Néphadsereg, 1988. július-december (41. évfolyam, 27-53. szám)
1988-07-09 / 28. szám
— Hogyan „verődött öszsze” ennyi énekelni szerető és tudó fiatal? — Közülük bevonulás előtt szinte mindenki szerepelt valamilyen énekkarban, öten például az István király oratóriumkórus tagjai voltak a gimnáziumi évek alatt. Szerencsénkre az alakulaton belül is létezett már „jogelődként” ez az együttes, így a bevonulásunkkor lehetőség nyílt a hagyományok folytatására. Természetesen nagy segítséget jelentett, hogy a helyi oktatási intézményeikkel közösen szerveződött a csoport, így a Tanárképző Főiskola egyik énekszakos tanára, Ambrusné Vinczeffy Adrienn különösen sokat foglalkozott velünk. — Gondolom, a fiúkat az is „doppingolta”, hogy az óvónőképzős lányokkal sűrűn találkozhatnak. A próbák során ők jártak be a laktanyába, vagy a katonák mentek ki a lányokhoz? — Parancsnokságunk engedélyezte, hogy rendszeresen kijárhassunk a próbákra. Az első időkben ritkábban, de a kezdeti sikerek után mind gyakrabban, hisz egyre több fölkérésnek kellett eleget tennünk, s emiatt alaposabb felkészülésre volt szükség. — Hol lépett fel a Garasin kamarakórus? — A 37. Forradalmi Dandár szinte minden ünnepi műsorában részt vettünk, de énekeltünk a szakközépiskola növendékeinek és tanárainak, s itt igazán hozzáértő közönség előtt mérettünk meg. Tavasszal a Budai Várban szerepeltünk nagy sikerrel, ahol a Tanárképző Főiskola kórusával közös hangversenyt adtunk. Végül is ezek az elismerések „hizlalták meg” annyira az önbizalmunkat, hogy benevezzünk a Ki mit tud?-ra. — Magam is fölfigyeltem a kamarakórus összeszokott, kidolgozott előadására a Magyar Néphadsereg Művelődési Házában rendezett Ki mit tud? gálaműsoron, s meggyőződésem, hogy akik hallották a Babylon című, öt (!) szólamban énekelt műsorszámukat, azok megjegyezték a Garasin nevet. Vannak-e kedvenc zeneszerzőik, akiktől több darabot választottak a repertoárukba? — Nincs, de az jellemző a műsorainkra, hogy főként madrigálokat éneklünk, méghozzá eredeti nyelven. Ezenkívül még néhány spirituálé — így például a Babylon is — szerepel műsorainkban. — Az énekegyüttes méltán lett ismert, s túlzás nélkül állítható, hogy a hadseregen belül sokfelé számon tartják a Garasin vegyeskórust. Milyen érzés egy ilyen sikeres csoport karmesterének lenni? — Úgy érzem, eredményeinket elsősorban a közös erőfeszítések alapozták meg, illetve elődöm, Bejczi Károly munkája, ő időközben leszerelt, jelenleg Sárváron tanít. Mindez megkönnyítette az én feladatomat és ez is hozzásegített, hogy eljutottunk a Ki mit tud? seregtestszintű döntőjébe. Mivel éppen a napokban kaptuk meg az értesítést, így azt is elmondhatom, hogy a versengés „képernyős” résztvevői lettünk. Igaz, augusztusban már civilként nézhetjük a műsort, de szeretnénk a képernyő előtti vetélkedőn a hadsereg színeiben minél tovább versenyben maradni. — És utána? A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem hallgatóiként is továbbviszik a Garasin nevet? — Nem. A név s néhány fiú, akit tanárképző főiskolán tanult tovább, a helyőrségben marad, hogy az utánuk következők is folytathassák ezt a szép mozgalmat, a közös éneklést. A beszélgetés itt befejeződött, mert Wysmnyk Zoltánt és a kórus 24 tagját várta a Vörösmarty tér közönsége, ahol a Zene Ünnepe című gálaműsor résztvevőivel köszöntötték a nyár első napját. BANKÓ ANDRÁS Fotó: SZABÓ IMRE A képernyőn láthatók A Garasin kamarakórus Manapság, ha a Garasin nevet halljuk, már nemcsak egy laktanyára, s a névadó Garasin Rudolfra gondolhatunk, hanem egy kamarakórusra is. A 37. Forradalmi Dandár néhány katonája a helyi Óvónőképző Szakközépiskola növendékeivel, s a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola két hallgatójával közösen alakította meg az énekegyüttest. Vezetőjükkel, Wysmyk Zoltán honvéddel a kamarakórus tevékenységéről Budapesten, a Vörösmarty téren beszélgettem. Hogy miért itt, az a riport végén kiderül. „Az esetlegesség úgy hozta magával miszerint ezen sorok írója a vaspályán történt utazása alkalmával oly vasúti kocsiba jutott, melyben a hadseregből szabadságra elbocsátott 15—20 közkatona foglalt helyet. Ez utóbbiaknak először öltözetük — a mennyiben többnek közöttük csak ing és gatya fedő testét — fiva fel az ugyanezen kocsiban levő több polgári utazók figyelmét. A már említett 15—20 közkatona minden felügyelet nélkül utaztak övéikhez és az utazás alatti magaviseletekkel ezek — kevés kivétellel — a szeszes italok mérsékleten élvezete által a legnagyobb féktelenségeket aljas dalaik és undok beszédeik által a legmagasabb fokig terjedő közbotrányt követték el; elannyira sérték a jelenlevőket, miszerint ugyanazon kocsiban utazó tisztességes polgári állású egyének, de mindenekfelett legtisztességesebb utazó nők nem tűrhetvén a szabadságosok rakonczátlankodásaikat — egy másik kocsiba leendő áttételeiket voltak kénytelenek kérelmezni, mely kérelem azonban, mivel esetleg a másik kocsiban is minden hely elfoglalva volt, a vasúti személyzet által nem vétethetett tekintetbe, így tehát nem lehetett e botrányt idéző szabadságosok köréből szabadulni. Mivel tehát ezen az emberiség neméből teljesen kivetkőzött egyének között továbbra is megmaradni kénytelenek valánk, aljas beszédeik s magaviseletüket azonban már tovább tűrni — erkölcsi kérdés volt; egy tisztességes honpolgár szolid felszólalása és figyelmeztetése által akará a rakonczátlankodók aljas beszédeit meggátolni. Ezen felszólítás azonban csak olaj volt a tűzre! Mert azon illem teljes több oldalróli figyelmeztetésre, miszerint: „vitézek szíveskednének kissé csendesebben lenni, s illetlen szavaikkal felhagyni, annál is inkább, mivel ezen kocsiban tisztességes nők is vannak kiket legmélyebben sértenek önök aljas beszédei”, a szabadságosok ahelyett, hogy csendesültek volna, a legkirívóbb szidalmakkal bántalmazták a felszólott tisztességes honpolgárokat, s „őnekik az Isten sem parancsol” botrányos magaviseletüket, szóval folytatták előbbi míg végre a következő állomásra megérkezés által sikerült menekülni a szabadságosok botrányos köréből! A katonaságnak ilynemű cselekményei mindenesetre a katonai becsületet és czímet nagy mérvben csonkítják, tekintetét pedig a honpolgárai előtt teljesen aláássák! Ily események tapasztalása után nem is csodálkozhatni azon, ha a polgárság részéről a katonaság irányában az illető tisztelet hiányzik! A katonai becsület és hírnév érdeke követeli tehát, miszerint ezen irányban mielőbb célészerű intézkedések által segítve legyen, hogy a jövőben ne legyen alkalmuk a honpolgároknak hasonló botrányokat tapasztalni és azon sajnos meggyőződésre jutni, miszerint »fiaik a katonaságnál a művelődés helyett erkölcstelen magaviseletet sajátítanak el.«” Legutóbb a Hadtudományi Könyvtárban folytatott kutatásom során régi folyóiratokat böngészve figyeltem fel a fenti cikkre „A honvéd” című lapban. Úgy gondolom, okulásképpen érdemes közreadnom. Mindez íródott 115 éve, 1873-ban és hogy a cikk ma aktuális-e, annak eldöntését — személyes tapasztalatai alapján — a Tisztelt Olvasóra bízom! BARTOS MIHÁLY őrnagy Művészek és katonák Mi ad ihletőt az alkotáshoz? Bizonyára ahány képzőművészt vagy írót kérdeznénk meg, annyiféle válasz születne. Mindenki mást tart fontosnak. De az mindenesetre biztos, hogy ha egy művész mai katonatémájú alkotással akar kirukkolni, szinte nélkülözhetetlen az ihlető élmény, a mai katonaélettel való ismerkedés. Ezért is szervez évek óta a politikai főcsoportfőnökség olyan művészihlető kirándulásokat, ahol a mai katonaélet ábrázolására vállalkozó alkotók szinte testközelbe kerülnek a mai katonaélettel. Az idei témagyűjtőkirándulásra ezúttal is zömmel a képzőművészek jelentkeztek, de soraik közt ott volt egy „rajnyi” rangos író is. Bertha Bulcsú, Berkesz András, Galabárdi Zoltán, Molnár Géza és Szakonyi Károly immár két évtizede a katonatémák vonzásába került, s ezúttal is örömmel jelentkeztek az egyik alföldi laktanyába szervezett témaihlető kirándulásra. Az élményszerző úton rendhagyó módon ezúttal részt vett a Magyar Televízió hat fős alkotócsoportja is, amelynek tagjai Gát György vezetésével nemrégiben vállalkoztak az Angyalbőrben című tizenkét részes tévésorozat elkészítésére. A művészihlető kiránduláson először Furkó Kálmán őrnagy vezetésével a felderítő egység katonái mutatták be tudásukat, a közelharc és az ejtőernyőzés kulisszatitkait. A rendkívüli fizikai felkészültséget igénylő bemutatót ezúttal lencsevégre kaphatták a Magyar Néphadsereg Művelődési Háza fotószakkörének tagjai is, akik Újhelyi János vezetésével megörökítették ennek a kirándulásnak a legemlékezetesebb pillanatait. A nagy tetszést kiváltó bemutató után az alakulat parancsnoka válaszolt az írók és képzőművészek kérdésözönére. Milyen elő- és utóképzésben részesülnek az itt szolgáló katonák? A rendkívüli fizikai igénybevétel során előfordulnak-e balesetek? A küzdősportok közül melyekből merítenek a legtöbbet az egység katonái? Vannak-e már Furkó Kálmán őrnagynak, az országosan ismert és elismert kiképző tisztnek utódéi? Ilyen és hasonló kérdésekre kaptak kendőzés nélküli válaszokat a művészek. A kirándulás során a művészek látogatást tettek a Killián György Repülő Műszaki Főiskolán, ahol először a repülőmúzeum „gépmatuzsálemeivel” ismerkedtek meg, majd megtekintették a katonai főiskola történetét és fejlődését tükröző csapatmúzeumot. A művészihlető kirándulás végén Pató Róza szobrászművész, valamint Molnár Géza, József Attiladíjas író véleményét kérdeztük a látottakról. — Nagy élmény volt a felderítőknél tett látogatás — hangsúlyozta Pató Réka. — Elhatároztam, hogy megmintázom e rendhagyó katonai kiképzés kulcsemberének, Furkó Kálmánnak a szoborportréját. — Évekkel ezelőtt, amikor az őrjárat az égen című tévéfilm forgatókönyvét írtam, gyakori vendég voltam Szolnokon, a katonai főiskolán — mondta Molnár Géza. — Örömmel tapasztaltam, hogy a Killián György Repülő Műszaki Főiskola kibővült, megújult és nagy gondot fordítanak a hagyományok ápolására is. Új katonatémájú kisregényemen dolgozom, amelynek a hősei fiatal tisztek, s ezért hamarosan újra visszatérek régi ismerőseim közé a katonai főiskolára. K. L. Fotó: TÓTH LÁSZLÓ A felderítő katonák látványos bemutatója Az Angyalbőrben című új tévésorozat Látogatás a főiskola múzeumában forgatókönyvírói, Tardy Gábor és (középen Szakonyi Károly író) Szikszai Károly Művészek a „repülőgép-matuzsálemek” között