Néphadsereg, 1988. július-december (41. évfolyam, 27-53. szám)

1988-07-09 / 28. szám

— Hogyan „verődött ösz­­sze” ennyi énekelni szere­tő és tudó fiatal? — Közülük bevonulás előtt szinte mindenki sze­repelt valamilyen ének­karban, öten például az István király oratóriumkó­rus tagjai voltak a gimná­ziumi évek alatt. Szeren­csénkre az alakulaton be­lül is létezett már „jog­elődként” ez az együttes, így a bevonulásunkkor le­hetőség nyílt a hagyomá­nyok folytatására. Természetesen nagy se­gítséget jelentett, hogy a helyi oktatási intézmé­nyeikkel közösen szervező­dött a csoport, így a Ta­nárképző Főiskola egyik énekszakos tanára, Amb­­rusné Vinczeffy Adrienn különösen sokat foglalko­zott velünk. — Gondolom, a fiúkat az is „doppingolta”, hogy az óvónőképzős lányokkal sűrűn találkozhatnak. A próbák során ők jártak be a laktanyába, vagy a ka­tonák mentek ki a lányok­hoz? — Parancsnokságunk en­gedélyezte, hogy rendsze­resen kijárhassunk a pró­bákra. Az első időkben rit­kábban, de a kezdeti si­kerek után mind gyakrab­ban, hisz egyre több fölké­résnek kellett eleget ten­nünk, s emiatt alaposabb felkészülésre volt szükség. — Hol lépett fel a Ga­rasin kamarakórus? — A 37. Forradalmi Dandár szinte minden ün­nepi műsorában részt vet­tünk, de énekeltünk a szakközépiskola növendé­keinek és tanárainak, s itt igazán hozzáértő közönség előtt mérettünk meg. Ta­vasszal a Budai Várban szerepeltünk nagy sikerrel, ahol a Tanárképző Főisko­la kórusával közös hang­versenyt adtunk. Végül is ezek az elismerések „hiz­lalták meg” annyira az ön­bizalmunkat, hogy bene­vezzünk a Ki mit tud?-ra. — Magam is fölfigyel­tem a kamarakórus össze­szokott, kidolgozott előadá­sára a Magyar Néphadse­reg Művelődési Házában rendezett Ki mit tud? gá­laműsoron, s meggyőződé­sem, hogy akik hallották a Babylon című, öt (!) szó­lamban énekelt műsorszá­mukat, azok megjegyezték a Garasin nevet. Vannak-e kedvenc zeneszerzőik, akik­­től több darabot választot­tak a repertoárukba? — Nincs, de az jellemző a műsorainkra, hogy fő­ként madrigálokat ének­lünk, méghozzá eredeti nyelven. Ezenkívül még néhány spirituálé — így például a Babylon is — szerepel műsorainkban. — Az énekegyüttes mél­tán lett ismert, s túlzás nélkül állítható, hogy a hadseregen belül sokfelé számon tartják a Garasin vegyeskórust. Milyen érzés egy ilyen sikeres csoport karmesterének lenni? — Úgy érzem, eredmé­nyeinket elsősorban a kö­zös erőfeszítések alapozták meg, illetve elődöm, Bej­­czi Károly munkája, ő időközben leszerelt, jelen­leg Sárváron tanít. Mind­ez megkönnyítette az én feladatomat és ez is hoz­zásegített, hogy eljutottunk a Ki mit tud? seregtest­szintű döntőjébe. Mivel éppen a napokban kaptuk meg az értesítést, így azt is elmondhatom, hogy a versengés „képernyős” résztvevői lettünk. Igaz, augusztusban már civil­ként nézhetjük a műsort, de szeretnénk a képernyő előtti vetélkedőn a hadse­reg színeiben minél tovább versenyben maradni. — És utána? A Marx Károly Közgazdaságtudo­mányi Egyetem hallgatói­ként is továbbviszik a Ga­rasin nevet? — Nem. A név s néhány fiú, akit tanárképző főisko­lán tanult tovább, a hely­őrségben marad, hogy az utánuk következők is foly­tathassák ezt a szép moz­galmat, a közös éneklést. A beszélgetés itt befeje­ződött, mert Wysmnyk Zol­tánt és a kórus 24 tagját várta a Vörösmarty tér kö­zönsége, ahol a Zene Ün­nepe című gálaműsor részt­vevőivel köszöntötték a nyár első napját. BANKÓ ANDRÁS Fotó: SZABÓ IMRE A képernyőn láthatók A Garasin kamarakórus Manapság, ha a Garasin nevet halljuk, már nemcsak egy laktanyára, s a névadó Garasin Rudolfra gondolhatunk, hanem egy kamarakórusra is. A 37. Forradalmi Dandár néhány katonája a helyi Óvónőképző Szakközépiskola növendékeivel, s a Ber­zsenyi Dániel Tanárképző Főiskola két hallgatójával közösen alakította meg az énekegyüttest. Vezetőjükkel, Wysmyk Zoltán honvéddel a kamarakórus tevékenységéről Budapesten, a Vörös­marty téren beszélgettem. Hogy miért itt, az a riport végén ki­derül. „Az esetlegesség úgy hozta magával miszerint ezen sorok írója a vaspá­lyán történt utazása alkal­mával oly vasúti kocsiba jutott, melyben a hadse­regből szabadságra elbocsá­tott 15—20 közkatona fog­lalt helyet. Ez utóbbiaknak először öltözetük — a mennyiben többnek közöttük csak ing és gatya fedő testét — fi­­va fel az ugyanezen ko­csiban levő több polgári utazók figyelmét. A már említett 15—20 közkatona minden felügye­let nélkül utaztak övéikhez és az utazás alatti maga­­viseletekkel ezek — kevés kivétellel — a szeszes ita­lok mérsékleten élvezete által a legnagyobb fékte­lenségeket aljas dalaik és undok beszédeik által a legmagasabb fokig terjedő közbotrányt követték el; elannyira sérték a jelenle­vőket, miszerint ugyanazon kocsiban utazó tisztességes polgári állású egyének, de mindene­kf­elett legtisztes­ségesebb utazó nők nem tűrhetvén a szabadságosok rakonczátlankodásaikat — egy másik kocsiba leendő áttételeiket voltak kényte­lenek kérelmezni, mely ké­relem azonban, mivel eset­leg a másik kocsiban is minden hely elfoglalva volt, a vasúti személyzet által nem vétethetett te­kintetbe, így tehát nem le­hetett e botrányt idéző szabadságosok köréből sza­badulni. Mivel tehát ezen az em­beriség neméből teljesen kivetkőzött egyének között továbbra is megmaradni kénytelenek valánk, aljas beszédeik s magaviseletü­­ket azonban már tovább tűrni — erkölcsi kérdés volt; egy tisztességes hon­polgár szolid felszólalása és figyelmeztetése által akará a rakonczátlankodók aljas beszédeit meggátolni. Ezen felszólítás azonban csak olaj volt a tűzre! Mert azon illem teljes több olda­lróli figyelmeztetésre, miszerint: „vitézek szíves­kednének kissé csendeseb­ben lenni, s illetlen sza­vaikkal felhagyni, annál is inkább, mivel ezen kocsi­ban tisztességes nők is vannak kiket legmélyeb­ben sértenek önök aljas beszédei”, a szabadságosok ahelyett, hogy csendesül­tek volna, a legkirívóbb szidalmakkal bántalmazták a felszólott tisztességes honpolgárokat, s „őnekik az Isten sem parancsol” botrányos magaviseletüket, szóval folytatták előbbi míg végre a következő ál­lomásra megérkezés által sikerült menekülni a sza­badságosok botrányos kö­réből! A katonaságnak ilynemű cselekményei mindenesetre a katonai becsületet és czímet nagy mérvben cson­kítják, tekintetét pedig a honpolgárai előtt teljesen aláássák! Ily események tapaszta­­­lása után nem is csodál­kozhatni azon, ha a pol­gárság részéről a katona­ság irányában az illető tisztelet hiányzik! A katonai becsület és hírnév érdeke követeli te­hát, miszerint ezen irány­ban mielőbb célészerű in­tézkedések által segítve legyen, hogy a jövőben ne legyen alkalmuk a honpol­gároknak hasonló botrá­nyokat tapasztalni és azon sajnos meggyőződésre jut­ni, miszerint »fiaik a ka­tonaságnál a művelődés helyett erkölcstelen maga­viseletet sajátítanak el.«” Legutóbb a Hadtudomá­nyi Könyvtárban folytatott kutatásom során régi fo­lyóiratokat böngészve fi­gyeltem fel a fenti cikkre „A honvéd” című lapban. Úgy gondolom, okuláskép­pen érdemes közreadnom. Mindez íródott 115 éve, 1873-ban és hogy a cikk ma aktuális-e, annak el­döntését — személyes ta­pasztal­atai alapján — a Tisztelt Olvasóra bízom! BARTOS MIHÁLY őrnagy Művészek és katonák Mi ad ihletőt az alkotáshoz? Bi­zonyára ahány képzőművészt vagy írót kérdeznénk meg, annyiféle vá­lasz születne. Mindenki mást tart fontosnak. De az mindenesetre biz­tos, hogy ha egy művész mai kato­natémájú alkotással akar kirukkol­ni, szinte nélkülözhetetlen az ihlető élmény, a mai katonaélettel való is­merkedés. Ezért is szervez évek óta a po­litikai főcsoportfőnökség olyan mű­vészihlető kirándulásokat, ahol a mai katonaélet ábrázolására vállal­kozó alkotók szinte testközelbe ke­rülnek a mai katonaélettel. Az idei témagyűjtő­­kirándulásra ezúttal is zömmel a képzőművészek jelentkez­tek, de soraik közt ott volt egy „rajnyi” rangos író is. Bertha Bul­csú, Berkesz András, Galabárdi Zol­tán, Molnár Géza és Szakonyi Ká­roly immár két évtizede a katona­témák vonzásába került, s ezúttal is örömmel jelentkeztek az egyik al­földi laktanyába szervezett téma­ihlető kirándulásra. Az élményszer­ző úton rendhagyó módon ezúttal részt vett a Magyar Televízió hat fős alkotócsoportja is, amelynek tagjai Gát György vezetésével nem­régiben vállalkoztak az Angyalbőr­ben című tizenkét részes tévésoro­zat elkészítésére. A művészihlető kiránduláson elő­ször Furkó Kálmán őrnagy vezeté­sével a felderítő egység katonái mutatták be tudásukat, a közelharc és az ejtőernyőzés kulisszatitkait. A rendkívüli fizikai felkészültséget igénylő bemutatót ezúttal lencsevég­re kaphatták a Magyar Néphadse­reg Művelődési Háza fotószakköré­nek tagjai is, akik Újhelyi János vezetésével megörökítették ennek a kirándulásnak a legemlékezetesebb pillanatait. A nagy tetszést kiváltó bemutató után az alakulat parancsnoka vála­szolt az írók és képzőművészek kér­­désözönére. Milyen elő- és utókép­zésben részesülnek az itt szolgáló katonák? A rendkívüli fizikai igénybevétel során előfordulnak-e balesetek? A küzdősportok közül melyekből merítenek a legtöbbet az egység katonái? Vannak­-e már Fur­kó Kálmán őrnagynak, az országo­san ismert és elismert kiképző tiszt­nek utódéi? Ilyen és hasonló kérdé­sekre kaptak kendőzés nélküli vá­laszokat a művészek. A kirándulás során a művészek látogatást tettek a Killián György Repülő Műszaki Főiskolán, ahol elő­ször a repülőmúzeum „gépmatuzsá­­lemeivel” ismerkedtek meg, majd megtekintették a katonai főiskola történetét és fejlődését tükröző csa­patmúzeumot. A művészihlető kirándulás végén Pató Róza szobrászművész, vala­mint Molnár Géza, József Attila­­díjas író véleményét kérdeztük a látottakról. — Nagy élmény volt a felderí­­tőknél tett látogatás — hangsúlyoz­ta Pató Réka. — Elhatároztam, hogy megmintázom e rendhagyó katonai kiképzés kulcsemberének, Furkó Kálmánnak a szoborportréját. — Évekkel ezelőtt, amikor az őr­járat az égen című tévéfilm forga­tókönyvét írtam, gyakori vendég voltam Szolnokon, a katonai főis­kolán — mondta Molnár Géza. — Örömmel tapasztaltam, hogy a Kil­lián György Repülő Műszaki Főis­kola kibővült, megújult és nagy gondot fordítanak a hagyományok ápolására is. Új katonatémájú kis­regényemen dolgozom, amelynek a hősei fiatal tisztek, s ezért hamaro­san újra visszatérek régi ismerő­seim közé a katonai főiskolára. K. L. Fotó: TÓTH LÁSZLÓ A felderítő katonák látványos bemutatója Az Angyalbőrben című új tévésorozat Látogatás a főiskola múzeumában forgatókönyvírói, Tardy Gábor és (középen Szakonyi Károly író) Szikszai Károly Művészek a „repülőgép-matuzsálemek” között

Next