Népújság, 1998. március (50. évfolyam, 42-62. szám)

1998-03-10 / 47. szám

1998. március 10., kedd MAGAZIN Magyar ásatás Egyiptomban Az egyiptomi Thot-hegyen, a Királyok völgyétől északra nemrég befejezett ásatáson fiatal magyar ku­tatók szenzációs leletekre bukkantak: az eddig ismert templom alatt fel­fedeztek egy másikat, amely vél­hetően az archaikus korból származó ritka templomok egyike, és ezen az ásatáson gyűjtötték össze talán először az összes kerámia-leletet: tu­dományos feldolgozása új ismere­teket ígér a homályba vesző korról. Maga az ásatás az előkészítésétől a legvégéig igen kalandos volt. Két vállalkozó kedvű fiatalembernek — Pudleiner Rezső régésznek és Vörös Győző egyiptológusnak (akikhez később csatlakozott Tóth Gyula restaurátor) — az ELTE biztosította az ásatási koncesszió megszerzéséhez szükséges intézményes hátteret, a Ganz Gépgyár Holding pedig a három ásatási szezon költségeit. A munka idei befejezése pedig egy­beesett a luxori mészárlással, s a kutatókat kistáján örökre elvágták a leleteket tartalmazó raktártól, ami­kor a merénylet után az egész kör­nyéket lezárták, és katonai területté nyilvánították. * Az ásatási hely különös érde­kessége, hogy egész Egyiptomban ez az egyetlen templom, amely hegyen épült. A birodalom egyesítésének idejéből főleg sírokat ismer a tu­domány. Rendkívüli a lelet minősége is: a templom 3,5 méter vastag falából meglehetősen nagy darabok maradtak fenn. Az épületet nyilván­valóan csillagászati alapon tájolták, jól megfigyelhető innen, amikor a Szótisz — Szíriusz — a nappal együtt kel fel, s az ókorban ez jelezte a Nílus áradását. Ugyanakkor a későbbi történelem során itt egymásra rétegződtek a különféle istenkultuszok: a felső templomban például szövegeket is találtak, ame­lyek szerint az építményt Hórusz istennek szentelték. A most felfedezett alsó templom korának meghatározását, a felté­telezést, miszerint az archaikus kor­ból származik, több érv is alátá­masztja. Egyfelől az egymásra épült két temlom főtengelye 2,2 fokos szöget zár be egymással, s éppen a csillagászati tájolás alapján ebből megállapítható az építésük között eltelt idő: a felső templom i.e. 2000 körül — azaz éppen 4000 éve — épülhetett, míg az alsó templom mintegy 800-1000 évvel korábban, i.e. 3000-2800 körül keletkezett. További érv, hogy a környező leletekben sok archaikus szöveget, továbbá jól datálható, archaikus kori kerámiát találtak. Az ásatást, amely 1995-től folyt, minden évben ősztől tavaszig, a korról származó ismeretek szem­pontjából különösen érdekessé teszi, hogy — valószínűleg első ízben — egy kis területű ásatáson begyűjtötték az ott talált teljes kerámia-anyagot. Ezeknek másutt többnyire viszonylag csekély fi­gyelmet szenteltek, főként mert any­­nyi érdekesebb, és látványosabb tárgy kerül ki a földből Egyip­tomban. Márpedig a kerámiákból nem csupán különböző, esetleg eddig teljesen ismeretlen kultuszok re­konstruálhatók, hanem manapság, amikor a természettudományok betörtek a régészetbe, különféle kémiai, fizikai és biológiai vizsgála­tokkal egészen pontosan meghatá­rozható a cserepek kora, sőt az eredetük esetleg egyetlen korabeli műhelyig, netán mesterig vezethető vissza. Ebből ismeretek nyerhetők a kor kereskedelméről és hétköznap­jairól is, s a leletegyüttes ily módon egészen új megvilágításba helyezhet bizonyos ismereteket. Ennek megfelelően az egyiptoló­gusok és a régészek nemzetközi közössége nagyon várja azt a monog­ráfiát, amelyben a két kutató az elvégzett vizsgálatok eredményeinek birtokában feltárja a szerzett is­mereteket. Mindez azonban egyáltalán nem olyan egyszerű, mint amilyennek lát­szik. Egyfelől Egyiptomban rend­kívül szigorúan szabályozzák az ásatásokat, s az ilyenekre kiadott koncessziókat. Ez azt jelenti, hogy a viszonylag jól helyreállított edények­nek az egyiptomi múzeumokba kel­lett kerülni, a többi cserepet pedig a szó szoros értelmében el kellett temetni a sivatagban. Ez azonban talán a kisebbik gond, ugyanis a nevezett vizsgálatokhoz morzsányi darabkák is elegendők. Fontosabb azonban, hogy a sok-sok millióba kerülő ásatások eredményét összegző tudományos vizsgálatok elvégzéséhez további egymillió fo­rintra lenne szükségük a kutatóknak. Most ezt keresik, s addig hozzá sem tudnak fogni a munkához. A spanyolnátha-vírus genetikai modellje Amerikai kutatóknak egy távoli alaszkai falucskában, fagyott földbe eltemetett holttestek exhumálása nyomán minden bizonnyal hamaro­san sikerül teljes egészében feltérké­pezniük a nyolcvan évvel ezelőtt világszerte pusztító, rettegett fer­tőzés, a spanyolnátha vírusának szerkezetét. Mint a The Washington Times című lap jelentette, az amerikai had­, sereg patológiai intézetének munka­társai az alaszkai Brevig Mission faluban több spanyol­náthában el­hunyt helyi eszkimó lakos egyiké­nek maradványában bukkantak rá a félelmetes vírus genetikai örökítő­anyagára. A vírus a kis település lakóinak­ 85 százalékát megölte 1918-ban. Jeffrey Taubenbergernek, a ku­tatás vezetőjének korábban már si­került néhány mintára bukkannia a betegségben elhunyt amerikai ka­tonák formaldehiben megőrzött holttestének tüdőszövetében. Az alaszkai helyszín azért tűnt már kezdettől fogva ígéretesnek, mert, az influenzavírus RNS-lánca rend­kívül bomlékony ugyan, de remélni lehetett, hogy a szinte állandóan fagypont alatti hőmérsékletű földbe temetett testek valamelyikében — mintegy lefagyasztva — épen maradt a vírus genetikai örökítő­anyagának legalább egy része. Nagy szerencséjükre ráleltek egy elhunyt kövér asszony testére, akinek szer­veit nagy tömegű zsírszövete az elmúlt nyolcvan év során nagyon jól megvédte az időnkénti felolvadástól, és ezekből a szervekből sikerült mintát venniük a vírus genetikai örökítőanyagából. Az amerikai ku­tatók remélik, hogy a korábbi leveletek, valamint a mostani, szen­zációsnak számító alaszkai minták hozzájárulnak a spanyolnátha-vírus teljes szerkezetének feltérképe­zéséhez. A spanyolnátha 1918-ban hivata­los adatok szerint 21, becslések sz­erint azonban legalább 40 millió em­bert ölt meg. A korábbi tapasztala­tokkal ellentétben ez a vírus legin­kább a fiatal felnőttek, a 20-40 év közötti populáció köréből szedte ál­dozatait, akik három-négy nap alatt, szörnyű kínok között pusztultak el. A spanyolnátha vírusának mo­dellezését azért tartják ma fon­tosnak, mert a szakembereknek meggyőződése, hogy a világnak hamarosan egy újabb drámai erejű influenzajárvánnyal kell szembe­néznie. Az amerikai kutatók utalnak arra, hogy az 1700-as évekig vissza­menő adatok bizonyítják: világ­méretű influenzajárványok 10-30 évenként érik a világot. Az évszázad legutóbbi két nagy járványa az 1957-es ázsiai, illetve az 1968-ban dühöngő úgynevezett hongkongi inf­luenza volt. Minden jel arra mutat tehát, hogy mostanában újra esedékes egy nagyszabású járvány. A szakemberek meggyőződése sze­rint a különböző világjárványokat okozó vírusok szerkezetének alapos vizsgálata hozzásegíthet annak előre­jelzéséhez, hogy az emberiségnek mire kell felkészülnie. NÉPÚJSÁG 7 Táguló világegyetem Titokzatos kozmikus erő A legújabb tudományos felté­telezések szerint a világegyetem nem lassan, fokozatosan, hanem egyre gyorsuló ütemben tágul, méghozzá egy titokzatos, a gravitá­ció ellen ható erő nyomására. A Science című szakfolyóirat pénteken megjelent számában kifejtett elmélet új kérdéseket vet fel a világegyetem keletkezéséről és fejlődéséről. Az amerikai és európai csillagá­szokból álló, High-Z Supernova elnevezésű kutatócsoport a megfi­gyelések során arra a következte­tésre jutott, hogy a szóban forgó kozmikus méretű erő — valamiféle misztikus, ellenállhatatlan "sötét anyag" — az "üres helyre" behatolva maga után húzza-vonja a világe­gyetemet kitöltő csillagrendszereket. A folyamat eredményeként a "szé­len" elhelyezkedő galaxisok — kiszakadva az ellentétes nehézségi erő szorításából — az égtáj minden irányában szétrepülnek, ráadásul növekvő sebességgel. A tudósok a Hubble űrteleszkóp segítségével egyebek között több milliárd éve született Szupernóvák — felrobbant , csillagok — sorsának követésére és elemzésére támasz­kodtak. Számításuk szerint az uni­verzum ma jóval gyorsabban tágul mint öt-hat milliárd évvel ezelőtt, és ha a folyamat tartósnak bizonyul, akkor ugyannyi idő elteltével, a messzi jövőben az univerzum távoli részei még sötétebbek, üresebbek és elhagyatottabbak lesznek. Elméletük egyszerre váltott ki megdöbbenést, hitetlenkedést és iz­gatottságot szakmai körökben. Ráadásul megfigyelésük egybevág az Amerikai Csillagászati Társaság (AAS) éves közgyűlésén több ku­tatócsoport által is megerősített következtetéssel, amely szerint a világegyetem örökké bővülni fog, megcáfolva azt a sokak által vallott nézetet, hogy az univerzum anyag­­sűrűsége egyszer csak elérheti azt a kritikus pontot, amikor saját súlya alatt összeroskad. Az általánosan elfogadott elmélet szerint az univerzum hozzávetőleg tizenötmilliárd évvel ezelőtt jött létre az ősrobbanással. A teória alapfel­tevése, hogy a tér és az idő a Nagy Bummig egyetlen pontban csomó­sodott össze, de az ősatomállapot­­nak véget vető robbanást követően az elképzelhetetlenül sűrű energia és anyag — kozmikus tűzijátékként — minden irányban tágulni kezdett. A legújabb számítások szerint a világ­­egyetem csupán húsz-harminc százalékát tartalmazza annak az anyagtömegnek, amelynek sűrűsége — gravitációs ereje —­ lelassíthatná a tágulási folyamatot, sőt valamikor a távoli jövőben elérhetné az uni­verzum összeomlását előidéző kri­tikus határt is. A High-Z Supernova kutatói úgy vélik, hogy a terjeszkedési folyamat nemhogy lefékeződik, hanem egyre nagyobb sebességfokozatba kapcsol. Szerintük az a titokzatos ötödik erő űzi-hajtja a csillagrendszereket, amelyhez hasonló valószínűleg az ősrobbanást követően is létezett rövid ideig. A modern fizika az erőnek négy fajtáját ismeri: a nagy erőt, amely összetartja az atom­magot; az atommag bomlását előidéző gyenge erőt; a­­nehézségi erőt; és az elektromágneses erőt, amely pályán tartja az atomban ke­ringő elektronokat. Megfejtették Istár istennő titkát Mona Lisa sejtelmes mosolya a mai napig is foglakoztatja a művé­szettörténészeket, de a párizsi Louvre egy másik nagy rejtélyéről, az asszír­babilóniai Istár-istennő különös fényt sugárzó tekintetének "titkáról" már sikerült fellebbenteni a fátylat — számolt be egy friss kutatási ered­ményről az ANSA hírügynökség. "Távoli burmai rubinbányákból származó tűzpiros drágakövek köl­csönzik a különös, tüzes tekintetet a termékenység és a testi szerelem mezopotámiai istennőjének" —­ je­lölték meg az istennő szeméből és a köldökén lévő harmadik drágakőből sugárzó rejtélyes fény eredetét a Francia Múzeumok Kutatólabora­tóriumának (LRMF) szakemberei. Az intézet a műkincsek valódiságá­nak vizsgálatával és egyéb "muzeális titkok" kifürkészésével foglalkozik. A kicsiny szobor a Louvre egyik legbecsesebb kincse. Istárt illetően — aki a legenda szerint kedvesét, Tamurt keresve minden évben leszállt a Pokolba — a kövek szokatlan árnyalata, a rózsa­színbe hajló tűzpiros volt az, ami felkeltette a Louvre alagsorában működő intézet "mágusainak" érdeklődését. A szobor a Krisztus előtti 111-11. századból származik, s abban a korban — melyet az ősi keleti hagyományoknak a görög világra való átterjedése jellemzett —, egyetlen más, ma ismert mű­alkotás sem készült piros drága­kövekkel. A szokásos földszurok­­vagy kagylóbetétes szemek mellett ritkán előfordultak még kék, lazúr­­kőberakásos szemgolyók. A vegyi elemzések alapján megállapítható volt, hogy Istár is­tennő kövei a legnagyobb tisztaságú rubinok, amelyek mind ugyanabból a bányából valók. (Anyaguk 90 százalékban timföld, melyben nyo­mokban felfedezhető a króm, a vas, a réz és a titán.) A kövek közös eredete felcsigázta a kutatók kíván­csiságát, akik meg akarták tudni, hogy mely bányából származhatnak ezek az első tökéletesen csiszolt rubinok. Párizsi drágakőszakértők segítségével az LRMF kutatói össze­hasonlították az Istár-köveket néhány ismert eredetű rubinnal. Miután a madagaszkári és a kenyai származást az ottani rubin­lelőhelyek fiatal kora miatt hamar kizárták, a kutatást az ázsiai, ezen belül is az indiai, kambodzsai, srí­­lankai, vietnami és burmai rubin­bányákra összpontosították, s végül majdnem teljes bizonyossággal kimu­tatták az Istár-rubinok burmai szár­mazását. A felfedezés újabb bizonyítéka an­nak, hogy a régmúltban egy úgy­nevezett drágakő-út kötötte össze az ázsiai szubkontinenst Mezopotámiá­val és a hellenizált Kelettel — mond­ják a tudósok. Istár az akkád mitológia egyik fő istennője volt, s a szajhák, hetérák és a homoszexuálisok pártfogójának is tartották. Kultuszát orgiák jelle­mezték, melyeken önkínzás, olykor önkasztrálás, szexuális szabadosság, papnők szüzességének "feláldozása" is előfordult. Gondolkodó tégla Meglelte a "bölcsek kövét" a dán Lego játékgyár: kifejlesztette a gondolkodó téglát. A Reuters jelentése szerint az intelligens építőanyagot mikroszámítógéppel látták el, amelynek révén a gyer­mek képes megtervezni, megépíteni és programozni saját robotjait. Kjeid Kirk Kristiansen — aki a hatalmas Lego játékbirodalom tulajdonosai és elnökei közül immár a harmadik generációt képviseli így összegezte az újítást: "immár képesek vagyunk a Lego világot számítógépbe helyezni, s számítógépet helyezni a lego téglába". A lego alapköve, avagy alaptéglája 1949-ben született meg, és kerekekkel, parányi motorokkal kiegészítve a gyerekek már a hatvanas években mozgó játékokat tudtak építeni "legóból". A mostani, intelligens tégla immár a harmadik nagy fejlődési szakasz a Lego történelmében: a számítógéphez szokott gyerekeknek ad lehetőséget arra, hogy "saját képmásukra" formálják teremtményeiket. Alapfeltétel persze egy személyi számítógép. A Lego cég szerint komputereket "koptatott" 10 éven felüli gyermekeknek ajánlott az intelligens tégla, a tervezési alapokat egy óra alatt meg­tanulhatják. A Lego cégnek ennél jóval tovább tartott kifejleszteni a gondolkodó téglát­, több mint tíz évig. A játékot tesztelő gyerekek egyebek között olyan hangszereket építettek és progamoztak be, amelyek érzékelői a színekre reagálva szólaltatnak meg különböző hangokat. Egy kilencéves kislány fényképezőgéppel kombinált digitális madáretőt "eszkábált" össze. A kamera minden "vendéget" lefényképez, amely az etető padkájára száll.

Next