Romániai Magyar Szó, 1952. május (6. évfolyam, 1420-1444. szám)
1952-05-22 / 1436. szám
A Magyar Népi Szövetség Központi Bizottságának napilapja VI. ÉVFOLYAM,1436. szám 4 oldal, ára 20 bámi 1952., május 22., csütörtök Világszerte erősödik a békemozgalom Százmilliókat mozgósított harcra a béke híveinek világmozgalma az amerikai imperializmus ellen, amely végtelen cinizmusában ma már nem is titkolja, hogy a legbecstelenebb eszközöket is igénybe veszi, csakhogy leigázhassa, rabszolgaságba vethesse a szabad népeket, szétzúzza a demokrácia és haladás erőit és ráerőszakolja a világra a reakció véres diktatúráját. Az amerikai imperializmus, amikor lábbal taposta a nyugateurópai országok függetlenségét és szuverenitását, amikor megindította öldöklő rablóháborúját a koreai és kínai nép ellen és amikor most, tehetetlenségének veszett dühében felhasználja a bakteriológiai hadviselés szörnyű fegyvereit is, az emberiség segelvetemültebb ellenségének bizonyul. A hitlerista banditák vadállat kegyetlenségein is túltevő új agresszorok elleni gyűlölet és felháborodás egyre nagyobb tömegeket von be a békemozgalomba. És a béke megvédéséért vívott harc ma már mind jobban kiterjed magukra az imperialista tábor országaira s az uralmuk alatt álló gyarmati országokra is. Noha az imperialisták kezdetben tagadni próbálták a békemozgalom jelentőségét és azt állították, hogy az emberiségnek csak jelentéktelen kisebbségét fogja át, ma már kénytelenek ők is „a békehívek mozgalmának vonzóerejéről’* beszélni. Így például az imperialista hírverés ocsmány ügynöksége, a londoni rádió, ma már keserűséggel állapítja meg azt a tagadhatatlan tényt, hogy „a békevágy mélyen az emberek kikében gyökerezik’*, és a szemrehányások özönét zúdítja gazdáira, mert „lebecsülik ezt a mozgalmat.’* A békemozgalom egyre újabb sikereket ér el, mert nagy ereje éppen abban áll, hogy a tőkés országokban is a legszélesebb tömegek létérdekeit képviseli. Ez a magyarázata annak, hogy az agresszív imperializmus ellen vivott harcban a munkaosztály mellett, a béke legkövetkezetesebb és legharcosabb védelmezője mellett, ott haladnak ma a dolgozó parasztság és a haladó értelmiség mind nagyobb tömegei is, a kispolgárság jelentős rétegeivel együtt. Az, hogy a béke híveinek világmozgalma által szervezett akcióban résztvesznek ma a legkülönbözőbb polgári pacifista szervezetek — például a Quakerek Társasága, a Kinával kötendő békéért harcoló angliai mozgalom, az Egyesült Nemzetek Barátainak Nemzetközi Szövetsége és más ehhez hasonló szervezetek — az imperialista ellenes békeharc óriási mozgósító erejét bizonyítja. A béke híveinek világmozgalma, amikor széttépte az imperialista hírverés hazugsághálóját, lehetetlenné tette a háborús uszítók számára, hogy eltitkolják a népek előtt az amerikai imperialisták és csatlósaik háborús készülődéseit és hozzásegítette a népeket ahhoz, hogy az imperialistákban felismerjék az emberiség legmegátalkodottabb ellenségeit, a pestis, a kolera és a tífusz szövetségeseit. A népek ma már mindenütt tudják, hogy az imperialisták a nemzetközi együttműködés ádáz ellenségei és világosan felismerték, hogy kik azok, akik sorozatosan visszautasítják a Szovjetunió által több izben előterjesztett lefegyverzési javaslatokat, kik azok, akik nem hajlandók megkötni Németországgal a békeszerződést, az európai béke fenntartásának egyik legfontosabb biztosítékát, kik azok, akik megakadályozzák a világkereskedelem normális menetének helyreállítását. A népek tudják, hogy kik pénzelnek, képeznek ki és küldenek kémeket és összeesküvőket a Szovjetunió és a népi demokratikus országok területére. Mindezek felismerése hatalmasan növelte a békeharcosok harckészségét. A békeharc hatalmas fellendülését jellemzi, hogy 12 közelkeleti országban, ahol az atombomba eltiltását követelő stockholmi felhívást annak idején 1,6 millió ember írta alá, az öthatalmi békeegyezmény megkötését követelő felhívásra már eddig is négy millió aláírás gyűlt össze. És a békeharcosok egyre fokozódó öntudatát jellemzi, hogy az északafrikai Urán dokkmunkásai a napokban megtagadták három Indokiiába irányuló fegyverszállítmány berakását. Vagy az, hogy a Sidney-i dolgozók május 4-én hatalmas tömegtüntetésen követelték az ausztráliai kormánytól, tegyen lépéseket annak érdekében, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete vizsgálja ki az amerikaiak baktériumháborújának bűntényét. Hiába nem akarják megszívlelni az utóbbi évek történetének tanulságait a világuralomra törő, rövidlátó, balkezes amerikai imperialisták. Hiába folytatják, mint neki vadult szerencsejátékosok, az esztelen fegyverkezési versenyt, hiába növelik a katonai kiadásokat. A népek világosan kifejezésre juttatták, hogy a békés építkezések növelését, munkát, kenyeret akarnak. A kapitalista országok gazdaságának teljes átállítása a háborús gazdálkodásra válságot hoz, leírhatatlan nyomort és szenvedést okoz a tömegeknek. Az USA-ban annak következtében, hogy az egész költségvetés több mint 80 százalékát a háborús előkészületekre fordítják, újabb adóterhekkel nyomorgatják a népet. A békeipari vállalatok sorra bezárják kapuikat, míg a fegyverkezési hajsza óriási nyereségeket hoz a monopolistáknak. Elemi erővel tör ma fel a tömegek harca a háborús nyomorpolitika ellen, különösen az európai marskallizált országokban, ahol még súlyosabb a helyzet. És a nyomorpolitika elleni gazdasági harc mindenütt szorosan egybefonódik a háború ellen, a békéért vívott politikai harccal. Amikor az amerikai acélipari munkások béremelésért sztrájkolnak, amikor a francia munkások mozgó bérekesit követelnek, amikor az olaszországi munkások „fordulóit sztrájkba’* lépnek azért, hogy a gyárosok ne dobjanak újabb és újabb munkástömegeket az utcára, nemcsak életkörülményeik megjavításáért harcolnak hanem fellépnek mindazok ellen, akik lángba akarják borítani a világot. Németországot az amerikaiak rohamléptekkel háborús tűzfészekké alakítják át, de most, amikor egyre fenyegetőbbé válik a veszély, hogy Adenauerék bonni bábkormánya megköti az amerikai imperialistákkal a háborús politikát szolgáló „általános szerződést’*, a Német Szocialista Egységpárt tömegsztrájkokra hívta fel a nyugatnémetországi munkásokat, hogy ezt megakadályozzák , és harcuknak meg lesz az eredménye. A tőkés országok dolgozóinak egyre növekvő forradalmi erejű békeharca szorosan egybefonódik a gyarmati népek felszabadító mozgalmának példátlan növekedésével, amelynek az amerikai-angol imperialisták és csatlósaik már alig tudnak gátat vetni. Három hónappal ezelőtt Faruk egyiptomi király, az angol-amerikai szuronyok támogatásával eltávolította Nahaz pasa Vafd-párti kormányát, mert a néptömegek nyomására síkraszállt Egyiptom nemzeti érdekeiért. A király a Vafd-párti kormányt Maher pasa kormányával cserélte fel, majd miután az is „túlságosan gyengének bizonyult", az imperialisták követelésére Hali kormányát állította helyére. Az angol imperialisták azonban titkos aggodalommal figyelik ügynökük vészesen elszigetelt helyzetét. „Nyugati diplomatáknak és más feltájékozott külföldi megfigyelőknek nincsenek illúzióik, Egyiptom jelenlegi helyzetének súlyosságáról" — írja az Observer című angol lap. Vulkán tetején élünk, ezt a mondatot gyakran lehet hallani ezekben a körökben. „A zavargások, sőt a forradalom veszélye egyre fokozódik”, írja a Sunday Times. És az imperialisták megrendült pozícióját a gyarmatokon bizonyítja a tuniszi bábkormány válságos helyzete is. A Népi Demokratikus Front, a Kommunista Párt ragyogó sikere az indiai választásokon, újabb tanúbizonysága annak, hogy az imperializmus hadállásai roskadoznak az utolsó nagy ázsiai gyarmati országokban is. Vietnámtól Tuniszig, Egyiptomtól és Irántól egészen Malájföltig terjed a gyarmati népek felszabadító mozgalmának lángja, amely meggyorsítja az imperialista front összeomlását. Éveken át próbálták az imperialisták elhitetni a népekkel, hogy a békehívek világmozgalmának nem lesz hatása. Éveken át igyekeztek lefegyverezni ezzel a tömegeket és eltéríteni őket a békéért vívott harctól. Még egyes becsületes emberekben is sikerült kételyt ébreszteni aziránt, hogy a békemozgalom befolyásoitátja az események menetét. Ma már azonban kétségtelenné vált a békemozgalom hatalmas ereje. A stockholmi felhívásra összegyűlt 500 millió aláírás megakadályozta az agresszorokat abban, hogy Koreában atombombát használjanak, a berlini felhívásra eddig összegyűlt több mint 603 millió aláírás pedig arról tanúskodik, hogy a népek megértették, milyen mély jelentőségűek a béke megőrzésének lehetőségéről szóló sztálini szavak! Az emberiség békét akar és minden erejével harcol a háborús uszítók ellen. A népek előtt elrettentő példaként áll az amerikai New Jersey állam, ahol ujjlenyomatokat vesznek a csecsemőkről, hogy majd egy „atomtámadás” után megállapíthassák személyazonosságukat. A népek békét akarnak, békére vágynak. Ezért fordulnak bizakodva a hatalmas Szovjetunió felé, a sztálini korszak emberei felé, akik abban a közös erőfeszítésben találkoznak, hogy ma már a holnapot építik és holnap a holnaputánt. A békeszerető emberiség arra az országra tekint, ahol már a magasabbrendű kommunista társadalomért folyik a harc, s ahol az ember a természet rabszolgájából a természet urává válik. Napról-napra szélesedik a világbéke legyőzhetetlen frontja, amelynek első vonalában a szovjet emberek harcolnak. Száz, meg százmilliók egyesített ereje le tudja győzni és le fogja győzni az amerikai baktériumgyilkosokat. „A civilizáció kezdete óta — állapítja meg Howard Fast, a nagy amerikai író — az emberiség állandóan azért küzdött, hogy kijusson a csillagokba vezető magaslatok létráján a legmagasabb pontra... És mi már túlságosan közel vagyunk a létra csúcsához, semhogy egy Missouriból származó törpe Truman — megakadályozhatna bennünket a legfelső fok elérésében”. A béke híveinek világmozgalma megakadályozza a halálkereskedők sötét tervének kivitelét. Megakadályozza, mert a béke híveinek mozgalmát nem lehet megállítani, mint ahogy nem lehet a fát arra kényszeríteni, hogy ágai a föld felé törjenek, mint ahogy egyetlen növényt sem lehet megakadályozni abban, hogy a nap felé nőjjön, mint ahogy egyelen embert sem lehet arra kényszeríteni, hogy a szenvedést, a halált szeresse. Ha a népek békét akarnak, hiába készítenek elő háborút a Wall Street urai. Nem robbanthatnak ki háborút. Ma, amikor a Szovjetunió világtörténelmi jelentőségű győzelmei nyomán az emberiségnek egyharmada szabaddá lett, amikor a béke 800 milliós szabad tábora megdönthetetlen szövetségben áll a még leigázott népek millióival, a béke erői hatalmasabbak, mint valaha és nagyobb befolyással vannak az emberiség sorsára, mint a gyűlölet és a háború uszítói. A békéért harcoló tábor legyőzhetetlen, mert minden egyes tagjának erejét százmilliók szövetsége és barátsága sokszorozza meg. Terjesztik Bálint Antal kezdeményezését A nagyváradi ISPL üzem munkaközössége elhatározta, hogy Bálint Antal temesvári merster kezdeményezése nyomán, minél nagyobb összegeket szabadít fel és bocsát az állam rendelkezésére az üzem forgóalapjából. Az üzem dolgozói ezzel is hozzá akarnak járulni a pénzreform sikerének megszilárdításához, országunk szocialista iparosításához. A munkások és technikusok termelési értekezleten vitatták meg, hogy milyen intézkedéseket kell tenniük a forgóalap körforgásának meggyorsítására. Az értekezleten elhangzott javaslatok alapján minden osztályon megkezdték a takarékossági grafikonok vezetését. A régi szerszámgépek kijavításával az üzemanyag észszerű felhasználásával és más intézkedésekkel lehetővé tették, hogy a tervelőirányzathoz képest 8 százalékkal csökkent az önköltség. Az üzem dolgozói az év végéig nagy összegeket szabadítanak fel a forgóalapból. LAPUNK TARTALMÁBÓL A RNK Képzőművészeti Szövetsége plenáris ülésének munkálatai (2. oldal) Az Irodalmi Almanach a fejlődés útján. (2. oldal) Gyorsítsuk meg a gyapotkapálás ütemét (3. oldal) Technikusok a „sztahanovista műhely” címért indított harcban (3. oldal) A német nép lefogja Philip Müller gyilkosainak kezét (3. oldal) A vadállati terror nem törheti meg a kínai és koreai hadifoglyok elszánt ellenállását (4. oldal) Közel tízezer embert veszhettek az imperialista agresszorok egy hónap alatt Koreában (4. oldal) Fechteler jelentése felszínre hozta a reakciós francia sajtó korrupciós jellegét (4. oldal) Amerikai reakciós lap az USA nyugatnémetországi agressziós terveiről (4. oldal) A kőolajipari munkások, technikusok, mérnökök és tisztviselők munkavállalása augusztus 23. tiszteletére Gh. Gheorghiu-Dej elvtársnak, a Román Munkáspárt Központi Vezetősége főtitkárának SZERETETT GHEORGHE GHEORGHIUDEJ ELVTÁRSI Mi, kőolajipari munkások, technikusok, mérnökök és tisztviselők, a Román Munkáspárt vezetése alatt a szakszervezeti szervek által szocialista versenyre serkentve, a Szovjetunió sokoldalú, értékes támogatását teljes mértékben kihasználva, jelentjük, hogy becsülettel teljesítettük pártunkkal szemben, a dolgozók nagy ünnepe, május 1. tiszteletére vállalt kötelezettségeinket és árutermelési tervünket 102,2 százalék arányban teljesítettük. Termelési sikereinket a pártszervezetek vezetése alatt végzett munkánknak köszönhetjük, amelyben lelkesített a vágy, hogy hozzájáruljunk szeretett hazánkban a szocializmus gazdasági alapjainak építéséhez A tervteljesítésért folytatott küzdelem élén a kommunisták állnak, akik magukkal ragadták az iparunkban működő munkások, technikusok, mérnökök és tisztviselők tömegét. A múltban minden lépésnél éreztük az amerikai-angol tőkések kegyetlen kizsákmányolását. Ezek könyörtelenül kifosztották kőolajtelepeinket és nyomorban, kegyetlen elnyomás alatt tartották a kőolajmunkásokat. Nyolc év telt el azóta, hogy országunk egész munkás népével együtt, hála a felszabadító dicsőséges szovjet hadseregnek és a Kommunisták Romániai Pártja fáradhatatlan harcának, erőnkbe vetett teljes bizalommal harcba indultunk az új élet építéséért. 1944 augusztus 23-án, Románia, történelme folyamán első ízben nyerte el igazi függetlenségét és nemzeti szuverenitását, megvalósítva ezzel azt a drága eszményt, amelyért évszázadokon keresztül harcoltak és életüket áldozták népünk legjobb fiai. Hogy ebben az évben is új munkasikerekkel köszöntsük augusztus 23. nagyszerű ünnepét, mi, kőolajipari munkások, technikusok, mérnökök és tisztviselők, a május 1. tiszteletére és az egész 1952. évre vállalt kötelezettségeinket összegezve, szeretett pártunk és azok színe előtt a következő kötelezettségeket vállaljuk: 1.■ Határidő előtt teljesítjük és 2,5 százalékkal túlszárnyaljuk a nyersolajtermelési tervet. 2. — Az 1952 évben a tervvel szemben fokozzuk a munka termelékenységét és pedig 3 százalékkal a nyersolajtermelésnél és feldolgozásnál, 2,5 százalékkal a fúrásnál. 3. — Az 1952-re tervezett önköltséget csökkentjük 0,5 százalékkal a nyersolaj tonnájának termelésénél és feldolgozásánál, 1,5 százalékkal* a * ti i nv . t/i i ,V cá j-.-.i'. i.-.'-rt .v.Ti' ti/ építkezéseknél. 4. — A vállalt kötelezettségek megvalósítása érdekében, az 1952. év folyamán feltárunk három nagy kőolajtelepet, amelyek közül kettőt augusztus 23-ig. 5. — Augusztus 23-ig megkezdjük olyan berendezések felszerelését, amelyek a kőolaj rétegbe való külső vízbeszivattyúzás segítségével meghosszabbítják e kutak kitörési idejét. 6. — Augusztus 23-ig három kompresszorberendezést készítünk gázok bevezetésére a kőolajrétegekbe, a nyomás fenntartására. Teljes munkaképességgel üzembehelyezzük a nyomás fenntartását szolgáló gázbevezető berendezéseket három kőolajtelepen, ezek közül kettőn augusztus 23-ig. 7. — Fokozzuk a kőolajfinomítók jelenlegi termelőképességét, az elsődleges párlásnál újraépítkezésekkel 12%-kal — ebből 6 százalékkal augusztus 23-ig — a finomítóberendezéseknél újraépítkezésekkel 8,5 százalékkal — ebből 5 százalékkal augusztus 23-ig. 8. — Megjavítjuk a feldolgozó berendezések technológiai rendszerét, hogy az évi terven felül 2,7 százalékkal több fehér terméket adjunk. Üzemeinkben megkezdjük a B. U. 40 fúróberendezések és az önműködő paraffintalanító berendezések gyártását. A fúrási terv teljesítésének biztosítása érdekében, kiterjesztjük a szovjet gyorsfúrási eljárásokat és augusztus 23-ig üzembe helyezünk újabb 10 turbo-bar készülékkel ellátott futó-berendezést. Hogy újabb lendületet adjunk a szocialista munkaversenynek, küzdeni fogunk a formalizmus felszámolásáért a verseny megszervezésében, a termelési értekezletek rendszeres megtartásával, kezdve a szakszervezeti csoportokkal és szocialista szerződések alapján történő vállalásokkal, amelyek alapját az előző hónapi megvalósítások képezik. Hasonlóképpen bevezetjük a vállalások teljesítésének mindennapi nyilvántartását. Megszervezzük a szakmai versenyt az iparunkban dolgozó alapfoglalkozások szerint. A közbelépési idő megrövidítése és a kutak működési idejének meghosszabbítása érdekében kiterjesztjük a targovistei Sovrompetroltelep sztahanovistájának, Árián Dumitrunak kezdeményezését: az irányító a fúrónál, a mester a kút szájánál. Augusztus 23-ig kiterjesztjük a kőolajipari alapegységekben a minden egyes művelet tökéletes végrehajtását célzó mozgalmat — Zsandarova-Agafonova szovjet sztahanovisták módszere szerint, amelyet az „I. Mai” üzem sztahanovistája, Bacanu Gheorghe brigádja indított, valamint a Tintea-telepi furómester, Manta Grigore brigádjának kezdeményezését, a fúrásnál könnyű iszap alkalmazására, ott, ahol azt a körtisziények megveredik — Sámii Fakuliov szovjet furómester módszerének alkalmazásával. Bevezetjük a nagybányai „Phoenix” üzem sztahanovistájának, Mészáros Istvánnak kezdeményezését — minden műszak átadását a terv teljesítésével és túlszárnyalásával — mindazon szektorokban, ahol váltásban dolgoznak. Kiterjesztjük minden kőolajtelepre a munka megszervezését komplex brigádonként. A sztahanovista és élmunkás mozgalom fejlesztésére, az egyes ipari szektoronként: fúrás, termelőtelepek, felszerelésgyártás és feldolgozás, 4 tapasztalatcserét szervezünk, amelyek közül kettőt augusztus 23-ig. A legfontosabb egységeknél sztahanovistaképző iskolákat szervezünk, valamint iskolátkat a sztahanovisták részére, az alapszakmákban alkalmazott haladó munkamódszerek kiterjesztése érdekében. Új szakkáderek nevelése érdekében minden kőolajipari egységben kiterjesztjük a Kotleár szakképesítési módszert és a resicai Sovrommetal sztahanovistája, Krenján Ferenc kezdeményezését. A segédanyagok és szerszámok, a felszerelés és berendezés rendszeres ellenőrzésével és a munkások és technikusok technikai oktatásával, harcolni fogunk a munkabalesetek és technikai rongálások megelőzéséért. A segédanyagokat, nyersanyagot, szerszámokat és felszerelést szállító üzemek munkás-, technikus- és mérnöki kollektívájától kérjük, hogy vállalásaink megvalósításának támogatása érdekében, a megállapított időpontokban szállítsák le megrendeléseinket és jó minőségű termékeket adjanak. Vállaljuk a fenti kötelezettségeket, tudva, hogy megvalósításuk elősegíti a pénzreform sikerének megszilárdítását és ötéves tervünk második évi tervének idő előtti teljesítését és ezáltal megerősíti hazánkat, mely tevékenyen harcol a béke és szocializmus nagy frontjában, amelynek élén a nagy Szovjetunió áll. Biztosítjuk, szeretett Gheorghe Gheorghiu- Dej elvtárs, hogy mi, kőolajipari munkások, technikusok, mérnökök és tisztviselők, teljes erőnkkel azon leszünk, hogy augusztus 23- ra, hazánk felszabadításának nyolcadik évfordulójára, a szocialista építés terén - mind nagyobb megvalósításokat érjünk el. Éljen augusztus 23., nyolcadik évfordulója annak a napnak, amelyen a dicsőséges szovjet hadsereg hazánkat felszabadította! Éljen minden győzelmünk kezdeményezője és szervezője, a Román Munkáspárt, élén a Központi Vezetőséggel és népünk szeretett vezetőjével, Gheorghe Gheorghiu-Dej elvtárssal ! Éljen felszabadítónk és támogatónk, a Szovjetunió, a győzelmes szocializmus nagy országa! Éljen a világ dolgozóinak nagy vezetője és tanítója, népünk IcgilidgdDb barátja, Scvilla elvtárs ! ★ Ezeket a vállalásokat a kőolajipari munkások, technikusok, mérnökök és tisztviselők közgyűlésein megvitatták és elfogadták. Az agrotechnikai szabályok alkalmazásával a bőséges termésért Szentannán az egyéni dolgozó parasztok is szakszerűen ápolják a növényeket A szovjet agrotechnika tapasztalatainak alkalmazása egyre nagyobb teret hódít dolgozó parasztjaink között. Falvainkon felismerték a föld tudományos megművelésének fontosságát, felismerték azt, hogy a bőséges termés érdekében igen fontos az agrotechnikai előírások betartása. Pártunk és kormányunk segítségére siet a dolgozó parasztodnak, megmutatja a helyes utat, amelyen haladniok kell. Tudatosítja a dolgozó parasztokban, hogy nem elegendő a vetést a kijelölt határidőben elvégezni, hanem gondoskodni kell a növények fejlődéséről, gondos ápolásáról és mindezt a különböző agrotechnikai eljárások alkalmazásával lehetséges elérni. A minisztertanács határozata az agrotechnikai minimumok bevezetésével kapcsolatban igen értékes iránymutató a falvak dolgozói részére. Ennek a határozatnak útmutatásait követik a szentannai „Új élet” kollektív gazdaság tagjai is ,ahol idejében hozzáláttak a növények ápolásához. A répa kapálását már be is fejezték s jelenleg a kukorica kapálást végzik. Azonban nemcsak a kollektivisták alkalmazzák a minisztertanácsi határozat utasításait, hanem a határozat alapján dolgoznak a magángazdaságok is. Az egyénileg gazdálkodók közül különösképpen kitűnt Salamon Sándor középparaszt, aki minden mezőgazdasági munkát elsőnek végez el, lelkiismeretesen gondozza a növényeket. Ebben az esztendőben is már május elején elvégezte az első kapálást. Büntessék meg a kocsedoi gyilkosokat A kolozsvári román és magyar dolgozók határtalan felháborodással bélyegezték meg az amerikai imperialistáknak a kocsedoi fogolytáborban elkövetett vadállati vérengzéseit. A Herbák János Művek munkásai, mérnökei, technikusai és tisztviselői, a szerdán délután megtartott röpgyűlésen bélyegezték meg az amerikai kannibálok újabb gaztettét, amellyel el akarják gáncsolni a népek egyre hatalmasabb békeharcát. Ankraud József elvtárs beszédében kidomborította, hogy az amerikai imperialisták ebben az évben a baktériumháború megindításával és a kocsedoi fogolytáborban, a koreai és kínai hadifoglyok lemészárlásával A főváros számos vállalatában a dolgozók rögtönzött tömeggyűjtéseken bélyegezték meg az amerikai imperialisták szörnyű gaztetteit. Ilyen gyűlés zajlott le a többi között a Dinamo gyár esztergatermében, ahol a gyár munkásai, technikusai, mérnökei és tisztviselői élesen tiltakoztak az amerikai imperialistáik legújabb gonosztette ellen. Traian Sarbu ésesztergályos többek közt ezeket mondotta : „Az amerikai imperialisták — miután vereséget vereség után szenvedtek el a koreai hadszíntéren — a legborzalmasabb tömeggyilkoló fegyverhez, a baktériumhoz fo Határtalan a koreai hazafiak szabadságvágya és az amerikai újhitleristák elleni gyűlölete. A Scânteia egyik utóbbi számában fényképet közölt az egyik Kocsedo szigeti fogolytáborból. A kép a koreai és kínai hadifoglyokat ábrázolja, amint Sztálin, Mao Ce-dun és Kim Ir Szen képeivel tüntetnek. A szöges drótkerítésen kívül az őrszolgálatot teljesítő, állig felfegyverzett amerikai katonák zavartan szemlélik a jelenetet. Jelentőségteljes kép. Azt mutatja, hogy a koreai hadifoglyok a megkínzások és a hitlerista típusú „kísérletek” ellenére is erősebbek újabb gaztettekkel szaporították törvénytelenségeiket. De a hadifoglyok tömeges legyilkolása ellenére nem tudják megakadályozni a hős koreai nép szabadságharcát. Az ülésen felszólalt több munkás, akik szintén felháborodással bélyegezték meg a nemzetközi egyezményeket és a legelemibb emberi jogokat megszegő amerikai imperialistákat. Balázs Margit felháborodottan kijelentette: „Az amerikai kannibálok még szörnyűbb gaztetteket követnek el Koreában, mint annak idején a hitleristák a haláltáborokban. De ők iséppen úgy, mint a hitlerista banditák felelni fognak a népek előtt elkövetett gaztetteikért”. ★ ★ ★ lyaonodtak. A hitleri banditákat is megszégyenítő amerikai barbárok most a védtelen hadifoglyokon töltik ki tehetetlen dühüket. Arra igyekeznek kényszeríteni őket, hogy elárulják hazájukat. De sem tömeggyilkossággal, sem a legembertelenebb kínzásokkal sem tudják megtörni a koreai és kínai harcosok akaratát“. Maria Oprea brigádvezető esztergályos felszólalásában elmondotta, hogy az amerikai imperialisták a legembertelenebb gaztettektől sem riadnak vissza, csakhogy folytathassák igazságtalan háborújukat és elodázhassák a fegyverszünet megkötését. Majd élesen elítélte az emberi mivoltukból teljesen ★ őreiknél. Ezek az emberek —, akik rendkívül nehéz körülmények között, titokban, nagy szerettel készítették el Sztálin elvtárs képét — valóban erősebbeknek érzik magukat, mint az imperialisták. Az imperializmus elleni harcukban maguk mellett érzik a világ békeszerető százmillióit. A világ minden egyszerű embere felháborodással tiltakozik az amerikai hóhérok barbarizmusa ellen. A Dodd tábornokkal kapcsolatos események felszínre vetették az amerikai hadsereg hadifogolytáborában uralkodó borzalmas állapotokat. Egyúttal ismételten leleplezték, mennyit ér az amerikai hóhérok „becsületszava”. Dumitru Moldovan, Szép János és mások gyűlöletteljesen tiltakoztak a kocsedai vérengzések ellen. Egyben fogadalmat tettek, hogy még keményebben harcolnak hazánk megerősítéséért, a világbéke megszilárdításáért. A jelenlevők egyhangúlag tiltakozó levelet intéztek az ENSZ-hez. A levélben a Herbák János Művek munkakollektívája nevében megbélyegezték az amerikai imperialisták kocsedoit hajmeresztő barbár kegyetlenkedéseit és követelték a nemzetközi jogszabályok és a hadifoglyokra vonatkozó genfi egyezmény tiszteletben tartását. (Agerpres) kivetkőzött amerikai imperialisták embertelenségét. Constantin Dumitrescu esztergályos a többi között ezeket mondotta : „Kocsedo, az imperialista Maidanek nemcsak a két amerikai tábornokot leplezte le, hanem az egész véres amerikai imperializmust. Minden becsületes ember kérlelhetetlen gyűlölettel tekint ezekre az emberbőrbe bújt fenevadakra. Fogadom, hogy a jövőben még többet, még jobban dolgozom, hogy hazánk, — a békeharc tevékeny tényezője — még erősebbé, még virágzóbbá váljék“. Több felszólalás után a gyűlés részvevői tiltakozó táviratot küldtek az Egyesült Nemzetek Szervezetéhez. (Agerpres.) De sem a vadállatias kegyetlenkedés, sem a terror, sem pedig a hazugság nem mentheti meg őket aljas gaztetteik következményeitől. A béke sok milliónyi trvével együtt élesen tiltakozunk az amerikai imperialisták gonosztettei ellen. Követeljük valamennyi hadifogoly feltétel nélküli repatriálását és az amerikai hadifogolytáborokban elkövetett hallatlan visszaélések és kegyetlenkedések tetteseinek felelősségrevonását és megbüntetését! A RNK ÍRÓSZÖVETSÉGE TEMESVÁRI FIÓKJÁNAK ROMÁN, MAGYAR NÉMET ÉS SZERB NEMZETISÉGŰ TAGJAI HÍREK A SZOVJETUNIÓBÓL Mesterséges fényforrásokkal helyettesítik a napfényt A Szovjetunió Tudományos Akadémiája élettani tagozatának ülésszaka a növények fotoszintézisének kérdéseivel foglalkozott. Az ülésszakon Moszkva, Leningrád és számos szövetséges szovjet köztársaság vegyészei, fizikusai és agronómusai vettek részt. Fotoszintézisnek nevezik azt a folyamatot, amikor a növényben fény hatására szerves anyagok keletkeznek. A fotoszintézis problémája fontos helyet foglal el a növények fiziológiájával foglalkozó modern tudományban, melyet Kliment Tyimirjazev, a nagy orosz természetkutató alapított. Szovjet tudósok vezető szerepet játszanak a fotoszintézis jelenségeinek tanulmányozásában és azoknak a népgazdaság céljaira való felhasználásában. A szovjet tudósoknak sikerült mesterséges uton megvalósítaniuk a fotoszintézist. Különböző fényforrásokat fedeztek fel, amelyek kitűnően helyettesítik a napfényt. A kísérletek során megállapították, hogy a mesterséges fény a növények fejlődésére számos esetben sokkal jótékonyabban hat, mint a természetes fény. Az ülésszakon megvitatják a fotoszintézis terén végzett új kutatások eredményeit. Új, önműködő gépsor A gyártási folyamatok automatizálása a kommunizmus technikai alapjának egyik szükséges feltétele. A szovjet géptervezők sikeresen dolgoznak e nagy probléma megoldásán. A gépkocsiiparban már eddig is számos önműködő gépsort alkottak. Ezek segítségével dugattyúgyűrűket, motorblokkokat, hűtőket és más alkatrészeket gyártanak. Nemrégiben helyezték üzembe a világ első gépkocsidugattyút készítő önműködő gyárat. Az egész gyártási folyamat, az alumínium olvasztásától — a készáru becsomagolásáig automatizálva van. Új, nagyszerű győzelmet arattak a közelmúltban a Szovjetunió géptervezői: megalkották a világ első gépkocsikerék-készítő automatagépsorát. Az összes, eddig kézierővel végzett munkálatokat — kerekek és alkatrészek hegesztését — a koromtól való megtisztítást, a szeleplyuk fúrását — gépek és kérszülékek végzik. 4 T'tlnjj fSccy/íC U}ryj»ft ne kék gyártása meg kezdetleges, nehéz testi munkát igénylő formában történik. Ha egy kereket átlagban 28 kilóra becsülünk, váltásonként minden munkás kezén közel 50 tonna ■fém fordul meg. A szovjet géptervezők az új automata gépsor megalkotásával gyökeresen megváltoztatták a kerékgyártás szerelésének technológiáját a gépkocsiiparban. A gépkocsikerék önműködő gépsoron halad előre egyik művelettől a másikig, munkáskezek segítsége nélkül. Az egész folyamat alig néhány másodpercig tart. A gépsor üzembentartására három kiváló szakképzettségű szerelőre, egy ellenőrre és egy segédmunkásra van szükség. Ily módon nagyszámú dolgozót szabadít fel az új önműködő gépsor, más produktív munkák e leégésére. A harkovi traktorgyár dolgozóinak kulturális élete A harkovi állami kiadóvállalat egy kötetnyi karcolatot jelentetett meg a traktorszerelő újítók munkájával kapcsolatban. A könyvet fiatal, kezdő írók, a harkovi traktorgyár dolgozói, akik az üzem irodalmi társulatának tagjai, állították össze. E körben olvassák fel elvtársaiknak a fiatalok legújabb műveit, feldolgozzák és részleteiben megvitatják. Az irodalmi körben való részvétel azonban nem egyetlen lehetősége a dolgozók kulturális fejlődésének. Az emberek százai látogatják esténként az üzem két klubját. Itt filmeket mutatnak be, színielőadásokat tartanak, amelyekben a harkovi színház művészei szerepelnek, hangversenyeket és különféle felolvasásokat tartanak. Műkedvelő festők, énekesek és táncosok, a két, klub mellett létesített különféle műkedvelői körökben gyűlnek össze. A zenekedvelők a gyár iskoláiban zongorázni, hegedülni, vagy gordonkázni tanulnak. Igen látogatottak az üzem sporttermei is. Előkészületek a főiskolai felvételi vizsgákra Milyen pályát válasszak? Ez a kérdés foglalkoztatja a Szovjetunió X. osztályát végző tanulóinak százezreit. Június 20-tól kezdődik a jelentkezés az egyetemek és főiskolák felvételi vizsgáira. A moszkvai „V. M. Molotov" Energetikai Intézet megküldte folyóiratát a főváros és más tartományok iskoláiba. Az újság bemutatja az intézet életét és a szakmákat, amelyeket az intézetben tanítanak. Az intézet tanárai és előadói ellátogatnak számos középiskolába és elbeszélgetnek a X. osztályt végző tanulókkal. A Szovjetunióban már hagyománnyá vált az úgynevezett „nyitott ajtók napja", amikor az ifjúság megismerkedhetik a főiskolák laboratóriumaival, műszaki tanulótermeivel, könyvtáraival. Számos főiskola szervez találkozót az egyetemisták és a középiskolát végző növendékek között. A találkozón az egyetemi tanárok részletes felvilágosítást adnak a jövő főiskolai hallgatóknak. Számlakból, földrajzból és más tantárgyakból olimpiászokat rendeznek. Laboratóriumi kísérleteket mutatnak be, a tudomány legújabb vívmányaival ismertetik meg a tanulókat. A Szovjetunió főiskoláiban az idén 372.000 új hallgatót vesznek fel, jóval többet tehát, mint az elmúlt évben. Az 1952-53-as tanév megkezdéséig számos új főiskola nyílik meg. Izsevszkben (Udmurt ASZSZK) mechanikai főiskola, Minszkben mezőgazdaság gépesítési intézet. Sztálin,grádban városrendezési mérnököket képző intézet, Kizilben (Tuvin autonóm tartomány) tanítói főiskola, Petrozavodszkban, Balasovban és még számos más városban pedagógiai intézetek nyílnak.