Előre, 1955. április (9. évfolyam, 2318-2343. szám)

1955-04-01 / 2318. szám

A Amiről az amerikai burzsoá sajtó nem számol be PHILADELPHIA (Agerpres).­­ A philadelphiai üzletemberek egyik szerve­zete a nemzetközi kérdésekkel foglalkozó ta­nács körkérdést intézett az üzletemberekhez. A válaszok azt bizonyítják, hogy az üzlet­emberek többsége ellenzi a kormánykörök agresszív politikáját. Az egyik kérdés így hangzott: „Az ön véleménye szerint nyújtson-e katonai segít­­séget az USA Csang Kaj-seknek ahhoz, hogy meghódítsa a szárazföldi Kínát” ? Er­re a kérdésre 6­5 ember igennel, 107 pedig nemmel válaszolt, egy ember pedig nem nyilvánított véleményt. A másik kérdés így hangzott: „Az ön véleménye szerint szükséges-e hogy az USA blokálja a kommunista Kínát ?” A megkér­dezettek közül 10 igennel, 99 pedig nemmel válaszolt, 4 ember meg kitért a válasz elől? Hiszi-e Ön, hogy lehetséges a békés egy­más mellett élés a Szovjetunióval ? Erre a kérdésre 78 megkérdezett igennel, 12 nemmel válaszolt,­23 személy pedig tartózkodott a választól. Jellemző, hogy egyetlen amerikai burzsoá lap sem számolt be a körkérdés eredményé­ről. Az Egyesült Államok gazdasági intézkedései érzékenyen sújtják Kanadát NEW YORK (Agerpres).­­ A montreali rádió közlése szerint Kanada kormánya nem­régiben tiltakozó jegyzéket küldött az ameri­kai kormánynak amiatt, hogy az USA kor­látozni szándékozik a kőolajipari termékek be­hozatalát Kanadából. A jegyzék hangsúlyoz­za, hogy ennek az intézkedésnek kedvezőtlen kihatása volna Kanada kőolajiparára. Howe, kanadai kesedgreelmi miniszter az ■lsóházban kijelentette hogy a kanadai kor­mány megkapta az USA válaszát az említett jegyzékre, de a válasz tartalmát titokban tartják, mivel az amerikai kormány még nem járult hozzá annak közzétételéhez. A montreali rádió jelentése szerint Heeny, Kanada washingtoni nagykövete egy texasi értekezleten mondott beszédében kijelentette, hogy Kanadát rendkívül aggasztja a kőolaj­­import korlátozására vonatkozó amerikai in­tézkedés. A japán nép normalizálni akarja kapcsolatait a Szovjetunióval és a Kínai Népköztársasággal TOKIO (Agerpres). — A TASZSZ jelenti: A Szovjetunióval és a Kínai Népköztársa­sággal való diplomáciai kapcsolatok rende­lésére alakult japán Országos Tanács már­cius 30-án Tokióban nagygyűlést szervezett. A gyűlésen többezer személy vett részt, köztük különböző pártállású parlamenti kép­viselők, az Országos Tanács március 25—30-i bővített értekezletének részvevői, közéleti személyiségek, japán tudományos szerveze­tek, szakszervezetek és üzleti körök képvi­selői. A nagygyűlésen felolvasták az Országos Tanács bővített értekezletének határozatát. A határozat követeli a japán kormánytól és parlamenttől, hogy a legsürgősebben rendez­ze Japán diplomáciai, gazdasági, tudomá­nyos és kulturális kapcsolatait a Szovjetunió­nál és a Kínai Népköztársasággal. Kemény harc Dél-Vietnamban a hadsereg és a vallásos szekták csapatai között PÁRIZS (Agerpres).­­ Mint a párizsi lapok jelentik, a délvietnámi hadsereg tankegységei és ejtőernyősei is részt vettek azokban a harcokban, amelyek kedd éjszaka kezdődtek Szajgonban a vallá­sos szekták fegyveres különítményei és a kormánycsapatok között. A kormányzósági palotát valóságos erődítménnyé alakították át. A l’ HUMANITis jelenti, hogy Szajgonban általános pánik tört ki. A város számos lakosa kénytelen volt elmenekülni rommá lőtt ottho­nából. A kormánycsapatok sok katonája átpártolt a vallásos szekták fegyveres különítményei­hez, amelyek bekerítették a kormánycsapatok vezérkarát. A bandungi értekezlet küszöbén,­­ ami­kor az ázsiai és afrikai országok küldöt­tei a népi Kína részvételével fogják rö­videsen megbeszélni az ázsiai népeket érintő legfőbb kérdéseket, a nemzetközi sajtó sokat foglalkozik a Kínai Népköz­­társaság nagyhatalmi pozíciójának kér­désével. Helyes-e a Kína elleni megkü­lönböztető, agresszív amerikai politika, vagy pedig észszerű lenne elismerni a 600 milliós ország törvényes jogait ? Az imperialista diplomácia ma már akarva, nem akarva kénytelen számot­vetni azzal, hogy­­ nem­ lehet egyet­len Ázsiát érintő kérdést sem meg­vitatni a legnagyobb ázsiai ország képviselőinek részvétele nélkül. És ez a felismerés, — a bandungi értekezlet előestéjén, amikor a népi Kína képviselői az USA kétségbeesett erőfeszítése elle­nére másodszor ülnek majd le a tárgyaló­­asztalhoz tőkés országok képviselőivel,­­ egyre józanabb hangoknak enged utat az imperialisták dzsungelében. A ka­pitalista országok közvéleményének nyo­mására egyre több hivatalos állásfoglalás hangzik el a népi Kína törvényes jogai elismerésének szükségességére vonatko­zóan. A jelek azt mutatják, hogy a vil­ág nagy részével diplomáciai, kereske­delmi és kulturális kapcsolatot tartó Kí­nai Népköztársaság nagyhatalmi pozíció­jának tagadása mind nehezebb feladat elé állítja az amerikai „erőpolitika” baj­nokait. Az új Kína úgy lépett a nemzetközi élet porondjára, mint igazi nagyhatalom. Már létezésének első évében diplomáciai kap­csolatokat teremtett a Szovjetunióval, a népi demokratikus országokkal, Indiával, Burmával és más államokkal. 1950 febru­árjában aláírták a szovjet-kínai barátsági, szövetségi és kölcsönös segélynyújtási szerződést. Létezésének második évében a népi Kína már visszavágott az amerikai in­tervenciósoknak, akik Koreán keresztül, mint „hátsó kapun” akartak betörni terü­letére. A kinai önkéntesek megtanították a gőgös senkiket arra, hogy 1950 nem 1900 és e** akarva-nem akarva tudomásul kell venniük. Évmilliárd lakossal rendelkező huszon­öt állam diplomáciai kapcsolatot létesí­tett a 600 milliós Kínai Népköztársaság­gal, de ezt figyelmen kívül hagyva, ViI­­l­mos császár (és Hitler) lázálmainak örö­kösei csak addig ismerték el Kínát nagy­hatalomnak, amíg nem az, hanem enge­delmes báb volt, s következetesen szemet hunynak a valóságnak most, amikor Kina ténylegesen nagyhatalommá vált. „Kina nem létezik, Kinát be kell csukni!” — szajkózza Scsedrin amerikanizált bürok­ratája. Genfben — a Kinai Népköztársaság tevékeny közreműködésével — megoldot­ták az indokínai béke helyreállításának kérdését. Meg lehetett volna tenni ezt Kína nélkül? „Lehet-e előadni a Hamlet­et a dán királyfi nélkül?” — kérdezte (a józanság első felcsillanásával) a New York Times, már a kérdés feltevésével meg is adva a választ. A Genf óta eltelt közel egy év alatt ki­derült, hogy ilyen dőreség tarthatatlan. A való­ságérzékkel rendelkező emberek nem tarthatnak ki ilyen állásponton. Selwyn Lloyd angol államminiszter a Newsweek amerikai folyóirat hasábjain megállapí­totta: „Biztos vagyok abban, hogy téve­dés lenne nem szembenézni azzal a tény­nyel, hogy a központi népi kormány Kína tényleges kormánya. Ennek elismerése nem jelenti azt, hoy mi helyeseljük a kí­nai kommunistákat.” Senki sem gyanúsítja ezzel Lloyd urat. Mint ahogy Bevant, a faburista párt baloldali szárnyának vezé­rét sem lehet azzal vádolni, hogy ott akarja hagyni „őfelsége ellenzékét” és a kínai kommunisták iránti barátság­ból tör lándzsát a Kínai Népköztársaság jogainak elismerése mellett. Bevan azon­ban realista s Kínában tett tavalyi láto­gatása után — a látottak nyújtotta kellő tényismeret alapján — jelentette ki: „Különösen érthetetlen: miért indokol­ná Kína kizárását az ENSZ-ből az a tény, hogy saját határain belül teljesen szuve­rén hatalmat gyakorol?” Ez is olyan kérdés, amelyre adva van a válasz. S a magyarázat is Kína távoltar­tására az ENSZ-től: „Az úgynevezett nagy államférfiak nem ismerik el a tényeket, mert az nem szolgálja jól céljaikat. Miu­tán képtelenek céljaikat elérni, tagadják a nyílt és világos tényeket és egy feltéte­lezett Kínát alkotnak az ENSZ-beli kép­viselet céljaira. Valószínűleg tisztában vannak azzal, hogy ezt a rendellenességet nem lehet vég nélkül bírni, mégis tovább­ra is Formozát teszik Kína helyébe azzal a reménnyel, hogy Kelet lenyeli majd ezt a gyalázatos helyettesítést”. Az Am­­rita Bazar Patrika című indiai lap írta ezeket egy évvel ezelőtt. S azóta az u. n. nagy államférfiak (célzás a Dulles-féle társascég beltagjaira) jottányit sem vál­toztattak álláspontjukon, kitartóan tagad­ják a tényeket, sőt Tajvannal és az ENSZ-képviselet kérdésével kapcsolatban azzal az újsütetű „elmélettel” léptek fel, hogy „minden elrendezésnek a realitásra kell támaszkodnia, és nem a szuverenitás vagy a jog bizonyos kérdéseire”, így ezek az öntelt, képmutató és elbi­zakodott bankárok azt képzelik, hogy fit­­­tyet hányhatnak a jogra, a szuverenitás­­ra, hogy pálcát törhetnek nemzetek fölött, hogy megállíthatják a napot is az égen. Velük szemben azonban napról-napra so­kasodnak a józan hangok még az Egye­sült Államokban is. A Washington Post egyik cikkírója vetette papírra ezeket: „Mi­ tudjuk, hogy az olyan politika, amely tartósan elutasítja az emberiség csaknem egynegyed részének elismerését, a tények beteges kikerülésére vezet. Bármennyire irtózunk a kmai kommunista rendszertől, az az elmélet, hogy ha nem vagyunk haj­landók elismerni, akkor ez a rendszer nem létezik, nem politika, hanem ennek pontosan az ellenkezője. A józan hangok mind gyakrabban je­lentkeznek és mind erőteljesebben hallat­szanak, amint közeledik a bandungi érte­kezlet időpontja, amely elé érthető riada­lommal tekintenek a Wall­ Streeten. Ma már olyan személyiségek mint William Douglas, az Egyesült Államok legfelső bíróságának tagja is szavát hallatta. „Amerikának el kell ismernie a Kínai Népköztársaságot és arra kell törekednie, hogy az ázsiai problémákat tárgyalások útján, politikai eszközökkel oldják meg.” S ugyancsak az idők jele az is, hogy a lapok a Kínai Népköztársaság elismerésé­vel kapcsolatos kormánypolitikát óvatos, kerülgető célzásokkal bírálják, sőt helyet adnak hasábjaikon olvasóik ilyen értel­­mű leveleinek is. A Saturday Evening Post például nemrégiben egész csokorra való szemelvényt közölt erről szóló levelekből. Nem egyszerű olvasókról van szó, hanem olyanokról, mint Derek Boddy, a pennsylvaniai egyetem tanára, John Gange, a charlottesvillei (Virginia állam) Wilsonról elnevezett külkapcsolati iskola igazgatója, stb. Egy Bronson Chanler nevű bostoni olvasó például ezt kérdi: „Nem volna ideje elismerni, hogy a kínai kommunisták megnyerték a polgárhábo­rút és kormányuk szilárdan megvetette lábát a szárazföldön?” Bandung — ez teszi nyugtalanná a washingtoni „bürokraták’’ álmát. „Az ér­tekezlet — jegyzi meg nyugtalanul a Newsweek — bizonyos fajta elismerését jelenti majd a vörös kínaiaknak olyan nemzetek által, mint Irak és Egyiptom, amelyek jelenleg Csang Kaj-sek naciona­listáival tartanak fenn kapcsolatot.” Ezek­kel a washingtoni aggodalmakkal foglal­kozva a France Observateur c. párizsi burzsoá lap tömören így jellemezte a helyzetet: „A bandungi értekezlet nagy diplomáciai győzelem a pekingi kormány­számára, amely a genfi konferencia után most másodszor fogja szavát hallatni egy nemzetközi gyűlésen, akkor, amikor az ENSZ... még mindig nem hajlandó meg­nyitni kapuit Kína előtt”. Csak a tények beteges kikerülése, csak a józan ész követelményeinek elutasítása, csak a vágyálmok valóságnak feltünteté­se lehet az alapja a Kínai Népköztársa­ság megnövekedett és állandóan növekvő nemzetközi tekintélye tagadásának. Ezt a tekintélyt, a tényleges nagyhatalom te­kintélyét, vitathatatlan gazdasági és ka­tonai erejét előbb-utóbb el kell ismerni a hidegháború bajnokainak is. Akár tet­szik ez nekik, akár nem. ERŐS LÁSZLÓ Józan hangok az imperialista dzsungelben Faure francia miniszterelnök a nagyhatalmi értekezletről PÁRIZS (Agerpres). — Edgar Faure francia miniszterelnök szer­dán megtartott sajtóértekezletén Francia­­ország több bel- és külpolitikai kérdésével foglalkozott. Bejelentette, hogy a francia, an­gol és amerikai kormány között most tanács­kozások folynak a nagyhatalmi értekezlet ügyében. A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy az értekezletet mielőbb össze kellene hívni. Úgy véli azonban, hogy „az elhamarkodás esetleg károsan befolyásolná egy ilyen kísérlet haté­konyságát”. Az újságírók felkérték a miniszterelnököt, magyarázza meg a köztársasági tanácsban a Kínai Népköztársaság elismerésével kapcso­latban tett kijelentését. Faure azt válaszolta, hogy nem az azonnali elismerésre gondolt, hanem arra, hogy „az atlanti hatalmak ta­nácskozzanak” ebben a kérdésben. Faure a továbbiakban kijelentette, hogy az osztrák kérdés szőnyegre kerülhet a nagyha­talmi tárgyalásokon. Az Adenauer kormány Saar-vidéki tervei BERLIN (Agerpres). A TRIBUNE DES NATIONS leleplező cikket közöl arról, hogy a bonni külügyminisztérium utasításképpen belső használatra egy ok­mányt küldött a minisztérium főtisztviselői­­nek. Ez az okmány lényegében leszögezi a szövetségi kormány Saar-vidéki politikáját a párizsi egyezmények érvénybelépése után. Az okmányt Blankenborn, a bonni külügy­minisztérium politikai osztályának főnöke Adenauer kancellár személyes útmutatása alapján szerkesztette. Az okmány a fő hang­súlyt Nyugat-Németország saarvidéki politi­kai és gazdasági befolyásának megerősítésére helyezi.A bonni kormányt — az okmány szerint — Saar-vidéki politikájában ezentúl a francia­német egyezmény vezérli. Ez az egyezmény — úgymond — az Adenauer kormány „nagy diplomáciai sikere”. Az okmány kiemeli: a Saar-vidékre vonatkozó francia-német egyez­mény semmi kétséget sem hagy az iránt, hogy ez a terület Németországhoz tartozik és hogy csupán átmenetileg, a katonai vereség követ­keztében van francia kézben. A francia-német egyezmény tehát átmeneti jellegű és csak azért volt rá szükség, hogy Franciaország beleegyezzen Nyugat-Németország újra­­felfegyverzésébe. Németország fenntartja ma­gának azt a jogot, hogy bármikor, ha elérke­zik a megfelelő­ pillanat, követelhesse a Saar­­vidék visszacsatolását. Gazdasági síkon az okmány kidomborítja azokat a mérhetetlen beruházási lehetősége­ket,, amelyek a nyugatnémet ipari köröknek a Saar-vidéken kínálkoznak és nemsokára a nyugatnémet iparvállalatokkal való fuzioná­láshoz vezetnek. Az okmány nem hagyja fi­gyelmen kívül a Saar-vidéki szénipart sem, amelyet ismét visszacsatolnak majd a német gazdasághoz. — A kormánynak minden esz­közzel támogatnia kell a Saar-vidéki némete­ket abban, hogy valamennyi kínálkozó lehe­tőséget kihasználva vegyenek részt a Saar­­vidéki bányák vezetésében — mondja az okmány. ELŐRE A szíriai kormány külügyi bizottságának határozata BEIRUT (Agerpres).­­ A szíriai kormány külügyi bizottsága már­cius 29-én ülést tartott, amelyen Haled Azen külügyminiszter jelentést terjesztett elő a kormány külpolitikájáról s főként a szíriai-tö­­rök kapcsolatokról. A jelentés megvitatása után egyöntetűen elfogadták a következő határozatot: „Vala­mennyi párt és szervezet, függetlenül politikai irányvonalától közösséget vállal a kormány­nyal s egyetért abban, hogy egységesen állást kell foglalni a Szíriára gyakorolt külföldi nyo­más s minden külföldi beavatkozás ellen, amely megcsorbítaná Szíria szuverenitását és azt a jogát, hogy szabad nemzeti politikát folytathasson. Határozottan kijelentjük, hogy Szíriára nem lehet semmiféle külföldi nyomással be­folyást gyakorolni” Az AL SARK című napilap jelentése sze­rint szíriai hivatalos körök ismét megerő­sítették azt a hírt, hogy török csapatössze­vonások vannak folyamatban a török-szíriai határvonal egész hosszában. Damaszkuszban hangsúlyozzák, hogy a török kormány provo­káló célokat követ, e csapatösszevonással akarja rákényszeríteni Szíriát, hogy mond­jon le az Egyiptommal és Szaúdi-Arábiával való egyezmény megkötéséről. Szíriai hivatalos körök hangsúlyozzák azt is, hogy a szíriai hadsereg kellőképpen fel­készül arra, hogy szükség esetén vissza tudjon vágni minden támadásnak. Ankarai hírek szerint, a török kormány nehéztüzérséget és tankokat is küldött a szí­riai határvidékre. A bonni militaristák türelmetlenül várják a jeladást a fegyverkezési hajsza megkezdésére BERLIN (Agerpres).­­ A nyugatnémet militaristák, az amerikai és angol imperialisták aktív támogatásával lá­zas előkészületeket tesznek Nyugat-Németor­szág felfegyverzési tervének megvalósítására, s főként az agresszív hadsereg megalakítá­sára. Mint a NEUES DEUTSCHLAND hangsú­lyozta, Adenauer bonni kancellár nemrégi­ben kijelentette egy amerikai rádiótársaság megbízottjának ,hogy még ez év őszéig meg akarja alakítani hadseregük első egységeit. A FRANCE PRESSE hírügynökség híradása szerint Nyugat-Németország katonai raktá­raiban máris annyi fegyver, lőszer és hadi­anyag van felhalmozva, ami elegendő a ter­vezett hadsereg felének felszerelésére. A nyugatnémet militaristák nagy vonalak­ban már előkészítették a hadianyagterme­lésre való áttérést és türelmetlenül várják a jeladást a fegyverkezési hajsza megkezdé­sére. A­ demokratikus német lapok közlései sze­rint 12 nyugatnémet repülőgépgyártó nagy­üzem, annak idején a hitlerista Wehrmacht fő szállítói, hamarosan meg akarja kezdeni a katonai repülőgépek gyártását Ezenkívül 200 vállalat készen áll arra, hogy mindenféle repülőgépfelszerelést gyártson. A háborús bű­nös Krupp, az „ágyúkirály”, tervbe vette Di­esel motorok gyártását tengeralattjárók ré­szére. Tervbe vették rádió útján irányított lövedékek és sok más fegyverfajta gyártását. Az amerikai katonai körök már meg is kezdték az európai tervek „felülvizsgálását” Ezeknek a terveknek a legfőbb tartópillére most, miután Franciaország ratifikálta a pá­rizsi egyezményeket, a jövendő revansista nyugatnémet hadsereg lesz. Ezzel kapcsolat­ban — mint a FRANCE PRESSE jelenti — Gruenther amerikai tábornok, az északatlanti katonai erők parancsnoka sorozatos tárgyalá­sokat folytatott amerikai kormánykörökkel Nyugat-Németország felfegyverzésének kér­désében. „A tárgyalások folyamán — jelenti a FRANCE PRESSE — Gru­enther újabb adatokat kapott főleg a Nyugat-Németországnak nyújtandó amerikai katonai segítségről, amely lehetővé teszi az atlanti vezérkarnak, hogy haladéktalanul hozzálásson egyik legsürgősebb feladatához — a párizsi egyezményekben előírt katonai intézkedések alkalmazásához*. A FRANCE PRESSE hírügynökség hang­súlyozta, hogy már most „sok tank, lökhaj­­tásos vadászrepülő és jelentős mennyiségű atomfegyver áll készen Amerikában arra, hogy a bonni kormánynak szállítsák* és a jövendő nyugatnémet hadsereget felszereljék vele. A nyugatnémet légi haderő jövendő pl­ felhalmozva. Ennek a hadianyagnak az őr­­lótáit az USA-ban képzik ki. teke a FRANCE PRESSE becslése szerint A létesítendő nyugatnémet hadseregnek eléri a 750 millió dollárt, vagyis a Nyugat­szánt amerikai fegyverzet nagy része az Németországnak nyújtandó amerikai katonai USA-ban és Nyugat-Németországban van segély értékének egyharmadát. Szombaton a Luxemburg palota előtt EDOAR FAURES — Visszal A köztársasági tanácsot nem befolyásolhatja holmi magánemberek véleménye. . . (NELL COBAR rajza) 1956. április In péntek A Slava, az Atka és a Déli-sark A Soviet Literature múlt évi tizedik száma rendkívül érdekes írást közöl. Szer­zője, A. Solyanik, tulajdonképpen nem is hivatásos író, hanem a Slava bálnavadász flotta kapitánya, maga az Írás pedig nem egyéb, mint hűséges beszámoló a bál­navadász flotilla hetedik délsarki útjáról, a szovjet halászok önfeláldozó bátorságá­ról, az elemekkel és a bálnákkal vívott küzdelemben felülkerekedő hősiességük­ről és rekorddöntő halfogásukról, amely­­lyel felülmúlták a többi tizenöt ország halászflottilláinak teljesítményét. A Slava­­hajóraj 1946 óta évről évre megjelenik a Déli-sark vizein, anélkül, hogy ezzel riadalmat keltene bárhol is — kivéve a sarkvidék bálnáit és általában az állatvi­lágát. Minden egyes útjára magával viszi a szovjet tudósok kis csoportját, amely a délsarki tengert, az időjárást, a bálnák és más délsarki állatok élettanát tanul­mányozza és oceánográfiai megfigyelése­ket gyűjt. Ez sem hozza háborgásba a kedélyeket a sarki zónához legközelebb­eső dél amerikai országokban, valamint Ausztráliában és Új Zélandon. A délsarki kontinens, amelynek felfe­dezése egyébként Krusenstern, Belling­­hausen és Lazarev orosz tudósok nevéhez fűződik, mágnesként vonzza az Egyesült Államok hivatalos köreit. A második vi­lágháború befejezése után az Egyesült Államok kormánya fokozott érdeklődéssel fordult a Déli-sark felé. Mit kerestek a kormányküldetésben kifutó úgynevezett tudományos expedíciók a Déli-sarkon ? A militarizált tudományt irányító ameri­kai trösztöket természetesen érdekelték az új földrész hatalmas olaj, réz, mangán, molybdenum és uránium készletei. De Amerika „szövetségeseinek” első­sorban pedig a brit birodalom urainak nem tetszett, hogy az Egyesült Államok imperialistái a legnagyobb részt akarják kihasítani maguknak az új földrész ás­ványi kincséből. Attól sem voltak éppen elragadtatva, hogy az amerikai Byrd ex­pedíció már 1946—47-ben úgy vonult a Déli-sarkra, mintha legalább is ütkö­zetbe indulna. Az expedíció tizenhárom hajója között ugyanis egy tengeralattjá­ró, két torpedóromboló, egy repülőgép­­anyahajó, s számos katonai repülőgép volt. Már ennek a „tudományos expedí­ciónak” is inkább sarkhódító jellege volt, mint sarkkutatóé. Még nagyobb hullámverést indított el az Egyesült Államok „szövetségeseinek" közvéleményében az ATKA jégtörő kifu­tása Boston kikötőjéből. Ennek az úgy­nevezett tudományos expedíciónak az igazi céljáról már az a körülmény is el­árult egyetmást, hogy utasai között kép­viselve volt az amerikai haditengerészet, sőt a Central Intelligence Agency, azaz az Egyesült Államok kémszolgálatának vezető szerve, végül pedig az atomerő bizottság szakértőinek részvétele is jelez­te, hogy az ATKA különleges feladatok­kal megterhelve futott ki a Déli-sark felé. Ha most mindehhez még hozzávesz­­szük, hogy a „tudományos expedíció” hajójának parancsnokául Jacobsent sze­melték ki, a török tengeralattjáró flotilla amerikai tanácsadóját, akkor nem nehéz felfedeznünk az ATKA felfedező útjának tulajdonképpeni célját. Ebben különben segítségünkre van az USA „szövetsége­seinek” sajtója. Az angol SCOTSMAN például, amely nyíltan megírja, hogy az ATKA mindenekelőtt alkalmas terepet ke­res kísérleti hidrogénbomba robbantások­ra. A Bikini szigetcsoport és általában a Csendes-óceán nem vált be, mert a ja­pánok „túl nagy lármát csináltak”. Hol folytassák tehát a termonukleáris had­gyakorlatokat és kísérleteket? A FOR­TUNE amerikai tröszt­lap egyenesen esz­ményinek véli a délsarki kontinenst atomanyaggal töltött irányított rakéták és hasonló fegyverek kikísérletezésére. A NEW YORK TIMES pedig ennél is tovább megy egy lépéssel. Szerinte, a Déli-sark nem csupán az atom- és hidrogén­fegyverek kipróbálására alkalmas terep, hanem a vegyi- és élettani fegyverek ha­tóerejének kikísérletezésére is. Ha csak a washingtoni halálgyárosok­tól függ, akkor az új földrész felől hama­rosan rádióaktív felhők húznak Ausztrá­lia és Új Zéland felé, hogy megmérgez­zék a tenger vizét, az éghajlatot, a bál­nákat és a bálnahalászokat. Ez tetszene a „tudományos expedíció” washingtoni szervezőinek. De nem tetszik, sőt viharos tiltakozást vált ki mindenütt, ahol a né­peket kísérleti nyúlnak akarják felhasz­nálni az amerikai „erőpolitika” céljaira. A SLAVA és az ATKA délsarki útja világosan szemlélteti, mire szolgál a tu­domány a Szovjetunióban és mire hasz­nálják azt az Egyesült Államok uralko­dó körei. Különösen tanulságos ez az összehasonlítás akkor, amikor a Béke­világtanács felhívására a világ népei az atom- és termonukleáris fegyverek hala­déktalan és feltétlen eltiltását követelik. Sz. L A Szovjetunió visszaadja a Német Demokratikus Köztársaságnak a drezdai képtár világhírű műkincseit MOSZKVA (Agerpres).* — TASZSZ. A Nagy Honvédő Háború idején, a Német­ország területén lezajlott harcok közben a szovjet csapatoknak sikerült megmenteniük a drezdai képtár világhírű műkincseit, s eze­ket aztán a Szovjetunióban biztonságba he­lyezték. A Szovjetunió minisztertanácsa, a szovjet és a német nép baráti kapcsolatainak további megerősítésére és fejlesztésére törekedve, valamint figyelembe véve azt, hogy a Német Demokratikus Köztársaság kormánya követ­kezetes békepolitikát folytat, ápolja és fej­leszti a német nép kultúráját és művészetét és harcol Németország békés és demokrati­kus alapon való újraegyesítéséért, elhatároz­ta, hogy a drezdai képtár műkincseit, ame­lyek jelenleg a Szovjetunióban vannak, át­adja a Német Demokratikus Köztársaság kormányának. Ez a határozat a szovjet kor­mány és a Német Demokratikus Köztársaság kormánya között folytatott megbeszélések eredménye. A drezdai képtárnak mintegy 750 festmé­nyét őrzik a Szovjetunióban. A legtöbb kép a klasszikus festészet legnagyobb kincsei közé tartozik. A renaissance nagy olasz festői közül Raffael, Tizian, Veronese, Giorgione, Tinte­­retto, De Mantegna, Pinturicchio, Antonella da Messina, Boticelli és Correggio számos művét, a klasszikus spanyol festők közül Velasquez, Zurbaran, Ribera és Murillo, az hollandok közül Rembrandt, Vermeer van Delft, Aert de Gelder, Van der Velde, Mrtstk Gabriel, Adriaen van Ostade, Jacob van Ruysdael és a nagy flamandok közül Rubens, Van Dyck, Snyders, Jan Steen és Jor­­daens több művét őrzik a Szovjetunióban. A­ német iskolát Dürer, Hans Holbein jun., Lus­cas Cranach, Elsheimer és Adolf Menzel, a­ franciát Poussin, Claude Lorrain, Watteau, Quentin de la Tour és Liotard képviselik. A Német Demokratikus Köztársaság kor­mányának kezdeményezésére elhatározták, hogy a festményeket 1955 május és augusz­­tus között kiállítják a moszkvai „A. S. Pus­­kin“ képzőművészeti múzeumban és csak azután küldik el őket a Német Demokratikus Köztársaságba. Szovjet küldöttség megy az ázsiai országok értekezletére MOSZKVA (Agerpres). — A TASZSZ je­lenti: Az ázsiai országok küszöbön álló értekez­letével kapcsolatban a Szovjetunióban meg­alakult előkészítő bizottság elhatározta, hogy Nyikolaj Tyihonov író vezetésével kül­döttséget meneszt az értekezletre. A küldött­ségben részt vesznek : Alekszandr Kornej­csuk, Vanda Vasziljevszka és Hja Erenburg írók, Mihail Nyesztyerov, az össz-szövetségi kereskedelmi kamara elnökségének elnöke, Jevgenyij Zsukov, a Szovjetunió Tudomá­­nyos Akadémiájának levelező tagja, Anatolij Szofronov, az OGONYOK folyóirat főszer­kesztője, Najlja Bazanova professzor (Ka­­zahsztán), Mirzo Turszun Zade költő (Tads­zsikisztán), Veli Mhatov zeneszerző (Türk­­ménia), Isza Ahunbajev, Kirgizia Tudomás­nyos Akadémiájának elnöke és más közéleti személyiségek. A szovjet küldöttség március 31-én eluta­­zott Delhibe. Ki lesz Nyugat-Németország képviselője az Északatlanti Tanácsban? PÁRIZS. (Agerpres). — A L’INFORMA- NATO állandó washingtoni csoportjába. Mini TION című lap szerint Adenauer kancellár ismeretes, von Scholtitz tábornok a hitleri von Scholtitz tábornokot szándékszik kine- megszállás idején Párizs katonai kormánys vezni Nyugat-Németország képviselőjévé a­zója volt. ■ Az utrechi (Hollandia) nemzetközi ipari vásáron tíz meg tízezres tömegek tekintették meg a szovjet kiállítási csarnokot. Naponta 60—80 kereskedelmi képviselő keresi fel a csarnokot, hogy üzletkötés végett tárgyaljon a szovjet kereskedelmi megbízottakkal. Szá­mos szerződés jött létre élelmiszer-, szőrme-, textil-, játékáru- és szőnyegek eladására. • A trencini „Huawej” óragyár „Uszin” védjegyű karórák szériagyártását kezdte meg. ■ A Faure-kormány hosszas vita után március 30-án különleges felhatalmazást ka­pott a nemzetgyűléstől a pénzügyek és a gazdasági ügyek intézésére. A vitában rész­vevő kommunista képviselők kifejtették: a kormány e különleges felhatalmazást arra fogja felhasználni, hogy­­továbbra is folytas­sa a túlzott közvetett adókon alapuló adó­politikát. • A napokban Pekingbe érkezett 17 angol nagyiparos és üzletember, különböző angol import- és exportcégek képviselői, hogy ke­reskedelmi szerződéseket kössenek a kínai országos import-export társasággal és más kínai cégekkel. ■ India külügyminisztériuma bejelentette, hogy Nehru miniszterelnök április 15-én Bandungba utazik, hogy részt vegyen az af­rikai és ázsiai országok értekezletén. Kisés­rétében lesznek az egyiptomi és az afga­­nisztáni küldöttségek vezetői is. Nasser ezr­redes, Egyiptom miniszterelnöke és Sardar, Mohammed Naii, Afganisztán külügyminisz­­tere április 12-én Delhibe érkezik, hogy Ban­dungba való utazása előtt tárgyaljon Nehru miniszterelnökkel. • Nemrég egy burmai kereskedelmi kül­döttség látogatta meg a Kínai Népköztársa­ságot. A küldöttség vezetője Burmába való hazatérése után kijelentette, hogy megbíza­tása sikerrel járt: Burma hatmillió font ster­ling értékű árut vásárolt a Kínai Népköztár­saságtól. ■ A NEWS WEEK című amerikai folyó­irat szerint Nagy-Britannia „óriási atom­­támaszpontot” akar kiépíteni Aden területén. A folyóirat hozzáteszi, hogy az angolok máris kibővítették az adeni repülőteret és nemsokára „földalatti óvóhelyeket építenek az atom­bombák tárolására.” • Az USA szenátusának külügyi bizottsá­ga március 31-én 13 szavazattal 1 ellen jó­­váhagyta a párizsi egyezményeket. _____ Szerkesztőség és kiadóhivatal: Bukarest. Piata Sclntei Nr. L — Telelő« 7.4*. **. Előfizetések a postahivataloknál, a levélbára­­knál és a vállalatok önkéntes lapterjesztőinél. Nyomda« Combinatul Polgrafie Casa Sclnteii „I. V. Stalin“.

Next