Népszava, 1883 (11. évfolyam, 1–52. sz.)

1883-04-08 / 14. szám

20X. évfolyam.. 1883. 1. szám. Megjelen minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadó­hivatal külső dok­utexa 33. al. Minden a lap szellemi ré­szére vonatkozó közlemények, valamint hirdetések ide in­tézendők. Hirdetések jutányosan számittatnak. HEPszmn TÁRSADALMI ÉS GAZDÁSZATI NÉPLAP. A MAGYARORSZÁGI ÁLTALÁNOS MUNKÁSPÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. B­udapest, április 1­. 8-án. Előfizetés: Egész évre . . 2 frt. 40 kr Fél évre . . .­ „ 20 „ Negyedévre. . — „ 60 „ Egy hóra . — „ 20 „ Egyes példány ára 5 kr. Előfizetéseket minden posta­hivatal elfogad. Hazánk és a külföld. Most nálunk a társadalmi életben épp úgy mint a politikában, napról napra növeke­dik az elposványosodás, a tétlenség, úgy any­nyira, hogy a lapok olvasója azokat a czikke­ket, a­melyek hazai ügyekről szólanak, bizvást átugorhatja, mert azokban éppen semmi érde­kest nem talál. Már a tisza­eszlári tragédia sem mutat föl újabb mozzanatokat, a csángók hazatelepítése már unalmas kezd lenni, az or­szággyűlés szünetel, de még akkor is, ha ülésez, az olvasó legfeljebb azt nézi, van-e abban valami, a­mit Németh Berczi mondott, mert a többitől már régen megcsömörölhetett. A gyilkosságok, utonállások, betörések, ön­gyilkosságok, sikkasztások, váltóhamisítások s egyébb bűntények, a rendőrség butasága és pöffeszkedése, a tisztviselők hanyagsága és visszaélései, a hírlapírók és képviselők közti párbajok és még a pikáns és botrányos esetek krónikája is annyira mindennapos dolgok, hogy már azokat sem szereti senki sem ol­vasni, mert ez mind csupa Eduard és Kuni­gunda, Kunigunda és Eduard. Azalatt a külföld annál több lápot nyújt épp úgy a hírlapok olvasóinak és még inkább a hírlapírónak. De a mi magyar főszerkesz­tőinknél mintegy mánia az, hogy belügyekre fektetik a fősúlyt, ezekkel untatják az olvasó közönséget és valóban sajnálkozásra méltó valamennyi munkatára, kinek rovatához tar­toznak a belügyek és hazánk viszonyai. Kép­zelhető, mint rágják tollaikat és körmeiket, mint törik fejüket, elébb a fölött, miről írja­nak, azután pedig, ha tárgyat találtak nagy bajjal, mit írjanak arról. Mert alig létezik már oly tárgy, a­mit fenekéig ki nem merí­tettek, el ne csépeltek volna. Megfoghatatlan, miket lehet még márczius 15-dikéről, október 6-dikáról irrii 1861 vagy 1867 óta. És ha egy uj sikkasztás történik, nem ismét azt kell-e irni a lapoknak, a mit Pauszról irtak és nem hányják-e a borsót a falhoz, ha Thaiszról és a rendőrségről imák ? És azt gondolják-e, ha Tiszát szidják, hogy ez azzal gondol ? Ha külföldi lapokat veszünk kezeinkbe, itt is ugyanazt látjuk, hogy a legtöbb czikk belügyi tárgyakról szól, de pillantsunk a Journal des Debatsba, a Daily Telegraphba, a Standardba, Timesbe, Daily Newsba, azt fog­juk látni, hogy a 8—10 hasáb, mely ott kül­földi tárgyakról szól — jelesül az angol la­pokban, melyek oly sűrűn vannak nyomtatva, annyit tesznek, mint nálunk akár az egész Pesti Napló, akár a Függetlenség, akár a Nemzet, az apróbbakról nem is szólunk. Mi magyarok magunk valljuk meg, hogy a mi szavunknak az európai konc­ertben nin­csen hatása, mi magunk nagyon kicsinyeljük hatalmunkat. Míg Svájcz a maga harmadfél, Portugál a maga négy, Görögország a maga két, Románia a maga öt, Szerbia a maga má­sodfél és Montenegró a maga egy harmadrész millió lakosságával magát elég hatalmasnak érzi, hogy mint európai állam létezzék, azalatt Magyarország a maga 16 millió lakosával nem tartja magát elég erősnek, hogy Ausztria támogatása nélkül fenntarthatja függetlensé­gét. Azt mondják: „tengerünk nincs." De hát van-e Szerbiának tengere, van-e Montenegró­nak. Romániának csak egyetlen egy hadiha­jója? És annyi tengere mint Montenegrónak és Romániának, Magyarországnak is van, Fiu­méban és az egész tengermellékben. De ha magunkat oly kicsinyeknek tart­juk — és kétségtelen, hogy ha nem érezzük magunkat elég erőseknek magunk megvédé­sére, függetlenségünk fenntartására, holott 1849-ben megmutattuk, hogy elég erősek vol­tunk arra, mert két nagy hatalom ellen siker­rel harczoltunk és győztünk volna is, ha áru­lás nem vet véget dicső küzdelmünknek, akkor miért nem foglalkozunk többet a külfölddel és annak politikájával, hanem mindig bel­ügyeinkkel? Nem látjuk-e be, hogy a külföld politikája ránk nézve több befolyással bír, mint érdektelen belügyeink? Előttünk van a példa az angol, franczia, belga és német hír­lapokban, ott van a Times, Standard, Daily News, Daily Telegraph, a Journal des Debats, a France, az Independance belge, az augs­burgi Allgemeine Zeitung, a Norddeutsche Allgemeine, a Köllnische stb., csakis ezekből tudják meg az olvasók, mi történik a világban és ha magunkat oly jelentékteleneknek vall­juk, ismerjük be, hogy a mi sorsunk fölött nem­ mi, hanem Európa határoz s nekünk el kell fogadni azt, a­mit az európai areopag ránk mér. Minden tekintetben a külföldi események ránk nézve nagyobb fontossággal bírnak, mint mindaz, a­mi Magyarországban történik. De ha van egy osztály hazánkban, a melyre nézve a külföldi események legna­gyobb fontosságúak s melynek mind arról, a­mi Európában történik, tudomást szükséges venni, úgy az a munkás néposztály, az az osz­tály, mely a munka emanczipácziójáért küzd, mely a munkát a töke zsarolása alól föl akarja szabadítani és a munkát a töke fölibe akarja tenni. Mindenütt Európában a munkásosztály, a nép az, mely fölkel a tőke és a kiváltságos osztályok zsarnoksága ellen. Azon két kérdés, a­mely miatt a népek mindeddig a hatalom ellen fölkeltek: a vallás és a nemzetiség, most háttérbe vannak szorítva a munkáskérdés által. Írországban, hol eddig a vallás­kérdés mindig első sorban állott, erről most már senki sem szól, a római katholikus írók a pro­testáns Parnellt választották a parlamentbe, hogy érdekeiket képviselje. Francziaország­ban az ultramontánok a munkásokkal egye­sülnek, a bigot Anglia kénytelen egy törvényt hozni be, mely az istenre való esküt meg­szünteti a parlam­eti tagoknál. Olaszországban 138 tanú közt több mint ezek két­harmad része megtagadja az esküt, a spanyol „fekete kéz" új vallást és vallási szertartásokat ho­zott be, melyek a keresztény s jelesül a katho­lika vallás dogmáit és szertartásait elvetik, Muszkaországban a pópák minden befolyásu­kat elvesztették a népre. Mindezekről a mi magyarorországi lap­jaink igen keveset szólanak és az olvasó kö­zönség vagy nagyon felületesen, vagy éppen nincs tudósítva mindezekről. Pedig ezeket, a viszonyokat ismernie kellene, hogy azokhoz szabja megatartását, hogy azokat hasznára fordítsa, hogy mondhassa: valamint a fran­czia, angol, muszka, spanyol, olasz, német munkásosztály jogait követeli, úgy követeljük azokat mi is. Álljunk a mozgalomhoz, mely mindinkább átalánossá lesz. Maguk a kormányok is el­kezdik ismerni a munkásnép jogosultságát és különbséget tesznek a munkások és azok közt az emberek közt, kik csak azért zavarognak, hogy ebben a zavarosban halászszanak. Bismarck az állam­szoczializmust már évek óta akarja behozni. A legutóbbi spanyol anarchista fölkelés után a kormány egy rendeletet bocsátott közre, melyben a munkásokat elválasztja a „fekete kéz" embereitől és a munkások szabadot­ bocsáttatását rendelte el. Francziaországban azokat a munkásokat, kik 9-én, 11-dikén és 18-dikán tüntettek, hasonlóképen szabadon bocsátja egymás után és most nagyon komo­lyan foglalkozik azzal, hogy a munkanélküli kárpitosoknak, asztalosoknak és más strikeo­lóknak munkát adjon, hogy megélhessenek. Nem sokkal fontosabb-e mindezekről részletes tudósításokkal bírni, m­int a tisza­eszlári esetről, a csángók visszatelepítéséről, a középiskolákról és száz meg száz érdektelen és unalmas dolgokról olvasni? Ha a munká­sok ügye a külföldön győz, ha a tőke hatalma egész­ Európában meg lesz szorítva, vagy épen megsemmisítve, csak mi magyarországi munkások legyünk kiszorítva a kedvező viszo­nyok élvezetéből? Mi fog akkor történni, ha Francziaországban, Angliában, Spanyolország­ban, Olaszországban, Muszkaországban és mindenütt Európában, kivévén Magyarorszá­got, a munka a tőke fölött győzött ? Azt higy­jük-e, hogy akkor a többi nemzetek törődni fognak azzal, emanczipálva van-e a munka Magyarországban a tőke zsarnoksága alól vagy nem? Éppen nem, a többi államok mun­kásosztályai azt mondják majd: „mi magun­kért vivtuk ki azt, a­mivel bírunk, ti nem működtetek közre. Ez a ti bajotok, ha ki vagytok zárva az általános jólét élvezetétől. Mindenki magáért. Vívjátok ti is ki azt, a­m­it mi kivívtunk, de ne várjátok, hogy támogatni fogunk, mert ti sem tettétek." Nálunk is a viszonyok majdnem olyanok, mint a külföldön. A munkásnép nálunk is érzi azt a súlyos nyomást, melylyel a tőke a mun­kára nehezedik, nálunk is vannak zavargó elemek, melyeknek ügye nem a mienk, mi ezeket a zavargó elemeket megtagadtuk, ta­gadjuk azt, hogy mi vel ők érdekközösségben állunk és valamint a külföldön a kormányok elválasztják a szorgalmatos munkásnépet a henyélő zavargóktól, úgy lesz kénytelen a kormány hasonlóképen igazságot szolgáltatni nekünk is. De hogy ezért érjünk, mindenek fölött szükséges ismernünk az eszközöket, melyeket más államokban alkalmaz a munkásnép, hogy jogait érvényesítse, ezt pedig csak akkor fog­juk ismerni, ha nagyobb figyelemmel olvassuk mindazt, a­mi külföldön történik, ha kísérjük az eseményeket, azoknak menetét, látjuk azt, miáltal vívta ki a munkásnép ezt és amazt a jogot, mikint kényszerítette a tőkét, hogy meghajoljon a munka előtt, mikint teszi le a fegyvert. Csak akkor remélhetjük, hogy a kül­földi munkásosztályéhoz hasonló lépésekkel a+s-Ith .

Next