Népsport, 1948. augusztus (4. évfolyam, 151-173. szám)
1948-08-01 / 151. szám
9 népsport A Centenáris Kupa vasárnapi fordulójában, a Wesiss esélyess ellen, az MTK-Csepel-mérkőzés nyílt Izgalmas mérkőzések a Nyári Kupa, A-csoportjában Vasárnap folytatódnak a Nyári Kupa és Centenáris Kupa-küzdelmek, a lassan formába lendülő csapatoktól komoly és izgalmas játékot várhat a közönség. A vasárnapi labdarúgás főeseményeiről megjegyzéseink a következők: CENTENAKIS KttPAMítKtKttZSSEK Vasas—Wackar Téved a Vasas, ha könnyűnek tartja ezt az összecsapást. A Balaton mellett pihenő, közben azonban erősen készülődő bécsiek alighanem sokkal jobban játszanak majd, mint a Csepel ellen. Valószínűleg már annyira összeszedték magukat, hogy nemcsak a támadásaik előkészítő, szitáséra, hanem annak befejezésére is lesz erejük. Ha az osztrák csatároknak jó napjuk lesz, akkor a Vasas-véddemnek kitűnően kell játszania, hogy gólmentesen tudja kapuját megőrizni. A Vasas erősen készült is összecsapára, mert tudja, hogy a béci csapat ellen jobban kell játszania, mint a Ferencváros ellen. "S erre megvan a reménye, mert a csatársorában minden valószínűség szerint Szilágyi I. és Tóth III. is játszik, s ezáltal átütőerejű lesz ez is sor. Az az érzésünk, hogy a két csatársor közötti különbség a Vasas sáftvára dönti el az öszecsapást. Jóslatánk:: 3:1 a Vasas javára. MVK-Csipel A Trap eseményének ígérkezik ez a találkozó. A bajnokcsapat most igazolhatja: igaz-e, hogy mind iff navg. nxrt adhati ki macinkból a játkosok, axn/yrm'já győzelem.!ie~ szükséges. Nagyon jól kell játszania a Csepelnek, ha győztesként akarja a pályát és hagyni. A Csepel egy héttel ezelőtt a Wateher ellen harminc percen keresztül jól játszott, de aztán visszaesett. Most az MTK-ban erősebb ellenfelet kapott. A kék-fehérek a Jed npta ellen megmutatták, hogy nemi csak játszani tudnak, hanem a sörgnlét is nagyszerű a csapatban. Bokát számít ezen az összecsapáson, hogy a Csepel erőnléte az elmúlt egy hét alatt mennyit javult. A két csatársoron múlik a mérkőzés sorsa. Az MT1 földön tartott és rövid adogatáson repülő csatárjátéka ízlik a kemény csepeli védelemnek és valószínű, hogy a kék-fehér csatárok egy-két gólt elhelyeznek az ellenfél hálójában. Ha a csepeli csatárok gólképpsebbnek bizonyulnak, mint a Wacker ellen, akkor a Cse P®1 a győzelmet is megszerezheti. Az az érzésünk, hogy az eredmény közel lesz a döntetlenhez. JóskiUmk: 2:2. NYÁRI KUPA M&BKOKfiSKIt A csoport SOTTS Ti-—DVSC. A salgótarjáni csapat Szllglótarjárban biztosain legy&Sl a*inttea.Imá,t vesztett DVSC.t. A debreceni eefeteraor n'1.i lem szép( áttöro) a kerpíjig SaiB'PC-vancim.st a tarján* csata, ront viszont rúgnak néháiny gólt Jöstotenk. 1:0 a SalBTC járási, SVSE—E’IO. Érdekes mérkűzésnek ígér. Kaik a Sót vidéki csapat telé¥ko®tba. Az DTO-Irak moistan&b&rr nem ír, gy a játék ús remerr/'e six I ama, vagy meglehet&sen fáraó# csapata váratlanul falja. Vuljom. A rijtrorital: otthonukton r,Egy játácra is képesek és az a víjry is hit*etet, hogy NB Les ellenfelüket legyőzték. A két támadónM közül a soproni létszik jobbra!; a te eredményreö&bbnek Jóslatunk: S:B az SVSE javérc, BMTK M. Tatti! A Nyári Kunamér, kfizé, ok egyik kellemes magrepoánya? MTS11 eddirr jé MCTeplése. Iia a védelmi sakkban tudja tartenvi a, KMTK csatárait akkor a gynaptonát te meBríccrevíwstí. Valószínű ttion:’vas, hogy nagy kitzdelem után a legkisebb gálarényfi vereséggel kell a', hagynia a pályát Fel arra alapítjuk, hogy a most igen rend-Keres ednüssel Wx fSüld ersEtébedese javuló játékot mutatnak, jóslatunk: 2:1 az EJTEK javára. Renzuells mesor CEXTHNAlllS KCFA ,Vatas—Wacker, Megyeri _út, 6. V: Safir. Vasas: Rúzsa — Iőríncz, Siklósi — Pósa, Lóránt, Marik — Kántor, Kubala. Er.vágyi I, Szilágyi II, Olovszky. — Wacker, Mezei — Pamusa, Ztvázl —' Mackó. Hannapi. Cizek — Porcith X, Wagner, Reitermaier I-Sochreitzi', Forel'.h II. MIK—Csepel. Megyeri út, 4. V: Kallós MTK* Cellér — Kovács XT. Lantos — Roc.i Snozky, Berreei, Mészáros _ Sándor, Kiderrkuti, HöfflDüT, Bodola Horváth. — Csepel: Szekere*: — Hídér, Kánya — Híre, Ny.íjr II, Rákosi — Szentesi Marosvár 1, Peh.vvesi, Keeathflyn II. Pínér. NYÁRI KUPA. AI.CSOPORT NaJRTC—TJVSO. Salgó,tadán. G. V: Beiner. Sal STC: Nádasdi — Kovács Gásnár — Szabó TI, Debreceni. Kanyó — Csák, Csyfborda, Szabó I, Vitezsál Vincze. — DVSC: Keskeny — Kövér, Ticza — Szabó IT. Szép, Szabó III — J,udvig, Kajoly, Kóczián, Rácz. Szilágyi SVSE—ETO, Sopron. G. V: Tolnai BVSE: Mátrai — Horváth IX, Salamon — Kalocsai, Kőmives, Böjtön péter, Horváth I, Németh, Pados, Tisza (Vers más) — ETO: Cseh — Kia, N. Bányik — Glázer, Fehérvári, Hára — Dombon Hiba Józsa, Kárpáti, Horváth. KMTK—M. Textil. Ady E-u. félv. V: Gyulay, KMTK: Tóth — Lovas, Hánold — Cszépföldi, Dávid.. Gáti - Hernádi Bihari. Áriám, Rehák (Frenák), Máté — M. Textil: Örkény — Budai, Csapó — Szabó, Salai, Varga — Révész, Illy. Ágica, Jászl, Sátori. B csoport: Ceglédi VSE—PSE, Cegléd 5, Artányi (dgl), —. Dunakeszi Magyarság—Badttroki MTE, Dunakeszi, fél 6. Major III., (Fieerler). — Előre—MAY DAC, Budafok, fél 6. Molnár István (Tolnai). — Törekvés—Magyar Acél, Bihari út, fél 6. Amdy (Dombováry). — I. csoport: SzTFC—MÉMOSZ, Millenáris, 6. Papper Gy. —■ Pamut— ZBAC, Millenáris, 4.. Papp A — Egyetértés—KTK, Hungstria.út, fél 11. Bánkuli II. — BEÁL* II csoport: Tipográfia—Háttér. Siroor u. 6, Pheter, — VÁC —33 FC, Simor,u. 4. Áxor, — WMEs SE —BTK, Pestújhely, 40 .Tónás. — PSC —Pásztó, Pestújhely, 6 Révész. Közép: Rákosligeti AC—Fóti SE; Vécés—Csillaghegy, Pilin vörös,A 1—Idonor: Rikovkereoztur—Sréd SH; Pomáz—Budakalász — Nyugati Zalaegeszegi VSE— Kapuvári SE); Veszprémi VosE—Celldömölki VSE; Veszpréomi TC-Soproni FAC: II. Ker. MTE—Székesfehérvári TC: Győri MAVAG—Várpalota 1 HTTE. — Dílkelet- Szarvai SE—Mecaturi MÁV: Csabai AK —Gyulai TE; Csorvási SIC—Gyomai TK; Sokadi MSE—Tótkomlósi MTK; Mezőkovácsházi TE—B MÁV. — Délnyugat: Kaposvári MTE—Pécsi KTC Dinamó— PVRK (Koppány dr); Kaposvári RÁC. Dombóvári VSE; Bajai PBB—Szekszárdi TSR; Mohács—Barcs. — Kelet: Nyírbátori SEX—Ny. MaDJSz; Nagykálló —Balkány; DKASE—JMTK MSE; Ny. MÁV— Kisvárai MSE; Pett Pöltladány—Debreceni MTI?. — 6rdi VTK—Diósgyőri VTK; Perecesi TS—Sátoraljs Fejes és Rákli dr. Néhány héttel ezelőtt megírtuk, hogy Budai, Czibor és Fejes a Ferenscvárca játékosa lesz. Híradásunl: akkoriban nagy feltűnést keltett. Vidéken is visszhangja támadt és az egyik szombathelyi lapban Rák dr., a Haladás vezetője nyilatkozott. Visszautasította a cikk állítását, mondván ,Fejes nem isaidékozik tőlink elmérnni és az elkövetkező bajnoki évben is a szombathelyi zöld-fehérszínekben rúgja, a labdát.“ Az események azonban Editéképpen alakultak. Budai és Caébor a Ferencvárosé lett és Rákli úr minden „dikíicerfödése"’ ellenére Fejes a szombathelyi egyesületben sem rúgja tovább a labdát, hanem az Újpestben. Rákli ezt tehát mintha tévedett volna. A Haladás vezetésévá val fpc-vbn tárgyaltak már "ejas megrozerzáse ’eljebib Báldi dr.tele a megbeszélésn tudait ja a társsak falazó nxüjeL az egész nyilat-kufhcrri SzTK—Mezőkövesdi MEK.—Dó. Gyöngyösi SE. — Dél: Mákéi VSE—Kiskunhalasi VSE; Szegedi MTU—Kecskeméti AC; Vjeregcai TC— Csongrád; Szentesi MTE—Hódmezővásárhelyi Te. H©r¥áfis a balszélső, Posánszky a jobbfedeset a HTSC-fen&s Illovszky a Vasas balszélsője a Wacker ellen Outuffzig Imre, a Vasas szakosztályvezetője mondta szombaton délben. • Tóth Matyi Szabó edző kíséretében Kreisz főoorvos úrnál volt vizsgálaton. Az orvosi vizsgált megállapította, hogy Tóth III. nyik játszhat vasárnap, mert a sérülése még nincs teljesen rendben. Úgy döntöttünk, hogy Tóth III. helyén Illovszky játszik. Szilágyi I. vállalja a játékot, ő lesz a középcsatárunk. Nagy kedvvel tartotta meg pénteki edzését az MTK. Olyan Bzrsfal másán és lelkesen dolgoztak a kék-fehér játékosok, hoffy az edaéa vérzért alig lehetett őket lecsalogatni a pályáról. Az edzés végén izzadltan állt fel a mérlegre Tóth György. A mérlegelés után blisskén és boldogan kiáltott fel: _ — Eddig négysilót adtam !! A Csepel elleni csapatról így beszélt ez a edzés végén Bukovi: — Hegedüs és Kovácsérültek folytán most már sor kerülhet Horváth bemutató otására. Horváth lesz a balszélső, Bozánszky pedig jobbfedezelet játszik. Bosánszkytól igen sokat várnak a kékfehér hívek. A Jednota elleni mérkőzésen kitűnően semlegesítette a félelmetesnek kikiáltott kassai Kémeket — Most nehezebb feladat hárul Bosánsztopra — hallottuk. — Keszthelyi II-vel dl majd szembe „Hősi" .. . Keesler film bemutatkozása — egyelőre az edzésen — kedvező benyomást keltett. Keszler Hl-nak különösen hatalmas kapásból lőtt bombái arattak sikert- Keszler Illat és Tóth Györgyöt azonban még nem,dobja be** vasárnap Bukom. — Bele kell még illeszkedniük a csapat stílusába az edzőzelusn *— magyarázta az edző. A Kisttext 1$ elkezdte már.. Az NB I-es újonc Kiotext is elkezdte rá Aras edzéseit. A Kistext ÜLLŐI úti sporttelepén kedden, csütörtökön és pénteken tartanak edzést a kispesti csöld-fehélzek. Kedden és pénteken ezört ki edzée, csütörtökön kétkapus edzés van műsoron. — Az edzéseket korán kezdjük — mondta Lutz Sándor ügyvezető. — Minden edzés fél 2-kor kezdődik, mert azt akarjun, hoggy a játékosok hozzászokjanak a meleghez* Tér■mészdeeen erősíem is akarunk, több próbajátékos vett már részt edzéseinken. Rövidebeeig döntünk vl az erősítés kérdésében. A Kecskemét! MTE vargáimp regnél oseihfi'ziováikiai portyá'i'a xn.'Cgy* Négy mérközát játszik a lila-fehér ef^yíltt^s, mégpedig IComárormban, TapotLcsányban, Trc«_ és Nyútr&n A csapattal a k»vetScerjo jálA Vioeofic utá^nidc cl: Varga, Mzg. Nyírire® Dobó, Paia]cofcai, Üssoki I és II Károly, Várszegi, Borbély, Bocsi H, Magyar és két körrevonló^éko^ a szer gedö. Tifanbél, Kovácz? és Bakos. A ptttot Cholugor, Hoíromyi és Klálik Gyulfl kíséri a csíkis^ovákiai útr^a. A NLASx oSn’ö’kség^ az éki^yéal edzőtálbor három lerjkivéi’jóbtj jöit'iboSát: Csoknyai Tibort FTCI, Krausy Fer^encet (Dans TE] és Kajos AxxXni&t UTE emílékvor^ttei ju Jclimaista metgr. A Berettyóújfalu SE szorszahrasan képiült\ vasárnapi péyi\bratóUnr.e]^^re. A BiLASz válogatott ellen a következő tt’Spat Vf*«i fel a küzdelmet: Brürvi — Pető I, Lórin — Szigeti (Mezei), Kádár II, Pető I — Farkas, Hajó, Kádár I Horváth, Katona. A IX. ker. centenáriu s©rlcg: Fegyver ffyár—BRE 11:1 (5:1). Ságvári, Endra emlékmérkőzések: Hun kérijteni telep—Sertő,vágóhíd 0 0 (6:0), Mechanika—Hungária illatos-Vi4- ? telep 8:2 a:1). Bekerítik «, trétinteai x^lyát. A pálya, bekerítési munkálatok hétfőn kezdődnek meg. • Az írszakkeleti JVAS* NyíregyhániAD tartót fa niejr t. ^újító ülését Az ünnippyégen ímefiTTC-lent Kertéi Béla. asz. MDSz ése Gyvvli^hAss Jenő, a KX/ASy. képvi?ezetében Az ülésen az alábbi tisztikart vilasstottik meg:.Elnök: Prlitz Miháy Támos né'-; Mu’Xi’A Károly, Dapey Zoltán Reiama^n Zaskló Alelnöki Knatanai János. Krém^r Ferenc, HutfíaSz Gusz íló^, Tóth Dezső, Gnrle Jenő, Rtecn Dajcs Rafft Miklós. Főti'-Vár: Bánhely At. al Szövetség: bainoki^a aurruristus végéin kezdődik. A Délkelet! TASz válogatottja auguydtus elején csakszlovákiai portiza, msgy fXft^eds Csengőd—Kiskunhala* 4:2 (2:1) • Újpest! Celslovárisi Kupa: Újpesti Suparámsok FC—Falsidás (5^ ed mason) 3:0 (0:0). C: Rózsa ($), J6: Rózsa, illetve Bayo*^ 1Vem váltóstul a Csepel Szombaton délelőtt Hogy II jelentett© Kalmár edzőnek, hogy sérülései nevű bizonyult súlyosnak vállalja a játékot az MTK ellen. Mivel Kónya és Féd©i húzódása is rendbejött, Kalmár edző úgy intézkedett, hogy a kék-fehérek ellen is a múlt heti csapat veszi fel a küzdelmet. A várható hívést ellemére is erőa- Iramú mérkőzést várok — beszólt az edző. — Mi vissza szeretnénk várni a tavaszi 0:1.ért, az AJTK meg bizonyára le szeretné győzni a bajnokcaapatot A* bizonyos, hogy a közönség jó mérkőzést fog látni. A Nagykajizsai VTE 20-am JátBaife bai*ate4g03 mérkőzést Hat'V’Sunban. Vasárnap Balatonbolgiáron a BiStE elle n játszanak a vaanáZ Baiaik AZ MTK a 60 esztendős jubileuma alktilmából október 10-től 17 ig sportkiállítást rendez. Felkéri mindazokat, akiknek érmek, tiszteletdíjak, o’uV.'vfz letíi, fényképen c. ui ág. cikkek, levelei, stb. vannak birtokában, kölcsönként küldjék be az elnökségnek (Városi klubhelyi'^CvT. ' &'a*o úJjávédő 7. ] Az MTK ifjúsági játékosai és a ,,Dóznavándordíjban*' résztvevő játékosai edzéseiket szerdán 6 órakor kezdik el a Hungária úti pályán. UTE-pMya Újpest, Megyeri út Augusztus 1.én, vas^mKp délután 6 órakor V esas— W sieker(ites) Előtte 4 órakor MTK^Csepel Centenails Kupa-mérkőzések: 1 W»4# Atfcussm?® I. Szolnok—Elektromos 4.0 (200) Bv.orr.n.utca. 1440 ■teó. V. Xbeta Blekhoraos- Kuehta ,— Ka,pocal, P&z. mn.,rdy— ilajtényi, Török. Rtfesa — Je6más, S^Oke II. Kovács, Caepiegi. Doérfe II Szolnok: Almáal — Ilexen, R»ákl — Varga. Dar vár, Itetaa — Kömendy. Horváth H, Dohon. PiiAfer I. Pintér II I. Frel'tö 'A nagy melegben egipzen jó iramoian játszik a két csapat. A 16. percben Jeszinás lövését védi Almász. A 15. percben Körmendi labdáját Kuehta szögletre menti. A 16. percben Varga írtai,A.sát Dobos az üres kapu mellé helyezi. Sokkal többet támad a Szolnok, de az első 25 perc után erőeítt az Elektromos helyenként eléy kapura játszik, de csatárát nem, lőnek a kapura. A 28 .percben Horváth II a jobbadélra sodródik, bordásét Pintér II a kapuvonalra ragadt Knolita mickett a hálóba fejeli. 1:0 a Szolnok javára. A 21. percben Kováca jól fut el, kapura lő, Almás i szögletre véd. Állandóan az Elektromos támad, írvela a Szolnok ér el gólt. A 42. percben Dobos egy előrevágott labdával elfut, hiába támadják, a jobboldalról, mintegy 14 méter if*. Doponn a jobb alsó sarokba lő. 2:0, II. F£UH13 Fordulo után a 15. perben Dobogta a labdát, senki sem zavarja és Dobos X* méterről a bal sarokba lő. 3:0. A gól után is az Elektromos támad, a Szolnok azonban veszélyesebb. A 23. percben szögletrőifrából Pintér II Kuehta mellett a hálcb® fejel.rtt. A 10. percben Jesar más beadásából Kovács a felső kapufára fejeli a labdát, a visszapattanó labdát Szőke II öt méterről sem tudja a hálóba rúgni. Pintér I labdája a felsó kapufáiról Horváth II e ré pattan, a csntár a hálóba lő, a játékvezető les miatt »ezt» adja mes a Költi. Seaglescardiny 11:5 (6:3) az Elektromos javára. IHRALAT: Az első félideiben egisz jó játék von, menez után csak Chaptodia folyt a pályán. A sokkal lelkesebben játszóla ■vessélyesbbb csatárokkal rendelkező Szolnok ebben az arányban is megérdemelte a győzelmet. Az Elektromos egészen gyengén játszott. Egyenleg Almási, Kozrikl, Varga, Ozsvár, Horváth II, Körmend és Dobos játszott jól, illetve Türök. ICapolfi és Jeszmán dicsérhető, Kuehta fájós kézzel védett, fáért működött gyengén. Szántó József, Szolnok: Jól játszott a csapat, megérdemeltük a győzelmet. Steiner Jávoa, ElektromoS: Családonunk érthetetlenül gyengén játszott. Elektrozni az olimpiai elsőségért* oliaonélik is porondra lépdelt Mi lesz hétfőn az olimpián ? Vasárnap szünetelhető az olimpiai küzdelmek. Hétfőn, az olimpia harmadikk napján magyrar szmpontjából a legnagyobb érdeklődés a női tőrvívás döntőjét kíséri. A egybadiforrású bírkóságban is már a döntőkre kerül a vPor. Atlétáinkc, öttusázóink és vívóink mellett tucát már ott lesznek a porondon a cölövök. is. ATUIOTIKA Wembley stadion: Délelőtt: Bioidtoszvetés selejtező (Eller Ferenc) 10.904 m.es gyalog.ás. selejtezők Délután: 260 m sík előfutacok (Tini, Ferenc dr), Prűd Tigris döntő. Diszkoezvetén döntő, 100 m női sík középfutama, SCO m döntő. 200 m középfutamok, 100 m női tík döntő. IV’X m döntő IMszfecsevetős OdorsWai eseco 50.40, Carpenter HSA' 1?36 Világcsúcs: 64.90, FBd USA, 1*50. A nagy magyar diszkoezvetők fiatalítóija, Klica képviseli színeiitet ebben a számban. Tavaly őszi formájában mindenesetre nyugodtabban engednénk a küzdelembe. Az idén valahogy még nem talált magára és mindösre egyszer dobott 49 m felett. Nyugodnival és hüzatőképesrtjével airos baj, de még nem elég kiforrott ahhoz, hogy betörést remélhessünk tőle. A délelőtti assejtező 45 m es szintje aligha lesz számára komoly akadály, hiszen az idén egyedin versenyen gam dobott 15 m-ből litoykibbet. A dini 16be, hat 50 BUM dobó Van, az amerikai Gordien, Frank Barton hármas, az olasz Concolius és Tool, továbbá a norvég Rrundcd. Ezek az erők emberek általában meg szoktak ijedni egymástól, ilyenkor születhet néhány meglepetés. 200 m síkfuíísa Ourapiai Cíice'b £0,7 Owena HLA Világcsúcs: 20 S Cvremra b 1 3A 11135. (Még hítelesítetlen: 20.1 La Beach Banalma 1948.) Akárcszak 100 m.en. Hz is tizenkét e V5-pram első Vért Myeportja merül a középfutamba. Timadr a XI előfutamba került. Ellenfelei az uruguayi Tesla a holland Scholten, a brazil Hangén , a burmai Levn.Po Scholben már 20-6-ot futott az idén. Tesla te tud 33-on belül, bár nem olyan jó, mint 100 m-em, Haust* legjobb c-bdmértya 23.1 Timának nlran esélye a továbbjutáraa, legjobb esetben 22.6 körüli aredsuennyel In csak négy-Mirc lehet, dia hát végeeedményben ő is csak edzés céljából iiksul. 100 m női sík döntő Olterpi'.i csúcs és világcsúcs: 11,5 Stopbers; USA '936 (Elég kitelenítetten vitágcsrícs: ill.6 BlumikirsJECoen Hollandia 1018.) A holand Blamenz-Koan éírte legnagyobb futóeohnvájában van, győzelmeit aligha tehetik kétessé az ourzt.1 nőé, akik érintést 12 mp-ren belül tudnál. 800 m sík döntő .A g&pírnoiTOrt a francia Hancienns gyónd,mét ígéri, de a dia He’st.Sii'.'c»firva vagy &?. újzéjanól Ilarris meglepetásTB képe. Ha nem tesz tél vagy meleg, aa e’aS hat l:50.an belül futhat. 5000 m sík döntő Olimpiai csúcs: 14:22.2 Höckort Firvu,ország 1936 Világcsúcs: KíBét H&gg Svédország 1942 Az elsőszámú esélyes a csehszlovák Zátopov. A kordán csipán az, hogy a nála a hajrában gyorsabb futóik, mint elsősorban a hojland SHJklmis, a svéd Adéa és a belga Eeiff, bírják-e az iratait és roak meják-e vinni a hajráiban. Lanya- Hüvö 10,69fin-es győzríme alapján azonban azt hisztik, Korry Zoltének gyilkos sramával már táv közben ezétszórja ellenfeteit . TJSZAS Wembley uszoda Női műugrás Férfi műugrás, 48200 gyorsváltó előfutamok, K0 méter női gyors döntő 100 méter férfi gyors középfutamok, 4x200 m gyorsvá.Via Olimpiai csúca: 8:51.5, Japán 1936. Világrcsssics: 8:51.5, Japán 1936. Az első, előfutamban műul a magyar váltó, összeállításunk ez lesz: Nijéki, Szatmári, Ltti, Kádas. Ugyancsak velünk rajtolnak az amgriataiak ia. A hivatalos nevezési szerint sem Smith, sem pedig Mac Lana nem feldúl a váltóban. Ez azonban kocrántsem jelenti azt, hogy az amerikai váltó erejét lebecsülhé rte. Sőt éppen ellenkezőleg. Az amerikai próbaversenyen az amerikai 200-asok a következő időt érték el: Wolf 2:14, Dudley 3:14.5, Gix 2:14.5, Gobert 2:14.8. Valószínűleg ez a négy úszó indul. A magyar váltó nyilván nem fog túlságosan erőlködni, hogy láverekedje a továbbjutást. Tovább mennek az ausztrálok is. A második előfutamban a franciák és a svédek biztosan bekerülnek a döntőbe. Nagy harc lesz az angolok és a jugoszlávok között a harmadik helyért- 100 női gyorsúszás döntő Az előfutamok során a dán Carstensini úszta a legjobb időt. Biztos résztvevője lesz a döntőnek Schuamacher, Curtisa, Frodte, Athlgren. Curties győzelmét várjuk Carstensen és Schumacher előtt Ezt a döntőt csak 1 :0- on belüli idhol lehet mennnyerni, CRLLÖVRS Bi:le$: OóJpisztolylövés Ob'm,ÍRI és vll'igr^ncs 550&r. Vilxoatin (Svedor&idg) lOSft. A bisleyi lőtéren hétfőn kerül sor az olm piai c6] pisztoly lövésre A* 50 méteres t tivoli* súgú, C0 lövéses versenyen a maryar lövők közöl Balogh, Tölgyesi, Takács, vagy Berznámyi öt. áll a leállásokhoz. A roajíyai pisztolyosde nofia anyagi körülmények folytán meglehetősen nagy pátrívsigban múlt a kifiogó-soajiím pisztolyoknk a külföldi, elsősorban amerikai, svájcti, svédi célpisztolyosok mögött, tudásuk révén errehet előkelő helyet foglalnak el világviszonylatben. A gyögrelemre legnagyobb esélye Ullmannak van, de ha zavaró körülmények nem jönnek kosáré, helyezési eséllyel indulnak a magyar versenyzők is. A magyar lörvők közül megbízhatóságánál fogva Tölgyesitől várhatunk ekősorban jó eredményt. A kiszámítthatatlan Badorh, ha jó napja van, szintén jól szerepelhet, annál is inkábbmert az idén több alkalommal ért el olyan eredményt, amely jobb Tijtmann stocdholmi világbajnoki győztes eredményénél. VÍVÁS Hétfőn a női tőrvívó olimpiai bajnoksaágot folytatják. A döntőbe várjuk Elek Ilonát és Kun Évát* A bajnokság győztesét Elek Ilonában látjuk. Elek minit Hágában, mintt pedig az olampiri selejtezőben nagyszerűen vívott. Leeferös&tjz ellenfele az osztrák Ellen Preig© lesz, de számolnunnk kell a dánokkal, elsősorban JUKChmamml, Olssinel és Paulsennel in. ÖTTUSA Bialeyjötér: Pisztolylövés Ha Kapcsán nem sérül elyan balszerencsésen az első nap, akkor most nagy várakozással tekinthettünk volna az öttusa harmadig száma elé. A pis*tclylövé© öttusázóink legerősebb száma, amelyben eddig nemsietköld ver^nyeiken i.4 trj.indig kitűnően szerepeltek, slégenyi I’Viggen jelenlegi formájában megnyer, hsii a verseny, és S^oudy is legalább az első 10 között végez. rt^Tnésze eseTt ezzel sokat főniük javítani helyezésrüküt. A svédek elé# középéé pisztoly lövők. BEftXOZAS Empress Hall Hétfőn kerül sor a szabadfogású mérkőzések harmadik fordulójára. Itt a magyaroknak már nehezebb helyzetük van, Bóbis kivételével — vereség esetén — valanenynyien kieshetnek a további küzdelemből. A magyarok kindit a légsúlyú Beneze áll a legjobban. Már túl van két mérkőzésen, mindkettőt pontozással megmerte, így csak két rosz pontot kapott Ha most egyhangú pontozással, vagy tussal kikapna, kiesnék. Bencca azonban jó erőben van és remóih©tőleg győz is. Pehelysúlyban Tóth egy tusgyőztemmel és egy vereséggel 3 pontot szerzett, 2:1 arányú vereséggel is kieshet. A vereséget a legnagyobb esélyestől szenvedte, most már könnyebb ellenfelekkel mérkőzik. Könnyűsúlyban Bakos egy vereséggel és egy pontozásos győzelemmel, 4 rossz ponttal indul a harmadik fordulóban. Bakosnak feltétlenül tussal kellene győznie, hogy továbbjusson, mert pontozásos győzelem esetén is öt rossz pontja lesz — és kiesik. Váltósúlyban Sóvári egy győzelemmel és egy 2-1 arányú vereséggel 8 rossz ponttal áll. Ha győz, tovább megy ha veszít, kiesik. FélnehézSillyban Tarátsyi egy vereséggel, 3 /post ponttal áll, helyzete azonos Sóváriéval. Bóbis biztosan tovább jut, egy győzelem után 1 rossz pontja van. Akár győz, akár vessz, tovább megy.