Pápai Lapok, 1876 (3. évfolyam, 1-53. szám)
1876-04-08 / 15. szám
III. évfolyam, 15. szám. Vegyes tartalmú társadalmi hetilap A pápai jótékony nőegm vlet- az ismeretterjesztő egylet, kertészeti társulat, lövész- tűzoltó- és a .,Merem"-eimlet Előfizetéi és hirdetési díjak, felszóllamlások, a kiadói teendőkkel megbízott VVa.fílit-« Svájci úr könyvkereskedésébe: ii)f'!»veházzal -zemben, intézendők. UM "3T i9ápa. tavas/hó Megjelenik e lap hetenkint egyszer, szombaton, egy íven. ÍjijilildjilonDs s felelős szerkesztő I». S/.als ó I.ái*ol. I^lefizeteí-ii <1 í.ja Ív I A hirdetési díjak térfogat szerint számítatnak: 18Q centim. ín kr, OOQ centimeterért 50 kr, 70Q centimeterért 70 kr, HiOQ centim. 1 trt. 1 ?>(»• centim. 1 frt 10 kr, 200Q centim. 1 XI» kr, r.OOQ c Tiliin. 2 frt.1(1 kr, 100G centim. ."» frt. A közbeeső I térfogatoknál a következő magasabb fok díjjá számítatik. bélyegdij mindig külön lizctduló. 33. A !;(|szellemi resz.ét illető közlemények is/orlíos/lol;l —fi Inna-lér 1 2 11». sz. a küldendők. Egy évre C fr. Félévre :» fr. Negyedévre 1 Ir. ;>0 kr. 1 ft. A tanfelügyelet hazánkban. C?» I. tanfelügyelői intézmény hosszal»!) idő óta X többoldalu megtámadásnak van kitéve. Azt mondják, hogy ..sokba kerül, s haszonnal nem jár, lehal le vele!** Tagadhatatlan, hogy az az intézmény, mely saját emberei részéről, ily komoly támadást egészen agyonhallgat, nem bir életképességgel, vagy pedig nem azon nemzet körébe való, melynek földjébe ültették. De vessünk számot! Azt tudjuk, hogy a magyar állam pénztára kong az ürességtől, s hogy azon csapások után, melyeket a sors sujtoló keze ís álló esztendőn is oly ismételten majd a krach majd a rozsda, majd a legújabban pusztító árviz képében reánk méri. Icgkischike reményünk sem lehet pénzviszonyaink javulására. Szóval odajutottunk, hogy az országos költségvetésbe nem ártana még a krajcárokat is fölvennünk, s a törvényhozó lesl két házának ezekről is számolunk szigorúan. Deficitünket (Giczy a múlt évre 21 millióra praeliminalia s lett belőle 114. Tehát 1 í-mal több. Széll Kálmán számított a H-ra, s félő, hogy 1-szer S lesz belőle! A törvényszékeket redukálták 20-szal s még redukálják 1 évben. A pénzügyigazgatóságokat redukálták 2-vel s még redukálják tovább. A postát összeolvasztják a távirdákkal — ahol a viszonyok megengedik. Pedig ezek az intézmények — ha fennmaradnak — talán több hasznot hajtanának az igybajosoknak, mint a tanfelügyelői intézmény, mely — mint mondják — olyan mint a szentelt viz, azzal az egy különbséggel, hogy mig a szentelt viz nem árt, addig a tanfelügyelői intézmény százezerekkel növeli ínséggel küzdő hazánk deficitjét. Midőn államháztartásunk képét nem láttam oly ijesztőnek, mint ma — megvallom — magam is barátja valék a tanfelügyelői intézménynek, s talán még mai nap is barátja lennék, ha nem tudnám. ..minő szakférfiak** a mi esküdtek s táblabirákból lett tanfelügyelőink!** Boldogult Eötvösünk azt hitte, hogy a tanfelügyelőnél nem kivánlalik a szakismeret, hanem csak egy kis ügyszerclel. Mennyiben volt igaza, látjuk az eredményből. Minden jel oda mutat, hogy e kérdést nem szabad levenni a sajtónak a napirendről. E kérdéssel jobbra, vagy balra, de valahára tisztába kell jönnünk. Mert ha csakugyan alaposak a tanfelügyelői intézmény ellen felhozott vádak, lehetetlen, hogy az állam érintetlenül hagyja vagy fennállás, vagy lényeges átalakítás tekintetében akkor, midőn a kincstár sanyarú helyzetére való tekintetből minden legkisebbke kiadást be kell az államnak szüntetnie, ha az haszonnal nem jár. Régi dolog, hogy mióta parliamenti rendszerrel élünk, az idegen földön tenyésző intézmények majmolása bizonyos mániává fejlődött ki nálunk. Indultunk idegen nemzetek oly intézményei után, melyek a magyar ember természetével meg nem egyeznek, melyek sokba kerülnek, s haszonnal nem igen járnak. Kimentünk Svejczba, Hollandba, elhoztuk onnan a tanfelügyelői intézményt, meg nem gondolva, hogy mígott az esélek helyén vannak, mert vannak rá való emberek, s mert lelik miből, addig nálunk ugyanazon intézmény a tanítók szánandó helyzete mellett nem egyéb fényűzésnél, tudván, hogy ha hajt is ez uj ültetvény valamicske hasznot, azt nem a tanfelügyelőknek, de az illető tanítók s megyei hatóságok ügyszeretetének köszönhetjük, kiket igen könnyű egy fáradság a tanfelügyelőknek utasítani, illetőleg megkeresni egy tábla, egy iskolapad beszerzésére, egy ablak kijavítására, egy duet kidobatására, vagy az iskolaföld kipadlózására stb. Hogy azonban e megkeresések megérik-e ama százezereket, rectius milliókat, miket csak eddig is áldoztunk ez intézményre, arra feleljen mindenki önmagának. Ellenkezőleg fordítottuk volna amaz összegeket a szegény tanítók siralmas helyzetének, fizetésének jobbítására, most sokkal büszkébben mutathatnánk elemi tanügyünkre— tanfelügyelet nélkül — mint tanfelügyelet 111 ellett emígy *)! Szerényi Emire. *) titőri cikkezőnk minden állításait nem irjuk ugyan alá de mert sok igazságot mond el, közöljük e cikkeit. A tanfelügyelet itt és ott kisebb eredményének oka a legtöbb esetben nem a felügyelői egyénekben, hanem fajunknak csuk önös tapadásában a múlthoz és tanii iránti határtalan érdekeletlenségében állott. Szerk. lfr,J 'A *vry ,.r J /fV IIX.IOTOUT UAI..AI. I. ^ előttem a villamos égbolt. Alattam zúgó tengerár, A bős,ihar, mint könnyű pelyhet. Sajkám olyan ié*r hányja már. Vb, megvakít a villám lénye. Mi is tanullak izmaim. Mint küzdenék ki győzedelmet Az ár dühöng a habjain? ! Az árban lein evezemet. És összeteve két karom, bölesekhez illő nyugalommal Magam sorsomnak átadom. II. Piszkosan tajtékzó habokba Nyugodtan eltemetkezem. Mélyen a tengerár alá majd Leszállok én szép csendesen. S ha elcsüggedted igy leérek, Az iszap gyengéden ölel. l'ndok piócák, ronda férgek kúsznak majd tagjaimra fel. S mig elcsigázott testem vérén A ronda had élvet talál. Ilám tét álmomban észrevétlen .Ion a nem rettegett halál. III. Nem, még se, még se; — hisz még érez Karomban a feszült ideg. Szenvedő szív csalárd reménye. Mert volna tőled válni meg?! Ott messze még a láthatáron Vezérlő fény ragyog felém. Klóré hát, az evezőre! Ott száraz földet érek én. Vagy összezúz a vész haragja. Az ár sziklára vet, lehet. De ronda férgek háborít lan e szívják még se véremet! Sapkálmán. llorki bácsi. — Korraji. — Irta Belányi Ferenc, (f.. folytatás). Korki bácsi fejét vakarta. Se neki, se Pál szolgának soha olyan esete nem volt, hogy lázban lettek volna, s nem lettek volna eszüknél, hacsak a bakator — 110, de akkor egy kis alvás helyre szokta hozni a bajt. Azt azonban tudta, hogy itt ilyen orvosság nem segít. Bepillantott az ajtón, Ott ült a szép nő az ágyban és merően, de kérő pillantással vetette reá szemeit. — Az is üldöz, — kiáltá, — mindenütt üldöznek, elakarják rabolni becsületemet — óh és nincs senki, a ki megvédené. Zsuzsa asszonynak oda kellett ugrani s őt gyengéden visszaerőszakolni a párnák közé. Egy új borongatás kissé megnyugtató és a gazdasszony visszatérhetett az ajtóhoz, hol ura elképedve állt, nem tudván, mit csinálni. No Zsuzsa asszony, mittevük legyünk — kérdő. — Bizony nagy jó uram, felser nélkül nem fog menni, — mondá az öreg asszony sóhajtva, — még pedig legalább is városi kell, ha nem valami doktor. lorki bácsi öklével csapott homlokára. Hisz neki is juthatott volna eszébe, még pedig a székváros nem levén messze, jó orvos is volt bővében. Hja, de ha neki sohase volt baja, soha se kellett orvos. Ott hagyta Zsuzsa asszonyt, ki látván, hogy ura tudja, mit tegyen, visszatért ápoltjához ; lorki bácsi pedig megrázta Pál szolgát s ugy kizavarta álmaiból, hogy legalább is azt hitte, hogy a fedéli ég fölöttük. — Menj, fogass be, eredj a városba és hozd ki az orvost, hanem a javából ám, — rivált reá az ura. — Orvos — az doktor úgy-e ? — kérdé Pál szolga, ki csak lassan tért eszéhez— megyek, megyek. 15