak alakítani 1939 őszétől kezdve. Hudra visszatért Budapestre. Hudra volt az, aki miatt a Tatabányai SC majdnem elesett az országos amatőr döntőkben való részvételtől és ő volt az, akivel majdnem az NB-be jutott a TSC. Iludrának nézeteltésére támadt az egyik vezetőségi taggal és ezért a rákoskeresztúri mérkőzés óta neme játszott a tatabályaiak NBB csapatában. Sílécek : 850'“‘ Hockey-ISOlOk : 3-... Síruhák «Q.caladenből PMW MfikarcsiTák|4»^ RodSür S. Nagy választék §§§ olcsó árakZ»Z HifcorMécek bel- és hüllő dek Kőris-lécek minden méretben és minőségben Futó-lécek ■ futó kötések Sícipök minden minőségben Síruhák ledob fazonok Hockeycipők, korcsolyák, védőlé szerelés Műkorcsolyák, korcsolya és fák Kormányos ródik, bobok és műttem sportnak minden felszerelése Seffer Antal sportüzlet IV., Kammermaer Károly u. 3. Tokinn 3891 31 Anglia A Derby County megerősítette vezető helyét A szombati forduló eredményei: Arsenal—Huddsrsfield Town 1:0, Birmingham—Manchester United 3:3, Blackpool—Wolverhampton W anderers 1:0, Bolton Wanderers— Portsmouth 5:1, Brentford—Everten 2:0, Derby County—Aston Villa 2:1, Grimsby Town—Sunderland 1:3, B.U. E. K. k. vevőinek STRQUESPORT tenisz-, síszaküzsei V.,or.TSZA ISTifiK-U.te. Telefon: 1-802-62 Leeds United—Charlton Athletic 2:1, Leicester City—Chelsea 3:2, Liverpool—Preston North End 4:1, Middlesbrook—Stoke City 5:1. A Derby Count győzelme nagyjelentőségű annál is inkább, mert a mögötte állók — Evertool, Wolverhampton, Charlton — sorra vereséget szenvedtek. Most a Serby County 35 ponttal áll az első helyen. Az Evertonnak 30 pontja van, a Wolvehamptoinnak és a Liverpoolnak 27—27, a Charitoinnal és a Middles- Fogadók: Bpest- Takács II. 1926 szeptember 26-án a Sabaria—Vasas mérkőzésen szenvedett lábtörés. A mérkőzés eredménye 0:0 voll- 2. Erről a témáról január folyamán hosszabb cikket írunk.Abroughnak 26—26.SK korcsolya-, hokifelszerelések Smm és ploki sportáruházaiban VI. Vilmos CG -út 33. AfrilHPíih I IV. Váci utca 40. HljU 117/1.BK I