Előre, 1969. november (23. évfolyam, 6842-6867. szám)
1969-11-21 / 6859. szám
XXIII. £vfo|yam 6859 sz. 6 oldal ára 30 báni 1969. november 21., péntek H armadik rendes ülésszakára gyűlt össze az Arad megyei néptanács, hogy megvizsgálja, miként tettek eleget a megye városainak és falvainak állampolgárai a város- és községszépítési versenyben vállalt feladataiknak. A jelentésből és a hozzászólásokból kitűnt, hogy Arad megyében az állampolgárok nagy többsége becsületbeli kötelességének tartotta, hogy kivegye részét a közös munkából. A megye lakossága az idén 77 millió lej értékű hazafias munkát végzett, 27 millió lejjel többet, mint amennyit , az évelején vállalt. Több mint 46 000 négyzetméter utca, 136 000 négyzetméter járda elkészítése, mintegy 11 km út javítása, több száz híd építése, az építkezéseknél végzett csaknem 5 millió lej értékű hazafias munka csak néhány példa azokból a megvalósításokból, amelyekkel a megye lakosai büszkélkedhetnek. Arad municípiumban csaknem 40 millió lejre emelkedik a hazafias munka értéke, ami azt jelenti, hogy 306 lej jut minden lakosra. AZ ARAD MEGYEI NÉPTANÁCS ÜLÉSSZAKÁNAK NAPIRENDJÉN A hazafias verseny eredményei A megye 7 városa közül kiemelkedik Borosjenő és Sebes, amelyek kétszer-háromszor annyit végeztek, mint amennyit vállaltak. Érdemes megemlíteni és páldeni mások elé állítani ezt a két helységet. A borosjenőiek például 1 934 920 lej értékű hazafias munkát vállaltak, ezzel szemben 3 740 268 lej értékű munkát végeztek el, ami 367 lejt jelent lakosonként. Sebesen pedig 602 346 lej értékű hazafias munka helyett 1 786 880 lej értékű munkát végeztek. A megye jónéhány községe is kiváló eredményekről számolhat be. Vingán például a község aprajanagyja, fiatalok és idősebbek, egyformán kiveszik részüket a munkából. Hogy szebb és rendezettebb legyen a község, s hogy a virágokra se kelljen pénzt költeni, hazafias munkával építettek egy virág-melegházat és egy rózsaszaporító központot, ahonnan a községet és a két hozzátartozó falut az év folyamán friss és az évszaknak megfelelő virággal látják el. Szorgalmával, kezdeményezőkészséggel tűnt ki számos más község, köztük Soborsin és Selénd, Halmágy-csúcs és Berzova lakossága is. Követendő példaként megemlítjük, hogy Berzovián 80 000 téglát vetettek a lakosok a készülő művelődési otthon részére. A hazafias versenyben való vérszegény részvétel miatt nem használhatunk dicsérő jelzőket Pankota, Kürtös, Bükszeg és Sikula esetében, ahol sem a helyi szervek, sem a képviselők nem fektettek kellő súlyt a lakosok mozgósítására, sem olyan akciók szervezésére, amelyekből mindenki szívesen és lelkesen kivette volna részét. A véletlenszerű, terv és koncepció nélküli munka iránt az állampolgárok sem mutattak, nem is mutathattak érdeklődést, azért az eredmények jóval a lehetőségek, alatt maradtak. Baktai Etelka AZ OKTATÁS SZEREPE A SZOCIALISTA TUDATFORMÁLÁSBAN Közismert, az az igazság, hogy a szocialista építés egyszersmind tudatformálás is. Csakhogy az igazság mindig konkrét tartalmát a mindenkori történelmi összefüggések, az adott társadalmi viszonyok sajátossága szabja meg. Különösen vonatkozik ez a szocialista, építés törvényszerűségeit feltáró igazságokra, hiszen az új társadalom megteremtése világtörténelmi méretű áttörés, amely szemünk előtt, tulajdon részvételünkkel megy végbe, a módszereket meghatározó körülmények, a megoldásra váró feladatok szüntelen változása jegyében, szakadatlan és mind gyorsuló ritmusú folyamatként. Pártunk X. kongresszusa az elkövetkező új történelmi szakasz alapvető követelményeinek koordináta-rendszerében vázolta fel a szocialista építés és tudatformálás belső összefüggéséből adódó, sajátosan mai feladataink körvonalait. Köztudomású, hogy a kongresszus e szakasz alapvető célját a sokoldalúan fejlett szocialista társadalom felépítésében jelölte meg. Az a kézenfekvően adódó következtetés, hogy a sokoldalúan fejlett szocialista társadalom a tömegek szocialista tudatának sokrétű fejlesztését, magasabb szintre emelését tételezi fel, a feladat nagyságáról, bonyolultságáról, horderejéről vajmi keveset árul el, már csak azért is, mivel egyszerű logikai összefüggésként fogalmazza meg azt, ami lényegében igen-igen összetett gyakorlati követelmény. A marxi tanítás merev értelmezéséből eredően, még ma is vallják egyesek ezt a nézetet, amely szerint az embereket magukat csak azután lehet átalakítani, miután az objek-, tív körülmények már megváltoztak. Holott Marx már a Feuerbach Tézisekben a forradalmi gyakorlatot a szubjektív cselekvés és az objektív körülmények gyökeres átalakulásának egybeeséseként, egyidejű és egységes folyamataként határozta meg. Számunkra ma ez a rendkívül tömör gondolat kétszeres időszerűséggel bír. Egyrészt azért, mert olyan tudományos-technikai forradalom korát éljük, amely az embernek a természethez való viszonyában gyökeres átalakulást idéz elő, az anyagi termelés folyamatát tudományos, alkotó tevékenységgé avatja ; másrészt, mert mi magunk egy olyan társadalomhoz átvezető útnak a köveit rakjuk le, amely az embernek tulajdon tevékenységéhez való viszonyát alapjaiban változtatja meg és önteremtő gyakorlatát a szabad, tudatos alkotás rangjára emeli. A sokoldalúan fejlett szocialista társadalom döntő jelentőségű útszakasz e magaslathoz vezető emelkedőn s mint ilyen, építése egyértelmű egész tevékenységünk magasabb szintre emelésével a legkorszerűbb tudomány elveinek és követelményeinek messzemenő és átfogó érvényesítése alapján. Márpedig e feladat megoldása olyan egyidejű gazdasági, társadalmi, politikai és kulturális tevékenység kibontakoztatását igényli, amely egyfelől társadalmi létünk objektív struktúrájának, minden irányú tökéletesítését, szüntelen korszerűsítését, optimális működésének biztosítását, másfelől népünk szocialista tudatának magasabb szintre emelését, sokoldalú továbbfejlesztését kölcsönös feltételként egyesíti magában. A két folyamatot már csak azért sem lehet különválasztani, mivel társadalmunk anyagi-műszaki alapjának korszerűsítése, tökéletesítése, bővítése jelentős anyagi és szellemi energiák mozgásba hozását tételezi fel, ezeknek az energiáknak a felszabadítása és társadalmi hasznosítása viszont elválaszthatatlan a fejlett szocialista öntudat, a mélységesen hazafias gondolkodás kialakításától. E kettős feladat egyidejű megoldására egyedül a szocialista társadalom képes. Ebből az összefüggésből indult ki a X. kongresszus, amikor az ideológiai nevelő munka lényegét a következőkben határozta meg : „Felfogásunk szerint a szocialista nevelés, a szocialista tudet magában foglalja egyrészt az alapos ismeretét mindannak, ami a jelenkori kultúra, tudomány és technika világában értékes, a szakma tökéletes ismeretét, másrészt pedig pártunknak a világról és a társadalomról vallott nézete — dialektikus és történelmi materializmus — elsajátítását, a fejlett állampolgári magatartás kialakítását.“ (Az RKP KB jelentéséből) A magasigényű tudományos, szakmai képzettség megalapozásában, az alkotó marxista gondolkodásmód kialakításában az oroszlánrész az iskolára hárul, arra az intézményre, amely — noha egyidős az emberi civilizációval — hivatásához méltó ranghoz és megbecsüléshez csak a szocializmusban juthatott. A mi társadalmunkban az iskola nemcsak szervezeti felépítése, hanem mindenekelőtt tartalmi tevékenysége, legsajátosabb funkciója révén közvetlen, szerves alkotó részét képezheti és kell is hogy képezze a társadalomépítő gyakorlat nagy egészének. Aziskola és a gyakorlat, a nevelés és az építés természetes és szerves összefonódását, mint a szocialista tudat fejlesztésének és magasabb szintre emelésének elengedhetetlen követelményét, nem lehet eredményesen megvalósítani, de még csakhelyesen megérteni sem Sztranyeczki Gábor a Babes-Bolyai Tudományegyetem társadalomtudományi tanszékének lektora (Folytatása az 5. oldalon) A MEZŐGAZDASÁGI IDÉNYMUNKÁK HÍREIBŐL ■H Huszonkét megye, TM köztük Galac, Tejeorman, Braila, Hunyad és Maros — mezőgazdasági termelő szövetkezetei 20—33 százalékkal túlteljesítették a kora tavaszi zöldségfélék — spenót, saláta, hagyma és fokhagyma — vetésterületét. Ennek eredményeként megvalósult a mezőgazdasági szövetkezetek országos terve, amely szerint 8500 hektárt kell bevetni ősszel ilyen zöldségfélékkel. Említésre méltó, hogy e terv megvalósításához nem járultak hozzá lehetőségeikhez mérten és vállalásaikhoz híven egyes Temes, Szeben, Olt, Ilfov, Dimbovita, Konstanca, Buzau és Bihar megyei mezőgazdasági szövetkezetek, amelyek pedig igen jelentősek a primőrtermelés szempontjából. Az akció folytatódni fog télen, valamint kora tavasszal is. A Máramaros megyei mezőgazdasági egységek eddig a tervezettnél 2226 hektárral nagyobb területen végezték el az őszi szántást. Ezzel egyidejűleg számos mezőgazdasági szövetkezet, köztük a nagynyiresi, az erdőszádai, a farkasaszói és a nagysomkúti egység, istálló- és műtrágyával növelte a talaj termőképességét. Jelenlegi ötéves tervben elért fejlődés eredményeként ma az aradi nem valósítja meg az ország egész vasúti személykocsi termelését és a bérkocsi-termelés több mint 70 százalékát. A tehervagonok több mint fele kivitelre készül Világ proletárjai, egyesüljetek! Országos politikai napilap • Bukarest • Románia Szocialista Köztársaság MAI SZÁMUNKBAN Gazdaságvezetés magasabb szinten IPARÁGAK NAGYKORÚSÍTÁSA (3. oldal) REDACTIA §1ADMINISTRATE ELŐRE SZERKESZTŐSÉGE ÉS KIADÓHIVATALA BUGURESTI - GASA SGINTEN Bukaresti tájékoztató szolgálatunk telefonszáma : 18.03.02 Vidéki fiókszerkesztőségeink Kolozsvár (str. Horea 8. tel. 1.15.35) 5 Brassó (str. Dobrogeanu-Gherea 17., tel. 2.11.27, vagy 2.12.83) ; Marosvásárhely, (Piata Trandafirilor 20. tel. 34.18) ; Nagybánya (str. Lenin 2. tel. 29.82); Nagyvárad (Piata 23 August 10. tel. 1.45.43) ; Temesvár (Bd. 30 Decembrie 3. tel. 1.26.64) ; Csíkszereda (str. Abatorul Vechi A/2 Scara B. tel. 282); Szatmár (Fialta Libertatii 1. tel. 22.12); Arad (str. Unirii 2. tel. 42.07). Előfizetéseket felvesznek a postahivatalok és levélkézbesítők. Előfizetési díj egy hónapra 8 lej, negyedévre 24 lej, félévre 48 lej, egy évre 96 lej. Apróhirdetéseket az ISIAP reklámügynöksége útján veszünk fel. (Agenda de Publicitate — ISIAP Bucuresti str. Eforiei nr. 6, sectorul 6). A vidéki apróhirdetések postán is feladhatók. Ellenértéküket (1,50 lej szavanként) pénzutalványon kell elküldeni ugyanerre a címre, megjelölve a folyószámla számát: „Cont ISIAP 64.03.01.40 BNRSR, filiala sectorului 7“. SZIGORÚ PÉNZÜGYI FEGYELMET! Államunk széleskörű anyagi-műszaki támogatást" nyújt az mtsz-eknek termelési feladataik sikeres teljesítése érdekében. A szövetkezetek pedig a maguk részéről állandóan növelik a központosított árualapot. Maros megye mtsz-ei a Mezőgazdasági Bank fiókjai révén az idén államunktól több mint 170 millió rövidlejáratú termelési kölcsönt kaptak. Ez az összeg 11,8 százalékkal nagyobb, mint az 1968. évben igénybe vett kölcsönök összege. A műszaki-pénzügyi problémákat úgy kell megoldani, hogy a munkaerő, az anyagi és pénzeszközök gazdaságos és ésszerű "felhasználása az egyes termelési ágak gazdasági hatékonyságának emelkedését eredményezze. A takarékosság rendszerének alapját a helyesen összeállított és naponta figyelemmel kísért pénz- és hitelterv jelenti. Ez egyben a költségvetés központi láncszeme. A következetesen és felelősséggel végzett tervszerű munka, a terv- és pénzügyi fegyelem szigorú betartása biztosítja a szövetkezetek közös vagyonának szüntelen gyarapodását. Mindez ugyanakkor lehetővé teszi a munkanap értékének a növekedését és a nemzetgazdaság előrehaladását. Általában az mtsz-ek vezetőségei, a szövetkezeti tagság igyekszik kihasználni a takarékosság rendszerének a megvalósítási, lehetőségeit. Mit mutat a banki ellenőrzés Maros megyében? Egyes mtsz-ek azonban különböző pénzbevételeiket a megengedett és a közgyűlés által jóváhagyott napi egyenlegen felül nem minden esetben tették le a banknál megnyitott termelési vagy beruházási folyószámlájukra, ammi egyben a hitelfolyósítás egyik feltétele. Például a vajai mlsz a készpénz „ bevételének csak 30 százalékát helyezte bankba. A bevételezett készpénzből különböző anyagokat vásárolt 34 ezer lej értékben. Alkalmi előlegként és alkalmazottak fizetésére több mint hétezer lejt fizetett ki banki és felettes szervének a megkerülésével. Kibéden a harmadik évnegyedben a pénztári egyenleget négy esetben nem tartották tiszteletben és több mint 8000 lej kifizetést eszközöltek a pénzügyi fegyelem szabályainak a megszegésével. A Dózsa György-i mtsz „az elnök utasítására“ az első félév folyamán 22 esetben lépte túl a jóváhagyott napi pénztári egyenleget 200—3000 lejig, s ezért a pénzbüntetést a pénztárnak kellett, hogy megfizesse. Az ákosfalvi mtsz október hó folyamán a közgyűlés által jóváhagyott 600 napi pénztári egyenleget 15 esetben 176 000 lejjel nem tartotta tiszteletben. Ebből az öszszegből a munkanapra folyósított előleget ellenőrzés nélkül. Ilyen természetű pénzügyi fegyelemsértés előfordult a bordosi, székelykáli, mezőbergenyei, csergedi és más mtsz-ek részéről. A felelős személyek minden alap nélkül azzal „érveltek“, hogy ha a bankba leteszik készpénz-bevételeiket, azt a bank apparátusa a folyósított termelési és beruházási kölcsönök törlesztésére használja fel, és szükség esetén „pénz hiányában“ a banknál megnyitott folyószámlájukon keresztül nem tudják a legszükségesebb termelési kiadásokat fedezni. (Például Beke Domokos közgazdász, a Maros megyei Mezőgazdasági Bank MTSZ Hitelezési Osztály vezetőjének helyettese (Folytatása az 5. oldalon) TÉVÉ-ELŐZETES A MAGYAR NYELVŰ ADÁS ELŐKÉSZÜLETEI Az utolsó simításokat végzik. Ugyanis nagyjában-egészében már összeállt a bukaresti tévé magyar nyelvű adásának első műsora. Véleményem szerint már most megítélhetjük a tévé magyar osztályának elképzeléseit és... lehetőségeit. Mert, ne felejtsük el, a kezdet kezdetén vagyunk, vagy még annál is előbb, a tévé pedig egészen egyedülálló komplex mesterség, amit sem könyvből, sem semmiből nem lehet megtanulni, kizárólag a tapasztalat teszi majd mesterré művelőit. Ehhez képest feltalálta magát a fiatal szerkesztői gárda. Elárulom ugyanis, hogy már láttam az immár szalagra vett anyag egy részét. Íme ez lesz a kezdet: feltűnik a képernyőn Sanda Jaram, a tévé népszerű bemondónője, aki átadja a szót Széles Annának. Személyében az egyik legismertebb, legkedveltebb fiatal színésznőnk vezeti be — vendégként — az adást. Kitűnő ötlet! „A szerkesztőség nevében szeretettel köszöntöm mindazokat, akik a képernyő előtt velünk együtt izgulnak az indulás sikeréért — mondja Kezdjük tehát...“ És megkezdődik. Ez a kezdet vasárnap, november 23-án lesz. A tervek szerint hetente kétszer jelentkezik majd a magyar adás: vasárnap délben fél■ egytől fél kettőig és csütörtök délután fél hat órás kezdettel. De menjünk tovább : egy pillanatra felvillan előttem az új adás emblémája, a kétnyelvű felirattal. Aztán Péterfi István akadémikus szavait hallgatom... Az EREN ‘69 impozáns képe villan fel előttem. Pár perc múlva pedig, a jól ismert marosvásárhelyi Állami Ének- és Táncegyüttes pazar táncában gyönyörködöm ... Kolozsvár is jelen van az első adásban. A Korunk szerkesztőivel találkozunk. Most a bemondó Bírta József arca jelenik meg a képernyőn ... Majd Tomcsa Sándor humoros írását hallgatom... Ez persze csupán részlete a megnyitó műsorának. De sajnos nincs idő sajtóbemutatóra. Szédítő itt a forgalom, hiszen kint építkeznek, a szerkesztőség palotája még nem készült el teljesen, így aztán a stúdió épülete látja vendégül a rendezőket, szerkesztőket, operatőröket egyaránt. Szüntelenül szólnak a telefonok és ebben, a sarokban minduntalan keveredik a három nyelv: a román, a magyar, a német. Ugyanis a tévék német nyelvű adásának az előkészítése is folyamatban van, november 29-én indul. Azt is megtudtam, hogy az elsővel párhuzamosan immár szerkesztik, filmezik a második, harmadik, tizedik adás anyagát. Beindul tehát nemzetiségi életünknek ez a fóruma is. Örömmel-izgalommal várjuk a premiert. Dános Miklós ! Az elmúlt évtizedben egyébként a resicai dolgozók gazdag tapasztalatot szereztek a Diesel-villamosmotorok gyártásában. Jelenleg alig egy hónap alatt annyi motort gyártanak, mint kezdetben egész év alatt. Az üzemben különös gondot fordítanak a termékek önköltségének állandó csökkentésére. Ennek eredményeként most egy Dieselvillamos motor 3,6 millió lejjel kevesebbe kerül, mint az első, amelyet gyártottak. A resicai dolgozók az utóbbi években berendezkedtek 1250 Dieselmotor sorozatgyártására is. Nemrég elkészült az első 2500 lóerős Diesel-motor is, amelyet kiváló tulajdonságok jellemeznek. (Munkatársunktól) A resicai gépgyártó üzem rohamosan fejlődött az utóbbi évek során. Beszédes számok tanúskodnak erről. 1964-ben készült el az üzemben az első 11,5 MW-os hidroenergetikai gépcsoport. Jelenleg viszont már 118 MW-os gépcsoportokat gyárt a vaskapui vízierőmű számára. 1960 végén készült el az üzemben az első 2100 lóerős román Diesel-motor villamosmozdonyok számára. A jelenlegi ötéves terv végén, 1970-ben az ezredik darab kerül ki az üzem kapuján. Érdemes megemlíteni, hogy a resicai gépgyár a közelmúltban legyártotta a nyolcszázadik 2300 lóerős Diesel-villamosmozdony-motort, egyik példánya képünkön látható. Az esemény egybeesett e motorok gyártása megkezdésének tizedik évfordulójával. KÜLFÖLDRŐL JELENTIK Román irodalmi est Budapesten A Romániai írószövetség küldöttségének magyarországi látogatása alkalmából román irodalmi estet rendeztek a budapesti Egyetemi Színpadon. Megnyitó beszédet Darvas József, a Magyar Írószövetség elnöke mondott, majd Nicolae Balota bemutatta a hallgatóságnak Nina Cassian, Eugen Jebeleanu, George Tomozei, Dumitru Radu Popescu, Nicolae Velea és Szabó Gyula romániai írókat és költőket, akik felolvastak műveikből és a mai romániai irodalomról beszéltek. Ismert magyar színészek részleteket adtak elő a kultúresten jelen levő kölők és írók munkáiból. A rendezvény, amelyen a budapesti román nagykövetség több tagja is részt vett, nagy sikert aratott. Feszült politikai helyzet Chilében Amint Santiago de Chilében hivatalosan közölték, a puccskísérlet lehetőségéről szóló hírek következtében Eduardo Frei, Chile Köztársaság elnöke szerda este sürgősségi állapotot rendelt el Santiago tartományban. A közlemény szerint az intézkedés célja elejét venni az esetleges zavargásoknak ebben a tartományban. A sürgősségi állapot bevezetése után Frei elnök rövid beszédet mondott. Hangsúlyozta, hogy maradéktalanul bízik a chilei fegyveres erőknek az alkotmányos törvények iránti hűségében. Harold Wilson I Washingtonba látogat Az angol fővárosban hivatalosan közölték, hogy 1970. január 27-én és 28-án Harold Wilson brit miniszterelnök látogatást tesz az Amerikai Egyesült Államokban. A Fehér Ház ugyanaznap megerősítette a hírt. SPORT \ _________________ Színvonalas találkozók a döntő napján KOLOZSVÁRI TUDÓSÍTÁS Régóta nem előzött meg akkora érdeklődés és feszültség kézilabda mérkőzést mint Kolozsvárt a nemzetközi női kézilabda torna utolsó nap kézilabdá ján. A helyezések szempontjából valamennyi találkozó döntőnek számított és a rendezők gondoskodtak róla, hogy az érdeklődés csak fokozódjék a délután folyamán. Előbb a 3—8. helyért vívtak nagy csatát a résztvevő országok csapatai, utolsónak került sor, az est fénypontjaként, a világbajnoki döntőnek is beillő NDK — Románia kézilabda fesztiválra. A csoportmérkőzések során már nagyjában körvonalazódtak az erőviszonyok, az NDK válogatottja magasan kiemelkedett a mezőnyből. A Szovjetunió felett aratott fölényes győzelme után szinte biztosra vettük, hogy a német lányoknak nem lehet komoly ellenfele egyik résztvevő ország válogatottja sem, nemcsak ezen a jubileumi tornán, hanem sehol másutt, ahol divat a kézilabda. Lányaink is tisztában voltak ezzel (Folytatása a 2. oldalon)