Szabad Nép, 1949. július (7. évfolyam, 150-176. szám)
1949-07-24 / 170. szám
6 SZABAD NÉP VASÁRNAP, 1949 JÚLIUS 24 OROSZ DEMOKRATÁK A MAGYAR SZABADSÁGÉRT 1848-49-BEN Közeledik Petőfi halálának századik évfordulója. A magyar nép ezekben a napokban megemlékezik nagy forradalmár költőjéről s az igazi Petőfit ünnepelve egyszersmind levonja a segesvári és a világosi napok igazi történeti tanulságait. Az 1849-es események igaz és teljes ismeretéhez hozzátartozik a magyar és az orosz nép viszonyának hű képe is. A hivatalos magyar reakciós ideológia az 1849. évi cári intervenció tényét közel egy évszázadon át állandóan arra igyekezett felhasználni, hogy az orosz népet a magyar nép ellenségének tüntesse fel, hogy oroszellenes hangulatot szítva, megakadályozza a két nép barátságát, megmérgezze a két nép viszonyát. Az uralkodó osztályok, a német imperializmus csatlósai a magyar nemzet előtt elhallgatták, hogy az orosz nép és a magyar nép barátságának régi történeti tradíciói vannak, így a magyar népnek egészen napjainkig nem állott módjában megismerni a XIX. század nagy orosz demokrata forradalmárainak álláspontját a magyar kérdésben, elsősorban a 48-as forradalom kérdésében. Az igazság az, hogy ha 49-ben az orosz cárizmus a nemzetközi reakció és a saját érdekében a Habsburgmonarchiának segített a magyar forradalmat megfojtani, úgy az orosz népnek ehhez nem volt semmi köze. Az orosz nép igazi érzéseit világosan kifejezésre juttatta legjobb fiainak, a forradalmi demokratikus intelligencia vezető képviselőinek állásfoglalása. A haladó orosz intelligencia már a 40-es években fel volt készülve arra, hogy magáévá tegye a 48-as forradalmak eszméit. Bjelinszkij, a nagyorosz demokrata forradalmár, aki a 48-as forradalom előestéjén halt meg, 1847- ben Gogoljhoz írott híres levelében teljes programot adott a cári és földesúri zsarnokság elleni küzdelem számára. Hercen 1847-ben az üldöztetések elől külföldre távozott, hogy onnan szolgálja népe felszabadításának ügyét. Tevékenységük eredményeképen Oroszországban a haladó értelmiség között elterjedtek a filozófiai materializmus, a forradalmi demokrácia, az utópikus szocializmus eszméi. Petrasevszkij orosz külügyminiszteri tisztviselő köre 1845-től kezdve a forradalmi intelligencia, középpontjává vált, ahol 1848-ban is megvitatták az európai forradalmi eseményeket, titkos forradalmi társaság megalakításáról tárgyaltak, amelynek céljai közé tartozott volna a hadseregben folytatandó forradalmi propaganda is. A kör résztvevői között tisztek is voltak és kétségen kívül áll, hogy az orosz forradalmi demokrácia eszméi valóban be is hatoltak a hadsereg köreibe. A 48-as európai forradalmak óriási visszhangot keltettek Oroszországban. A legsúlyosabb elnyomás ellenére is a határvidékeken parasztfelkelések törtek ki, Lengyelországban az általános felkelés veszélye fenyegetett. A forradalmi demokrácia élcsapatának álláspontját a fiatal Csernyisevszkij 1848-ban e szavakban fejezte ki: „Az emberiség végső céljainak érdekében a szocialisták, a kommunisták és a szélső köztársaságpártiak határozott hívévé váltam." Csernyisevszkij ekkor már forradalmi agitációt folytatott a főváros dolgozó szegénysége és diáksága között. A 48-as események általános visszhangja érthetővé teszi, hogy az orosz forradalmi demokrácia különös rokonszenvvel és együttérzéssel kísérte a magyar forradalom menetét. A cári intervenció általános felháborodást váltott ki az egész haladó orosz társadalomban. S rendkívül jelentőségteljes az, hogy a haladó körök eszméinek és érzéseinek a magyar kérdésben is Csernyisevszkij, a demokratikus forradalmi mozgalom későbbi nagy vezére ad a legbátrabb formában kifejezést, amikor naplójában ezt írja: „A magyarok barátja vagyok és kész vagyok a magyarok győzelméért feláldozni magam.” „A magyarok barátja vagyok" — írta Csernyisevszkij 1849-ben és az maradt a forradalom bukása után is. A nagy orosz gondolkodó nem szűnt meg a magyar nép és a szláv népek érdekeinek közösségére mélyen járó cikkekben újra és újra rámutatni. 1848—49-ben elitélte a délszláv Habsburgpárti, magyarellenes akciót és tíz évvel később a horvátokhoz és szerbekhez a következő intelemmel fordult: „Ne higyjetek a bécsi kormánynak, nem igaz, hogy Ausztria a szláv népek barátja. A magyarokkal való ellenséges viszony nem érdeke a szlávoknak." Csernyitemuj 1849 júniusában még arról álmodozott, hogy a cári intervenció nemzetközi bonyodalmakat fog kiváltani, hogy Ledru-Rollin, a francia kispolgári demokrata politikus a cár ellen fordul, Franciaország és Németország hadat üzennek Oroszországnak és a cár kénytelen lesz az intervenciós hadsereget Magyarországból visszavonni. Bármennyire is irreális volt ez a reménysége, nem érdektelen számunkra, hogy a nagy orosz forradalmár demokrata a magyar forradalmat a nemzetközi haladás ügyének tekintette, és a nemzetközi demokráciatámogatását, jogosultnak és szükségesnek tartotta. Csernyisevszkij sokáig nem akart hitelt adni a világosi fegyverletételről érkező híreknek. ,,A magyarok veresége szomorú dolog” — írja is végül naplójában. . S ezekben a szavakban is Csernyisevszkij nemcsak a saját, hanem azegész haladó Oroszország érzésének adott kifejezést. Hogy a magyarok ügyével való együttérzés nemcsak egy szűk körre terjedt ki, hogy a demokratikus intelligencia eszméi behatoltak a cári Hadseregbe is, arról tanúskodik Guszev orosz századosnak és tizenöt tiszttársának pere, akiket azért küldtek száműzetésbe s végeztek ki 1848 július 30-án, mert a magyar függetlenségi harc mellett, az intervenció ellen foglaltak állást. „Ha a magyarokat legyőzzük, —mondotta a vádirat szerint Guszev,) — ezzel nem szabadítjuk fel a Habsburg-birodalomban élő szlávokat, hanem csak azt érjük el, hogy a szlávokon kívül a magyarok is a németek szolgáivá lesznek. Nekünk nem ezért, hanem ez ellen kell harcolnunk. Ha a magyar szabadságmozgalom győz, a magyaroknak a véres áldozatokkal kivívott szabadságuk védelmére szükségük lesz szláv szomszédaik barátságára. És hogy sokan voltak közülük az orosz hadseregben, akik szintén rokonszenveztek a magyarok ügyével, arról tanúskodikLichutin orosz tisztnek, az intervenciós hadjárat részvevőjének 1875-ben megjelent érdekes könyve is. Lichutin szerint az alsóbb orosz tisztikar jelentékeny , része Világos után megvetéssel fordult el „a gyáva és kegyetlen osztrákoktól és a magyar lakossággal barátkozott." Az orosz demokratikus mozgalom egyik nagy alakja, Hercen, aki külföldön élve is az orosz haladó értelmiség, az igazi orosz hazafiak álláspontjának rendkívüli képviselője volt, 1849 eredményeit összegezve, nehéz lelkiválságában „A túlsó partról" című híres művében így ír az eseményekről: „Átok reád, vér és őrület éve, a győzedelmeskedő aljasság, kegyellenség és butaság éve!... A párisi akasztófáktól Magyarországig, melyet a hazaáruló hadvezér eladott az ellenségnek — minden bűnös, véres, utálatos, minden megvetésre méltó benned." S 1851-ben „a moszkvai pánszlávizmusról és az orosz európaizmusról" írott nagy tanulmányában megbélyegzi a pánszlávisták reakciós magyarellenes agitációját, amely „olyan hasznos volt a Windischgrätzek és a Haynauk számára”. Mint Csernyisevszkij, úgy Herceg a forradalom vereségét követő években is igaz barátja maradt a magyar népnek; erről tanúskodnak Kossuth Lajossal folytatott beszélgetései az ötvenes években, amelyekben nemcsak Kossuth személye iránt érzett rokonszenve, hanem a magyar függetlenségi harc jelentőségének mély megértése is nyilvánul meg. Ír távlatából ma is és éppen ma különösen korszerűen hangzanak Csernyisevszkij szavai: „A magyarok barátja vagyok!” A cárizmus, amely a magyar szabadságharcot eltiporni segített, nincs többé. Megdöntötte az orosz nép. De a nagy orosz forradalmi demokraták eszméi, törekvései tovább élnek, testet öltöttek, megvalósultak a Nagy Októberi Forradalom, a marxizmus-leninizmus győzelmében. Ebből a győzelemből született a szovjet nép világtörténelmi diadala a fasizmus felett, — tehát a magyar nép szabadsága, 1848—49 törekvéseinek korszerű beteljesedése is. Megvalósult a magyar nép és az orosz nép barátsága is, hála a Szovjetuniónak és nagy vezérének Sztálinnak. A lenini-sztálini ideológia, a Szovjetunió ideológiája ma, a népek barátságának, a nagy népek és kis népek egyenjogúságának ideológiája — ez a Szovjetunió és Magyarország igaz barátságának szilárd alapja. S ez a százéves múltba való visszatekintésünk legfőbb, a jelent megvilágító és a jövőbemutató tanulsága. Fogarati Béla Mire tanítják a szovjet szakemberek az ajkai dolgozókat? Legelőször is arra, hogy a jó bolsevik számára semmi sem lehetetlen. Ajka községben van a leghatalmasabb timföld- és aluminiumgyárunk. Hosszú évekig a német fasiszta hadiipar számára dolgozott. Mikor a felszabadító Szovjet Hadsereg elűzte innen a rablókat, ezek igazi gonosztevők módjára hat tucat hatalmas aluminiumkohónkba belefagyasztották az anyagot. Az ajkai dolgozók ott álltak az Északi Csarnoknak nevezett végeláthatatlan tönkretett kohósor előtt. Volt, aki sírt, de mindnek ökölbe szorult a keze. Néhány nap múlva megérkezett két orosz elvtárs. Tolmács útján beszélgetni kezdtek a dolgozókkal. Megnézték a „befagyasztott" kemencéket. Kezükbe vették, megtapintották, megreszelték az öntvényt. Mozdulataikból, kérdéseikből, abból, ahogyan az anyagot forgatták és ahogyan néha mosolyogva bólintottak, megértették az ajkaiak, hogy szövetséges érkezett a gyárba. Olyan hatalmas szövetségese a dolgozónak, amilyet Ajkán még sohasem láttak. Nemsokára megértették azt is Ajkán, hogy a szovjet szakember, ez az új szövetséges — egyben hatalmas tanítómestere is a magyar dolgozónak. Természetesen láttak már az ajkaiak szovjet embert, közöttük kiváló kommunistákat: találkoztak, beszéltek, barátságot kötöttek a felszabadító Szovjet Hadsereg tagjaival. De most kerültek életükben először szemtől-szembe a hatalmas, harmincéves szocialista szovjet iparral! És amikor a gyár szovjet vezetői munkába fogtak, akkor értették meg igazán, micsoda felmérhetetlen segítséget is kaptunk! Az ajkaiak, akik évekig kínlódtak a minden kérdést és választ elutasító, önző, tudatlan és fennhéjázó német fasiszta mérnökök keze alatt, most kétszeresen érezték, hogy valami olyan történik velük, ami legjobban valamiféle csodához hasonlít. A „csoda" így kezdődött: a szovjet elvtársak megnézték, hol az üzemi szűk keresztmetszete. Szűk keresztmetszet! Ilyet az ajkai dolgozók azelőtt sohasem hallottak! Nos, hamarosan megtanulták, hogy az üzemet tudományosan kell vezetni — és azt is, hogy a dolgozóknak is meg kell ismerniük az üzemvezetés tudományát. A szűk keresztmetszet: az üzemnek az a pontja, amely leginkább akadályozza a többi üzemrész termelését. Mindenkinek segítenie kellett a baj felkutatásában. Amikor megvolt, következett a második „csoda": az új felszerelés megjelenése. Hatalmas ládákba csomagolva érkeztek egymás után a különböző új gépek. A bauxitörlő malom. A generátorok. Az égető berendezés. A vadonatúj légsűrítő és a kikeverő tartályok. A kínosan szűk keresztmetszet ma már a múlté, — de honnan veszünk anódmasszát? Ezt a kérdést jóformán csak tréfából tette fel magának az ajkai dolgozó. Anódmasszát! Ezt az értékes, külföldi szénpor-rudat, ami nélkül aluminiumot lehetetlen előállítani, ezt a drága és pótolhatatlan anyagot Ajkán már régen nem látták és letettek minden reményről, hogy a közeljövőben hozzájussanak. Aztán ott vannak a befagyott kohók. A tönkrement berendezések. A használhatatlan villamosgépek. A régi, megmaradt segédanyagokkal, a hibás készülékekkel, mégha eltűnt a szűk keresztmetszet, akkor se mehetünk sokra ... Ekkor következett be a harmadik számú rendkívüli esemény. Egy reggel elterjedt a hír az üzemben, hogy a Szovjetunióból anádmassza érkezett! Amikor meghallották az ajkaiak, most már kezdtek nem beszélni a „csodáról“... Most már inkább elhallgattak és összeráncolt homlokkal kezdték bújni a Párt kiadványait, a marxista könyveket és szakfolyóiratokat. Egyszerre rádöbbentek, milyen közel is áll hozzánk szeretetével és segítségével — és hogy milyen kimondhatatlanul nagy és erős barát a Szovjetunió ... A nagy példa fogott. Az ajkai dolgozók kettőzött erővel láttak hozzá a kohóüzem elektromos berendezésének megjavításához, versenytempóban állították helyre a katódsíneket, a meghibásodott kádszekrényeket és kádfenekeket. Versenytempóban indult meg a gyártás. Az ajkai dolgozók megígérték, hogy megmutatják: a szovjet szakember és a magyar munkás együtt készíti elő az utolsó „csodát". És a csoda bekövetkezett. Ez év májusában az ajkai kohó és timföldgyár rekordtermelést ért el. Ez mit jelent? Azt, hogy ma már túlszárnyaljuk a háború alatti legmagasabb alumíniumtermelésünket! Többet gyártunk a „magyar ezüstből", mint valaha! És jobbat! Aki ért az alumíniumhoz, az értékelni fogja ezt a számot: az ajkai alumínium 99 és fél százalékosnál is jobb minőségű! S néhány nappal ezelőtt a szintén szovjet vezetés alatt álló székesfehérvári üzemünkben sikerült előállítani ebből az ajkai alumíniumból klasszikus aluminiumhuzalt, a külföldinél jobb és szilárdabb aluminium-építőállványt és még néhány, nálunk eddig nem gyártott fontos alumínium-felszerelést! Ma végre a magyar dolgozó nép számára használhatjuk fel hazánk egyik legértékesebb érckincsét, a timföldet, az aluminiumot, a „magyar ezüstöt". Tudjuk, hogy kinek köszönhetjük. Párt kiadvány Megjelent a pártmunka fogyatékosságairól s a trockista és egyéb kétkulacsosok likvidálását célzó rindusíthásont rá! címmel Sztálin (‘lvtázsinak a Szovjettunió Kommunista (bolsevik) Pártja Központi Vezetősége 1937 március 3-i teljes ülésén elmondott beszéde és zárszava. Pártfunkcionáriusoknak, pártmunkásoknak és minden párttagnak nélkülözhetetlen fegyver Sztálin elvtárs beszéde. Mindennapi munkájukban nyújt hatalmas támogatást. Népnevelőink terjesszék a párttagság és a dolgozók széles tömegei között, ismertessék Sztálin elvtárs tanításait. 58 oldal, ára 1.— Ft. OLVASSUK! TANULMÁNYOZZUK! TERJESSZÜK! Kapható: MDP Pártszervezetekben, Szikra-bizományosoknál és könyvesboltokban. Szikra-kiadás. Szovjet írók Leonid Pervomajszkij a kiváló ukrán költő, a Szovjet Hadsereg tisztje, Kunszentmárton felszabadítása után költeményt írt Petőfihez. A költeményben helyzetük azonosságáról énekelt: mind a ketten a szabadság harcosai és Kunszentmárton fái, amelyek most az ukrán költő szavát lesik, egykor Petőfi fölé borultak figyelemmel: „Te is tollal s karddal mentél csatába. Tán épp ez volt tanyád egy éjszakán! Találkoztunk, bár száz év választ széjjel. Köztünk nincs per, testvérré tett a kard. Míg elmerengtünk, végetért az éjjel. Amott már halvány pirt öltött a part...’ Petőfi és a szovjet költő, íme, találkoztak a szabadságért, a népek felszabadításáért folyó harc közös nagy törekvésében. „Izzó hazafi volt, mégsem választotta el saját népének sorsát és küzdelmét a világ többi elnyomott és rabszolgasorban tartott népének sorsától és küzdelmétől. Legszentebb szava ez volt: világszabadság" — írja Petőfi költeményeiről szóló ismertetésében a Szovjet Irodalom című tekintélyes moszkvai folyóirat. A forradalmi romantika, a szabadságharcos pátosz, amely a szovjet irodalomnak belső alkatrésze, alaphangja Petőfi legérettebb évei költészetének is. Nem csoda tehát, hogy a szovjet költők — Tyihonov, Szurkov, Pervomajszkij és a többiek — társuknak érzik Petőfit és természetes az is, hogy a saját költőiért lelkesedő, a saját költőinek céljait magáénak valló szovjet nép szintén közel érzi önmagához a nagy magyar szabadságharcos költőt. A szovjet író a szovjet nép művésze. Műveiben a szovjet nép törekvései élnek. Az író, a költő feladata állandó, meleg, belső kapcsolatban állni a nép életével, harcaival és munkájával. Nos, „Petőfi életműve — ez nem egyszerűen a népről szóló költemények sorozata, ez magának a népnek a hangja" — írja Petőfiről a szovjet kritika. Figyeljük meg közelebbről, mit jelent az, hogy Petőfiben magának a népnek hangja szólal meg. Jelenti először is azt, hogy Petőfi a nép szemével látja a világot. Műve: az ország „Urai birtokbavétele" — mint Révai József elvtárs nevezi. —Petőfiről Petőfi „a nép által akar új nemzetet teremteni". Ez a kétségkívül forradalmi elem költészetében a ’népi realizmus formájában szólal meg. És megszólal még mielőtt forradalmi versei elhangzanának. Ezek azok a versek, amelyekben a felületes szemlélő egy pillanatra idillt sejthetne, holott semmiesetre sem azok. „Petőfi hősei a földeken dolgoznak, betakarítják az aratást — de a kenyeret nem ők eszik. Idegen csordát őriznek, idegen ménesre vigyáznak, mások házait építik. Ők maguk szegénységben és nyomorban élnek, a gazdagságban és fényűzésben élő urak, a földbirtokosok szolgálatában nyomorgatják tönkre magukat." A szovjet esztétikának ez a megállapítása, Petőfi költészetének egy bizonyos — korábbi — szakaszáról, Petőfi öntudatos forradalmárrá válásának útjára mutat rá. A nép valóságos helyzetét feltárni egyet jelent azzal, mint a népet tulajdon helyzetének tudatára ébreszteni. Vajjón vállalja-e Petőfi azt a feladatot, amelyet Zsdánov esztétikája „a nép nevelésének és szellemi fegyverekkel való ellátásának" nevez? Megmutatja-e Petőfi a népnek — Zsdanov követelései szerint — hogy milyenek legyenek és milyeneknek nem szabad lenniök? Ostorozza-e a tegnap csökevényeit, amelyek akadályozzák az előrehaladást? Igenis, Petőfi ezt cselekszi. Legismertebb verseinek egy része ilyen félreérthetetlen forradalmi pedagógia. Nemcsak a nyílt ellenség jelenlétére és megjelenési formájára figyelmeztet. „A magyar nemes", vagy „A Nemzethez" és számos hasonló verse nemcsak a „belső bitangok" veszedelmére hívja fel népe figyelmét, de versei egész sorában ösztönzi a népet a szabad és optimista tevékenységre. Mindezt az teszi számára lehetővé, hogy — mint Tyihonov mondotta — „töretlenül hisz abban: a népbotlások és kerülők ellenére is megtalálja a helyes cselekvést a demokratikus forradalom útján." Nem csoda tehát, hogy „a dicsőséges magyar forradalom e dalos és harcos hőse nagyon rokonszenves, nagyon érthető a szovjet nép számára, amely a harc és munka, fergetegében építette fel új világát", amint Alexej Szurkov, a kiváló szovjet költő írja. A szovjet nép megszokta és meg is követeli költőitől az ország építésében való lelkes részvételt. Vakon Petőfi teljesíti-e a költő ezen feladatát? . ..Vasúton, a „Bányában" költője mélyen átérzi a gazdasági élet, a technikai fejlődés országépítő jelentőségét. „Kliegelnek, a nagy gépésznek új találmánya van. Nevezetes, nagyszerű találmány tegnap mutatta meg a Körben. Egy véghetetlen tökéletesített vaspálya, amelyen hegynek-völgynek utazhatni, kanyarodhatni jobbra-balra, elkészítése csak felényibe kerülne, mint a mostani vaspályáké s így az utazási költség is a mostaninak csak fele lenne. A Magyarországon keresztül-kasul kijelölt vasutak ha elkészülnek, körülbelül 160 millió pengőbe fognak , kerülni. Kliegel szerint mindezt 80 millió pengőből ki lehet állítani. Milyen nyereség!" Várjon volt-e magyar költő, aki Petőfi előtt ilyesmi iránt érdeklődött volna? Bizony, még utána is kevés! Annál magától értetődőbb a szovjet írónak és a szovjet irodalom nyomán elindult demokratikus íróknak, hogy az országépítés tényei, azok a gazdasági,, vagy éppen számszerű konkrétumok, amelyek az ország és a népemelkedést jelzik, elsőrangú tárgyai lehetnek az írók érdeklődésének. Hogyan is ne szeretné a szovjet nép Petőfit, aki a maga forradalmi és népi öntudatának ilyen biztonságával mutatott előre a mai irodalom feladatai felé? „Emlékszem, hogyan dolgoztam Lenau lírai versein. Az Oka-folyó partján éltem akkor, a szabad középorosz síkságon, víg barátok társaságában. Mindezek ellenére szomorú és lehangolt voltam, mert Lenau versei folyton ott motoszkáltak a lelkemben és borús színben tárták elém az egész világot. Ez az, ami sohasem fordulhat elő Petőfi fordítójával." V. Leviknek, Petőfi kitűnő fordítójának ezek a szavai arra a ragyogó optimizmusra mutatnak rá, amely Petőfi költészetét egy felszabadult és egyre boldogabb jövőjében bízó nép és költői előtt oly mérhetetlenül vonzóvá teszik. Petőfi optimizmusának végső gyökere az, hogy tudja: a nép győzelme — előbb vagy utóbb — bizonyosan bekövetkezik. S ez a hite nem volt csalóka. A szabad szovjet nép ma Velünk, a felszabadult, magyar néppel együtt azt a Petőfit ünnepli, akinek neve — Tyihonov szavai szerint — „az ... új Magyarországon ma záloga a múlt kísérteteitől megszabadult, az igazi népi demokráciát építő Magyarországnak". 2 darab GYORS IGAZOLVÁNYKÉP filmmel együtt csak 9.90 Ft FOTO, Párisi Nagyáruház épületében.