Népszabadság, 1970. augusztus (28. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-14 / 190. szám
1970. augusztus 14, péntek Húsz nyelven negyvenhat országban a Corvina könyvei Az idei év egyik legnagyobb magyar könyvsikere külföldön Nyers Rezső négy nyelven kiadott interjúja, a 20 kérdés — 20 jelenet, amely a gazdasági reform jelenlegi problémáit elemzi, s amely a tavaly ugyancsak élénk visszhangot kiváltott, hasonló tematikájú 25 kérdés — 25 felelet közvetlen folytatása. Határainkon túl egyébként általában erősen megnövekedett az érdeklődés a magyar politikai és egyéb tematikájú művek iránt — nyilatkozta Balabán Péter, a Corvina irodalmi vezetője az MTI munkatársának. A Corvina az idén igyekszik a tavalyi rekordot megdönteni, 1969-ben 204 művet adott ki, többet, mint bármikor a kiadó fennállását követő 15 év alatt. Az 1970-es kiadványok között ott találjuk eszperantó nyelven Petőfi költeményeinek válogatását éppúgy, mint a magyar konyha dicsőségét hirdető munkát, s Neruda és Asturias tollából a Megkóstoltuk Magyarországot című kötetet is. A Corvina kiadói tervei között szerepel Bartók Béla leveleinek gyűjteményes kiadása angol nyelven, amely Demény János szerkesztésében, összeállításában, az eddigi legteljesebb feldolgozás. László Gyula A népvándorlás korának művészete című tanulmánya is megjelenik egy bécsi cég közreműködésével németül és hollandul. A berlini Aufbau kiadóval közösen magyar lírai antológia lát napvilágot, amely a magyar költészet remekeiből nyújt ízelítőt a legrégibb időktől Illyés Gyuláig. Szabolcsi Bence munkája, Az európai virradat iránt, amely a világi preklasszikus zene kialakulásának időszakát elemzi, máris nagy az érdeklődés külföldön, akárcsak az eddig angolul, németül megjelent tanulmány, a Zenei nevelés Magyarországon iránt. Nagy a közönségsikere Mikszáth Kálmán regényének, a Szent Péter esernyőjének, amely ezúttal nyolcadszor jelenik meg németül. Az esztendő hátralevő részében bocsátja a Corvina közre Tarr László munkájának, A kocsi történetének német nyelvű kiadását. Érdekes vállalkozás a most nyomdába kerülő új sorozat, a Műhelytitkok, amelynek kötetei a nagyobb gyerekek, a fiatalok számára tárják fel a képzőművészet rejtelmeit, az egyes művészeti ágak sajátosságait, technikai fogásait. A Corvina — amely húsz nyelven ad ki könyveket, s 46 országban hirdeti a magyar könyvkiadás magas színvonalát — folytatja tavalyi nagy sikerű sorozatát, a Képzőművészeti almanachot. Ebben évről évre rendszeresen ismerteti az érdeklődőkkel a hazai és külföldi művészek munkásságát, az egyes irányzatok alakulását. Az Edition Leipziggel indított másik sorozat, amely a budapesti művészeti múzeumok anyagát tárja a közönség elé, ugyancsak újabb kötetekkel gazdagodik. (MTI) Prózai mű a szombathelyi Ízisz-szentélyben Szombathely világhírű műemlékében, az Ízisz-szentélyben, a látványos szabadtéri színpadon, augusztus1 15-én és 16-án első alkalommal mutatnak be prózai művet, görög tragédiát és komédiát a pécsi Nemzeti Színház vendégszereplésével. A színhely összhatása, hangulata kiválóan alkalmas az ógörög drámairodalom tolmácsolására. Két remekművet láthat a közönség: Szophoklész sorstragédiáját, az ödipusz királyt és Arisztophanész Lüszisztratéját. Ödipuszt Bánffy György Jászai-díjas művész alakítja. Az egy műsorban bemutatásra kerülő két mű iránt nagy az érdeklődés. Az előadásokra a környező országokból is sokan jelezték érkezésüket. (MTI) NÉPSZABADSÁG Elkészült a népművelés tavalyi adatait összesítő statisztikai tájékoztató. Vaskos, több mint háromszáz oldalas könyvről van szó, amelyet nehéz feladat rövid idő alatt alaposan átrágni. Csak tallózni lehet a számokban, s ez is meglehetősen sok érdekes összefüggést villant fel. Érdemes ezek közül néhányat közelebbről is bemutatni. A KÖNYVTÁRLÁTOGATÓK között örvendetesen sokan vannak gyerekek: a beiratkozott olvasók 37,8, az esetenkénti látogatóknak pedig 47,1 százaléka 14 éves és fiatalabb. A kölcsönzött könyvtári egységek 42,5 százalékát is ők veszik igénybe. Ez azt mutatja, hogy egészen fiatal korban még nagy az olvasási kedv. Hasznos lenne egyszer megkeresni azokat az okokat, amelyek később olyan sokakat eltérítenek a könyvektől. Talán az érdeklődés több irányú megoszlása adja ennek a magyarázatát, talán az iskolai irodalomoktatásunkban levő hibák. Avagy a „felnőttirodalomhoz” elvezető gyermek- és ifjúsági irodalom sovány választékában kell az okokat keresni? Bizony, meglehetősen nehéz minderre alaposabb vizsgálat nélkül választ adni. Mindenesetre az figyelmeztető tény, hogy az olvasóknak jóval több mint egyharmada gyerek, de a közművelődési könyvtárak állományának csupán 22 százaléka gyermek- és ifjúsági irodalom. Kritikája ez a könyvkiadásnak és az íróknak. Az Olvasó népért mozgalom csak úgy hozhat tartós eredményeket, ha a gyerekkor elmúltával az olvasási kedvben bekövetkező törést valamiképpen sikerül megszüntetni. A SZÍNHÁZAK címszónál a nagy statisztikai táblázatok között egy lábjegyzetként tördelt sor ragadja meg a figyelmet. Arról tudósít, hogy a színházak által tavaly látogatott községek száma 697, az összes község 22,1 százaléka volt. A falvaknak tehát csaknem egynegyedében legalább egyszer előadást tartottak hivatásos színészek, nagy színtársulatok. S ha azt is megemlítjük, hogy a vidéket járó Déryné Színháznak úgy nőtt 3,5 százalékkal a látogatottsága, hogy közben több mint 10 százalékkal kevesebb előadást tartott, akkor világosan kitűnik: növekszik a magyar falu színházi iránti igénye. Ez önmagában is nagy dolog, hiszen bizonyítja a magasabb életszínvonal és a parasztság nagyobb kulturális érdeklődése közti szoros kapcsolatot. A tájelőadásokról érdemes megjegyezni, hogy a vidéki színházak — a kecskeméti Katona József Színház kivételével — kevesebb községben tartottak előadást, mint egy évvel korábban. Mégpedig egyik-másik 30—40, sőt — mint a debreceni Csokonai Színház — 50 százalékkal kevesebb faluba ment „tájolni”. Az első gondolat persze az, hogy nyilván a ráfizetéses helyeket iktatták ki. A bevételi statisztika ezt nem indokolja, hiszen gyakran éppen a tájelőadások jelentenek nagyobb bevételt. A Csokonai Színház esetében például egy debreceni előadáson évi átlagban 4633, egy tájelőadáson pedig 5341 forint volt a tavalyi bevétel. S ezenkívül egy-egy előadásra átlagosan 16 785 forint állami támogatást kapott. Ebbe a keretbe bizony beleférne egy-egy kisebb, de a színházi előadásra alkalmas előadóhelyiséggel rendelkező, tehát mérsékeltebb kasszasikerrel kecsegtető község meglátogatása is. A NYÁRI EGYETEMEKNEK jelentős kulturális küldetésük van, mindenképpen megérdemlik a pártfogást. Még akkor is, ha a tavalyi 11 nyári egyetemen csupán 1194 hallgató volt, s ennek is csaknem a felével, 470 hallgatóval egyetlen nyári egyetem, a szegedi pedagógiai büszkélkedhetett. A magyar kulturális és tudományos eredmények terjesztését azonban jól szolgálhatják a 20— 30 vagy 40 fős tanfolyamok is, ha színvonalasak. Ebből a szempontból pedig nemigen érheti őket elmarasztalás: általában neves tudósok, szakemberek tartják az előadásokat. Csak egy dolgot nehéz megérteni: miért oly kevés a magyar hallgató egynémely nyári egyetemen? Tavaly a budapesti idegenforgalmin például csak kilenc, az esztergomi Duna-kanyar művészeti nyári egyetemén hét, a keszthelyi Georgikonon egy magyar hallgató volt, a veszprémi balatoni egyetemen pedig egy sem. Azt mondhatnák persze erre az illetékesek, hogy e nyári egyetemeket speciálisan a külföldieknek rendezik, s a magyarok más országok megfelelő egyetemeire iratkoznak be. Ám arra nehéz magyarázatot találni, hogy a pécsi népek barátsága nyári egyetemen miért csak 4 magyar volt a 97 hallgató között, mert kérdés: kikkel barátkoztak a külföldiek itt, Magyarországon, ha alig volt hazai részvevő? Egymással? Kétségtelen, hogy ez sem rossz, de azért mégis jobb lett volna, ha azz előadások meghallgatásán kívül, személyes kapcsolataikon keresztül is gazdagodhattak volna a külföldiek hazánk társadalmi, gazdasági és kulturális eredményeinek ismeretében. BUDAPEST tavalyi népművelési helyzetének megítélése zavarba hoz. A fővárosi adatok többsége — legalábbis azok, amelyeket össze lehet vetni a tavalyelőttiekkel — sorra rosszabb képet mutatnak. A TIT-előadásokon részt vevők számától, a könyvtárakba beiratkozott olvasókig és a kölcsönzött könyvekig éppúgy csökkenés volt tapasztalható 1969- ben, mint a mozi- és színházlátogatók esetében. Tulajdonképpen csak a múzeumokban és a kiállításokon voltak többen, mint egy évvel korábban, de ez a siker sem teljesen egyértelmű, hiszen a múzeumi és kiállítási rendezvények száma gyorsabban nőtt, mint a látogatóké, tehát egy kiállításra számítva szintén csökkent a látogatottság. S hogy miért hoznak zavarba ezek az adatok? Azért, mert nem tükrözik, hogy tulajdonképpen a népművelési munka lazulásairól van-e szó, avagy a körülmények a népművelési „talaj” megváltozásáról. (Vagy talán mindkettőről?) Mindenesetre a főváros sajátos helyzetben van a népművelés tekintetében is. De azért nem ártana, ha az arra hivatott szervek részletesebben elemeznék az említett visszaesések okait, hiszen éppen az idei népművelési kongresszus hangsúlyozta, hogy a városi lakosság művelődési viszonyainak a javítását az egyéb, fontos feladatok mellett sem szabad elhanyagolni. Tóth László Könyvtárak, színházak; nyári egyetemek 7 KÖNYVSZEMLE Tudományos és esztétikai ismérvek szerint is jó kiadványok jelentek meg a felszabadulás negyedszázados évfordulójára és a Lenin-centenáriumra. Természetes azonban, hogy senki nem a naptári dátum kedvéért vásárol könyvet, hanem mert tanulságot, örömet, gyönyörűséget talál a lapokon. Ezért látom szükségtelen fogásnak, hogy Gergely Sándor trilógiáját (Dózsa György), melyet már Bölöni György, mint „az első komoly, marxista szemlélettel írt magyar történelmi regényt” köszöntött, azzal a kiadói ajánlással kapjuk kézhez, hogy „megjelent Dózsa György születésének 500. évfordulójára”. Nem a véletlen koincidencia, hanem a művészi érték sorolja a trilógiát a Gergely-sorozat kiemelkedő darabjai közé. (Szépirodalmi) Elnézést a kritikusi mozgásért, de folytatnom kell. Bosszantó vétségnek tartom, hogy több hónapos késéssel látott napvilágot a Magvető ünnepi elbeszélésantológiája, a majd félszáz író egyegy novelláját tartalmazó Fergeteg. Lehetne méltatni e 800 oldalas, bámulatosan olcsó áron közzétett gyűjtemény számos darabját, hiszen a felszabadulás témakörének ilyen impozáns és sokszögű tükröztetését szépprózában eddig még nem találtuk, de a véletlenszerű kötetkompozíció megrontja az olvasó kedvét. Vannak itt már irodalomtörténeti jelentőségű elbeszélések is, de mert pontosan ezeket más kötetekben is meg lehet találni, elgondolni sem tudom, hogy ki, mikor és miért fogja kézbe venni és olvasgatni .. . Bár csalódnék, s a kötet kelendősége — ami pedig fontosabb: olvasottsága — cáfolná meg szkepszisemet! MAI REGÉNYIRODALMUNK böngészgetése közben némileg oldódnak a bosszúságok, s a méltatlankodást is jobbára az igényesség diktálja. Barabás Tibor munkásságának becsülendő szeletét alkotják történelmi és művelődéstörténeti regényei. Új, Michelangelo eleje című kötete is ide tartozik. Nemcsak a reneszánsz művészóriásának biográfiai és alkotáslélektani titkai nehezítették a vállalkozást, hanem az is, hogy az utóbbi esztendők azonos témájú regényeihez képest (Schulz és Stone könyvei) újat kell nyújtania. Sikeresnek érzem az írói versengést: lényegre törő, hiteles lendületű életrajzot nyújt Barabás. Nem a regény ellen, hanem az író iránti elvárásból mondom mégis: hosszú évek óta várjuk, hogy legyen művészi mondanivalója a máról is, mert tisztelet-becsület a regényes kultúrtörténetnek, de nem szabad, hogy erre szűküljön egy tehetséges kommunista író munkássága. (Szépirodalmi) Ratkó István frissiben kiadott regényét (öt férfi komoly szándékkal) olvasmány minőségében is a „friss” jelzővel illethetem. Egy házassági hirdetés következményeit meséli el, tematikailag, érzelmileg és emberábrázolásban is változatos eszközökkel. Lelkesebben nem tudom méltatni, mert az öt lehetett volna éppúgy három, mint tizenhét , amivel nem a folytatást óhajtanám inspirálni, hanem jelezni az ötletek és a szerkezet lazaságát. (Szépirodalmi) Nem tudom, indokolt büszkeségnek vagy hiú gőgnek érzi az olvasó: a mi rovatainknak is lehet némi része az irodalmi kritika gyorsulásában. Óhatatlan persze, hogy ezzel-azzal el ne késsünk — például az alaposabb elemzést kívánó LÍRAI GYŰJTEMÉNYEK esetében (mindenekelőtt Kálnoky László könyvére gondolok). Jánosy István válogatott verseinek gyűjteményét (Kukorica Istennő) szép szavakkal méltatták az eddigi recenziók — volt, aki Juhász Ferenc és Nagy László elődeként köszöntötte a kétségkívül pompás stílusú költőt. Két nagy korszakának javát tartalmazza a válogatás: első ciklusa még 1945 46- ban íródott, a második a legutóbbi évtizedben. A zilált rémület és emberféltés szürrealista vízióitól érkezett el a tudatos kiteljesülésnek és a belső rémek megzabolázásának igényéig — a Mahabhárata, a görög klasszikusok, Milton és más remekművek műfordítói tapasztalataival gazdagodva, s a magyar epikát is egyéni módon modernizálva. Gazdag kultúrájú, merész kérdezőkészsége, képzettársításainak és azonosulásainak nyelvi pompája tetszik megkapónak. Az önmarcangoló és elvont vívódások szellemi zártsága mégis valahogy a világ fölé, s ugyanakkor a világ mögé helyezik költészetét — keresett gesztusok, cikornyás megoldások görcsösítik el sok versét, pedig éppen ott a legemberibb és legművészibb, ahol őszinte áradással csobognak sorai. (Magvető) „Miért zárnák magunkat egyetlen műfaj vagy egyetlen stílus ketrecébe / Maga a világ nem egy műfajú és minden elébünk táruló látványnak más és más a stílusa” — mondja új kötetének (Hermész pecsétje) egyik verskezdetében Hegedűs Géza. Őt valóban nem lehet önkorlátozással vádolni: az epikolírai hang éppúgy sajátja, mint az esszé, a történelmi regény vagy a publicisztika. Tüzes energiával közelíti meg a lét és az emberség számosszámtalan gondját, szent játéknak és társadalmi küldetésnek tudva a szó becsületét. Önvallatás és tanúságtétel kulcsolódik ciklusában. Ars poetica, A szörnyek vagy Hitvallás Európához című költeménye bármely „csaklirikusnak” is dicsőségére válnék. Másutt kevésbé meggyőző a versben szólás, s inkább szabad ritmusú, de érvelő eszközű monológnak tűnik. Mindig okos szenvedéllyel kutatja a világ dialektikáját, a lírai áttételezés azonban itt-ott elmerevül. (Magvető) Kiváltképp irodalombúvárok számára lesz élmény KÉT DOKUMENTUMKÖTET tanulmányozása. Szabó Ede könyve Krúdy Gyula életének s munkásságának legfontosabb adalékait tartalmazza — kitűnő érzékű, higgadt és alapos válogatásban. Hasonló érdemek jellemzik a szerző vonalvezető kommentárjait: okos rostálással és itt-ott finom polémiával hasznosítja, egyúttal pedig fejleszti tovább az eddigi Krúdy-értékeléseket. „1919 vége és 1944 között a sajtórendeleteknek olyan sokasága látott napvilágot, hogy e sűrűségben még szakember számára sem könnyű az eligazodás” — írja új gyűjteményének („Terjesztését megtiltom”) bevezető tanulmányában a jeles sajtótörténész, Markovits Györgyi. A vallásgyalázás, szeméremsértés, kormányzósértés és más ostoba indokok alapján indított eljárásokat, pereket, büntetéseket térképezi fel — természetesen csak a legkirívóbb esetek kapcsán. Az antifasiszta irodalomból és sajtóból is számos, eddig publikálatlan részletet idéz és kommentál. A könyv szerkezete nem mindvégig meggyőző, de anyaga és sok tanulsága igazolja a kutatómunka eredményességét. (Magvető) Falus Róbert