Népújság, 1996. július (48. évfolyam, 128-149. szám)
1996-07-13 / 137. szám
1996. július 13., szombat Feleségcipelő VB-végeredmény Hazai győzelem született az idei finnországi feleségcipelő világbajnokságon: Jouni Jussila bizonyult a leggyorsabbnak a 235 méteres távon. Ideje egy perc 6,2 másodperc. A győzelmet nagyrészt felesége pehelysúlyának köszönheti, az asszonyka, Tiina mindössze 44 kilogrammos és nem sokat reggelizett a döntő napon. Az AP jelentése szerint a győztes pár edzéseket is tartott a verseny előtt, ám Tiina bevallása szerint nem sok hasznát vették a próbafutamoknak. Finnországban már régóta tartanak feleségcipelő versenyeket Sonkafarvi falucska mellett, ám csak az idén szélesítették közkívánatra világbajnoksággá a viadalt. Összesen 31 pár nevezett be, érkeztek Norvégiából, Svédországból, Svájcból és Spanyolországból is versenyzők. A győztesek mobiltelefont kaptak és annyi liter sört, ahány kilós az asszonyi teher, azaz Timna esetében 44 liternyit. A VB-futamból egyébként négy párt kizártak a szervezők, mert nem tartották be a szabályokat. Hogy pontosan mit szegtek meg, arra nem tért ki az AP. A regulák amúgy elég lazák: nem kötelező saját feleséget cipelni, lehet a másét is, de 17 évesnél idősebbnek kell lennie. Asszony ugyanakkor nem cipelhet férjet — legalábbis egyelőre. Mekkorát ugrik egy hal? Ausztrália délkeleti részén 83 édesvízi halfaj él, köztük szép számban olyanok, melyeknek életük folyamán legalább egyszer vándorolniuk kell. Már a századelőn, amikor tucatjával épültek vízierőművek a folyókon, észrevették, hogy a folyók halállománya drasztikusan csökkent. Ekkor kezdték el a "hallétrák'' építését. Ilyen létesítmények, melyeknek lényege az, hogy a zárógátak mellett több lépcsőből álló csatornát nyitnak a migráló halaknak, akkoriban már működtek Észak-Amerika nyugati partvidékén, ahol a lazacok vándorlását segítették. Hiába vették át azonban a külföldi technológiát, az ausztrál halak többsége képtelen volt megbirkózni az akadályokkal, hiszen ezek a hallétrák 10 kilós átlagsúlyú, 70 centi hosszú lazacokra voltak méretezve. A kifejlett lazacok képesek az árral szemben felúszni a folyón és átkelni a hallétrán, azonban az ausztráliai halfajok jó része éppen ellenkezőleg vándorol. A felnőtt hal a folyóban fejlődik ki és télen úszik lefelé a torkolatvidékre vagy a tengerbe ívni. A felnőttek tavasszal visszatérnek a folyóba, majd a nyár folyamán követik őket a fiatalok. Más halfajok nem szaporodás, hanem élelemszerzés miatt vándorolnak, kifejlettek és növendékek egyaránt. Az ausztrál halbiológusok éveken át figyelték a halak vándorlási szokásait, mérték a hosszukat, a testsúlyukat és kiszámították, milyen áramlási sebességet képesek legyőzni az egyes fajok különböző korú egyedei. Olyan új hallétrákat kellett tervezni és kivitelezni, melyekben időről időre a haligényeknek megfelelően változtatható az áramlás sebessége és a hallétra egyes lépcsőfokainak hossza. Ausztráliához hasonlóan tucatnyi ország küzd ilyen gondokkal, zömmel olyanok, melyekben a folyóvízi halászat létszükséglet és a gátak hasonlóképpen elvágták a vándorló halak útját. (New Scientist) Hind védikus filozófia Isten tudatosítása a védikus gondolkodásban Említettük, hogy a Bhagavad Gítá tárgyalja az öt örökkévaló elvet (tattva), melyekből a teremtés áll. Ezek közül az első az ísvara, melynek jelentése Isten. A szó etimológiai jelentése felülvigyázót, irányítót jelent. A hindu kultúrában Istennek számtalan megnevezése létezik cselekedetei, minősége, tulajdonságai alapján. Létezik például Indiában egy olyan ima, mely Isten ezer nevét sorolja fel és amelyet sok indiai minden hajnalban elzeng. A Bhagavad Gítá szerint azonban Isten legfontosabb, legbensőségesebb neve Srí Krisna — amely mindenkit vonzót jelent. Megerősítésként, a Srí Isopanisád első mantrájában ez áll: " A világegyetemen belül az Úr gyakorol hatalmat minden élő és élettelen felett. Ő a birtokosa mindennek." Letagadhatatlan, hogy Isten valahol személyes, épp úgy, mint ahogyan nekünk testünk és lelkünk van. Fontos tulajdonsága, hogy legfelsőbb tudattal rendelkezik. Tudatról sokféléről beszélhetünk. Minden élőlény rendelkezik tudattal, de az anyagi világban az ember tudata a legmagasabb, mégis ezt az anyagi dolgok iránti vágyak beszennyezik — Ő ettől mentes. A különböző tudatszinteken másként lehet Istent megközelíteni. Tudatunkban való megvalósításának szintjei a következők: Brahman; Paramátmá; Bhagaván, melyeket minőségileg egyformaként a Bhágavata Purána is megemlít. Brahman az istenség személytelen, mindent átható aspektusát jelenti. (A kifejezés jelentése: Krisna energiájának, ragyogó testének kisugárzása.) A Védánta Szútra kijelentése szerint a Brahmannak egy felsőbb szintje is létezik, melyet Parabrahmannak neveznek — a Legfelsőbb Brahman (Isten) a forrása mindennek. A Brahman személyi szintjét az anyagi világhoz kötődő emberek képtelenek túllépni. Az ember, amikor megvalósította ezt a szintet, egyenranúnak lát minden élőlényt, nem tudülönbséget tenni élő és élő között. A személytelen felfogáshoz vonzódók efelé haladnak, egyfajta egybeolvadás, azonosulás felé, amely hasonlatos a buddhizmus esetében található Nirvánához. A védikus tanítás szerint azonban ez nem lehetséges, mert az egyéni lélek nem azonosulhat, nem olvadhat be, mivel Isten teremtménye ugyan, de egyéni, önálló. A Brahman személytelen, tehát alsó energiaszintjén el lehet jutni az anyagi világból való felszabaduláshoz. A Puránák filozófiája is errefele irányít. (benedek) MAGAZIN Az ex-SZU erdői: merre tovább? A laxenburgi Alkalmazott Rendszerelemzési Intézetben (IIASA) Sten Nilsson professzor vezetésével egy kutatócsoport — volt szovjet intézetekkel együttműködve — négyévi munkával fölmérte az egykori Szovjetunió európai része erdőállományának állapotát, és tervet dolgozott ki az ottani erdők jövőbeni gazdaságos és környezetbarát hasznosítására. A kutatók megállapították, hogy míg Nyugat-Európában az erdőkkel kapcsolatosan a légszennyezés a fő gond, a volt Szovjetunióban a kezdetleges tervezés, az infrastruktúra hiánya, s legfőképpen az erdőgazdálkodás és a fafeldolgozó ipar gyönge vezetése az. Különösen a mindenféle anyaggal való pocsékolás szembeötlő. "A kivágott és az erdő alján rothadó fáknak, az utak mentén és a fafeldolgozó üzemek környékén pusztuló faanyaghegyeknek szörnyű példáit láttuk" — állítja Nilsson professzor. Míg a nyugateurópai fafeldolgozás összes vesztesége a rönkfa tömegének 1 százalékánál is kisebb, ex-szovjet kutatók közlése szerint a vizsgált terület némely helyén az csaknem 50 százalékos. Az NASA a prognózis elkészítésekor az óvatos 15 százalékos veszteséggel számolt. Az Uráltól nyugatra fekvő területen a nyolcvanas évek végén évi 225 millió köbméter fát termeltek ki. A tanulmány végkövetkeztetése szerint ez a mennyiség az elkövetkező száz évben 320 millió köbméterre fokozható. Ehhez csökkenteni kell a levegő szennyezettségét, javítani az infrastruktúrát — elsősorban utakat kell építeni —, s gyökeres változások szükségesek az irányításban. De ha fennmaradna a mai állapot, a kitermelhető fa mennyisége a mainál évi 55 millió köbméterrel kevesebbre, évi 200 millió köbméterre csökkenne, s e térség már húsz éven belül nemhogy fát exportálni nem tudna, hanem még behozatalra is szorulna belőle. (HALA News Release) VÍZSZINTES: 1. Az idézet első sora (K, R, J). 22. Jellemzett. 23. "A" rengeteg. 24. J. Jensen regénye (1905). 25. Hercegnő a Don Carlosban. 26. Kasza egyneműi. 27. Nílusi nyelv, tárgyraggal (DZSZE). 28. Toldalékos Szó. 29. Perzseli. 30. Craiovai rockegyüttes. 32. Határérték. 33. Kategóriában van! 34. A termékenység héber istennője (ASERA). 35. Hira..., a nindzsák fegyvere. 36. Kert betűi. 37. Halál, németül. 38. Át... a vizet, a túlsó partra ért. 39. Gőzgép jelzője. 41. Svéd kisváros (RAA). 42. Az atlantai... játékok. 44. A magyar "tenger". 45. DBK. 47. Laurencium. 48. Jenyiszeji nép volt. 49. Hazatérő.... Ferenczy Károly festménye. 50. Folyó Törökországban. (CORUH) 52. Air France. 54. Spanyol nemesi partikula. 55. Szakember. 56. Azonos alakú, de különböző értelmű szó. 58. Tündérkirálynő. 60. Megőröl. 61. ...Sunni, mecset Nairobiban. 62. Neon és kén. 64. Spanyol író, kritikus (Leopoldo, 1852—1901). 66. Kocsis. 67. Berlini szálloda. 68. Toga betűi. 69. Bulgária ezer éves kolostora. 71. Szláv tűziszellem (BAROG). 72. Attila névváltozata. 73. Elindult szökőár! 74. Heiland írónő (Marie, 1879—1959). 76. LÁB. 77. Svédországi rész! 78. "A" kettős. 79. Üvegfényű fehér földpár. 81. Cserépy Arzén 1940-es filmje. FÜGGŐLEGES: Makacs. 2. Nagy lármát csap. 3. Őszül a haja. 4. Mint a vízsz. 71. 5. Ilyen "front" is volt. 6. Néma gótok! 7. Cérium. 8. Sárkánnyal játszik. 9. Spanyol festő (Jusepe de, 1588—1652). 10. Nem azóta. 11. Algériai helység (SÁLI). 12. Nitrogén és lítium. 13. Latin és. 14. Mulatóhelyek. 15. Hideg övezetben. 16. Varróeszköz. 17. FSD. 18. Elűtz betűi. 19. Könyörgéssel olcsóbban vásárol. 20. Háromelemű. 21. Friss itóka. 26. Nemesfém jelzője lehet. 29. Égtáj. 30. Lőfegyver csövét barázdálja. 31. ...Moines. 34. "A" jeruzsálemi domb (SION). 36. ... tál, a Davis-kupa beceneve. 38. Jeles amerikai zeneíró (Georg, 1834—1919). 39. Zavarog. 40."A" kubai öböl (BROA). 43. Lehetőség. 44. Borszőlő. 45. Cseh botanikus (Karel, 1882—1952). 46. Török nép volt. 49. Fában élő rovar. 50. Folyó Guineában (COMOE). 51. Bőrápoló szer. 52. Az idézet második sora (K, K). 53. Nagyméretű időmérő. 55. Kártyalap a lakásban. 56. Székelyföldi megszólítás. 57. Ezt jelenti a STOP feliratú tábla. 59. Táncművészet. 60. Kalóriában van! 61. Kézilabdázó igéje. 63. Reza Pahlavi volt iráni sah felesége. 65. Autóbusz-márka. 67. Kirovabad közeli helység (ATERK). 68. Japán férfinév (AKUGA). 70. Ki ez kevert betűi. 72. Örömkiáltás Dionisszosz ünnepén. 73. Fődoktrínában van! 75. Holland és ománi járműjel. 77. SGV. 78. Tóth Árpád-verscím. 80. Pénzbeli érték. 81. Némán álés! 82. Igeképző. Boros Gyula Araratás Csokonai Vitéz Mihály verséből idézünk a vízszintes 1. és függőleges 52. számú sorban. Női diplomaták a Szentszéknél A Fülöp-szigeteket kedd óta a hatgyermekes családanya, Henrietta Tambunting de Villa képviseli nagyköveti minőségben a Szentszéknél — jelentette az AFP. Megbízólevelének átnyújtásakor a nagykövet asszony emlékeztetett II. János Pál pápa levelére, amelyet tavaly a nőkhöz intézett, rámutatva annak jelentőségére, hogy egyre fontosabb szerepeket töltsenek be a társadalom minden szintjén. Válaszában a katolikus egyházfő hangsúlyozta, hogy a nők különösen a gyermekek védelmében tehetnek sokat, akiket jogfosztottság, kizsákmányolás és nyomor fenyeget. A manilai születésű 57 éves Tambunting de Villa asszony gazdaságpolitikából szerzett diplomát és hazájának első női nagykövete a Szentszéknél. A Vatikánban akkreditált több mint 150 nagykövet közül immár hatan vannak nők: Belize, Lettország, Mali, Szingapúr, Uganda és a Fülöpszigetek képviselője. 225 kilós "karcsúság" Gyalog tért vissza kedden New York-i otthonába a 225 kilóra "lesoványodott" Michael Hebranko, akit két hónappal ezelőtt csak úgy tudtak kórházba szállítani, hogy daruval emelték be a kitört ablakon át a mentőautóba. A 360 kilós férfi akkor mozgásképtelen volt. A 43 éves Hebranko 57 nap alatt 135 kilót adott le, mivel az orvosok napi mindössze 1600 kalóriás diétát írtak elő számára. Hogy azonban ezúttal sikerül-e "karcsúnak" megmaradnia, az még nem egészen biztos. Hét évvel ezelőtt ugyanis egyszer már leadott 300 kilót és ezzel nem hivatalos világrekordot állított fel. Aztán megint elkezdett enni — olvasható a DPA jelentésében. Stoplámpa Az Ausztrália északnyugati részén, az Indiai-óceán festői szépségű partvidékén fekvő, turisták által kedvelt kikötő, Broome városi hatósága kívánatosnak tartja, hogy a nagy forgalmú Cable Beach Roadon közlekedő tevéket a nyeregre erősített, elemmel működő stoplámpával világítsák ki. Az oka: növelni kell a közlekedés biztonságát. Két, tevekaravánokat működtető idegenforgalmi hivatal már el is fogadta a javaslatot. Az illetékes városi hatóságok indoklásul rámutattak: az utóbbi időben nemegyszer csak hajszálon múlott, hogy az éjszakai sötétségben nem okoztak súlyos közlekedési balesetet a zsúfolt utakon közlekedő négylábúak. A "sivatag hajóit" az 1860-as évektől mind nagyobb számban alkalmazták teherhordó állatnak a távíró- és vasútvonalak, valamint országutak építé stevéknek sénél. Velük együtt érkezett Ausztráliába sok afgán tevehajcsár is, akik mecseteket építettek országszerte. Amikor azután a harmincas években teherautók váltották fel a tevéket, azok szétszóródtak a sivatagban és alaposan elszaporodtak. Leszármazottaik mostanra egyenesen elemi csapásnak számítanak az ország némely területén. Főleg a turisták nem számítanak arra, hogy az autóutakon sötétedés után tevékkel ütközhetnek. Amennyiben a stoplámpa használata általánossá válik, úgy a rendszerint 15 állatból álló tevekaravánok utolsó tagjának hátsó felére kerül a kerékpárlámpához hasonló piros világítótest. Az állat fejére vagy szügyére erősíthető "fényszóró" bevezetése azonban egyelőre nem látszik szükségesnek. NÉPÚJSÁG 5