Pesti Napló, 1856. október (7. évfolyam, 2001-2031. szám)
1856-10-01 / 2001. szám
forgalom hatalmasan gátolva van mellékutak nélkül. Én tehát azt látnám helyesnek, hogy az országos vasúti hálózat fővonalai jelöltessenek ki, s azon vonalakon ne fordítassék közerő országutak kiállítására, legfölebb a meglevők fentartására, e helyett a közerő forditassék a vasuttali keresztvonalak előállítására, minek azon jó hatása volna, hogy míg a vasútvonal kiállítására egyesítne minden erőt s buzgalmat az érdekelt vidéken, másfelől együtt a vasutakkal állnának elő az azon élénk forgalmat tápláló mellékcsatornák. Ez az, mit a közerő használására nézve az illetőknek figyelmébe juttatni szeretnék most, arról mit vasúti társaságainkat vezető nagybirtokosainknak szem elöl téveszteni nem szabad közelebbről. K. PESTI NAPLÓ. Pest, October 1. A .,P. L.“ arról értesít, hogy a m. minisztérium, az illető mezőgazdászati társulatoknak, tekintetbe vétel végett átküldötte a tagosítási törvényjavaslatot. A „P. O. Z.“ pedig azon örvendetes hírt hozza, hogy a tagositás és birtokszabályozás több helységekben már előre megkezdetett; jelesen Szent Andráson, Szentes közelében a közbirtokosok azt barátságos megegyezés alapján létesítették. * Az újpesti rom. kath. elemi tanoda, a gyakorló fi- és nő-gyermekek névsorát — valamint azoknak érdemsorozatát az 1856—ik év második felében, kezű. — Ezen közleményből látható a figyermekek közt, négy olvasó van 33, haladó van 20. — A nőgyermekek kett, nagyolvasó van 19, haladó 13, kezdő 17.— öszvesen 102 növendék. * Sárvár földesura, a modenai herczeg ö kir. fensége közelebbről értesülvén, hogy a helység közönségének semmi közféla helye nincsen , saját izletü és nagyszerű parkját azonnal megnyitotta , hogy a munkában fáradt nép, olykori üres óráiban enyhet és szórakozást találhasson gyönyörű fasorai között. (P. O. Z.) October 1-én Bécsben, és több birodalmi fővárosokban, a cs. k. távirati hivatalnokok kiegészíthetése tekintetéből, 6—8 hétre terjedő táviratozási tanitás fog kezdetni. — A tanítást a cs. k. távirati hivatalnokok díjtalan fogják teljesitni. * A helybeli vasárnapi iskolákban a rendes tanévi folyam october 5-én, az esti iskolákban pedig October 6-án kezdődik. . . Kötelezett látogatói ezen iskoláknak valamennyi helybeli kereskedői, művészeti és kézművesi segédek és gyakornokok. * A ,,M. S.“ collegialis tisztelettel kéri fel a testvérváros minden rendű és nyelvű közlönyeit, miszerint közhírré tenni szíveskedjenek, hogy egy veteránköltőnk f. hó 21-én este egy körülbelül 70 darabból álló verscsomót vesztett el. Ez azon hozzátétellel juttatik köztudomásra, miszerint a becsületes megtaláló ezen szellemi kincset anyagi illő jutalom mellett szíveskedjék átadni a M. Sajtóirodájában. Nemzeti az inház. Sept. 29-dikém : Judit és Holofernesz. Tragoedia öt felvonásban. Hebbel után ordította Tóth. — E bizarr simmű mai, második előadás______________________________________________ sára csekély számmal jelent meg a közönség. Az előadás lényegtelen szerepváltozással ment végbe, amennyiben a megbetegedett Némethi helyeit Erdélyi játsza a moabiták vezérét. Rögtönzött játékának helyessége dicséretet érdemel. Nemzeti színházi játékrend 1856-ban. September 1-jén először „Essex gróf“ német színmű; 2-án „Ilka“ eredeti dalmű; 3-án „Szökőév“ angol vígjáték; 4-dikén „Borgia Lucrezia“ olasz dalmű; 5-én „A szerelmes ördög“ tánczmű; 6-án „Hunyady László“ eredeti dalmű; 7- én „Tündérlak Magyarhonban“ magyarosított vígjáték; 8- án szavalati s hangversenyi academia; 9-én „Az éjszak csillaga“ franczia dalmű; 10-én „Essex gróf“ német színmű; 11-én „A zsidóhölgy“ franczia dalmű; 12-kén „A fogház“ német vígjáték; 13-án „A kunok“ magyar dalmű; 14-én „A czigány“ eredeti népszínmű; 15-dikén először „Judit és Holofernesz“ német színmű; 16-dikán „Afanázis“ eredeti dalmű; 17-én „Becsületszó“ eredeti vígjáték, s ezzel ballet; 18-án „A próféta“ franczia dalmű; 19 én „Brankovics György“ eredeti színmű; 20- dikán „A szerelmes ördög“ tánczmű; 21-én „Viola“ eredeti népszinmű ; 22-én először „Nagy Lajos és kora“ eredeti darab; 23-án „A troubadour“ olasz dalmű; 24-kén „Egy nő kinek elvei vannak“ eredeti vígjáték, s ezzel tánezmű; 25-én ,,A kunok“ eredeti dalmű; 26-án „Choisy kisasszony“ franczia vígjáték; 27-én „Az éjszakcsilaga“ franczia dalmű; 28-án „Daloa Pista“ eredeti vígjáték; 29-én „Judit és Holofernesz“ német színmű; 30-dikán „Nevelő kerestetik“ eredeti vígjáték, s ezzel tánezmü. Harmincz előadás, még pedig: tisztán színmű 13, tisztán dalmű 11, tánezmüi 2, szinmü és tánezmü 3, hangverseny és szavalat 1. Szinmü adatott összesen 16szor, és pedig 9szer eredeti, 7szer idegen. Dalmű adatait 11ször, eredeti 5ször, idegen 6szor. Újdonság e hó folytában három, mind a szinműszakban, mind hősi. Kettő közölök német, egy eredeti, miben ugyan csak nem volt köszönet. Hivatalos. Öcs. k. Apostoli Falsége f. hó 21i-kán magyarországi legmagasb utjából ismét Schönbrunnba érkezett. Ö cs. k. A p o s to li F e l s é g e f. hó 21-ki legfelsőbb határozata által az Alsó-Ausztriában Bécsen kívül m. évben dühöngött cholerajárvány alatti érdemteljes működés kegy teljes elismeréséül Reiseitner József jedenspeigeni lelkészt, koronás arany-érdemkereszttel legkegyelmesebben földisziteni és rendelni méltóztatott, hogy ehrenfelsi Desimon Antal lovag korneuburgi kerületi kapitánynak, továbbá dr. Bertgen Károly ottani és dr. Masarai József st. pölteni kerületi orvosnak, exechorodi dr. Pessina Eduard grossenzersdorfi járási orvosnak, végra Gruber Ferencz wilfersdorfi és Laubarer Mátyás waltersdorfi polgármestereknek a legmagasb megelégedés kifejeztessék. Ö cs. k. Apo 1to 1i Felsége f. hó 21-diki legfelsőbb határozata által a Horváthországban 1855. évben dühöngött cholerajárvány alatti érdemteljes működés felismeréséül Ka 1fman Antal czimzetes kanonokot és lelkészt Lukowdalban, Czvetko János drenovai lelkészt és dr. Giustini Adolf fiumei gyakorló orvost koronás aranyérdemkereszttel, továbbá Kiseljak Jáczini fiumei kórodai káplánt, és az ottani kapuczinusrendi convent áldozárját, Jurisevics fiumei polgárt és Eckart József grobniki községelöljárót arany-érdemkereszttel legkegyelmesebben földisziteni és rendelni méltóztatott, hogy Bradichc Lipótnak a fiumei egésségügyi bizottmány tagjának, azután Stanisaljevics Miklós községelöljárónak Netrecsében a legmagasb megelégedés és Fiume városának, lakosainak újólag bebizonyított jótékonysági érzetéért, továbbá a fiumei kapuczinusrendi conventnek a betegápolás körüli különös érdemeiért a legmagasb tetszés kifejeztessék. A cs. k. Apos toli F elsé g e f. é. sept. Hki legfelsőbb határozat által Chiappone Károly tiroli pénzügyőrségi biztost sok éviem és kitűnő szolgálatai és hazafias magaviselete elismeréséül, nyugalomba helyeztetése mellett arany érdemkereszttel legkegyelmesebben földisziini méltóztatott. Ö cs. k. A p o s to l i F e l s é g e f. é. sept. 21 -ki legfelsőbb határozata által dr. Langer Károlyt, az állattan tanárát a pesti egyetemben és dr. Spaeth József helyettes tanárt az orvos-sebészi József-akadémiában valóságos tanárokká az utóbb említett tanintézetnél, és pedig az elsőt az ember leiró boncttanának szakára, az utóbbit a szülészet tanszakára legkegyelmesebben kinevezni méltóztatott. A budai cs. k. országos pénzügyigazgatósági osztály Greiszl József és Trettina Lajos fogalmazó gyakornokait harmadosztályú ideiglenes pénzügyi fogalmazókká nevezte ki. Börzetudósítások. Bécs , sept. 29. 5°10 met. 80 — 81 ‘/a- 41/, % 70—69‘/4. Nemz. köles. 82—825 is. 5% Urbér-kárp. kötv. s. a. 84—85. a többi 76—73. 1854- diki sorsját. 103—106. Bankrészv. 1070 —1061. Bankcertif. 303—305. Hitelint. 333—333. Dunagözd. 540 — 537. d. g. 13. kib. 530—528. Tiszai vasút 106— 1061/,. Nyugoti vasút 105—1041/*. Keleti vasut. — — Lonbard 119—115. Északvasut 255—259. Államvasút 318 — 305. á. v. certif. 228—221 VI. Augsburg 104V. — 1057 g. London 108. 10. Páris 121/%. Arany 7%—81/- Ezüst 4'Világ. Táviratilag: Páris, 41/1 % 91. 45. 3% 60. 20. Ausztr. köles.-------Állam köles. 807. ered. mob. 1622. Lombard. 620. a kelendőség nehéz. London 3% consolok 93*/3. Dunavizállás. Budán, oct. 1. 6' 3“ 0"' 0 fölött. Tisza-vizállás. „ 25-én 3' — 0 „ „ áradásban. A gőzősük rendes menete, az egész felső tiszai vonalon, meg legkevésbé sincsen akadályozva. Tokajban, sept. 21-én 6' 10“ 0 pont felett „ 22-én 6' 7" 0 „ „ „ 23-án 6' 8“ 0 „ „ „ 24-én 7' 1“ 0 „ „ „ 25-án 7' 9“ 0 „ „ „ 26-án 8' 2" 0 „ „ „ 27-án 8' 7" 0 „ „ áradásban. Náményb. „ 20-én — 6“ 0 „ „ „ 21-én 4' 0 „ „ „ 22-én — — 0 „ alatt „ 23-án 4" 0 „ „ „ 24-én 2' — 0 „ felett láthatlan kötelékekkel érezzük magunkat lebilincselve, s úgy tetszik, hogy csak ott láthatjuk őt, hol eddig vártuk. Midőn a szír találkozóban egyezett a meg, ha a kitűzött óra elmúltával nincs erőnk eltávozni, sokat lehet arra tenni, — ez nem nagyítás, — hogy egész életünkben fogunk várni. Minden pillanat újabb reményt nyújt az elmúlt helyett, és nem csüggedést idéz elő. Azt gondoljuk, hogy alig távozunk el, a várt személy megérkezik. Nem nyughatunk meg abban, hogy annyi időt vesztettünk legyen el hasztalanul. Nem meggyőződésből, makacsul, haraggal várunk tovább is. Minden más foglalkozásunk, melyre magunkat e helyett adhatnék, hasztalannak tűnik fel. A várakozás szükséggé lesz. A legjelentéktelenebb dologhoz is hozzászokunk, mely körülvesz, s abban gépileg szórakozást keresünk. Végre csaknem nélkülözhetlenek lesznek azok reánk nézve. Összeköttetésbe jövünk azokkal, és csak valódi fájdalommal tudnánk azoktól megválni. Két képzeleti határ között mozgunk, mint valamely állat kalitkájában. Egyik bizonyos háztól a másikig megyünk, bizonyos helyen megfordulunk, valamely más helyen pillanatra megállunk, nevetséges babonára adjuk magunkat, s bizonyos oktalan feltételeket teszünk, így szólünk : „Ha az utczán legelőbb elmenendő egyén ilyen és ilyen, azt jelenti hogy akit várok, el fog jönni, ha pedig olyan és olyan, nem fog eljönni, s akkor nem bánom, tovább nem várok.“ S az első elmenő eltűntével a feltétel szerint el kellene mennünk, de nem megyünk el, s a fel s alájárkálást újra kezdjük. Lábaink elfáradnak, gyomrunk jelenti magát, talpunk feldagad, fejünk üres lesz, érezni kezdjük, hogy egyszerű bolondságot követünk el, hogy minden kitartásunk teljes hasztalanság, s még is várunk, s igy töltünk el egész félnapot, sőt néha egy egészet is. Egyedül az éj, vagy a nevetségesség érzete távolit el végre helyünktől, s midőn elhagyjuk is, mielőtt haza mennénk, még alkalmat találunk, ott kétszer vagy háromszor elmenni. Jakab ily helyzetben volt. Csakhogy nem utcrasarkon várakozott, hanem idegen országban; nem néhány lépést kellett tennie, hanem ötszáz mérföldet, hogy haza érhessen. Eltávozni azon helyről, nem másnapra halasztása volt reményének, hanem régelválás Annától, Párisba jönni vissza, annak bevallása volt, hogy hiba volt azt elhagynia; egy pillanat alatti helytelenítése volt egy egész havi cselekvényének; annak megismerése volt, hogy Anna őt megcsalta, hogy kár volt Annának hinnie, hogy Anna őt nem szereti; sőt több volt ennél, ez önkénytes elválás leendett Annától. Várt tehát egy hétig. Egy hétig tudják , önök mi volt ez! ? Egy hétig nem tenni egyebet mint reggel és este a pályaudvarba menni, a vasúti szekerekbe nézni, s mindannyiszor egy újabb csalódással és félelemmel térni vissza, melyek a szívben felhalmozva kétségbeesést fognak alkotni, mint a légben összegyűlő fellegek vihart idéznek elő. Hússzor újra elolvasta Anna levelét: „A l k a l m a s i n t három nap múlva fogunk elindulni.“ Így kezdődött azon levél. Alkalmasint. Ez nem bizonyosan. Hibázott tehát, hogy oly gyorsan reménytette azt. Az alkalmasint előre feltételezte a késedelmet, az akadályt. Jó volt tehát várnia. De két, három, négy napot engedve az alkalmasintnak, eleget ten annak, mit ezen szó kívánhatott, s ő már egy hete várt. A két vonat között mindennap új levelet irt a késedelmezőnek; ezen levelek majd könyörgök majd szemrehányással teljesek voltak; az egyik bánatát tanúsította, a másik már kételkedését rejtette. Többé nem sejtette el a várakozás által előidézett érzelmeket, legelső gondolatait híven leírta.Egyszer ezt írta : „Az ég nevére! mondja meg ön nekem, mi történt! miért hallgat ön? Csak egy szót, kérem önt!* Másnap : „Ön megcsalt engem. Átdatlan rejtelem van viseletében. Ön akart menni Bécsbe, tudván, hogy oda nem követhetem. Tehát helyesen mondták nekem. Ön sem esküiren emlékezik, sem szíve nincs önnek.“ Vagy pedig : „Bizzék bennem. Írja meg nekem az igazat, de valamely újabb esemény adta elő magát, vallja meg nekem. Tudja, hogy szeretem önt. Ha még várni kell önnek, én is várni fogok esküszöm, de legalább hadd tudjam, mihez kelljen magamat tartani.* Semmi felelet. Az ember megbolondulhat ily helyzetben. Jakab már csak a pályaudvarhoz ment ki hazulról. Sőt kétszer vagy háromszor oda sem ment azon órákban, ezen hét alatt, midőn a vonat érkezett, azt segélyelvén, hogy más dolga van. Hallotta, magáról tapasztalta, hogy a véletlennek néha tetszik magától nyújtani azt nekünk, mit reménylünk, midőn már legkevésbbé számítunk arra; de hiában nem ment ki, ha maga nem volt is a pályaudvarban, egész gondolata ott volt, s közel vagy távol folyvást várt, s a véletlen ravaszabb lévén mint ő, nem hagyta magát hatalmába esni. Többé semmi ismerősét sem látogatta meg. Nekem sem irta meg egész izgatottságát. Sem észrevételt sem tanácsot nem akart hallani, melyeket a körülmények helyeseknek fogtak volna feltüntetni, s melyekre már kénytelen volt magától is jönni. Mint mondok, nyolcz nap telt el igy. A kilenezedik nap estéjén, midőn a fogadóba, mint tegnap, eredménytelenül hazatért, leült szobájában, fejét bal karjára, s bal karját az asztalra támasztván, és szomorúan nézte két gyertyája égését, mi egyetlen foglalkozása volt, s ekkor a házi szolgálók egyike koczogott ajtaján. — Lehet. Mit akarnak velem ? monda. — Valaki akar önnel beszélni. — Velem ? — Igen. Jakab szive tánczolni kezdett keblében. — Hölgy vagy férfi ? — Hölgy. — Fiatal vagy idős ? — Fiatal. — Becsből jő ? — Igen. Jakab felkiáltott. — És hol van? kérdé, alig tudván lélekzetet venni. — A 9-ik szám alatt. (Folytatjuk.) A DANDERYDI KÁNTOR ÉLMÉNYEI. SVÉD BESZÉLYEK. (Folytatás. *) IV. A fiatal fogadós. A kántor egy tavaszi reggelen ingusban állt kis kertében, neki eredve a munkának. Az ásót hatalmasan kezelte, úgy hogy a veríték sűrűn gyöngyözött homlokán, jó kedve a munkánál legkevésbbé sem lankadott, ámbár folyvást s hihetőleg begyakorlás végett egy sirdalt dúdolgatott, melyet a temetésnél még aznap kellett a közel temetőben elénekelnie. Észre sem vette, hogy, mialatt igy dolgozott s énekelt, egy közönséges parasztkocsi állapodott meg háza előtt, és hogy arról egy fiatal, magas termetű és csinos arczú férfi ugrott le, öltözéke után nehéz lett volna biztosan megmondani, ül-e vagy paraszt. Maim ennélfogvást édesen lepetett meg, midőn az enstai fogadós testvérének fiát, kinek ő maga volt gyámatyja, látta maga előtt. „Jó reggelt Maim bácsit“ köszönte et az érkezett. „Ah, te vagy, édes Petterem!“ kiáltott fel örömmel a kántor s az ifjúnak kezét szívélyesen megszoritotta. Mint van nagybátyád?“ „Jól.“ „A városba készülsz?“ „Isten őrizzen , csak ide jöttem bácsi, hogy Enstaba vigyelek.“ „Enstaba? . . . most mindjárt?“ „Mi baj van ?“ „Egy betegünk van Enstaban?“ „Nagynénéd?“ „Nem.“ „Tehát egy szolga, vagy lánycseléd, szokás szerint, nemde ? „Nem, egy fiatal nőszemély.“ „Miféle nöszemély az?“ „Egy színésznő, jó bácsim.“ „Színésznő, mondod? . . . Honnét jött ?“ „Úgy hiszem, Stockholmból.“ „És mikor jött ?“ „Tegnap este a társaság többi tagjával, hanem az éjjel megbetegedett.“ „Súlyos beteg ?“ „Közel van a haldokláshoz.“ „Ez esetben, nyugodjál ásóm!“ szólt a kántor, miközben az ásót a földbe szúrta s ott hagyta. „Vegye azt kezébe más ember, gondolod nemde jó bácsi.“ „Úgy van édes öcsém! ... Az egyik ásó a földből terményeket ás, egy másik ismét másokat a föld alá takar; ebből áll az ásónak örökös foglalkozása s napi munk) Lásd „Pesti Napló“ 2000. számát, kaja ... Ámde most siessünk; csupán köntösömet veszem föl s aztán készen vagyok.“ Ekkor mindketten odahagyták a kertet s a kántor hajlékába léptek. Ez utóbbi egy viaszos vászonnal bevont szekrénykét keresett elő s futó pillanatot vetett abba. A szekrényke különféle sebészi eszközöket tartalmazott, péld. lánczétákat, érvágó vasat, köppölyűző üvegeket s több effélét. Továbbá egy asztalfiókból néhány, különböző feliratú kis csomagokat vett ki, alkalmasint porokat mindenféle czélokra, mindnyáját a viaszos vászonnal bevont szekrénykébe rakta s a fedelet gondosan rá zárta. Petter azután kivitte s a kocsiban elhelyezte. Néhány percz múlva már mindketten után valának Ensta felé. Malin kántor, mint már a bevezetésben érintők, igen ügyes s Dándcrúdban sokszor használt orvos is volt, ámde a gyakorlata által nem gazdagodott meg, mert, először nem volt promoveált orvos, s másodszor csak paraszt kocsin járt, s harmadszor többnyire csak szolgákat és leánycselédeket gyógyított. Mégsem tagadta meg soha senkitől segélyét, ha valaki azt kérte, hanem fölkelt éjfélkor is, hogy a leghidegebb vagy zivatarosb időben néha több mérföldnyi távolságra utazzék. „Az utazás még egyszer halálomat okozza,“imezt szokta gyakran mondani, „hanem mulatságos dolog a halállal pört folytatni, ha mindjárt az ember maga kénytelen is a pörköltségeket megfizetni.“ Midőn Enszaba érkezett, Maim a vendégszobába vezettetek, melyben a játékszín-igazgató szállásolt. Belépett oda s három személylyel találkozott ott, egy úrral és két nővel. Az úr már túl volt az ötven éven, testalkata koránsem daliás; szemei erősen barnák, álla kihüllett, mely igen jól illett a gömbölyű s általában kissé mogorva arczulathoz. Öltözéke , nagyvirágu kissé viseltes hálóköntös vala; fején vörös bársony sippka pompázott, mely gazdagon volt ékesitve arany, de régiségek miatt már kissé szinekhagyott zsinorzattal és bojttal. E férfi nagy léptekkel járt a teremben fel s alá s nézte a lábán levő világossága szattyáncsizmákat a széles fehér fülcsepkével diszlöket, mely kétségbevonhatlanul bizonyitá, hogy a szini ruhatárból került s valószínűleg egy lovag sőt talán király nyakát ékesité, mielőtt a csizmákra szegélyezetnek szállott alá. A két nőszemély egyike iszonyú sovány volt. Sötét, száraz arczulatán mindamellett egy pár nagy fekete szem villogott, szárólag mint tör, s meglehet nem egyszer tőrül is szolgáltak mind a színpadon, mind pedig azon kívül. Ez egy vastag írott papír-csomagból olvasott, alkalmasint valamely szinmű-szerepet, s néha néha egyik karját nagy gestusra terjeszté ki s ekkor oly homályos, vékony és hegyes öt ujja tűnt elő, hogy a légy azokat pók lábainak fogta volna tartani s elölök bizonyosan tova repült volna. A fiatalabb nőszemély alakja nem lett volna épen rűt, ha felső ajakán a sűrű rángások s a nyak sokfelé haj- KILFOKB. Angolország, London, sept. 26. Cobden egy levelet intézett a brüsseli congressushoz, melyet a belga lapok közöltek. E levél elég beszédre ad alkalmat a brit békeapostol barátai és ellenei részéről. Még mindig vannak protectionisták, kik egész lélekkel csüggenek az ó hiten, s a kaliforniai és ausztráliai arany föltalálását a Gondviselésnek tulajdonítják, mint amely által a szabad kereskedés átka áldássá változott. Cobden a brit kivitel szaporodását a gabonatörvények eltörlésének tulajdonítja, mire nézve kérdi tőle a Herald, megesküdnek-e, kezét a bibliára téve, hogy az állítása igazságát valóban hiszi ? Az egykor protectionista Post, a bevégzett tényeket elfogadván, kiemeli, hogy a védvám pártolóinak szintúgy érdekében áll, mint Cobden követőinek, hogy amit annyiszor ígértek, teljes kölcsönösséget eszközöljenek a külföld irányában. Ha a szabad kereskedés nem győz mindenütt, Anglia szenved rövidséget. De az európai száraztól keveset vár a Post. Anglia igen pazarul bánt a csalétekkel. Óvakodnia kell, hogy a németek el ne kapják a konczot keleten orra elöl. Főleg Ázsiára, Ausztráliára és Amerikára kell szemet vetnie. A Times természetesen teljes szívből osztozik a brüsseli congressus és a Cobden levele irányában, amennyiben a nemzetgazdászatot illeti. A háborúra nézve azonban, melyre Cobden Sidney Smith szavait (those foolish just and necessary wars) alkalmazza, e kifejezés első epithetonát a Times nem fogadja el. De alább megjegyzi: Tagadhatlan, hogy amennyire emlékszik, a nemzet soha sem törődött kevésbbé, mint jelenleg, belügyi reformokkal. Nem csoda ez okból, ha a nép szellemi emelkedése nem tartott lépést anyagi jóléte szaporodásával.“ Ez, mond a Times, nagyon is igaz. De e panasz egy másik panaszra emlékeztet, melyet Cobden egyik párthíve mond a nem rég. Mr. Baxter panaszkodott, hogy semmi sem történik. De ki az oka ? Mr Cobden és társai fényes utópiákra pazarolják befolyásukat, nevek tekintélyét. Természetes, ha azon izgatásra, mely tíz év előtt a szabad kereskedést kivívta, szélcsend állott be, a pártok felbomlottak, hatalmas államférfiak megbuktak, s a kiegyenlítés és tétlenség korszaka következett be. Ide járult az éhség és háború. 1846 óta alig volt egy ülésszak, melyen azon mentséggel nem állottak volna elő, hogy a pártok állása mellett, s a fenforgó válságos körülmények közt, csak a legszükségesebbekről intézkedhetik a törvényhozás. Meddig tart ez állapot? Kinek feladata, megszüntetni azon tétlenséget, melynek annyi részeredményei vannak. Félő , nehogy igenis zivataros módon szakaszszák félbe egykor. Ahelyett, hogy egy egészen más czélból egybegyűlt idegen gyülekezet előtt hazai politikánkról értekezik, jobb volna bizony, ha itthon a tengelynek vetné vállát, hogy a régi kerékvágásba menjenek vissza a dolgok- Február óta elég idő volt volna egy csomó rendszabály tervezésére. Nem hisszük, hogy mind megnyerné tetszésünket, de a tájékozás jó fogna lenni, s tudhatja Cobden úr, hogy se Tróját, se Sebastopolt nem vették be egy nap alatt.“ A legradicalabb alsóházi tagok egyike, Mr. W. J. Fox, (unitárius s a Weekly Despatch dolgozótársa) szerdán az oldhami tanácsteremben választás előtt beszédet tartott. Számos volt a gyülekezet. Fox is az ülésszak meddőségén kezdte beszédét. A tisztelt alsóházi tagok, úgymond, a gondviseléstől és Palmerstontól várták szájukba a sült galambot. Kiemelte, hogyha