Szabad Nép, 1949. július (7. évfolyam, 150-176. szám)

1949-07-24 / 170. szám

VASÁRNAP, SMS JU­UUS SN KUBÁD LIP TANULJUNK A BOLSEVIKOK PÁRTJÁNAK TÖRTÉNETÉBŐL Hogyan dolgoznak az imperialista ügynökségek ? Az ellenség igyekszik ártani a szo­cializmus ügyének ahogyan tud, ahol tud. Módszereiben, eszközeiben nem válogatós. A szocializmus és a népi demokrácia elleni harcban diplomáciai „nyomáson“ kívül jelentős szerep jut a kártevésnek, a kémkedésnek, a sajtó, a rádió révén és a suttogó hírveréssel terjesztett rágalmaknak, stb. A nép ellenségeinek leleplezése és az ellenük lefolytatott perek a Szovjet­unióban élénk fényt derítettek a nem­zetközi reakció munkamódszereire és arra is, honnan és hogyan szerzi az ellenség azokat az elemeket, akik az imperialista célok érdekében minden gaztettre készek. A népi demokrácia országainak tapasztalatai, saját ta­pasztalataink is, kiegészítik erre vo­natkozó ismereteinket. Erről akarunk — a cikk kereteinek korlátai között — egyet mást elmon­dani. Hogyan reerzi az ellenség ügynökeit ? A legkülönbözőbb módon. A társa­­dalom söpredéke: tolvajok, rablók, csirkefogók, kalandorok természetsze­rűen igen alkalmas elemek az ellenség számára. A trockisták, zinovjisták, bucharinisták, stb. elleni perek során méltó társként szép számmal kerültek a vádlottak padjára ilyen elemek. Hiszen a trockisták stb. maguk is „kártevők, diverzánsok, ellenséges fel­derítők, kémek, gyilkosok elvtelen, minden eszmei tartalmat nélkülöző bandája, a munkásosztály esküdt el­lenségeinek külföldi kémszervezetei zsoldjában működő bandája.” (Sztálin.) Az ellenségnek fontos tartalékát al­kotják a régi rend hívei, különösen azok, akik a régi rendben kiváltságo­kat élveztek, igen jó anyagi körülmé­nyek között éltek. Egy ilyen környe­zetből származó kártevő mondotta az egyik tárgyaláson: „Én, és azok, akik hozzám hasonló körülmények között éltek, a régi rend­szer alatt igen jól el voltunk látva. Jö­vőnk is biztosítottnak látszott. Mint bányaigazgató jól kerestem ... Az új helyzet feje tetejére állította számításai­mat, megzavarta a megszokott élete­met . ,, elégedetlen voltam és szerettem volna helyreállítani a múltat.” Egy orosz kártevő (volt mérnök), a Sahhti-i kártevők perével kapcsolat-­­ban kijelentette: „A kapitalizmus alatt bizonyos­­ mértékben a tőke fő­tisztjei voltunk. A tőke rajtunk ke­resztül zsákmányolta ki a munkásokat és ez egy bizonyos ideológiát fejlesz­tett ki bennünk, amely elválasztott bennünket a munkásoktól, sőt szembe­állított velük. A helyzet változása ok­tóber után levett a lábunkról. Világ­nézetünket megváltoztatni nehezen tudtuk. Ez vitt bennünket a proleta­riátussal és a szovjet hatalommal el­lenséges útra.” Egy másik kártevő így nyilatkozott: „Mi azt gondoltuk, hogy a bolsevikok nem tudják helyreállítani a gazda­ságot és általában nem maradnak sokáig uralmon .. Világos, hogy a szocializmus ellen­ségének nem volt nehéz ezeket az elemeket kártevésre, kémkedésre, stb. megnyerni. Ismeretes az is, hogy az ellenség eszközeivé lettek kisebb fizetésű szak­emberek is. Amikor a Szovjetunióban leleplezték az 1927-ben megalakult ellenforradalmi „ipari pártot”, amely­nek egyszerű mérnökök is tagjai vol­tak, az egyik közülük arra a kérdésre, hogy miért lépett ebbe az ellenforra­dalmi szervezetbe, ezt válaszolta: „Egyszerű mérnökök is azért léptek a szovjet hatalom elleni harc és nyílt cselekvés útjára, mert a burzsoá tár­sadalmi rend nézeteivel voltak átitatva, mert többségük burzsoá, vagy kispol­gári családból származik, polgári kör­nyezetben éltek, a polgári társadalom iskoláiba jártak, a polgári ideológiával voltak telítve, szoros kapcsolataik vol­tak a burzsoáziával, összenőttek a ka­pitalista társadalmi renddel.” Többen közülük csak a börtönben ismerték fel, hogy a szocializmus sok­kal nagyobb lehetőségeket nyújt szá­mukra, mint bármely más társadalmi rendszer. Az egyik mérnöktanár pél­dául kijelentette, hogy a szovjethatal­­om­at el sem tudta képzelni hatalom­nak, az ő számára azelőtt csak a ka­pitalisták és a földbirtokosoknak a ha­talma volt igazi hatalom. Az ellenség általában könnyen sze­gez ügynököket azok között, akik a „régi szép időkről" álmodoznak, akik elégedetlenek az új társadalmi rend­del, mert ezek az elégedetlenek gon­dolkodásuknál, szokásaiknál fogva haj­lamosak azokat segíteni, akik ígérik, hogy a tegnap visszatér majd. Mindezek azonban általában olyan elemek, akiket anyagi­ és egyéb okok a régi rendhez kötöttek, akik sokszor nem is titkolják nézeteiket, akik szemmel láthatólag osztályidegenek. Az ellenségnek természetesen más eszközökhöz kell folyamodnia, amikor a dolgozók soraiban, sőt a pártagok soraiban akar ügynököket szerezni. Számára ez a legfontosabb, mert az ilyen ügynökök nehezebben felismer­hetők, több kárt képesek okozni, és azért is értékesebbek, mert hozzáfér­hetnek olyan adatokhoz is, amelyeket az ellenség más úton megszerezni nem tud. Visinszkij elvtárs a Szovjet­unió jelenlegi külügyminisztere, mon­dotta, amikor a Szovjetunió állam­ügyésze volt, hogy a külföldi államok kémszervezetei lépésről-lépésre nyomon követik azokat, akiket hálójukba akar­nak keríteni. Elsősorban azokat, akik­nek jellemi gyengeségeiről szereztek tudomást, akikről megtudták, hogy hiúk, gerinctelenek, nem óvatosak, anyagiasak, szeretik az alkoholt, sze­retnek könnyen élni, könnyen­­ kerül­nek nők befolyása alá, hiszékenyek, stb., stb. Az ellenség a neki szükséges területen figyeli és gondosan tanul­mányozza az embereket és keresi „azt a húrt, amelyen megszólaltatható“. Figyeli a kiszemeltet és azokat, akikre a már ügynökök felhívják figyelmét. Az illető gyarlóságaiból egyre szoro­sabbra kötik számára észrevétlenül a hálót, hogy azután lecsapjanak rá és ne engedjék ki többé karmaikból, ha az „áldozat“ nem elég bátor ahhoz, hogy az ellenséges kísérleteket meg­felelő államvédelmi szervnek hala­déktalanul jelentse. Az ellenség módszerei Néhány példa? 1935-ben történt Moszkvában. Egy fiatal orosz a kultúrparkban megis­merkedett egy külföldivel. Elszórakoz­tak és a külföldi azt javasolta, hogy este menjenek színházba. „Összebarát­koztak és többször együtt töltötték az estét. A külföldi kém volt, de huzamos ideig azt semmivel sem árulta el. Csak később kezdett érdeklődni „ba­rátja“ családja iránt, hol dolgozik, ismerősei iránt és így tovább. Egy idő múlva a kém széleskörű ismeretséget szerzett „barátja“ révén. Persze azok­kal ismerkedett meg, akik a kémszol­gálat szempontjából fontos gyárakban dolgoztak. Sokáig ezeknek sem tett fel gyanús kérdéseket. Ellenben egyre vi­dámabban töltötték az esteket és a kém alaposan kitanulmányozta minden egyes új ismerősének a gyengéit, haj­lamait, stb. Amikor már arra az útra vitte egyik-másik „barátját“, hogy ez a szovjet erkölccsel össze nem egyez­tethető, vagy törvénybe ütköző „kis dolgokat” elkövetett, akkor a kém kí­méletlen fenyegetéssel „bekapcsolta“ „barátját“, a külföldi állam kémszol­gálatába. Egy másik eset: Egy elvtárs szabadságra utazott. Úgy vélte, hogy a szabadság alatt is dolgozik majd és ezért magával is vitt bizonyos anyagokat. A nyaraló­ban minden tekintetben igen kellemes nőismeretséget kötött. A hölgy később bemutatta más, ugyancsak igen kelle­mes hölgyeknek. A társaság közép­pontja az elvtárs volt. Egy szép napon megérkezett a hölgy férje. Az elvtársat bemutatták­­ neki. Nagyon összemelegedett az egész társaság és minthogy az elvtárs időközben dolgoz­gatott is, egy napon az egyik hölgy felajánlotta neki baráti segítségét: vé­letlenül magával hozta az írógépét és miért ne segítene? Néhány napig „se­gített“, majd hirtelen az iratokkal együtt eltűntek a hölgyek, és velük a hölgynek a „férje“. Miután letartóz­tatták őket, kiderült, hogy valameny­­nyien külföldi hatalom kémei voltak. R. fontos üzemben dolgozott. Sze­retett inni. És általában többet köl­teni, mint amennyit keresett. Kártyá­zott is. Ennek kapcsán került a kül­földi kémszolgálat hálójába. Az egyik partnere, amikor R. veszített, felaján­lotta, hogy kölcsönöz neki pénzt. Kez­detben annyit kölcsönzött, neki, ameny­­nyit R. vissza is tudott fizetni. Leg­közelebb annyit, amennyit már nehe­zebb volt visszaadni. Egy idő múlva pedig annyit, amennyit már nem tudott visszafizetni. És ekkor meg­nyerte ügynökének. Egy magasabb rangú állami tiszt­viselő a moziban ismerettséget kötött egy nővel. Aztán többször találkoztak, végül elvette feleségül. Feleségének húga volt. Természetesen összeismer­­kedtek. A férj megfeledkezett arról, hogy bizalmas dolgok nem tartoznak a családtagokra. Hol ezt, hol azt me­sélte egyszer a feleségének, másszor a sógornőjének is és egy szép napon észrevette, hogy irataiból hiányzik valami. Egy idő múlva meglátogatta egy ismeretlen, átnyújtotta neki az eltűnt okmányokat, kijelentette, hogy ő külföldi hatalomnak a megbízottja és hogy ezentúl ő rendelkezik vele , vagy feljelenti. Az állami tisztviselő nem jelentette a dolgot. Kiderült, hogy a sógornője külföldi állam kémszolgá­latában állt és felesége segített neki. Sógornőjét, feleségét, őt is letartóz­tatták. Tudnunk kell azt is, hogy a külföldi kémszolgálatnak vannak olyan „meg­bízottaik” is, akik maguk közvetlenül nem kémkednek. Valamilyen feltűnést nem keltő foglalkozást űznek s felada­tuk, hogy figyeljék mi történik, kös­senek ismeretségeket, felhívják a kém­szolgálat figyelmét bizonyos kérdé­sekre, emberekre és főképpen, hogy ügynököket szerezzenek. Ezek a meg­bízottak csak bizonyos helyzetben „lépnek akcióba". Fokozott éberséget Látjuk, hogy az imperialisták ké­mei és más fajtájú egyéb ügynökei a legkülönbözőbb eszközökkel és mód­szerekkel végzik munkájukat. Sokszor nem könnyű őket felismerni. Az egyet­len hatékony ellenszer működésük el­len: fokozott és állandó éberség. Ez mindenekelőtt azt jelenti: egy pilla­natra sem szabad megfeledkeznünk a kapitalista környezetről, vagyis arról, hogy ellenség vesz körül és az ellen­ség mindent megtesz, hogy építő munkánkat megakadályozza, vagy leg­alább is zavarja. Az éberségnek előfeltétele: tisztában kell lennünk azzal, hogy mi történik körülöttünk és hogy mi miért történik. Vezetőink ezért hangoztatják mindun­talan, hogy tanulnunk kell, mert csak ha tanulunk, tudunk tájékozódni és tudjuk felismerni, mi miért történik, akár bel-, akár külpolitikai­ kérdések­ről van szó. Az éberséghez tartozik, hogy fel kell figyelnünk jelentéktelennek látszó megnyilvánulásokra is. Valakinek egy­­egy „elszólása“ sokszor rávilágít arra amit máskülönben nem árul el. Sokszor elsiklunk egy-egy szovjetelle­nes, demokráciaellenes, pártellenes megnyilatkozás fölött Pedig el kell gondolkodnunk rajta: ki tette, miért tette, miből fakad? Az éberség puszta frázis marad, ha nem vagyunk feltétlenül őszinték a Párthoz, ha tudunk magunkra, vagy másokra vonatkozó olyan dolgokat, amikről a Pártnak tudnia kell, és hallgatunk róla; ha kételyeink van­nak valamire ,vonatkozóan, ha valaki szeget ütött fejünkbe és ezt akármi­lyen okból nem merjük bátran meg­mondani. Hiába beszélünk éberségről, ha nem ismerjük saját környezetünket, ha fe­csegünk olyan dolgokról, amelyek nem tartoznak másra; ha nem figyeljük, hogy valakinek a szavai és tettei kö­zött nincs-e eltérés és nem kutatjuk mi ennek az oka; ha munkára, vagy előléptetésre ajánlunk valakit anélkül, hogy biztosan tudnánk, valóban telje­sen megbízható-e; ha hallunk olyan dolgokról, amelyekről tudjuk, hogy nem felelnek meg az igazságnak és mégis hallgatunk; ha nem figyelünk fel, amikor valaki régi, vagy új érde­meire hivatkozik, hivalkodik azokkal és nem vizsgáljuk meg, hogy a jelen­legi munkája összhangban van-e azokkal az érdemekkel, amelyekre hi­vatkozik; ha nem figyeljük meg, ho­gyan reagál valaki arra, amikor bírál­ják, mert hibát követett el, ha valaki olyan „jól értesült“, hogy arról is tud, amiről neki nem volna szabad tudnia. A legfontosabb kérdés, amelyen min­denki a legkönnyebben mérhető le és amelynek kapcsán mindenki a legköny­­nyebben árulja el igazi lényét: maga­, tartása a Szovjetunióval és az impe­rialista nagyhatalmakkal kapcsoltos kérdésekben. Az ellenség ügynöke ter­mészetesen ebben a kérdésben is ál­cázza magát, de mégis ez az a kér­dés, amelynél a legkönnyebben árul­hatja el igazi lényét, mégha a Szovjet­unió, a népi demokrácia „barátjának“ tünteti is fel magát. Nem lehet általános érvényű receptet adni arra, hogyan legyünk éberek, de van mégis egy szempont, amelyről ha meg nem feledkezünk, megakadályoz­hatjuk, hogy az ellenség kezére ját­szunk. Ezt a szempontot Visinszkij elvtárs, amikor államflügyész volt, így foglalta szavakba: „Mindenki tekintse szabálynak, hogy bárkivel érintkezik, úgy viselkedjék, hogy, ha az illetőről kiderülne, hogy el­lenség, a velünk való ismeretségből se­­milyen hasznot ne meríthessen a maga kártevő és kémkedési tevékenysége szá­mára.” És Visinszkij elvtárs arra is figyel­meztetett: az ellenség látszólag jelen­téktelen dolgokból tud meg jelentős dolgokat. A bolsevikok pártja régen felszá­molta belső ellenségeit E harcok egyik legfontosabb tanul­sága: a belső ellenség elleni küzdelem nemcsak az államvédelmi szervnek feladata, hanem minden becsületes polgáré és elsősorban a kommunistáké. Ezt a tanulságot nekünk is hasznosí­tanunk kell. Kassai Géza VERSENYBEN a dolgozó parasztság Vasárnap szokatlan dologra ébred­tek a sopronkövesdiek: zeneszó kö­szöntötte a reggelt. Aznap indult a begyűjtési verseny a faluban, azért volt zenés ébresztő. Akkor vitte be felpántlikázott kocsiján az előírt meny­­nyiségnek közel ötszörösét Musatics elvtárs, a község bírója. Ő hívta ki versenyre az egész falut, ő is vitte be elsőnek a beadnivalót. Meg is mondta mindenkinek: ő most már minden év­ben úgy csinálja, hogy nem nézi mit ír elő a rendelet, beadja az államnak minden szem felesleges gabonáját. A falu kihívta begyűjtési versenyre Nagylózsi, és a bíró kihívása óta — igaz, hogy nem mindenki —, de 273 dolgozó paraszt egyéni versenyben áll a faluban. Van közöttük kisparaszt is, középparaszt is. Még csak egy-két helyen csépeltek a faluban, de máris szép versenyeredmények vannak: Pajer János hat holdas újgazda, aki éppen most csépelt, már hozza is a gabonáját befelé. De nem annyit, mint amennyi elő van írva, hanem egyszerre 10 mázsa és 40 kilót, még­hozzá gyönyörű, nyolcvanas fajsúlyút. És azt mondja: délután még külön behozza azt a 263 kilót is, ami ki van rá vetve. „Támogatnak bennünket a munkások géppel, műtrágyával, min­dennel, meg segítenek bennünket a ku­­lákok ellen is, hát most visszatámo­gatjuk őket." — mondja. Radics Sándor újgazda szérűskertjé­­ben nemrég indult a gép, de alig hogy megtelnek a zsákok, már rakják is a kocsira és viszik befelé a szövetkezeti raktárba. Amint az első kereszt befolyt, rögtön ki tudták számolni: közel 14 mázsa termett egy holdon. Gráczol Sándor öt holdja is jól fize­tett,­könnyen megy nála is a beadás. Mire a gép az utolsó kévét is elnyeli, éppen delet harangoznak. Körülülik az asztalt a családdal együtt a munkások is. A fiatal Gráczol hamar bekapja az ételt, aztán föl a kocsira, a zsákok tetejébe és már hajt is a szövetkezet raktárába. Amerre halad, kévékkel megrakott és tömött zsákokat szállító kocsikkal találkozik. Ő „csak" 100 szá­zalékig teljesíti egyelőre a beadást, de — amint mondja, — a cséplés végez­tével még meglátja: lehet, hogy tud­nak még be­adni. Szembetalálkozik Szalai István középparaszt kocsijával. Üresen jön a raktártól. Háromszor­­annyit vitt be, mint amennyit kellett volna. Míg egymás mellett elhaladnak, átkiált a fiatal Gráczolnak: „Siess, komám, nehogy sokan elibéd kerülje­nek!’' Ilyet még nem látott a falu. Vörös és nemzetiszínű szalagok a kocsikon, cséplőgépeken. Zöld gallyakkal, felírá­sokkal, Lenin, Sztálin, Rákosi elvtár­sak képével díszítve a gabonaraktár — olyan minden, mintha csak lakodalom lenne. Mert, hogy ünnep is van most igazában. Telnek a zsákok — nő a kazal Nem késlekednek a beadással! Egyenesen a géptől viszik a magtárba az előírt és felajánlott gabonát A földművesszövetkezet feldíszített magtára várja az új kenyérnekvalót 7 LAMMERTZ bőr­varrótűk beérkeztek! Ára Ft 1.38 darabonként. Viszonteladóknak szokásos engedmény. MINDENFAJTA VARRÓGÉPALKATRÉSZEK CSEPEL Kerékpár, Varrógép és Motor­­kerékpár Értékesítő NV Bajcsy-Zsilinszky­ út 59.

Next