Népszabadság - Budapest melléklet, 1997. június
1997-06-25
1997. június 25., szerda ■hangversenyek MÁTYÁS-TEMPLOM (I., Szentháromság tér 2.) 27-én 20 órától Virágh András orgonaestje. Műsoron J. S. Bach-, Liszt-, C. Franck-művek. ÓBUDAI TÁRSASKÖR (III., Kiskorona u. 7.) 30-án 20 órától Muzsika a kertben - operettest. Közreműködik: Ardó Mária, Koltay Katalin, Csák József, Mementis Tamás. Kísér a Lady’s Szalonzenekar kisegyüttese Váradi Katalin vezetésével. Műsoron Lehár-, Kálmán-, Huszka-, Jakobi-, J. Strauss művek. ZEnEAKADÉMIA (VI., Liszt F. tér 8.) 1-én 19.30-tól a La Petite Bande koncertje. Közreműködik: Andreas Scholl (férfiak), Sigiswald Kuijken (hegedű, brácsa), Ryo Terakado (brácsa), Hidemi Suzuki (cselló), Marcel Ponseele (oboa), Siebe Henstra (orgona, csembaló). Vezényel: Sigiswald Kuijken. Műsoron Bach-művek. ITÁRLATOLGATÓ ADY-EMLÉKMÚZEUM (V., Veres Pálné u. 4-6.) Ady Endre otthona. ALBERTFALVI HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY (XI., Pentele u. 8.) Római kori ásatások. Az Első magyar repülőgépgyár. Egyháztörténeti kiállítás. Borgyűjtemény Albertfalván. ANGELIKA KÁVÉHÁZ KISGALÉRIÁJA (I., Batthyány tér 7.) Hegedős Piroska festőművész kiállítása. ANGYALFÖLDI JÓZSEF ATTILA MŰVELŐDÉSI KÖZPONT (XIII., József Attila tér 4.) A Budapesti Mozgássérült Alkotók kiállítása. ARANY SAS PATIKAMÚZEUM (I., Tárnok u. 18.) A patika története. Gyógyszerészet a reneszánsz és a barokk korában. ART-X GALÉRIA (Budapest Hilton, I., Hess A. tér 1-3.) Neves kortárs hazai iparművészek üvegtárgyai, egyedi tervezésű ékszerei, ruhái, bőráruk, ajándéktárgyak, Zsolnayporcelánok, rajzok, festmények, szobrok. M. Szűcs Ilona festőművész és Marsa István tárlus BAJOR GIZI SZÍNÉSZMÚZEUM (XII., Stromfeld A. u. 16.) 100 éves a Vígszínház. BARKÓCZI GYULA GALÉRIA (XI., Kelenhegyi lépcső 4.) Barkóczi Gyula festőművész balatoni képeinek kiállítása. A tárlat előzetes telefonbejelentés alapján látogatható (165-8729). BARTÓK BÉLA-EMLÉKHÁZ (II., Csalán út 29.) Bartók Béla emlékszobái. Bartók Béla életútja. A Magyar Posta bélyegei Bartók Béláról. Bartók a képzőművészetben. BÉLYEGMÚZEUM (VII., Hársfa u. 47.) Magyarország és a világ postabélyegei. BŐD ÉVA KIÁLLÍTÓTERME (II., Bimbó út 72.) Kerámiaszobrok, mozaikasztalok,vázák BOLYAI JÁNOS KATONAI FŐISKOLA (IX., Üllői út 133-135.) A magyar harckocsizó fegyvernem 60 éve. BUDAPEST GALÉRIA (V., Szabadsajtó út 5.) Forgács Péter képzőművész kiállítása. BUDAPEST GALÉRIA KIÁLLÍTÓHÁZA (III., Lajos u. 158.) Pátzay Pál állandó kiállítása. Kenyeres István festőművész kiállítása. BUDAPESTI TÖRTÉNETI MÚZEUM (Budavári Palota, E épület) Buda középkori királyi várpalotája. Gótikus szobrok a budai királyi várpalotából. Régészeti ásatások Budapesten. Budapest a középkorban. Budapest az újkorban. Lengyel nyár - magyar ősz. CSÁK MÁTÉ, MŰTEREM AKVARELLGALÉRIÁJA (I., Úri u. 42.) Vízfestmények kiállítása CSILLAGHEGYI PINCEGALÉRIA (III., Mátyás király út 13-15.) Kemény Kata kiállí-CSONTVÁRY GALÉRIA (V., Vörösmarty tér 1.) Kortárs képzőművészeti alkotások bemutatója. DUNA GALÉRIA (XIII., Pannónia u. 95.) Czebe István János üvegművész és Nagy Attila szobrászművész kiállítása. ELKALÁSZI GALÉRIA (III., Dereglye u. 1.) Pataj Pál festőművész kiállítása. ELMED DUNAP’ART GALÉRIA (XIII., Újpesti rkp. 7.) Kortárs képző- és iparművészeti állandó kiállítás. ERDŐS RENÉE-HÁZ (XVII., Báthori u. 31.) Helytörténeti gyűjtemény. Epress-gyűjtemény. Néprajzi szoba. Merzse-mocsár dioráma. ERNST MÚZEUM (VI., Nagymező u. 8.) No. 1. Csoport 1969-1971. Hajas Tibor életműve. EVANGÉLIKUS ORSZÁGOS MÚZEUM (V., Deák tér 4.) Evangélikusság a magyar kultúrában. ÉRI GALÉRIA (V., Széchenyi u. 8.) Fajó, Gaál, Gáyor, Maurer, Megyeik, Mengyán, Nadler alkotásai. FÁKLYA KLUB KIÁLLÍTÓTERME (VI., Csengery u. 68.) A Péli Tamás Roma Képzőművészeti Egyesület kiállítása. FERENCVÁROSI PINCETÁRLAT (IX., Mester u. 5.) Simon Zoltán képzőművész kiállítása FLAMENCO SZÁLLODA MINIGALÉRIÁJA (XI., Tas vezér u. 7.) Tahi Tóth Nándor festőművész és Tahi Tóth László színművész képkiállítása. FÖRDŐS LÁSZLÓ ÖTVÖS IPARMŰVÉSZ MŰHELYGALÉRIÁJA (III., Bécsi út 81.) Egyedi ékszerek és fémtárgyak. FŐVÁROSI GÁZMŰVEK RT. MŰVELŐDÉSI KÖZPONTJA (III., Lujtás u. 3.) Gyulai Líviusz grafikusművész kiállítása. FRANCIA INTÉZET (I., FŐ u. 14.) Balla Demeter fotóművész Bagatellek című kiállítása. Konok Tamás festőművész Sin loco et anno című kiállítása. GALÉRIA 56 (V. Falk M. u. 7.) Amerikai Portfólió. GROMEK FOTÓGALÉRIA (V., Magyar u. 26.) Boros György és Nagy Tamás -plen aircímű kiállítása. HADTÖRTÉNETI MÚZEUM (I., Tóth Árpád sétány 40.) A kézifegyverek története. Tizenhárom nap... 1956. október 23.-november 4. Magyar Aero Múzeum, Oshawa, Ontario, Kanada. A Magyar Királyi Honvédség, 1922-1945. Katonák, várak, fegyverek (vármakett, XV. század). A hadak története Magyarországon, 896-1686. Huszárok - egy könnyűlovas csapatnem évszázadai. HOPP FERENC KELET-ÁZSIAI MŰVÉSZETI MÚZEUM (VI. Andrássy út 103.) Délkelet-ázsiai buddhista művészet. IDEAS (VI., Lázár u. 7.) Állandó iparművészeti bemutató. IPARMŰVÉSZETI MÚZEUM (IX, Üllői út 33-37.) Művészet és mesterség. Historizmus és eklektika. Szecesszió - a XX. század hajnala. Belga szecesszió. JÁTÉKSZEREK ANNO... (VI., Teréz krt. 54.) Hajdanvolt játékszerek kiállítóterme és hasonmásainak boltja. Anker kőépítőszekrények. JÓZSEF ATTILA-EMLÉKSZOBA (IX., Gát u. 3.) József Attila-emlékkiállítás. KASSÁK MÚZEUM (III., Fő tér 1.) Kassák Lajos irodalmi, képzőművészeti munkássága. A cirkusz világa a magyar művészetben, 1900-1994. KEMPINSKI GALÉRIA (V., Erzsébet tér 7-8.) Naiv művészek kiállítása. 100 év vendéglátás, Kempinski -1897-1997. KISCELLI MÚZEUM, FŐVÁROSI KÉPTÁR (III., Kiscelli u. 108.) Válogatás a Fővárosi Képtár gyűjteményéből. Az Arany Oroszlán patika. Pest-budai nyomdák a XVIII-XIX. században. Emlékek Pest-Budáról, XVIII-XIX. század. Barokk szoborcsarnok. A divathölgy diszkrét bája - az elmúlt 100 év női fehérneműi. László Károly-gyűjtemény. sic! - a humor a kortárs képzőművészetben (a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának kiállítása). KISPESTI HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY (XIX., Fő u. 38.) A községgé szerveződéstől Nagy-Budapest létrejöttéig (1871- 1950). KONDOR BÉLA KÖZÖSSÉGI HÁZ (XVIII., Kondor B. sétány 8.) Egyiptomi és arab-iszlám kultúra képeslapokon - Nagy József gyűjteményéből. KORONA HOTEL (Kálvin tér) Arányi Nóra festőművész kiállítása. KÖZLEKEDÉSI MÚZEUM (XIV., Városligeti krt. 11.) A közúti közlekedés története. A városi közlekedés története. 100 éves a magyar autóközlekedés. 100 éves a magyar állami hajózás. 150 éves a magyar vasút. 100 éve és ma közlekedéstörténeti kiállítás. 100 éve alapították a Közlekedési Múzeumot. Volánbusz 70 éve az utakon. KRESZ GÉZA MENTŐMÚZEUM (V., Markó u. 22.) A magyar mentésügy 100 éve. A világ legnagyobb mentőszervezetei 1244- től napjainkig. Titanic-emléksarok. LÁNCHÍD GALÉRIA (I., Lánchíd u. 5.) Smetana Ágnes üvegtervező iparművész munkái. LENGYEL INTÉZET (VI., Nagymező u. 15.) A siketvakok szobrai. LISZT FERENC EMLÉKMÚZEUM ÉS KUTATÓKÖZPONT (VI., Vörösmarty u. 35.) Lszt Ferenc egykori berendezett lakása a Zeneakadémián. 10 éves a Liszt Ferenc Emlékmúzeum. MAGYAR ELEKTROTECHNIKAI MÚZEUM (VII., Kazinczy u. 21.) Az erősáramú elektrotechnika története. MAGYAR KERESKEDELMI ÉS VENDÉGLÁTÓ-IPARI MÚZEUM (I., Fortuna u. 4.) Vendégváró Budapest című kiállítás. A múzeum hétfőn és kedden zárva tart. ■ MAGYAR NEMZETI BANK BANKJEGYÉS ÉRMEGYŰJTEMÉNYE (V., Szabadság tér 8.) A pénzkibocsátás Magyarországon (a kiállítás csütörtöki napokon 9-14 óráig látogatható). MAGYAR NEMZETI GALÉRIA (I., Dísz tér 17.) Középkori és reneszánsz kőtár. Középkori faszobrok és táblaképek. Késő gótikus szárnyas oltárok. Késő reneszánsz és barokk művészet. XIX. századi festészet, szobrászat. XX. századi festészet, szobrászat és éremművészet. Munkácsy Mihály és Paál László művészete. Habsburg nádori kripta. Sós László és Kemény Éva grafikusművészek 2000?! című környezet- és természetvédelmi kiállítása. MAGYAR NEMZETI MÚZEUM (Vik., Múzeum krt. 14-16.) A koronázási jelvények. „Őseinket felhozod...” A honfoglaló magyarság. Magyarország története István királytól a millenniumig. Magyarország története a XX. században. MAGYAR TELEVÍZIÓ TECHNIKATÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNYE (IX., Lenhossék u. 35.) A televízió négy évtizede képekben és gépekben. Videobemutató, működő kamerák. MAGYAR TERMÉSZETTUDOMÁNYI MÚZEUM (Vil., Ludovika tér 6.) Ember és természet Magyarországon - történeti ökológiai kiállítás. Halász Iván vadászati kiállítás. Kiállítás a kiállítóról - tények és hangulatok a Magyar Természettudományi Múzeum történetéből. Kőbe zárt tanúk - bemutató az Őslénytár kincseiből. Kihűlt világ - kiállítás a múmiákról. Nem hervadó virágoskert - bemutató az Ásványtár kincseiből. A Talajvédelmi Alapítvány kiállítása. Ezer ágán ezer madár ízelítő Európa madaraiból. Időösvény - Kőpark a múzeum előtt. MALOMIPARI MÚZEUM (IX., Soroksári út 24.) A malomipar története. MARTON GALÉRIA („ Tigris u. 55.) Marton László szobrászművész kiállítása. A tárlat előzetes telefonbejelentésre látogatható (telefon: 175-0985). MÁTYÁS-TEMPLOM (I. Szentháromság tér) Egyházművészeti gyűjtemény. MEDICINA ART GALÉRIA (VII., Városligeti fasor 9.) Kass János Munkácsy-díjas grafikusművész kiállítása. MESTER GALÉRIA (IX., Ferenc krt. 22.) Kortárs képző- és iparművészek alkotásainak kiállítása MEZŐGAZDASÁGI MÚZEUM (XIV., Városliget, Széchenyi-sziget, Vajdahunyad vára) A Magyar Mezőgazdasági Múzeum 14 állandó kiállítás keretében bemutatja a magyar mezőgazdaság történetét az őskortól napjainkig. A növénytermesztés és állattenyésztés történetét bemutató kiállítások mellett erdészeti, vadászati, halászati, valamint természetvédelmi kiállítások várják a látogatókat. Hazánk mezőgazdasága diákszemmel. MISSIONART & HAAS GALÉRIA (V., Fáik Miksa u. 13., fszt. 2.) Nagybányai és XX. századi modern magyar festészet. MOLNÁR C. PÁL MŰTEREMGALÉRIA (XI., Ménesi út 65.) Nyitva: keddtől csütörtökig 15-18 óráig, vasárnap 10-13 óráig. MTA ZENETÖRTÉNETI MÚZEUM (I., Táncsics M. u. 7.) A zeneélet és a hangszerkultúra emlékei Magyarországon, Bartók műhelyében. NAGY BALOGH JÁNOS KIÁLLÍTÓTEREM (XIX., Templom tér) Halász Zsóka naiv festőművész kiállítása. Komendák Éva festménykiállítása. NÉPRAJZI MÚZEUM (V. Kossuth tér 12.) A magyar nép hagyományos kultúrája. Kortárs izraeli fotográfia. Norvég népművészet. ÓBUDAI HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY (III., Fő tér 1.) Kispolgári szecessziós enteriőr a Kőszegi-hagyatékból. Játéktörténet kicsiknek és nagyoknak. ORSZÁGOS FÖLDTANI MÚZEUM (XIV., Stefánia út 14.) Magyarország ásványkincsei. Magyarország földtörténete. Ősvilági lábnyomok. A magyar földtan története. Lechner Ödön-emlékkiállítás. ORSZÁGOS IDEGENNYELVŰ KÖNYVTÁR (V., Molnár u. 11.) Kajári Gyula (1926-1995) grafikusművész Portrék... című kiállítás. ORSZÁGOS MŰEMLÉKVÉDELMI HIVATAL (I., Táncsics M. u. 1.) „125-40” 125 éves a szervezett magyar műemlékvédelem, 40 éves az OMVH című jubileumi kiállítás. Hollókői vár - Mihalik Tamás fotókiállítása. ORSZÁGOS MŰSZAKI MÚZEUM ÖNTÖDEI MÚZEUMA (II., Bem J. u. 20.) Vasöntészeti emlékek a múlt század végéről. ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR (I., Budavári Palota, F épület) A nemzet könyvtára - a szolgálat műhelye. ORSZÁGOS SZÍNHÁZTÖRTÉNETI MÚZEUM (I., Krisztina krt. 57.) Huszka Jenő zeneszerző emlékszobája. PETŐFI IRODALMI MÚZEUM (V., Károlyi u. 16.) Petőfi és kora. Száz esztendő a magyar iskola ezer évéből. A Károlyi-palota története. Kajári Gyula-kiállítás. Igor Lecic olasz festőművész kiállítása. G. Fábri Zsuzsa fotóművész Íróportrék című kiállítása. Stefan Zweig - egy osztrák Európából című kiállítás. PIRSCHELL IRODA-GALÉRIA (XIV., Stefánia út 33.) Rutkainé Bakos Ilona festőművész és társainak kiállítása. POSTAMÚZEUM (VI., Andrássy út 3.) Postatörténeti állandó kiállítás. Telejubileumok. RÁKOSPALOTAI MÚZEUM (XV, Pestújhelyi út 81.) A palotai nagytemplom száz éve. RÁTH GYÖRGY MÚZEUM (VI, Városligeti fasor 12.) Keleti műgyűjtés Magyarországon a Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeum tükrében. RÁTZ STÚDIÓGALÉRIA (VII. Madách I. u. 3.) Kortárs magyar képzőművészek műalkotásainak kiállítása. (A galéria szombaton és vasárnap zárva tart.) RÉKAI GALÉRIA (V. Galamb u. 5.) Babos Pálma porcelánkészlete. Kortárs üvegtervezők munkái. SCH-GALÉRIA (XII, Böszörményi út 3/D) Kortárs művészek alkotásai (Szász Endre, Deák B. Ferenc, Szegvári Péter, Radnai József, Mág Tamás), régi képek, Morvay Zsuzsa-kerámiák, ajándéktárgyak, képkeretezés. SEMMELWEIS ORVOSTÖRTÉNETI MÚZEUM (I. Apród u. 1-3.) Képek a gyógyítás múltjából. Egészségügy a dualizmus korában. SZANTHOFFER IMRE MŰTERME (XII, Tamási Áron u. 42.) Olajfestmények, grafikák, szobrok. A műterem előzetes telefonbejelentésre látogatható (395-5143). SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM (XIV, Dózsa György út 41.) Régi képtár. Barokk szoborgyűjtemény. XIX. századi gyűjtemény. XX. századi gyűjtemény. Egyiptomi kiállítás. Antik gyűjtemény kiállítása. SZOBORPARKMÚZEUM (XXII. Balatoni út-Szabadkai utca sarok) A kommunista diktatúra gigantikus emlékművei. TELEFÓNIAMÚZEUM (I. Úri u. 49.) Távközlés-történeti állandó kiállítás. Tantuszvariációk - telefonkártya-kiállítás. TESTNEVELÉSI ÉS SPORTMÚZEUM (XIV. Dózsa Gy. út 3.) 100 éves a magyar foci. (A múzeum pénteken zárva tart.) , XI. KERÜLETI HELYTÖRTÉNETI KIÁLLÍTÁS (XI. Erőmű u. 4.) A kerület régészeti, építészeti, ipari és repüléstörténeti emlékei. VÁM- ÉS PÉNZÜGYŐRMÚZEUM (VI, Munkácsy M. u. 19/B) A vám- és pénzügyőrség története. VÁRMEGYE GALÉRIA (V. Vármegye u. 11.) Sükösd Ferenc marosvásárhelyi festőművész emlékkiállítása. VIGADÓ GALÉRIA (V. Vigadó tér 2.) Kókay Krisztina kiállítása. Mata Attila szobrászművész kiállítása. Katona Szabó Erzsébet textilművész kiállítása. ZÁSZLÓMÚZEUM (Vili, Szigony u. 39.) Földünk országainak címerei, zászlói, jelképei. ZVOLSZKY GALÉRIA (V. Szervita tér 2, III. em. 1.) Kortárs képzőművészeti lakásgaléria. Látogatható előzetes telefonbejelentkezéssel [118-3880, (06-20) 347-160]. ZSIDÓ MÚZEUM (VII. Dohány u. 2.) A zsidó vallás kegytárgyai. A második világháború magyar zsidótörténete. Diaszpóra (és) Művészet - átfogó képzőművészeti tárlat. Kis-Kéry Csilla Vénusztérkép című kiállítása a Vigadó Galériában (V., Vigadó tér 2.) július 6-ig látható Gerzson Pál festőművész kiállítása a Lord-Major Galériában (XII. Szamos u.) július 27-ig látogatható HETI 5X4 ÓRA MICK JAGGER N YELVÉN BUDAPESTEN •JÚLIUS 7-iiii •JÚLIUS 28-irti ...ÉS KÜLFÖLDÖN 212-4Q10 II. BIMBO UT 7. International House ANGOLUL TUDNI KELL. BUDAPEST Cseréljünk Suzukit! Jöjjön el hozzánk Suzukijával, és cserélje ki egy újra! Régi gépkocsiját most még magasabb áron számítjuk be, mint eddig. Várjuk. * SUZUKI Suzuki gépkocsik teljeskörű szerkezeti és karosszéria javítása Az Ön márkakereskedője: Suzuki Pest Márkakereskedés és Szerviz: 1134 Budapest, Dózsa György út 63. a Váci útnál, kék Metro - Dózsa György út Szalon: Telefon/Fax: 269-8820 Szerviz: Telefon/Fax: 129-7429 Telefon: 344-3435 NÉPSZABADSÁG 33 ■ pódium GECSE ARÉNA STÚDIÓ (VI. Szondi u. 98/B) 29-én és 30-án Pablo Picasso: Négy kislány című darabja. Rendező: Rajkai Zoltán. HADTÖRTÉNETI MÚZEUM UDVARA (1. Kapisztrán tér 2-4.) 29-én 20.30-tól (esőnap: 30.) Rész és egész a Botafogó Táncegyüttes műsora. ■ BULI VAN ALMÁSSY TÉRI SZABADIDŐKÖZPONT (VII. Almássy tér 6.) 30-án Recefice táncház. ARATÓ DISCO (V, Váci u. 33.) 27-én az Acapulco rock ’n’ roll együttes koncertje. 28- án a Brillantin rock ’n’ roll brigád koncertje. E-KLUB (X, Népligeti út 2.) 26-án Civil Defance (BL), Manic Movement (USA) és Psychotic Waltz (USA) koncertek. 27-én Set-off-koncert, A Kert és Southern Special lemezbemutató koncertek. 28-án házibuli. FONÓ BUDAI ZENEHÁZ (XI, Sztregova u. 3.) 25-én Tükrös klub - magyar táncház. 26- án Rasma trió. 27-én Szent Iván éji vigalom: Berecz András, Dresch Quartett, Bach Társulat. 28-án Uni Big Band Karlsruhe (Németország). KŐBÁNYAI SZABADIDŐKÖZPONT (X. Előd u. 1.) 28-án Vörös István és a Prognózis-koncert. MARCZIBÁNYI TÉRI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT (II. Marczibányi tér 5/A) 25-én a Tatros együttes táncháza. 26-án Muzsikás klub. 30-án Indiai zeneklub a Calcutta Trióval. OLD MAN’S MUSIC PUB (VII, Akácfa u. 13. ) 25-én Promenade Dixiland Band-koncert. 26-án Blackriders ír country koncert. 27- én Paid Holiday texas blueskoncert. 28- án Summer Night City countrykoncert. 29-én Gerendás Péter és zenekara. 30-án Török Ádám és a RABB blues-soul koncert. PETŐFI CSARNOK (XIV, Zichy M. út 14. ) 25-én Sheryl Crow, David Byrne-koncert, vendég: Quimby. Sörkert: Sing Sing. 26-án Sörkert: Vörös István és a Prognózis. D. A. D. A.-koncert a drog ellen. Fellép: Kim Novak, Quimby, Takáts Tamás Dirty Blues Band... 27-én Alice Cooper-koncert. 30-án Earth Wind & Fire-koncert, vendég: Laurenc, Bon-Bon, Sörkert: Old Boys. POSTÁS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT (VI. Benczúr u. 27.) Benczúr-kerti esték. 25-én Csodálatos klarinét - Berecz András és a Dresch Mihály Quartet közös estje. 26-án Görög est, fellép: Maskarades. SOTE KLUB (Vili, Nagyvárad tér 4.) 28- án Happy Gang-koncert. Garrone-galéria: Stefanidu Janula - görög est. Stella dzsesszsarok: Blackriders - ír táncház. Mozi: Bosszúálló angyal, Tank girl, Tiszta játszma. SZAKSZERVEZETEK FŐVÁROSI MŰVELŐDÉSI HÁZA (XI, Fehérvári út 47.) 28- án a Zurgó együttes klubja. Moldvai csángó táncház. WIGWAM ROCK BLUES CLUB (XII, Csörsz u. 14.) 27-én Junkies. 28-án Hooligans. ósd OTP BANK GALÉRIA Bank Center épületében Budapest V., Szabadság tér 7-8. Nyitva: naponta 10-18 óráig. Fehér László festőművész kiállítása június 16-tól 30-ig. S 104587 U (