Népújság, 1998. március (50. évfolyam, 42-62. szám)
1998-03-10 / 47. szám
1998. március 10., kedd MAGAZIN Magyar ásatás Egyiptomban Az egyiptomi Thot-hegyen, a Királyok völgyétől északra nemrég befejezett ásatáson fiatal magyar kutatók szenzációs leletekre bukkantak: az eddig ismert templom alatt felfedeztek egy másikat, amely vélhetően az archaikus korból származó ritka templomok egyike, és ezen az ásatáson gyűjtötték össze talán először az összes kerámia-leletet: tudományos feldolgozása új ismereteket ígér a homályba vesző korról. Maga az ásatás az előkészítésétől a legvégéig igen kalandos volt. Két vállalkozó kedvű fiatalembernek — Pudleiner Rezső régésznek és Vörös Győző egyiptológusnak (akikhez később csatlakozott Tóth Gyula restaurátor) — az ELTE biztosította az ásatási koncesszió megszerzéséhez szükséges intézményes hátteret, a Ganz Gépgyár Holding pedig a három ásatási szezon költségeit. A munka idei befejezése pedig egybeesett a luxori mészárlással, s a kutatókat kistáján örökre elvágták a leleteket tartalmazó raktártól, amikor a merénylet után az egész környéket lezárták, és katonai területté nyilvánították. * Az ásatási hely különös érdekessége, hogy egész Egyiptomban ez az egyetlen templom, amely hegyen épült. A birodalom egyesítésének idejéből főleg sírokat ismer a tudomány. Rendkívüli a lelet minősége is: a templom 3,5 méter vastag falából meglehetősen nagy darabok maradtak fenn. Az épületet nyilvánvalóan csillagászati alapon tájolták, jól megfigyelhető innen, amikor a Szótisz — Szíriusz — a nappal együtt kel fel, s az ókorban ez jelezte a Nílus áradását. Ugyanakkor a későbbi történelem során itt egymásra rétegződtek a különféle istenkultuszok: a felső templomban például szövegeket is találtak, amelyek szerint az építményt Hórusz istennek szentelték. A most felfedezett alsó templom korának meghatározását, a feltételezést, miszerint az archaikus korból származik, több érv is alátámasztja. Egyfelől az egymásra épült két temlom főtengelye 2,2 fokos szöget zár be egymással, s éppen a csillagászati tájolás alapján ebből megállapítható az építésük között eltelt idő: a felső templom i.e. 2000 körül — azaz éppen 4000 éve — épülhetett, míg az alsó templom mintegy 800-1000 évvel korábban, i.e. 3000-2800 körül keletkezett. További érv, hogy a környező leletekben sok archaikus szöveget, továbbá jól datálható, archaikus kori kerámiát találtak. Az ásatást, amely 1995-től folyt, minden évben ősztől tavaszig, a korról származó ismeretek szempontjából különösen érdekessé teszi, hogy — valószínűleg első ízben — egy kis területű ásatáson begyűjtötték az ott talált teljes kerámia-anyagot. Ezeknek másutt többnyire viszonylag csekély figyelmet szenteltek, főként mert anynyi érdekesebb, és látványosabb tárgy kerül ki a földből Egyiptomban. Márpedig a kerámiákból nem csupán különböző, esetleg eddig teljesen ismeretlen kultuszok rekonstruálhatók, hanem manapság, amikor a természettudományok betörtek a régészetbe, különféle kémiai, fizikai és biológiai vizsgálatokkal egészen pontosan meghatározható a cserepek kora, sőt az eredetük esetleg egyetlen korabeli műhelyig, netán mesterig vezethető vissza. Ebből ismeretek nyerhetők a kor kereskedelméről és hétköznapjairól is, s a leletegyüttes ily módon egészen új megvilágításba helyezhet bizonyos ismereteket. Ennek megfelelően az egyiptológusok és a régészek nemzetközi közössége nagyon várja azt a monográfiát, amelyben a két kutató az elvégzett vizsgálatok eredményeinek birtokában feltárja a szerzett ismereteket. Mindez azonban egyáltalán nem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik. Egyfelől Egyiptomban rendkívül szigorúan szabályozzák az ásatásokat, s az ilyenekre kiadott koncessziókat. Ez azt jelenti, hogy a viszonylag jól helyreállított edényeknek az egyiptomi múzeumokba kellett kerülni, a többi cserepet pedig a szó szoros értelmében el kellett temetni a sivatagban. Ez azonban talán a kisebbik gond, ugyanis a nevezett vizsgálatokhoz morzsányi darabkák is elegendők. Fontosabb azonban, hogy a sok-sok millióba kerülő ásatások eredményét összegző tudományos vizsgálatok elvégzéséhez további egymillió forintra lenne szükségük a kutatóknak. Most ezt keresik, s addig hozzá sem tudnak fogni a munkához. A spanyolnátha-vírus genetikai modellje Amerikai kutatóknak egy távoli alaszkai falucskában, fagyott földbe eltemetett holttestek exhumálása nyomán minden bizonnyal hamarosan sikerül teljes egészében feltérképezniük a nyolcvan évvel ezelőtt világszerte pusztító, rettegett fertőzés, a spanyolnátha vírusának szerkezetét. Mint a The Washington Times című lap jelentette, az amerikai had, sereg patológiai intézetének munkatársai az alaszkai Brevig Mission faluban több spanyolnáthában elhunyt helyi eszkimó lakos egyikének maradványában bukkantak rá a félelmetes vírus genetikai örökítőanyagára. A vírus a kis település lakóinak 85 százalékát megölte 1918-ban. Jeffrey Taubenbergernek, a kutatás vezetőjének korábban már sikerült néhány mintára bukkannia a betegségben elhunyt amerikai katonák formaldehiben megőrzött holttestének tüdőszövetében. Az alaszkai helyszín azért tűnt már kezdettől fogva ígéretesnek, mert, az influenzavírus RNS-lánca rendkívül bomlékony ugyan, de remélni lehetett, hogy a szinte állandóan fagypont alatti hőmérsékletű földbe temetett testek valamelyikében — mintegy lefagyasztva — épen maradt a vírus genetikai örökítőanyagának legalább egy része. Nagy szerencséjükre ráleltek egy elhunyt kövér asszony testére, akinek szerveit nagy tömegű zsírszövete az elmúlt nyolcvan év során nagyon jól megvédte az időnkénti felolvadástól, és ezekből a szervekből sikerült mintát venniük a vírus genetikai örökítőanyagából. Az amerikai kutatók remélik, hogy a korábbi leveletek, valamint a mostani, szenzációsnak számító alaszkai minták hozzájárulnak a spanyolnátha-vírus teljes szerkezetének feltérképezéséhez. A spanyolnátha 1918-ban hivatalos adatok szerint 21, becslések szerint azonban legalább 40 millió embert ölt meg. A korábbi tapasztalatokkal ellentétben ez a vírus leginkább a fiatal felnőttek, a 20-40 év közötti populáció köréből szedte áldozatait, akik három-négy nap alatt, szörnyű kínok között pusztultak el. A spanyolnátha vírusának modellezését azért tartják ma fontosnak, mert a szakembereknek meggyőződése, hogy a világnak hamarosan egy újabb drámai erejű influenzajárvánnyal kell szembenéznie. Az amerikai kutatók utalnak arra, hogy az 1700-as évekig visszamenő adatok bizonyítják: világméretű influenzajárványok 10-30 évenként érik a világot. Az évszázad legutóbbi két nagy járványa az 1957-es ázsiai, illetve az 1968-ban dühöngő úgynevezett hongkongi influenza volt. Minden jel arra mutat tehát, hogy mostanában újra esedékes egy nagyszabású járvány. A szakemberek meggyőződése szerint a különböző világjárványokat okozó vírusok szerkezetének alapos vizsgálata hozzásegíthet annak előrejelzéséhez, hogy az emberiségnek mire kell felkészülnie. NÉPÚJSÁG 7 Táguló világegyetem Titokzatos kozmikus erő A legújabb tudományos feltételezések szerint a világegyetem nem lassan, fokozatosan, hanem egyre gyorsuló ütemben tágul, méghozzá egy titokzatos, a gravitáció ellen ható erő nyomására. A Science című szakfolyóirat pénteken megjelent számában kifejtett elmélet új kérdéseket vet fel a világegyetem keletkezéséről és fejlődéséről. Az amerikai és európai csillagászokból álló, High-Z Supernova elnevezésű kutatócsoport a megfigyelések során arra a következtetésre jutott, hogy a szóban forgó kozmikus méretű erő — valamiféle misztikus, ellenállhatatlan "sötét anyag" — az "üres helyre" behatolva maga után húzza-vonja a világegyetemet kitöltő csillagrendszereket. A folyamat eredményeként a "szélen" elhelyezkedő galaxisok — kiszakadva az ellentétes nehézségi erő szorításából — az égtáj minden irányában szétrepülnek, ráadásul növekvő sebességgel. A tudósok a Hubble űrteleszkóp segítségével egyebek között több milliárd éve született Szupernóvák — felrobbant , csillagok — sorsának követésére és elemzésére támaszkodtak. Számításuk szerint az univerzum ma jóval gyorsabban tágul mint öt-hat milliárd évvel ezelőtt, és ha a folyamat tartósnak bizonyul, akkor ugyannyi idő elteltével, a messzi jövőben az univerzum távoli részei még sötétebbek, üresebbek és elhagyatottabbak lesznek. Elméletük egyszerre váltott ki megdöbbenést, hitetlenkedést és izgatottságot szakmai körökben. Ráadásul megfigyelésük egybevág az Amerikai Csillagászati Társaság (AAS) éves közgyűlésén több kutatócsoport által is megerősített következtetéssel, amely szerint a világegyetem örökké bővülni fog, megcáfolva azt a sokak által vallott nézetet, hogy az univerzum anyagsűrűsége egyszer csak elérheti azt a kritikus pontot, amikor saját súlya alatt összeroskad. Az általánosan elfogadott elmélet szerint az univerzum hozzávetőleg tizenötmilliárd évvel ezelőtt jött létre az ősrobbanással. A teória alapfeltevése, hogy a tér és az idő a Nagy Bummig egyetlen pontban csomósodott össze, de az ősatomállapotnak véget vető robbanást követően az elképzelhetetlenül sűrű energia és anyag — kozmikus tűzijátékként — minden irányban tágulni kezdett. A legújabb számítások szerint a világegyetem csupán húsz-harminc százalékát tartalmazza annak az anyagtömegnek, amelynek sűrűsége — gravitációs ereje — lelassíthatná a tágulási folyamatot, sőt valamikor a távoli jövőben elérhetné az univerzum összeomlását előidéző kritikus határt is. A High-Z Supernova kutatói úgy vélik, hogy a terjeszkedési folyamat nemhogy lefékeződik, hanem egyre nagyobb sebességfokozatba kapcsol. Szerintük az a titokzatos ötödik erő űzi-hajtja a csillagrendszereket, amelyhez hasonló valószínűleg az ősrobbanást követően is létezett rövid ideig. A modern fizika az erőnek négy fajtáját ismeri: a nagy erőt, amely összetartja az atommagot; az atommag bomlását előidéző gyenge erőt; anehézségi erőt; és az elektromágneses erőt, amely pályán tartja az atomban keringő elektronokat. Megfejtették Istár istennő titkát Mona Lisa sejtelmes mosolya a mai napig is foglakoztatja a művészettörténészeket, de a párizsi Louvre egy másik nagy rejtélyéről, az asszírbabilóniai Istár-istennő különös fényt sugárzó tekintetének "titkáról" már sikerült fellebbenteni a fátylat — számolt be egy friss kutatási eredményről az ANSA hírügynökség. "Távoli burmai rubinbányákból származó tűzpiros drágakövek kölcsönzik a különös, tüzes tekintetet a termékenység és a testi szerelem mezopotámiai istennőjének" — jelölték meg az istennő szeméből és a köldökén lévő harmadik drágakőből sugárzó rejtélyes fény eredetét a Francia Múzeumok Kutatólaboratóriumának (LRMF) szakemberei. Az intézet a műkincsek valódiságának vizsgálatával és egyéb "muzeális titkok" kifürkészésével foglalkozik. A kicsiny szobor a Louvre egyik legbecsesebb kincse. Istárt illetően — aki a legenda szerint kedvesét, Tamurt keresve minden évben leszállt a Pokolba — a kövek szokatlan árnyalata, a rózsaszínbe hajló tűzpiros volt az, ami felkeltette a Louvre alagsorában működő intézet "mágusainak" érdeklődését. A szobor a Krisztus előtti 111-11. századból származik, s abban a korban — melyet az ősi keleti hagyományoknak a görög világra való átterjedése jellemzett —, egyetlen más, ma ismert műalkotás sem készült piros drágakövekkel. A szokásos földszurokvagy kagylóbetétes szemek mellett ritkán előfordultak még kék, lazúrkőberakásos szemgolyók. A vegyi elemzések alapján megállapítható volt, hogy Istár istennő kövei a legnagyobb tisztaságú rubinok, amelyek mind ugyanabból a bányából valók. (Anyaguk 90 százalékban timföld, melyben nyomokban felfedezhető a króm, a vas, a réz és a titán.) A kövek közös eredete felcsigázta a kutatók kíváncsiságát, akik meg akarták tudni, hogy mely bányából származhatnak ezek az első tökéletesen csiszolt rubinok. Párizsi drágakőszakértők segítségével az LRMF kutatói összehasonlították az Istár-köveket néhány ismert eredetű rubinnal. Miután a madagaszkári és a kenyai származást az ottani rubinlelőhelyek fiatal kora miatt hamar kizárták, a kutatást az ázsiai, ezen belül is az indiai, kambodzsai, srílankai, vietnami és burmai rubinbányákra összpontosították, s végül majdnem teljes bizonyossággal kimutatták az Istár-rubinok burmai származását. A felfedezés újabb bizonyítéka annak, hogy a régmúltban egy úgynevezett drágakő-út kötötte össze az ázsiai szubkontinenst Mezopotámiával és a hellenizált Kelettel — mondják a tudósok. Istár az akkád mitológia egyik fő istennője volt, s a szajhák, hetérák és a homoszexuálisok pártfogójának is tartották. Kultuszát orgiák jellemezték, melyeken önkínzás, olykor önkasztrálás, szexuális szabadosság, papnők szüzességének "feláldozása" is előfordult. Gondolkodó tégla Meglelte a "bölcsek kövét" a dán Lego játékgyár: kifejlesztette a gondolkodó téglát. A Reuters jelentése szerint az intelligens építőanyagot mikroszámítógéppel látták el, amelynek révén a gyermek képes megtervezni, megépíteni és programozni saját robotjait. Kjeid Kirk Kristiansen — aki a hatalmas Lego játékbirodalom tulajdonosai és elnökei közül immár a harmadik generációt képviseli így összegezte az újítást: "immár képesek vagyunk a Lego világot számítógépbe helyezni, s számítógépet helyezni a lego téglába". A lego alapköve, avagy alaptéglája 1949-ben született meg, és kerekekkel, parányi motorokkal kiegészítve a gyerekek már a hatvanas években mozgó játékokat tudtak építeni "legóból". A mostani, intelligens tégla immár a harmadik nagy fejlődési szakasz a Lego történelmében: a számítógéphez szokott gyerekeknek ad lehetőséget arra, hogy "saját képmásukra" formálják teremtményeiket. Alapfeltétel persze egy személyi számítógép. A Lego cég szerint komputereket "koptatott" 10 éven felüli gyermekeknek ajánlott az intelligens tégla, a tervezési alapokat egy óra alatt megtanulhatják. A Lego cégnek ennél jóval tovább tartott kifejleszteni a gondolkodó téglát, több mint tíz évig. A játékot tesztelő gyerekek egyebek között olyan hangszereket építettek és progamoztak be, amelyek érzékelői a színekre reagálva szólaltatnak meg különböző hangokat. Egy kilencéves kislány fényképezőgéppel kombinált digitális madáretőt "eszkábált" össze. A kamera minden "vendéget" lefényképez, amely az etető padkájára száll.