Népszava, 2021. június (148. évfolyam, 124-149. szám)
2021-06-30 / 149. szám
Kiszolgáltatott segítők MAGÁNY Nehezebb lett a családi gondozást végzők helyzete egész Európában a koronavírus-járvány miatt, ez Magyarországon is több százezer embert érint. Ebbe a körbe tartoznak mindazok, akik a munkájuk mellett vagy azt feladva gondozzák fogyatékos, beteg vagy idős családtagjukat. Ők a pandémia alatt sem több pénzt, sem több támogatást nem kaptak az államtól. Ennek az is lehet az oka, hogy Magyarországon nem lett sem a politikai, sem a köznapi beszédben kiemelt kérdés a gondozók helyzete. Az ellenzéki pártok már régóta próbálják napirenden tartani az ügyet, de az Orbán-kormány igyekszik áttolni a családokra az idősek gondozásának minden felelősségét. REFLEKTOR A 2. OLDALON MAGUKRA MARADTAK Sok teher, kevés támogatás Tisztelt Előfizetőnk! Amint arról már bizonyára értesült, 2021. július elsejétől a Magyar Posta beszünteti a napilapok kézbesítését és az előfizetői díjak beszedését, így más kiadókhoz hasonlóan a Népszava kiadójának is új lapterjesztővel, a Médialog-DMHH Zrt.-vel kellett szerződést kötnie. Hónapok óta dolgozunk azon, hogy az átállás önnek szinte észrevétlen legyen, de ennek igazi próbája holnap, a csütörtöki lapszám kézbesítése lesz. Amennyiben a kézbesítéssel kapcsolatban észrevétele, reklamációja lenne, kérjük hívja a Terjesztő call-centerét a 06 1 460- 2753-as telefonszámon. Minden egyéb előfizetésével kapcsolatos ügyben, kérjük, keresse a kiadót a 06 1 477-9008-as vagy a 06 1 999-9508-as telefonszámon vagy a terjesztes@nepszava.hu e-mail-címen. Amennyiben úgy kívánja, előfizetését megújíthatja a Népszava honlapján (nepszava.hu) található Előfizetés linkre kattintva, vagy közvetlenül a https://xximedia. hu/nepszava oldalon, ahol a csekk, átutalás és bankkártya mellett PayPal fizetési módot is választhat. Együttműködését köszöni a XXI. század Média Kft., a Népszava kiadója és a Népszava szerkesztősége. Történelmi út Abu-Dzabiba DIPLOMÁCIA Jair Lapid külügyminiszter nyitotta meg az Egyesült Arab Emírségek fővárosában Izrael első nagykövetségét a térségben. A történelmi pillanatot a tavaly ősszel aláírt Abrahám-egyezmény, Izrael és több térségbeli muszlim ország viszonyának rendezése tett A megállapodást Netanjahu írta alá a volt amerikai elnökkelte lehetővé. Mivel a megállapodást a Netanjahu-kormány írta alá Donald Trump volt amerikai elnök segítségével, Lapid mindkét, azóta leváltott politikusnak köszönetet mondott. A korábbi ellenzéki vezető úgy fogalmazott, Netanjahu „az Ábrahám-egyezmény tervezője, aki fáradhatatlanul dolgozott ezek megvalósításáért. Ez a pillanat éppúgy az övé, mint a miénk.” Netanjahu kevésbé volt lovagias, Twitter-bejegyzésében meg sem említette az őt leváltó új kormányt. ÍRÁSUNK A 8. OLDALON ■ TISZTELGÉS Jair Lapid 3 köszönetet is mondott az| előző izraeli 1 kormánynak Éfl az egyezmény tető alá hozásáért Trianon a zsidóságnak is trauma 4. oldal Az önazonossághoz való jog alapvetés, mint a levegő UNGÁR TAMÁS ÍRÁSA A NÉPSZAVÁNAK Újabb ipari parkot nyilvánított a kabinet nemzetgazdasági szempontból kiemelt övezetté, elérve így, hogy az ellenzéki vezetésű, a kohászat körüli zűrök miatt amúgy is nehéz helyzetben lévő Dunaújváros az épülő koreai akkumulátorgyár adójából ne részesüljön. Eredetileg az volt a terv, hogy a gyár Dunaújvárosban épül meg, ám az állami tulajdonban lévő, ipari parkokat Karácsony Gergely megígérte, hogy eltörlik a jogfosztó szabályt fejlesztő cég nem talált megfelelő területet a város területén, ezért Iváncsa mellett vették meg az akkugyárnak szánt telket. Helyben tudni vélik, azért itt, mert kormányközeli tulajdonosoktól kellett megvásárolni az üzemnek helyet adó ipari park telekegyüttesét a vártnál lényegesen drágábban. Az ingatlanvásárlás 4 milliárdos árát viszont abból a pénzből fedezték, amit Dunaújváros kapott a Modern Városok Programra. Dunaújváros korábban megállapodott a tőle 25 kilométerre fekvő Háncsával, hogy osztozik a koreai gyár által fizetendő iparűzési adón, Újváros 1,5-2 milliárdos éves - mondja interjúnkban Walters Lili 11. oldal KISAJÁTÍTÁS Több milliárd forint bevételtől fosztja meg a kormány az ellenzéki vezetésű Dunaújvárost, bevételre számított ebből. Ráadásul a 2007 óta működő Hankook Tire Magyarország Kft. ipari adóját is elveszti a város. A gumiabroncsgyár a szomszédos Rácalmás területén épült fel, infrastruktúrával viszont Dunaújváros látta el. Ezért a két település megállapodott az ipari adó megosztásáról, s ennek révén Dunaújváros évente 1,5 milliárdhoz jutott. Ám a gumigyár területét is bevitte a kormány a kiemelt övezetbe, így ettől is elesik az évente 33 milliárdból gazdálkodó város. Karácsony Gergely, az MSZP-P miniszterelnök-jelöltje is megszólalt az ügyben, aki megígérte, ha 2022-ben győz az ellenzék, eltörlik a szerinte gyalázatos jogfosztó szabályt. BŐVEBBEN A 3. OLDALON FOTÓ: NÉPSZAVA NEM KEREK A terheket a város viseli, az adóbevételeket viszont a fideszes vezetésű megyei önkormányzat költheti el Sztrádakoncesszió titkosított háttérszámokkal KÉTELKEDŐK A magyar kormány koncessziós eljárásban 35 évre átadná a hazai sztrádahálózat üzemeltetését és a még hiányzó szakaszok építésének finanszírozási terhét a kormányzati szektoron kívül levő piaci szereplő(k)nek. Az erről szóló tenderre jövő hétfőig jelentkezhetnek az érdeklődők. Karácsony Gergely kormányra kerülése esetén semmisnek tekintené a készülő tranzakciót, míg Varga Mihály jelenlegi pénzügyminiszter egy véleménycikkben azt írta, hogy a közúti infrastruktúrát lehetne jól működtetni a jelenlegi módon is, lehet jól működtetni koncessziós formában is, „de nem lehet egyelőre megállapítani, hogy ez a megoldás felül fogja múlni a jelenlegit”. FOLYTATÁS A 6. OLDALON NEKÜNK ÉPÍTIK Nem biztos, hogy az államnak vagy a használóknak jobb lesz az új felállás, de az bizonyos, hogy valaki nagyon sokat fog keresni rajta