Orosházi Hírlap, 1958. április-június (3. évfolyam, 14-26. szám)
1958-04-03 / 14. szám
2 Egy párttitkár heti munkájából nem lenne helyes, ha csak mennyiségileg mérnénk valamelyik alapszervi párttitkár munkáját. Egy-egy feladat rendszerint több apróbb részletekből áll, amelynek megvalósítása sok utánjárást, gondot jelent A feladatok nagy részét maga az élet, a párttagok, pártonkívüliek napi gondja—baja adja. Ezt mondja Németh Lajos, az orosházi gépállomás pártalapszervezetének titkára. Mert bizony a munka akkor kezdődik, amikor hétfőn reggel beérkezik a munkahelyére. Rendszerint korábban megy, mert már ilyenkor felkeresik őt munkatársai hogy kéréseiket, panaszaikat elmondják neki. Az előző héten Éliás István panaszát hallgatta meg, akit házigazdája ki akart lakoltatni. Németh elvtárs magára vállalta az ügyet és még aznap sikerült elintéznie, hogy Éliás elvtársat ne zaklassák ilyen dolgokkal és nyugodtan végezhesse a gépállomáson munkáját. Még ezen a napon vezetőségi ülést tartottak, ahol megbeszélték a tsz-eknek nyújtandó segítséget. Ugyancsak itt vizsgálták felül, hogy maradt-e még olyan személy a gépállomás dolgozói között, aki az ellenforradalom alatt komolyabb cselekményben vett részt. Kedden este Németh elvtárs a gépállomáson indult politikai iskola záróvizsgáján vett részt Szerdán egész nap az 1958. évi jutalmazási terv kidolgozásán dolgozott. Ez a munka csütörtök délig tartott. Pénteken a Váross Pértbizottság egyik tagjával ellenőrizte a tagnyilvántartást. Szombatra már több munka maradt. A munkaidő után hozzáfogott a szabad pártnap megszervezéséhez. Megbeszélte az aktívákkal, hogy a gépállomás minden dolgozójának hívják fel erre a figyelmét. Ezenkívül a hirdetőtáblán is közzé tette a szabad pártnap idejét és anyagát. Ennyi volt röviden az elmúlt hét munkája, ami magában is elég sok. Jóformán minden napra jut valami. És ha más heteken egy-egy nap üresnek is látszik, akkor is van munka. A dolgozók, akik ügyes-bajos dolgaikkal a párttitkárhoz fordulnak, bíznak Németh elvtársban. Ennek a bizalomnak pedig eleget kell tennie. Németh elvtárs nem függetlenített. Előfordul, hogy egy-egy ügyet pontosan meghatározott időben kell elintéznie, emiatt a termelő munkát abba kell hagynia. Ő azonban ezt mások érdekében teszi, ezért szemrehányás senki részéről sem illetheti. Sokszor előfordul, hogy dolgozótársai már régen családjuk körében tartózkodnak, amikor Németh elvtárs még mindig a pártmunka elvégzésén fáradozik, vagy éppen valakinek y. ügyes-bajos dolgát * igyekszik elintézni. Természetesen fontos az is, hogy a nem függetlenített párttitkár a lehetőséghez mérten használja ki a munkaidőt és dolgozzon, termeljen. Ha pedig több pártfeladatot kap, ossza meg a munkát a pártvezetőségi tagokkal. ■ Így biztosítva lesz a termelőmunka mellett a pártmunka elvégzése Áprilisban forgalomba kerül a Panni robogó A 48 köbcentiméteres Pammi törperobogó, a 48 köbcentis Berva Moped sorozatgyártását az ipar megkezdte. A kereskedelem tájékoztatása szerint a kis járművek áprilisban már forgalomba kerülnek. #<>«♦ [UNK] [UNK] [UNK] [UNK]«• OROSHÁZI HÍRLAP LÁTTUK, HALLOTTUK... — hogy az Orosházi Magyar Galambsport Egyesület március 29- én este a Kossuth Olvasókörben jól sikerült közösségi vacsorát tartott. + — hogy a közeljövőben a lakosság kívánságának megfelelően, a Szabó Dezső utcában, a Bocskai utcával szemben és az Arany János utcában egy fűszer-, vegyesbolt, Gyökeresben pedig egy földművesszövetkezeti italbolt nyílik.f— hogy a dülőutakat elhanyagolták és az út mellett új utakat taposnak ( Kérdezzük, hogy mennyi lehet az a föld, amit így mellékesen’ letaposnak? 4— hogy az étkeztetést szolgált vendéglőkben a kenyeret nem mindenki kaphatja meg, csak. de , mondjuk egy-kettő-három asztallal közelebb ül ahhoz, ahol a kenyér a tányéron van. + — hogy Kiscsákón ebben az évben — községfejlesztési alapból — 300 méter délőutat hoznak rendbe. + — hogy az Avar utcában a téglajárda megépítését és az anyag helyszínre való kiszállítását a lakók vállalták. Az anyagot már kiszállították.X — hogy a Községgazadálkodási Vállalat megkezdte a fölművesszövetkezet új vendéglőjének átalakítását. X — hogy Kiscséken április 4-én az MSZMP alapszervezet társas vacsorát rendez. •#áv X — hogy tétet sok helyen az sz■ba hordtak, M a salakot. Ezt el kel hordani, vagy alkalmas he>en szét kell teríteni. + — hogy Orosházán folytatják a fagyos idők miatt ideiglenesenélbeszakított járdaépítési munkákat. ORSZÁG—VILÁG Szovjet párt- és kormányküldöttség látogatása Magyarországon A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány meghívására viszontlátogatásra Magyarországra érkezik a Szovjetunió párt- és kormányküldöttsége, amely egyben részt vesz Magyarországnak a fasiszta iga alól történt felszabadítása 13. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségeken. A delegáció Hruscsov elvtárs vezetésével április 3-án indult Moszkvából Magyarországra. Az MSZMP és a IKSZ képviselőinek találkozójáról Sztrájk Százezernyi faipari munkás Arzásul munkabéremelési követelégentínában meghatározatlan ideig tartó sztrájkba kezdett tiltakozó elutasítása ellen. A Bolgár KP. VII. kongresszusát június 2-ra összehívták. A jugoszláv sajtó vezető helyen számol be a Magyar Szocialista Munkáspárt és a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége Központi Bizottsága küldöttségeinek találkozójáról. Kádár, illetve Tito elvtársak áltl vezetett pártküldöttség képviselőinek megbeszélése baráti légkörben zajlott le. Nasszer elnök Moszkvába látogat április hónapban Hruscsov miniszterelnök meghívására. Nasszer elnök a szovjet vezetőkkel a nemzetközi helyzetről és különlegesen a középkeleti kérdésekről tágyal majd. A nyugatnémet lakosság elítéli az atomfegyverkezést Munkások, alkalmazottak, tisztviselők, politikusok, egyetemi tanárok, orvosok, diákok csatlakoznak a „Harc az atomtalál ellen’ akcióhoz. Hazai samottot gyártanak Diósgyőrött Egyelőre naponta mintegy húsz tonna samottot készítenek. Ezzel a felszabadulási műszak idején mintegy 200 ezer tonna külföldi samottbehozatal válik szükségtelenné. WMHWtWWWMWHHWHtWWWWWHHWiWHVWi Magzat egy férfi gyomrában A genovai Galtiera kórház főorvosa március 21-én kijelentette, hogy hetedik hónapjában férfi magzatot operált ki egy negyvenéves férfi gyomrából. Az Anssi hírügynökség szerint nem teljesen kialakult, hétkzilós fiúgyermekről van szó. Betöre Sacco professzor elmondotta, hogy néhány nappal ezelőtt végezte a műtétet. A férfi három év óta tartó gyomorfájásról panaszkodott. A röntgen megállapította, hogy valamilyen tárgy, vagy kinövés van a ♦ ♦ ♦«« ♦ ♦ « « ♦ « « «««««««»« gyomrában. A műtét során a magzatot és bizonyos mennyiségű foljtedéket vettek ki a férfi gyomrából. A magzat torz volt és kölyök zsinóron keresztül ’ tápló hozott. A GaBiera kórház sebészei szerint hasonló esetek bár elég ritkán, előfoaxhi Miafe. a múltban is, de a magzat sohasem érte el a fejlettségének azt a fokát. Magyarázatuk szerint a magzat a parasztember ikertestvére volt, de akapvonással fejlődött, mint fivérének élősdije. Orosháza fejlődése a felszabadulás után MOZAIKOK Orosháza a felszabadulás előtti időben viszonylag jelentéktelen alföldi község volt Nem sokat törődtek vele. Csak éppen annyira fejlesztették, amennyire az a község urainak érdekük volt. Sok volt az agrárproketor, akik a legnyomorultabb körülmények között tengették életüket. Időnként kins’lltak az éhes szálak, kenyeret követeltek. De a Horthy-feszítius csendőrtűzzel elnémította a „lázadást". Ez jutott Orosházának. A felszabadulás után itt is megkezdődött a szebb élet. Egyszerre nem lehetett mindent pótolni. De már az első években nagy változások történtek. Orosháza város lett. A proletárdiktatúra megteremtése után, 1949-től kezdve pedig hatalmas fejlődésnek indult a város. Gépállomás: 1949-ben alakult meg a gépállomás 10 traktorral egy tanyaszerű épületben, ahol még a gémeskút sem hiányzott. 1951-ben már 30 traktor, 30 cséplőgép és néhány talajművelő gép (tárcsa és vetőgép) az adomány. 1953-ban 60 traktor, 55 cséplőgép, 5 kombájn és a traktorok számának megfelelő mennyiségű talajművelő és aratógép jelzi, hogy a munkásosztály hű szövetségesei a parasztságnak. 1955-ben: Felépítik a szerelőcsarnokot és a többi épületeket Elkészülnek a kétszobás, komfortos, parkettás, fürdőszobás lakóházak. Negyven traktorral, 15 cséplőgéppel és 10 kombájnnal növelik a gépparkot és ennek megfelelően a talajművelő-gépeket. 1957-ben: Már 105 traktor, 65 cséplőgép és 20 kombájn dolgozik. A gépállomás 73 000 normál holdnak megfelelő munka végzésére képes. A gépállomás dolgozói részére üzemi konyha és fürdő létesül. Munka utáni különböző szórakozási és sportlehetőségek teszik szebbé a dolgozók életét. Gyönyörű parkot létesítenek, amely szintén kifejezésre juttatja a munka megbecsülését. Utak, utcák: A Kossuth Lajos és Ady Endre utcán együttesen 750 m aszfalt utat létesítettek. A Könd utcán 400 méteres makadámutat, a Mikes utcában 450 m szakaszon kockaburkolattal javították meg a közlekedést. A Rákóczi utat 350 méteres szakaszon 5 méterről 10 méterre szélesítették. Pusztaszentetonnyára makadám bekötőutat építettek. Orosháza—Szentesi úton Gyopárosfürdő ág két kilométeres szakaszán makadám útra aszfaltburkolatot húztak. Ugyancsak az Orosz Építmények, létesítmények: Felszabadulás után építették fel a Tiszántúl egyik legnagyobb iskoláját, a Táncsics gimnáziumot. Ebben az évben befejezik a Kertimagedőre gyártott elemekből létesített hatalmas, 200 vagon befogadóképességű raktárát. A földszög részére készülő műtrágyaraktár építése is hamarosan befejeződik . Korszerű tűzoltólaktanya létesült Átépítették és befejezték a Mezőgazdasági Technikum épületét. A Sütőipari Vállat új, molem pék üzemmel bővült Egy bérház elkészült, három felépítése folyamatban van. Villanyáramot kapott Rákóczitelep, ugyancsak kiépítették ide is a vezetékes rádiót. Rendezték a város főterét Csatornázták a város belső részét, az Október 6 utcaitól a főtérig. Parkosításra csak ebben az évben 110 ezer forintot fordítanak. De a felszabadulás utáni idők eredménye a félautomata telefon, a Diana-fürdő ártézi kútja és az összes vállalatok szociális intézményei is. Húsipari Vállalat: A felszabadulás előtt községi vágóhídnak nevezték ennek az elődjét. Három-négy embert foglalkoztatok ez a kisüzem. Ma 44 munkást foglalkoztató, egészen új, modern üzemben végzik az állatvágást Ezenkívül kisebb mennyiségben már a húsfeldolgozást is megkezdték. — Még ebben az évben elkészül a hatalmas méretű hűtőház, mely lehetővé teszi nagyobb mennyiségű feldolgozott áru tárolását. Akkor majd nagyobb mennyiségben végeznek húsfeldolgozást és a munkáslétszámot 12 szakemberrel növelik. Nemrég kapott a vállalat egy bőrfejtő gépet is, amivel nagymértékben csökkenthetik a bőrselejtet. Még ebben az évben konyhát, étkezdét, kultúrtermet, fürdőt létesítétiek az üzem dolgozói részére. Malom: Az orosházi nagymalom a felszabadulás előtt némi nyolc vagonnyi termésre volt képes. Ma a nagymalom kapacitása . 12 vagon, amit az azóta végzett átalakításokkal és új gépekkel érnek el. A malomban szociális téren is nagy javulás mutatkozik. Korszerű férfi- és női fürdőt, öltözőt létesítettek, fejlesztették a biztonsági berendezéseiket haza—Békéscsabai útra aszfalt burkolat került.